Borsodi Mezőség Tájvédelmi körzet

2

A tájvédelmi körzet területét két eltérő kialakulású és arculatú táj alkotja, ahol a domborzat és a talajviszonyok különbözősége eltérő növényzet kialakulását és fennmaradását tette lehetővé.

Védetté nyilvánítás: 1989

Terület: 17 932,2 ha

Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet (továbbiakban BMTK) Borsod-Abaúj-Zemplén megyének a déli részén fekszik.

A Tájvédelmi Körzet Mezőcsát, Gelej, Mezőnagymihály, Mezőkeresztes, Szentistván, Mezőkövesd, Négyes, Egerlövő, Borsodivánka, Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Ároktő és Tiszakeszi települések közigazgatási határait érinti.

A terület határvonalát keletről Tiszabábolna és Mezőcsát között a Sulymos-főcsatorna a Pataki-tanyáig, onnan Mezőcsát belterületéig egy földút alkotja. Északról az Igó-tanya, Gomba-tanya, Burok-völgy, Kiss Bálint-tanya, Virág-tanya, Gelej község határpontokkal jellemezhető szabálytalan alakú vonala határolja. Nyugat felől Gelejtől, a Csincse-csatorna jelenti a határvonalat a szentistváni határig, majd onnan, keletre és dél-keletre a Mezőkeresztes-Szentistván, majd a Négyes-Szentistván, innen a Négyes-Tiszavalk községhatárt követi Tiszabábolnáig. Délen egy külön álló ártéri rész található mely a Tiszavalk-Tiszabábolna határtól Tiszadorogma-Ároktőig a Tiszát követi. A másik ilyen szigetszerűen elkülönülő területi egység a Tiszakeszi határában a Tisza árterében található Tiszakeszi-morotva Természetvédelmi Terület.


A terület földrajza

Heves-Borsodi sík délkeleti részén található, területe a Borsodi-Mezőség és a Borsodi-ártér nevű kistájakat érinti. A Tájvédelmi Körzet területének déli részét 1939-ig, a Tisza gátjának megépítéséig rendszeresen érintették annak árvizei. Az északi rész vízellátását a Bükkből lefutó patakok biztosították. A vízgazdagság szempontjából "paradicsominak" tekinthető állapotoknak a terület 1939-ben befejezett végső ármentesítése (a Tisza irányából) sem tudott véget vetni, bár hatása jelentős volt (főleg a déli, azóta jelentősen kiszáradt és másodlagossá vált részen). Korábban a Csincse, illetve mellékágainak árvizei egészen a Kiszely-, illetve Eperjes-tanyáig elérhettek. Erre utal a Mezőnagymihálytól kiinduló egykori gát is, melynek funkciója a puszta részleges ármentesítése lehetett.

A puszta vízháztartására az első komolyabb csapást a 60-as években végzett belvízelvezetési munkálatok jelentették, melyek során kialakították a Tiszavalki-főcsatornát és vízgyűjtő rendszerét, valamint a Sulymos-főcsatornát és vízgyűjtő rendszerét. A csatornákat a meglévő vízfolyások medrében alakították ki. A nagyobb kanyarulatokat levágták - meggyorsítandó a vízfolyások esését -, folyásuk irányát gátakkal igazították ki. Az elkészült rendszer még ebben a formájában is alkalmas volt a természetszerű állapot megőrzésére, amit a vizes élőhely rehabilitációs munkálatok során ki is használtunk. A területre a végső csapást a Tisza-tó építésének munkálatai jelentették. Ennek során a tó tervezett eredeti vízszintjét figyelembe véve, illetve a másodlagos szikesedést és a szivattyúzási költségeket elkerülendően megépítették a Csincse-csatornát. Ennek az "övcsatornának" a feladata a Bükkből lefolyó patakok befogadása, és azok vizének "biztonságos" elvezetése a területről az "elmocsarasodás" elkerülése érdekében, illetve a Tiszavalki szivattyútelep mentesítése céljából. A Csincse-csatorna a Kácsi-patak, a Tardi- és a Nád-ér vizét magába fogadva Borsodivánka és Négyes között torkollik az Eger patakba.

