Domaháza - Répás-völgyi tanösvény
Jelzés:
zP
Kiinduló pont:
WGS'84 48.172687 20.082012
Állomások száma:
3
Leírás:
A Répás-völgy Domaházától a szlovák határig húzódó szakaszán, 2021-ben, 2,3 km hosszú tanösvényt létesítettünk. Nyomvonala a közúttól indulva a Répás-völgyben halad a magyar-szlovák országhatárig. Az ismertető táblák bemutatják a Heves-Borsodi dombságban elhelyezkedő völgy és tágabb környezete geológiai viszonyait, élővilágát, az emberi tevékenység hatását a völgyre és élővilágára. A tanösvény csatlakozik a szlovákiai Péterfalvától (Petrovce) a határig húzódó túraútvonalhoz. Szabadon látogatható.
A tanösvény állomásai:
1. Indító állomás
A Sajóba ömlő Hangony-patakvízgyűjtője kiemelkedő hidrológiaiértékkel bír, a vidék forrásai közül a domaházi Kalász-kút, Sipos-kút és Tóvölgye-forrás mindenképpen említésre méltó. A Tó-völgye-patak állandó, legnagyobb vizei kora tavasszal, hóolvadáskor és a május-júniusi időszakban vannak. A hirtelen lezúduló víz okozta károk, az erózió megakadályozására a vízmosásokban az 1930-as években gátakat, majd ’80-as években záportározókat is kialakítottak. A vidéket egykor összefüggő tölgyes és bükkös borította, amit a letelepedő ember kiirtott, hogy szántót, legelőt, lakóhelyet létesítsen. A talaj megkötésére, az 1800-as években, az Észak-Amerikából behozott fehér akácot, a II. világháború után pedig tájidegen fenyőt telepítettek. A rendszerváltozást követően, a gazdálkodás felhagyásával spontán cserjésedés, erdősülés indult meg. Az őshonos erdőkön túl, a forráslápok, lápi és patak menti magaskórósok, valamint a másodlagosan kialakult hegyi szárazrétek, franciaperjés kaszálók a legértékesebbek. Domaháza határa már az őskorban lakott volt, több földvára is ezt bizonyítja. A falu Hangony-főnéven a XIII. században jött létre. Az itt élők évszázadokon át mezőgazdasággal, erdei haszonvételekkel foglalkoztak. Ennek köszönhetően alakultak ki a nagy legelőterületek, vált híressé a helyi állattartás és az itteni erdei gomba. Hosszú ideig kiterjedt tanyarendszer hálózta be a vidéket. A tájat kialakító hagyományos gazdálkodás mára visszaszorult a térségben, a népi kultúra elemei eltűnőben vannak. A természet védelméhez kapcsolódóan ezek felélesztésének segítése is célja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnak. A Répás-völgy az Európai Unió Natura 2000 hálózatának része, itt található a Domaházai Hangony-patak völgye, kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület.
2. állomás: A Répás-völgy élővilága
Az erdőrengeteg a századokon át tartó emberi hatásra sokkal nyíltabbá vált, új élőhelyek jelentek meg. Ezek használata és kiterjedése folyamatosan változott. A völgy közel harmada legelőként használt hegyi szárazrét, de a felhagyás eredményeként a terület felén tövises bozótok, puhafás pionír erdők alakultak ki. Rohamosan nő az idegenhonos akácosok nagysága, tizedére csökkent az őshonos fás vegetáció. A klímaváltozás és az inváziós fajok térhódítása miatt romlik az élőhelyek természetessége. A felhagyott gyepeket a kanadai aranyvessző és selyemkóró veszélyezteti, a Hangony-völgyben terjed a kelet-ázsiai japán-keserűfű és a zöldjuhar. Az Európában nem honos fajok dísznövényként kerültek hozzánk, majd szándékos telepítés vagy spontán kivadulás útján terjednek. Az özönnövények elleni védekezés valamennyiünk közös érdeke és a földhasználók kötelessége. Természetes vagy természetközeli állapotú élőhelyeink fajok sokaságának nyújtanak otthont. Gyertyános-tölgyesekben, kisavanyodó erdőkben a gazdagkalaposgomba világ mellett a védett szálkás pajzsika és kétlevelű sarkvirág él. A cseres-tölgyesekben, legelőkön bársonyos kakukkszegfű, a hegyi réteken fekete kökörcsin, agárkosbor, nyárvégén szártalan bábakalács virít. Vízfolyások mentén magasodnak a mocsári csorbóka hajtásai, a nedvesebb gyepeken réti szegfű díszlik. A láprétek védett faja a széleslevelű gyapjúsás és a hússzínű ujjas kosbor a kaszálás elmaradásával, a nádasodással eltűnőben vannak. A sásosokban, égeresekben élő harántfogú és hasas törpecsiga, a patak-völgyekben a gólyaorr boglárka, nagy tűzlepke és kis színjátszólepke mindenképpen említésre méltó. Idős tölgyerdőkben a fokozottan védett magyar tavaszi fésűsbagoly, a nagy szarvasbogár, a fekete harkály, közép fakopáncs lel otthonra. A Répás-völgyben megleshetjük az óvatos fekete gólyát, és a tavaszi csapadéktól függőszámban költ a haris. A legelőkön áprilisban erdei pacsirta szól, nyáron gyurgyalag vadászik. Vadmacskával és a kárpáti kapcsolat bizonyítékaként farkas nyomaival is találkozhatunk.
