Fogadj örökbe egy tanösvényt!

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság három vármegyére – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád – kiterjedő tanösvény-hálózattal rendelkezik.

A program keretében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényeinek „örökbefogadása” által nyílik lehetőség a természetvédelmi szemléletformálásunkhoz csatlakozni. A támogatás segítségével a tanösvények interaktív fejlesztését valósítjuk meg, amely révén a munkavállalók szemléletformálása és egészségmegőrzése az elsődleges cél.

A program keretében:

  • legalább egy csapatépítést is szolgáló karbantartási napot tartunk (/év), ahol a BNPI munkatársainak irányításával az örökbefogadott tanösvény karbantartási feladatai kerülnek ellátásra a nagyvállalat munkatársai által (pl. szemétszedés, cserjeirtás, táblatartó festés, stb)
  • két szakvezetett ismeretterjesztő túrát tartunk (/év) a vállalat munkavállalói számára (limitált létszámmal, maximum 40 fő/alkalom) az örökbefogadott tanösvényen és környékén, ahol szakvezető segítségével ismerhető meg a terület
  • a vállalat egy saját szervezésű programján előadással és/vagy természetismereti foglalkoztató kitelepüléssel veszünk részt (/év)
  • a munkavállalók számára a BNPI látogatóközpontjaiban kedvezményes belépőjegyek válthatók: https://www.bnpi.hu/hu/bemutatohelyek-latogatokozp...
  • az örökbefogadás fennállásáig a szervezet automatikusan megkapja és használhatja „A BÜKKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG ARANYFOKOZATÚ VÁLLALATI ÖNKÉNTES PARTNERE” címet.

Egy (db) tanösvény örökbefogadása: 1.000.000 Ft / év

A támogatásra-örökbefogadásra szerződés keretében kerül sor.

Tanösvényeink listája itt érhető el: https://www.bnpi.hu/hu/tanosvenyek

Társadalmi felelősségvállalást segítő modulunk megvásárlásán kívül külön megjelölt cél nélkül is lehetőség van a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi munkájának támogatására.

E-mail: kapcsolat@bnpi.hu




Kapcsolódó

2023/1 1. Sziasztok!

2023/1 1. Sziasztok!

2023.04.19. 14:34
Hallo zusammen! Mein Name ist Hanna und ich bin die neue Freiwillige der Organisation kulturweit aus Deutschland. Ich werde bis Ende August dieses Jahres in Eger bleiben. Hier sind ein paar Fakten über mich: Aufgewachsen bin ich in einem kleinen Dorf namens Trautmannshofen in Bayern, das in der Nähe der Stadt Neumarkt in der Oberpfalz liegt. Die nächstgrößere Stadt ist Nürnberg (Vielleicht habt ihr schon mal davon gehört.) Im Februar bin ich 23 Jahre alt geworden. Zusammen mit meinen Eltern wohne ich noch in Trautmannshofen. Mein älterer Bruder Lukas wohnt in Neumarkt. In meiner Freizeit bin ich gerne draußen, gehe wandern oder fahre mit dem Fahrrad. Außerdem lese ich gerne spannende Romane oder Krimis und gehe an den Wochenenden mit Freunden aus. Nachdem ich 2016 meinen Realschulabschluss gemacht habe, habe ich eine Ausbildung zur Industriekauffrau bei der örtlichen Öko-Brauerei "Neumarkter Lammsbrau" gemacht. Seit 2019 war ich bei der Thule GmbH in Neumarkt im technischen Kundendienst tätig. Nun war es Zeit für ein neues Abenteuer! Da ich schon immer mal für eine gewisse Zeit im Ausland arbeiten wollte, nutzte ich die Gelegenheit und bewarb mich für den Naturfreiwilligendienst bei kulturweit. Glücklicherweise wurde ich angenommen und mir wurde angeboten, den Freiwilligendienst im Bükk-Region Geopark in Eger, Ungarn zu absolvieren. Ich habe das Angebot angenommen und bin nun glücklich und neugierig, welche Erfahrungen dieser neue Lebensabschnitt für mich bringen wird!
Tovább olvasom