A felszíni vizeitől ily módon megfosztott terület felszín alatti vízutánpótlásától is meg lett fosztva, amikor a bükkábrányi lignitbánya a Tájvédelmi Körzettől északra elkezdte termelését. Itt a munkagödör szárazon tartása végett napi kb. 10 000 köbméter vizet emelnek ki a szivattyúk. Így a területre korábban jellemző rétegvízáramlás - a Bükk lábától a Tisza irányába - megváltozott, a mocsarak mélyebb részein és a Tisza-medrében lévő fakadó források megszűntek, vagy vízhozamuk jelentősen csökkent. A kiszivattyúzott vizet ma a Csincse-csatornába, ill. a Geleji-víztározóba vezetik. A vizes élőhely rehabilitációs munkák során a tájvédelmi körzet területén belül hulló csapadékvíz ökológiai szempontból szükséges mennyiségének megtartása mellett ezen vizek egy részének újbóli szabályozott bevezetése volt a cél.


Társadalmi jellemzők

A térségre aprófalvas településszerkezet jellemző, zömmel a pusztai rész körül, a pusztai tömbben – jelenleg, évezredek óta először- nem található település. Az elmúlt évtizedekben az itt található tanyák nagy részét is elhagyták, amelyek nem ürültek ki, azok elsősorban állattartó telepként működnek. A Batúz-tanyán 2017-ben a Bükki Nemzeti Park alakított ki Természetvédelmi Kezelési Központot, amely egy extenzív tartástechnológiára alapozott állattartó telep a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet védett gyepterületeinek kezelésére és fenntartására.

Az elmúlt 20-30 év gazdasági változásai következtében a munkahelyek száma jelentősen lecsökkent, ezért a fiatalok elvándorolnak, a települések elöregednek és egyre kisebb létszámúak. A helyben maradók nagy arányban munkanélküli, vagy közmunkás.

A lakosság a hátrányos gazdasági helyzet miatt elvándorol, a települések az elöregedés jeleit mutatják. A munkanélküliség rendkívül magas. Természetvédelmi károkozások viszonylag ritkán fordulnak elő, elsősorban a téli időszakban a fák engedély nélküli kivágása, tavasztól őszig a gyógynövények, gombák védett területeken történő gyűjtése jellemző.


Gazdálkodás

A Borsodi-Mezőségre tradícionálisan a legeltető állattartás volt jellemző. Az elmúlt évszázad folyamán ez megváltozott, egyre több gyepet törtek fel és hasznosították szántóként. De manapság is a mezőgazdaság a legjelentősebb gazdasági ág, nagyobb ipari létesítmények nem jellemzőek. Egyre fontosabbá válik azonban a turizmus, elsősorban a Tisza-menti településeken. A védett területeken művelési ág szerint a területen gyepek vannak túlsúlyban, majd a szántó következik. A többi művelési ág aránya (gyümölcsös, erdő, nádas stb) nem jelentős. A terület igen nagy része állami tulajdon, azon belül is a BNPI vagyonkezelés dominál, amely kedvező természtvédelmi helyzetet teremt, mivel gazdálkodóknak való haszonbérletbe adás esetén, a Nemzeti Park olyan kezelési előírásokat határoz meg, amelyek a természetvédelmi szempontokat hangsúlyosan figyelembe veszik.

Évszázadokon keresztül a térség meghatározó gazdálkodási formája a gyepgazdálkodás és a hozzá kapcsolódó pásztoroló állattartás volt. Jelenleg a legjelentősebb, mind létszámban, mind a legeltetett terület nagyságában is a szarvasmarha tartás, a juh állomány nagysága azonban folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, mára visszaszorult a terület északi részére, a geleji és a mezőcsáti legelőkre. Ló legeltetése évtizedekig 1-2 hátast leszámítva nem volt, de mára újra legel egy 80-as létszámú ménes a déli részen, a Batúz-tanya környéki gyepeken. A bivaly, a kecske és a szamár szinte teljesen eltűnt a területről. Korábban még sertést is „legeltettek” és makkoltattak, ennek utolsó nyomai a 20. század végén még Tiszabábolna mellett megvoltak (falusi konda). A legeltetéshez szorosan kapcsolódó élőhelytípus a fás legelő, ennek egyetlen élő példája a területen a Tiszabábolnai Tölgyes. A tölgyek folyamatos kiöregedése és pusztulása miatt beavatkozás szükséges a területen, az újulatok megvédése és a jelenlegi fás legelő mellett, egy feltört gyepterületen egy újabb fás legelő kialakítás van folyamatban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által.


Természeti értékek


Zoológia

A terület állatvilágán is jól érződik a táj kettős arculata: a nagyobb, főleg egyszikűekkel borított tömbre a pusztai fajok a jellemzők, míg a hullámtéri területen az ártéri fajok dominálnak. A gazdag madárvilág különösen értékes tagjai a túzok, a kerecsensólyom, a kékvércse, a parlagi sas és a szalakóta. A kis őrgébics is a terület legjellemzőbb pusztai élőhelytípusait részesíti előnyben. Őszi vonulás idején a darvak és a vadludak tömegei, a tavaszi időszakban pedig a parti madarak nagy csapatai lepik el a pusztai élőhelyeket. Emlősök közül a védett ürge a pusztai ragadozók fontos táplálékállata. A puszta kiemelkedően értékes emlősfaja, a nemrég önálló faji státuszt kapott magyar szöcskeegér, melynek csak a BMTK területén találhatóak ismert élőhelyei.

A szikesréti magaskórósok megmaradt foltjainak környékén találjuk az egyik legértékesebb védett lepkefaj, a nagy szikibagoly populációit. A lepke hernyója tápláléknövényként a társulásalkotó sziki kocsordot igényli, így a faj fennmaradásának biztosításához a növénytársulás védelme szükséges. További védett rovarfaj az aranypettyes bábrabló, a bíborcincér, az imádkozó és a sisakos sáska. Előfordul itt az igen dekoratív kis színjátszólepke. A déli, egykori ártéri részeken, a tölgyes elegyes facsoportok környékén szarvasbogarak és orrszarvú bogarak is előfordulnak. Jellemző madarak itt a fekete gólya, a réti sas és a fekete harkály.

A terület folyamatos kiszáradása nem kedvezett a halak előfordulásának. A Nagyszéklápa környéki kísérleti élőhely-rehabilitációs munkálatok azonban bebizonyították, hogy a megfelelő élőhelyi viszonyok kialakítása után igen hamar képesek visszafoglalni az eredeti élőhelyeiket. A vízvisszatartási munkálatok után azonnal megjelent a réti csík, a compó és az aranykárász is. Jellemző kétéltű és hüllőfajok a vöröshasú unka, a pettyes és a tarajos gőte, a vízisikló és a mocsári teknős. A csapadékban gazdag években a kaszálórétek magas füvében megtelepszik a haris.


Botanika

A Borsodi-Mezőség a Pannon régió, Alföld flóravidéknek, Tiszántúl flórajárásába tartozik. Északról a Bükk, délről a Tisza-völgy határolja. Keletről a Sajó-Hernád-síkja, nyugatról a Hevesi-sík átmenet nélkül veszik körbe, nincs barrier, ezáltal szerves kapcsolata van mindkét területtel. Két eltérő arculatú táj alkotja, ahol a domborzat és a talajviszonyok különbözősége eltérő növényzet kialakulását és fennmaradását tette lehetővé. Az északi rész a bükki patakok (Csincse-patak, Kácsi-patak, Tardi-ér, Nádi-ér) által alakított hordalékkúp. A hordalékkúpon („pusztai rész”) igen sok elhagyott folyómeder található, melyekben mára a feltöltődés révén mocsári növényzet alakult ki. A déli rész a Tisza élő ártere volt. Az áradások rendszeresen elöntötték, ezért mocsarai részben feltöltődtek, nyáron hamarabb kiszáradnak, mint az északabbi részek mélyebb, sokszor meredek partú mocsarai.