3. állomás: AZ OLIGOCÉN ÉS A MIOCÉN TENGEREK ÉLŐVILÁGA
A mai dombvidék területén 20-23 millió évvel ezelőtt tenger hullámzott, melynek vizébe a hegyvidék felől a folyóvizek nagy mennyiségű hordalékot szállítottak. Az évmilliók során a tengeröblöt néhol 200-600 m vastagságban homokos, kavicsos üledékek töltötték fel. Az egyre sekélyebb tengervízben kagylók (Chlamys, Ostrea,Balanus, Pecten) és hatalmas, óriásfogúcápák (megalodon félék) éltek, melyeknek jellegzetes, hajlott fogait„ madárnyelvként” ismerte és árusította a környék lakossága. A terület 7,5 millió évvel ezelőtt lassú emelkedésbe kezdett, a tenger visszaszorult, és kiemelkedtek az Ó-Bükk első csúcsai, egyelőre még szigeteket alkotva az ősi mocsárvilágban. A kiemelkedéssel a folyóvíz pusztító hatása vette át az uralmat. Ma a területbe mélyre vágódó, szűk patakvölgyek, vízmosások, meredek hegyoldalak jellemzik, melyeknek peremén néhol 100 m-es magasságot közelítve bizarr formákkal tarkított homokkő sziklák alakultak ki, melyekhez az itt élők számtalan legendát tapasztottak. 20-23 millió évvel ezelőtt itt hullámzott sekély tengerben lerakodó homokos üledékbe gyakran keveredtek bele az elpusztult mészvázas állatok maradványai (kagylókhéjai). Az idők során ez az organikus eredetű kalcium karbonát, azaz „mészkő” kioldódott, és átitta, összecementálta a homokkövet, mely ezáltal jóval keményebbé vált környezeténél. Ezek a keményebb konkréciók később kipreparálódtak környezetükből, oly módon, hogy a kevésbé állékony, puhább kőzetanyagot a víz, a fagy okozta aprózódás lepusztította, és elszállította. Így alakultak ki a vidékre oly jellemző„ kőcipók”, sziklapadok és sziklaereszek, illetve az ágyúgolyókra emlékeztető kőgolyók. Ezt a 200-600 m vastag, a területre oly jellemző, konkréciókban gazdag homokkövet nevezi a szakirodalom Pétérvásárai Homokkő Formációnak, míg a palóc népnyelv„ apokának”.
A JÉGKORSZAK
A pleisztocén kor nagy lehűlése, a jégkorszak” a, Kárpát-medencében is nagy változásokat indított el: míg a Kárpátok – így a közeli Tátra – csúcsait hó és jég fedte be, a völgyekben hatalmas gleccserek nyújtóztak, addig az Alföldön– elsősorban a Nyírségben és a Kiskunságban sivatagi homokdűnéket görgetett a szél. Úgy 300-400 ezer évvel ezelőtt vidékünket száraz fás tundra borította, a déli napsütötte lejtőket szárazsztyepprétek, a dombok északi oldalán ligetes fenyőerdők nőttek. A talaj néhol több méter vastagságban állandóan fagyott volt –ezt hívják permafrosztnak – csak nyáron engedett fel a felszín közeli rétege mocsárvilággá változtatva a rövid, hűvös nyár alatt a völgyek talpát. A felolvadt talaj sok helyen megcsúszott, és a völgytalpakon sűrű masszaként lassan elkezdett lefelé kúszni. Ezeket a talaj folyásos jelenségeket hívjuk deráziónak, mely folyamat révén kialakultak azok a széles talpú völgyek, amilyen a Répás-völgye is. A száraz, hideg teleken a déli lejtők sztyepprétjeinek elszáradt füvét csak vékony hótakaró fedte, melyekhez könnyen hozzá jutottak a korszak legnagyobb növényevői, mint például a gyapjas orrszarvúak, melyek fejét két hatalmas tülök díszítette, és szőrrel borított testük súlya elérte a 2,5tonnát. A korszak királyai azonban kétség kívül a gyapjas mamutok voltak: a 4-8 tonnás testsúlyú, hatalmas agyarakat növesztő jószágok a telet a Kárpát-medence sztyeppéin legelve húzták ki, míg tavasszal a Sajó és Hernád völgyének vonalát követve megindultak északnak, hogy a nyarat a mai Krakkó vidékén, a nagy szárazföldi jégtakaró nyáron csapadékos, dús füvet érlelő előterében töltsék. Őseink a mamutokra mint hatalmas húsraktárakra tekintettek, vadásztak rájuk, így ha egészévben friss húshoz akartak jutni, követniük kellett a csordák szezonális vándorlását. Erre bizonyíték, hogy a bükki szeleta-kultúra ősemberinek jellegzetes, bükki kvarcitból pattintott lándzsahegyeit megtalálták Krakkó környékén, míg az ott bányászott kőzetekből készített eszközöket fellelték vidékünkön is.
Létesítő, kezelő:
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Ismeretközlés módszere:
tanösvény, tájékoztatótáblákkal, vezetőfüzet:
Tájékoztató kiadvány, irodalom: