Tanösvények

Tanösvényeink elsősorban természeti területeken kijelölt, jelzésekkel ellátott tematikus túraútvonalak, amelyeken információs táblák segítségével ismerhetik meg az adott táj jellemzőit, a terület geológiáját, természeti értékeit, kulturális örökségét. Gyakran védett természeti területen vezetnek, vagy éppen azt mutatják be. Egyes tanösvényeinkhez kiadványokat készítettünk, a mögöttes tartalmak online felületen érhetők el, akár az információs táblákon elhelyezett QR kódok segítségével.

Hazánk egyik első jelzett turistaútja (1888-ban Mátrafüred és a mátraházi Szt. László forrás között), és az első, információs táblákkal ellátott, tanösvénynek nevezhető bemutatóhelyünk is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén létesült, a Szalajka-völgyi Horotna-völgyben, 1972-ben.

Tanösvényeink nagyrészt térítésmentesen és szabadon látogathatóak. Azok számára, akik önállóan szeretnék felfedezni ezeket az értékeket, különleges, felejthetetlen élményeket nyújthatnak, de természetvédelmi táborok, természet- és környezetvédelmi jeles napokhoz kapcsolódó foglalkozások, szakmai- és terepgyakorlatok helyszínei is. Bízunk benne, hogy a tanösvényeink által közvetített értékek megismerése hozzájárul a természet hatékonyabb védelméhez.

TanösvényHosszIdőÁllomásNehézség

Bélapátfalva-Bél-kői tanösvény

5 km2,5 óra7túra jellegű

Bélapátfalva-Szilvásvárad Kelemen széke tanösvény

9 km4 óra9túra jellegű

Bükk-fennsík Jávorkúti tanösvény

3 km1 óra4túra jellegű

Cserépfalu-Mésztető-földvár tanösvény

0,9 km1 óra5séta jellegű
Cserépfalu-Suba-lyuk tanösvény

9,2 km4 óra12túra jellegű

Dédestapolcsány-Nagyvisnyó-Verepce-bérci tanösvény

10,5 km4,5 óra12túra jellegű

Domaháza-Répás-völgyi tanösvény

2,3 km2 óra3séta jellegű

Eger-Nyerges-Mész-hegyi kőkultúra (Kaptárkő Egyesület)

1,8 km1 óra4túra jellegű
Eger-Nagy-Egedi tanösvény (Kaptárkő Egyesület)4 km1,5 óra11túra jellegű

Egerbakta-Baktató tanösvény

3,4 km1 óra6túra jellegű

Felsőtárkány-Barát-réti tanösvény

6,5 km3 óra4túra jellegű

Felsőtárkány - Esztáz-kői-barlang felső szakasz

33 m0,5 óra0túra jellegű

Felsőtárkány-Hulladék tanösvény

200 m0,5 óra6séta jellegű

Felsőtárkány-Kő-közi tanösvény

0,8 km1 óra5túra jellegű

Felsőtárkány-Tamás-kúti tanösvény

8 km4 óra5túra jellegű

Felsőtárkány-Vár-hegyi tanösvény

10 km4,5 óra6túra jellegű

Kerecsendi-erdő (Berek erdő) tanösvény

3,5 km1 óra5séta jellegű

Miskolc, Lillafüred-Szeleta tanösvény

13,5 km5-6 óra13túra jellegű
Szilvásvárad- Szalajka-völgyi természetvédelmi bemutatóösvény

4,2 km2,5 óra10séta jellegű
Szilvásvárad-Millenniumi természtismereti és erdészeti sétaút

2,5 km1 óra20séta jellegű

Szilvásvárad - Olasz-kapui tanösvény

7,2 km3 óra6túra jellegű

Répáshuta-Bolygótúra tanösvény

4 km2 óra8túra jellegű

Répáshuta-Nagyvisnyó-Nagymező-Kis-kőháti zsomboly tanösvény

3 km1 óra3túra jellegű

Répáshuta-Rejteki tanösvény II. (Nagy kör)

11,9 km4,5 óra12túra jellegű

Répáshuta-Rejteki Természetismereti tanösvény (kis kör)

1,8 km1 óra8séta jellegű

Szomolya-Kaptárkő tanösvény

0,3 km0,5 óra5túra jellegű

Tarnalelesz-Bükkszenterzsébet Nagy-kői tanösvény

7,8 km3 óra5túra jellegű

Kapcsolódó

2022/1. - 6. Visit to Kiskunság National Park

2022/1. - 6. Visit to Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:44
Austausch in einen anderen Nationalpark [07.06.2022-12.06.2022]Durch die Freiwilligen vor uns inspiriert, wollten auch wir einen Austausch mit den Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark machen. Somit sind wir am Dienstag, den 7. Juni nach Kunpeszér gefahren, ein Ort mit ca. 700 Einwohnern. Wir wurden von den Freiwilligen Lara und Jakob und ihrem Ansprechpartner Csaba abgeholt und mit dem Jeep zum fünf Kilometer entfernten Forsthaus gefahren. Dieses liegt mitten im Wald und dient als Unterkunft, Treffpunkt, um den Arbeitstag zu beginnen und Arbeitsplatz für Aufgaben am Computer. Am nächsten Tag zeigten uns Lara und Jakob die Umgebung und Orte, an denen sie bisher gearbeitet hatten. Im Allgemeinen ist die Region sehr flach und an vielen Stellen auch deutlich trockener als im Bükk. Großflächige Wälder gibt es kaum, die Landschaft ist vorrangig von Graslandschaften geprägt. Diese sind Teil der UNESCO Biosphärenreservate und beinhalten eine große Diversität an Fauna und Flora. Am Nachmittag hat Csaba uns dann noch ihm persönlich wichtige Orte im Nationalpark gezeigt und verschiedene Aspekte des Ökosystems erklärt. Der Kiskunság Nationalpark befasst sich weniger mit Tourismus und deutlich mehr mit dem Erhalt der Diversität. An den nächsten zwei Tagen waren wir unter anderem noch in Kecskemét, haben einen Ort für verletzte Schlangen besucht und haben uns ein Adlernest angesehen. Zwischendurch hat es in Strömen geregnet, weshalb wir drinnen Karten spielten.
Tovább olvasom