Tanösvényeink

Tanösvényeink elsősorban természeti területeken kijelölt, jelzésekkel ellátott tematikus túraútvonalak, amelyeken információs táblák segítségével ismerhetik meg az adott táj jellemzőit, a terület geológiáját, természeti értékeit, kulturális örökségét. Gyakran védett természeti területen vezetnek, vagy éppen azt mutatják be. Egyes tanösvényeinkhez kiadványokat készítettünk, a mögöttes tartalmak online felületen érhetők el, akár az információs táblákon elhelyezett QR kódok segítségével. 21 mobil applikációval (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság GUIDE@HAND) is bejárható, összes hosszuk jelenleg 253,65 km.

Hazánk egyik első jelzett turistaútja (1888-ban Mátrafüred és a mátraházi Szt. László forrás között), és az első, információs táblákkal ellátott, tanösvénynek nevezhető bemutatóhelyünk is jelenlegi működési területünkön létesült, a Szalajka-völgyi Horotna-völgyben, 1972-ben.

Tanösvényeink nagyrészt térítésmentesen és szabadon látogathatóak. Azok számára, akik önállóan szeretnék felfedezni ezeket az értékeket, különleges, felejthetetlen élményeket nyújthatnak, de természetvédelmi táborok, természet- és környezetvédelmi jeles napokhoz kapcsolódó foglalkozások, szakmai- és terepgyakorlatok helyszínei is. Bízunk benne, hogy a tanösvényeink által közvetített értékek megismerése hozzájárul a természet hatékonyabb védelméhez.

  • Amennyiben szeretne hozzájárulni a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényeinek fejlesztéséhez, kérjük, töltse ki KÉRDŐÍVÜNKET!
TanösvényHosszIdőÁllomásNehézségTerület
Bélapátfalva - Bél-kői tanösvény5 km2.5 óra7túra jellegűBükk
Bélapátfalva - Kelemen széke tanösvény9 km4 óra9túra jellegűBükk
Szarvaskői geológiai tanösvény8,8 km3,5 óra10túra jellegűBükk
Cserépfalu - Suba-lyuk tanösvény
9,2 km4 óra12túra jellegűBükk
Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény0,9 km1 óra5séta jellegűBükk
Eger - Nyerges-Mész-hegyi Kőkultúra1,8 km1 óra4túra jellegűBükk
Egerbakta - Baktató tanösvény3,4 km1 óra6túra jellegűBükk
Felsőtárkány - Barát-réti tanösvény6,5 km3 óra4túra jellegűBükk
Felsőtárkány - Kő-közi tanösvény0,8 km1 óra5túra jellegűBükk
Felsőtárkány - Vár-hegyi tanösvény10 km4,5 óra6túra jellegűBükk
Felsőtárkány- Hulladék tanösvény2001 óra6séta jellegűBükk
Felsőtárkány - Tamás-kúti tanösvény8 km4 óra5túra jellegűBükk
Domaháza - Répás-völgyi-tanösvény2,3 km2 óra3séta jellegűBükk
Szilvásvárad - Millenniumi természetismereti és erdészeti sétaút2,5 km1 óra20séta jellegűBükk
Szilvásvárad - Szalajka-völgyi természetvédelmi bemutatóösvény4,2 km2,5 óra10séta jellegűBükk
Szilvásvárad - Olasz-kapui tanösvény7.2 km3 óra6túra jellegűBükk
Répáshuta - Nagyvisnyó - Nagymező - Kis-kőháti zsomboly tanösvény3 km1 óra3túra jellegűBükk
Szomolya - Kaptárkő tanösvény0,3 km0,5 óra5túra jellegűBükk
Miskolc - Lillafüred - Szinva tanösvény4 km3 óra6túra jellegűBükk
Dédestapolcsány - Nagyvisnyó - Verepce - bérci tanösvény10,5 4,5 12túra jellegűBükk
Répáshuta - Rejteki természetismereti tanösvény (kis kör)1,8 km1 óra8séta jellegűBükk
Répáshuta - Rejteki tanösvény II. (nagy kör)11,9 km4,5 óra12túra jellegűBükk
Répáshuta - Bolygótúra tanösvény4 km2 óra8séta jellegűBükk
Jávorkúti tanösvény3 km1 óra4túra jellegűBükk
Tiszabábolna - Szalakóta tanösvény2,3 km1 óra10túra jellegűBorsodi-Mezőség
Tiszabábolna - "Szélkiáltó" tanösvény17 km8 óra12túra jellegűBorsodi-Mezőség
Kesznyéteni - Agrár - környezetgazdálkodási tanösvény4,8 km2,5 óra
6túra jellegűKesznyéteni TK, Dél-Borsod
Dormánd - Nagy-Hanyi tanösvény6,5 km3 óra9séta jellegűHevesi Füves Puszták
Kerecsend - Berek-erdő tanösvény3,5 km1 óra5séta jellegűHevesi Füves Puszták
Tarnaszentmiklós - Hamvajárási tanösvény7,7 km2,5 óra3séta jellegűHevesi Füves Puszták
Pély - Ludas tanösvény15 km6 óra8túra jellegűHevesi Füves Puszták
Gyöngyös - Mátrafüred - Sár-hegyi Mandula tanösvény7 km3 óra12túra jellegűMátra
Mátrafüred - Sás-tói Cincér tanösvény3,5 km1 óra9túra jellegűMátra
Kékes tanösvény
8,5 km
4 óra
10túra jellegű
Mátra
Mátraszőlős - Függőkői tanösvény1,5 km1 óra3túra jellegű Mátra
Parádfürdő - Ilona-völgyi geológiai tanösvény6,5 km2.5 óra8túra jellegűMátra
Hollókő - Vártúra ösvény1 km0,5 óra5túra jellegűCserhát
Hollókő - Fás legelő2 km1 óra6túra jellegűCserhát
Sámsonháza - Vár-hegyi és Csűd-hegyi geológiai tanösvény3 km1,5 óra5túra jellegűCserhát
Sámsonháza - Buda-hegyi geológiai és botanikai tanösvény3 km1,5 óra12túra jellegűCserhát
Ipolytarnóc - Biológiai Tanösvény6 km1 óra23túra jellegűNógrád
Ipolytarnóc - Borókás-árok geológiai tanösvény0.8 km1 óra7séta jellegűNógrád
Ipolytarnóc - Kőszikla tanösvény4 km1 óra11túra jellegűNógrád
Ipolytarnóc - Kőzetparki ösvény0.7 km0.5 óra11séta jellegűNógrád
Ipolytarnóc - Lombkorona sétány150 m0,1 óra2séta jellegűNógrád
Salgó - Somoskő vára tanösvény (Petőfi sétány)5 km2 óra21túra jellegűKarancs - Medves
Salgótarján - Boszorkány-kő geológiai tanösvény0,4 km0,5 óra13túra jellegűKarancs - Medves
Salgótarján - Szilvás-kői Geológiai Tanösvény3,5 km1,5 óra13túra jellegűKarancs - Medves
Eresztvényi Kőbányák9,6 km3 óra11séta jellegűKarancs - Medves
Somoskő - Magyar-bányai Kőpark0,15 km0,5 óra14séta jellegűKarancs - Medves
Tarnalelesz - Bükkszenterzsébet - Nagy-kői tanösvény
7,8 km3 óra5túra jellegűTarna - vidék

