Nagy-kői tanösvény

2

Nagy-kői tanösvény

7,1 kilométer hosszú Nagy-kői tanösvényt 2010-ben hozta létre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Nyomvonala a temető déli sarkától indulva a Mocsolyás-völgy oldalában halad végig, majd kanyarodik fel a Buknásza gerincére, majd azon továbbhaladva ér a Nagy-kő alá, s kapaszkodik fel az impozáns szikla 392 méter magasan lévő csúcsára. A tanösvény a Nagy-kőről a Kő-völgyön és az Erzsébeti-völgyön keresztül vezet tovább Bükkszenterzsébetre és a földtani alapszelvénynél ér véget.

A tanösvény 5 állomása : 1. Változó táj I. - Gyepek; 2. A Nagy-kő térségének állatvilága; 3. Bronzkori telep; 4. Változó táj II. - Erdők; 5. Geológia - Pleisztocén alapszelvény

A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet déli szélén létesült tanösvényt bejárva ismerkedhetünk a védett terület alacsonyabban fekvő, és ember által jobban befolyásolt régiójával. Láthatjuk, hogyan alakította, s alakítja ma is az itt élő ember e vidéket, illetve mely részeken maradhatott fenn leginkább a táj eredeti arculata. Az erdőben sétálva, vagy a nagyobb részt nyílt terepről, és a páratlan kilátást adó Nagy-kőről szétnézve bepillantást nyerhetünk a tájvédelmi körzet természeti értékeibe, gyönyörködhetünk a bennünket körülvevő csodás tájban.

A Heves-Borsodi-dombságot (Vajdavár-hegycsoport) felépítő, döntően oligocén és kisebb részben miocén kori homokkő változatos felszínformáit a tanösvény bejárása során, a Nagy-kőre felkapaszkodva, vagy a vízmosásokkal szabdalt Kővölgyben is megcsodálhatjuk. Láthatjuk, hogy a csapadék, a szél és a hőingadozás hatására mállik, aprózódik az üledékes kőzet, és a keményebb, jobban cementálódott rétegek fantasztikus alakzatokat formázva hogyan preparálódtak ki.

A tanösvényt járva szántókat, művelésből felhagyott területeket újra visszafoglaló réteket, sziklagyepeket, sovány legelőket, mind nagyobb részeket meghódító akácosokat, és sajátos összetételű, elegyes tölgyeseket érinthetünk. Útközben olyan védett növényekkel nyílik alkalmunk megismerkedni, mint a réti szegfű, a bársonyos kakukkszegfű, a pusztai árvalányhaj. Óvatosan lépkedve láthatunk éti csigát, szarvasbogarat, fali és fürge gyíkot, hallhatjuk az erdei pacsirta, énekes rigó, vörösbegy énekét, megcsodálhatjuk a színpompás gyurgyalagot, vagy figyelhetjük a magasban köröző darázsölyvet, fekete gólyát. Mezei nyúllal, rókával, őzzel, és kis szerencsével muflonnal vagy gímszarvassal is találkozhatunk.

A tanösvényi séta betekintést enged a táj sajátos hangulatába, segít megérteni, hogy miért is megóvni a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetet, s utódainknak további megőrzésre átadni e kincseket.

2. állomás - Gyepek

A tájvédelmi körzetben a szántók aránya 1%, a gyepek is csak alig 9%-ot borítanak. A fátlan-füves élőhelyek közül természetvédelmi szempontból legértékesebbek a forráslápok, láp- és mocsárrétek, magaskórósok, sziklagyepek, félszáraz irtásrétek (hegyi szálkaperjerétek). Viszonylag nagy kiterjedésűek a réti csenkeszes és franciaperjés kaszálórétek, hegyi szárazrétek és a degradálódott vagy kevert összetételű gyepek.

A Nagy-kőn és más homokkő kibúvásokon is megfigyelhető sziklagyepek átmenetet képeznek a mészkősziklagyepek és a homokpusztagyepek között. Mozaikszerű, erodálódott és nyíltabb állományaiban jellemző faj a deres csenkesz,hegyi gamandor, prémes gyöngyperje, míg zártabb gyepjeiben a lappangó sás jelenik meg. Sziklarepedésekben él a védett fekete fodorka és a fekete kökörcsin, homoki vértő, pusztai árvalányhaj is előfordul itt.

A Buknászán és az Erzsébeti-völgy keleti oldalában húzódó dombokon nagy kiterjedésben hegyi szárazrétet találunk. Ennek sekélyebb termőrétegű, zavartabb foltjaiban a fenyérfű állományalkotó, és kora ősszel az ékes vasvirág dekoratív, sötét rózsaszínű foltjai messziről világítanak. A Bükkszenterzsébet határában mai napig is megfigyelhető, hagyományos legeltetéses állattartás elsősorban ezekre a szárazrétekre koncentrálódik.

A tájvédelmi körzet nagyfokú erdősültsége miatt a fás társulásokban előforduló élőlények dominálnak. A fákban fejlődő, vagy a lombozatot fogyasztó rovarok közül elsősorban a xilofág, szaproxilofág bogarakat kell megemlíteni. A védett szarvasbogár közönségesnek számít errefelé, de még a sokfelé megfogyatkozott nagy hőscincér sem számít ritkának. Ennek a termetes bogárnak a lárvája négy évig fejlődik az idős tölgyekben, majd bebábozódás után május-augusztus között rajzik. A vidék borókásaiban a szintén védett borókacincér jelenlétét a vörösre színeződő borókagallyak árulják el. Lárvája a kéreg alatt rágva meggyűrűzi az ágakat, amelyek azután elhalnak.

A Nagy-kő térségének lepkevilága gazdag, színpompás tagjai közül tavasszal legkönnyebb

találkozni a kardoslepkével, nyáron a boglárkalepkékkel, ősszel pedig a nappali pávaszemmel és az atalanta lepkével. A védett imádkozó sáska mellett számos szöcske- és sáskafaj is él itt.

Az ízeltlábúak a hüllők fontos táplálékát képezik. A csoport jeles képviselője, a fokozottan védett pannon gyík e vidéken való előfordulása csak az utóbbi évek kutatásai nyomán vált bizonyítottá. A sziklás részeken nagyon gyakori a fali, a fürge és a zöld gyík. Ez utóbbi faj méretes hímjei a május-júniusi nászidőszakban égszínkék torkú, ragyogó zöld bőrű rovagokként próbálják magukhoz csalogatni a nőstényeket.

A ragadozó madarak közül itt élő holló, egerészölyv, vándorsólyom, a darázsölyv, és a jóval ritkább kígyászölyv is elkápráztatja légi parádéjával a nyitott szemmel erre járó kirándulót.

A Nagy-kőn egy mediterrán elterjedési központú madár, a bajszos sármány is megfigyelhető.

A jó fészkelési lehetőséget nyújtó, homokos alapkőzet és a bő táplálékot kínáló, gazdag rovarvilág egy egzotikus megjelenésű, fokozottan védett madár, a gyurgyalag megtelepedését tette lehetővé a völgyekben.

A Heves-Borsodi-dombság érintetlenebb belső részén alkalmilag a fokozattan védett hiúz is felbukkan, míg itt, a peremterületen kisebb rokonával, a szintén védett vadmacskával lehet

találkozni. A vidék nagyvadállománya híres, a vaddisznó, őz, gímszarvas mind gyakoribbá vált az elmúlt évtizedben. Az utóbbi években alkalmi vendégként a medve is előfordult a területen.

3. állomás - Nagy-kő bronzkori telep

A Nagy-kő déli, délkeleti oldalát 250 m hosszan, ívelő vonalban hatalmas, közel függőleges, 60−80 méteres sziklafal határolja, de a hegy keleti és nyugati oldala is igen meredek. A felszínen csak a nyereg felől látni egy sáncot, amely majdnem egyenes vonalban köti össze a keleti és nyugati oldalt 82 m hosszan. A földtöltés alacsony, belső magassága alig 10–20 cm, külső magassága valamivel több mint 1 m.

A Nagy-kő tetején lévő „ősvárat” Bartalos Gyula több helyen említi, szerepel Soós Elemérnél, és a ,,sáncos pogányvár”-at Pásztor József is ismerte.

Az őskori telepet a sánc és a hozzá csatlakozó peremek jól behatárolják, csak a nyugati szélét nehéz közelebbről meghatározni. Az így körülhatárolható terület hossza 170, szélessége a magasabb részen kb. 50–55 m. A délnyugati peremnél néhány kisebb megbolygatott részen sok őskori cserép gyűjthető, közelebbi kormeghatározásra alkalmas darabok azonban eddig még nem kerültek elő. A hegy fekvése és jellege alapján legvalószínűbb, hogy a lelőhely a késő bronzkor erődített telepei közé tartozik.

Aa közelmúlt módszeres kutatásai tisztázták a „földvárak” korát, rendeltetését – ma már az őskori és középkori sáncvárak nagy részét is el tudjuk különíteni egymástól. Az őskori erődített telepek nagy korszaka vidékünkön a késő bronzkorban kezdődik. A Kyjatice-kultúra (i. e. 12. századtól 8–7. századig, a „preszkíták” betöréséig) sánccal, árokkal, meredek hegyoldalakkal határolt telepei nagy kiterjedésűek és igazán impozáns megjelenésűek: főleg hegységeink belsejében nagy relatív magasságú hegytetőkön lelhetők fel.

A Borsodnádasd−Szentdomonkos közti határon található Vajdavár erődítésének kora ismeretlen. A „történelem nélküli” várhoz számos monda fűződik, a tatárjárás és a török hódoltság idején menedékül is szolgálhatott. A csekély magasságú sánccal és terasz alakjában követhető árokkal kerített 0,45 hektár területű hegytetőn ásatás nem volt, felszíni leletek nem ismertek.

A közeli Köbölvár nevű hegytetőn kettős árok található, melynek csekély mélységű külső árka is van. Az erődített plató hossza 114 m, szélessége 10–16 m. Teljes hossza, az árok külső szélén mérve, 140 m. A Köbölvárat szintén Bartalos Gyula ismerte fel elsőnek, Heves megye várairól szóló munkáiban Pásztor József is említi.

4. állomás - Erdők

A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet 89%-át ma is egyetlen, zárt tömböt alkotva erdő borítja. A vidékre a zonális mellett jellemző az extrazonális és edafikus erdőtársulások jelenléte.

Ezeknél nem a tengerszint feletti magasság, hanem a kitettség, a talajtani, a mikro- és mezoklimatikus viszonyok határozzák meg az erdőtársulást.

Jellemző az állományok közti éles határ, a hirtelen váltás, hogy szinte átmenet nélkül jutunk a cserestölgyesből szubmontán bükkösbe.

A Heves–Borsodi-dombságban a bükk, mint állományalkotó főfafaj extrazonálisan fordul elő, az északi kitettségű lejtőkön és a mélyebb völgyekben szubmontán és montán bükkös, mészkerülő bükkös társulások jellemzőek. A tájvédelmi körzetkiemelkedő értékei találhatóak

ezen erdőkben

A bükkösök és tölgyesek közt vagy azok helyén sokszor gyertyános-kocsánytalan tölgyeseket találunk, tipikus, a fő fafajok mellett madárcseresznyét és más fafajt is tartalmazó erdeik azonban meglehetősen ritkák.

A tájvédelmi körzet legmeghatározóbb zonális erdőtársulása a cseres-tölgyes. Kiterjedt állományokat alkot, elsősorban keleti vagy nyugati kitettségben és a laposabb tetőkön.

Értékesebb elegyfafajai a mezei juhar, vadkörte, üdébb termőhelyeken a korai juhar, gyertyán és kislevelű hárs. Cserjeszintje változó, néhol igen gazdag: ahol több fény jut a cserjeszintbe, ott megfigyelhető az egybibés galagonya, vadrózsa, fagyal. Nagyon jellemző a lágyszárúak közül a védett bársonyos kakukkszegfű jelenléte.

A Nagy-kő környékén a meleg kedvelő tölgyes egy sajátos variánsa figyelhető meg, átmenetet képezve a cseres-tölgyes és a lappangósásos sziklaerdő között. Felnyíló lombkoronaszintjét a tölgyek között a molyhos tölgy is színezi, s mellé mezei juhar társul. Gyepszintjében a tollas szálkaperje, ágas homokliliom és lappangó sás emelkedik ki borításával. Állományaiban nagyobb számban élnek orchideák – bíboros kosbor, fehér madársisak,kislevelű nőszőfű – és erdőssztyep-fajok: pl. bablevelű varjúháj,olasz harangvirág, pirosló here.

A Kő-völgy és az Erzsébeti-völgy alsó részén fűz-nyár ligetek maradványaival találkozhatunk.

Mesterséges erdősítések, szerkezetátalakítások során tájidegen fafajok, erdei és fekete fenyvesek, lucosok, vörös tölgyesek és akácosok terjedtek el. A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben természetvédelmi szempontból a legnagyobb problémát az akác jelenti. Az akác agresszív terjeszkedése az egész tájvédelmi körzetben, beleértve a legbelső részeket is, potenciális veszély a természetszerű erdőtársulásokra nézve. Az akác terjedésének megállítása, állományának csökkentése alapvető fontosságú, igen hosszas, költséges természetvédelmi feladat.

5. állomás - Pleisztocén földtani alapszelvény

A Bükkszenterzsébet I. sz. negyedidőszaki feltárás helyi védettséget élvez, kiemelt geológiai jelentősége miatt az MTA Rétegtani Bizottsága földtani alapszelvényként tartja nyilván. Területünkön a negyedidőszaki képződmények foltszerűen helyezkednek el, a felső-oligocén – alsó-miocén korú glaukonitos homokkő és slír egyenetlen felszínére települnek. A feltárás jelentőségét a kimutatott két fosszilis talajréteg adja, illetve az, hogy Észak-Magyarországon az eddig felső-pleisztocénnek tartott üledékekről itt sikerült először bizonyítani az alsó- és középső-pleisztocén kort a feltárásban talált fauna feldolgozása után.

Hossz: 7,1 km
Burkolat minősége: Más: 50% (3,55 km); Föld: 38% (2,7 km); Murva: 5% (354,9 m); Köves: 5% (354,9 m); Aszfalt: 3% (212,94 m)
Összes emelkedő: 332 m
Összes lejtő: 317 m