Kapcsolódó

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022.08.23. 15:27
Bastardindigo Sträucher und eine Tonne Fledermauskot[21.03.2022-26.03.2022]Es gab bereits und wird noch viele Tage geben, an denen wir im Büro sitzen und Recherche Arbeit zu unterschiedlichen Themen leisten, Zusammenfassungen und Übersichten erstellen oder auch mal Buchausschnitte einscannen. Jedoch wollen wir unsere Blogeinträge besonders den Aktivitäten draußen widmen. Somit waren wir in der letzten Woche unter anderem in der Nähe von Tiszabábolna. Hier mussten Bastardindigo Sträucher (Amorpha fruticosa) in einem sumpfigen Gebiet abgesägt, zum Rand des Sumpfgebietes und von dort über eine Grasfläche zu einer Häckselmaschine transportiert werden. Bei diesen Sträuchern handelt es sich auch dieses Mal um eine invasive Art. Diese kommt aus China und verbreitet sich aggressiv und sehr schnell. Somit verschlechtert sich die Qualität des Ökosystems und einheimische Pflanzen werden verdrängt.An einem anderen Tag waren wir in der reformierten Kirche von Bánhorváti um diese von Fledermauskot zu befreien. Im Gebälk der Kirche leben circa dreihundert Fledermäuse, unter anderem kleine Hufeisennasen und große Mausohren. Da der Nationalpark sich dafür einsetzt, dass diese Tiere weiterhin den Lebensraum in der Kirche nutzen können, sind sie auch für die Beseitigung des Kots zuständig. Es sind verschiedene Gebäude, wo dies gemacht werden muss und findet so ungefähr in einem drei Jahres Abstand statt. In dieser Zeit hat sich ca. eine Tonne an Kot gesammelt, die wir in Säcke schippten und die steilen Treppen vom Dachboden heruntertragen mussten. Nach mehreren Stunden harter Arbeit und ca. 80 Säcken mit Kot waren wir endlich fertig und ziemlich erschöpft. Am Samstag war ein normaler Arbeitstag, da dieser freie Tag auf den 14. März verlegt wurde, um ein verlängertes Wochenende zu ermöglichen. Diesen verbrachten wir erneut mit dem Sammeln von Müll.
Tovább olvasom