A pusztai rész egyetlen hatalmas gyepterület, melyet a kanyargó mocsarak szabdalnak fel, míg a peremeken és a pusztai gyepek közé zárványként ékelődve szántóterületek találhatók. A száraz gyepterületek részben ősi löszpusztarétek, melyeket hagyományosan legeltetéssel hasznosítottak, hasznosítanak. Fajai egyrészt alföldi jellegűek (pl. macskahere, hengeresfészkű peremizs, nyúlánk sárma), másrészt a Bükkaljáról részben a patakok segítségével „lehordott” sztyepp- és erdőssztyepp fajok (pl. agárkosbor, tavaszi hérics, közönséges borkóró, parlagi rózsa). Míg a löszgyepek esetén a legeltetés erős degradációs tényező, addig a természetes, ősi szikesek esetében a nyílt felszínű gyepek fő fenntartó tényezője. A Borsodi-Mezőség területén mind az ősi típusú szikesek, mind pedig a vízrendezés hatására a réti talajok szolonyecesedésével létrejött másodlagos állományaik megtalálhatók. Jellemző feltűnő fajaik közül kiemelhetők a tavasszal virágzó kamilla és a nyárvégi puszta képét meghatározó sóvirág. A szikesek fajai jórészt kontinentális – eurázsiai elterjedésűek, melyek jól alkalmazkodtak a klimatikus, talajtani adottságokhoz. Növényföldrajzi szempontból értékes fajai a kígyófarkfű, az erdélyi és a vékony útifű, a bárányparéj és a heverő seprűfű. A szikes mocsarakban tenyészik a gyakorinak mondható kisfészkű aszat, a kétsoros sás, a pannon bennszülött buglyos boglárka és a sziki boglárka. Állományalkotó a vízi harmatkása, a tavi káka, a sziki káka és a parti sás. A mocsarak igazi ritkasága a zsombéksás, a mocsári kosbor, a kornistárnics és a lápi ibolya, melyek termőhelyei egy-egy feltöltődött lápszemmaradvány utolsó maradványai a pusztában. Sajátos növény-összetételűek az egykori vízfolyások kissé szikesedő talaján kialakult sziki magaskórósok, melyek vezérnövényei a réti őszirózsa és a sziki kocsord. Ezek mellett számos más dekoratív védett növény is előfordul, így a fátyolos nőszirom, a réti iszalag, a bugás hagyma és a macskahere.


Kultúrtörténeti emlékek

A Borsodi-Mezőség hosszú évezredek óta ember által lakott terület. Az itt eddig talált legkorábbi régészeti leletek a neolitikumból, pontosabban a korai Alföldi Vonaldíszes Kerámia kultúra korszakából származnak, ami azt jelenti, hogy már i.e. 5500 körül biztosan éltek itt emberek. Ez a térség a neolitikum végén, a késő rézkorban, a bronzkorban, valamint a császárkorban a szarmata kultúra idején volt a legsűrűbben lakott. Számos régészeti lelőhely található a területen, de a képzeletet legjobban a pusztai tájból kimagasló halmok ragadják meg, melyek lehetnek kurgánok és tell települések halmai. Ezeket a nép kunhalomoknak, de földváraknak is nevezte. Ilyenek a Tiszabábolnai-Fehérló földvár, a mezőcsáti Lapos halom, az Orosz-domb , a Tiszakeszi –Szóda-domb. Ezek a többrétegű, ún. tell települések, melyek a közösségek hosszú, – akár több száz évig tartó – egy helyben lakása során alakultak ki. A Mezőcsát határában álló Hörcsögös - halmon található egy igen fontos lelőhely; a kora vaskori preszkíta periódusban itt élt közösség egykori temetője, mely a régészeti szakirodalomban a "Mezőcsáti Kultúra" névadója. A szkíta időszak egyik legismertebb lelete a zöldhalompusztai aranyszarvas –– szintén a Mezőségből; Csincse határából került elő.

Amíg a Dunántúl római uralom alatt állt, addig az Alföldön, így a Borsodi Mezőségben is, germán és iráni eredetű népek laktak. A Kr. u. 4. században a szarmaták rómaiakkal szövetséges törzsei a limes meghosszabbításaként földsánc- és árokrendszert építettek itt,: a Csörsz-árkot. Az árok maradványai több helyen még ma is megtalálhatók. Többszörös nyomvonalának maradványai láthatók például Csincsénél és Ároktőnél (maguk a település nevek is innen erednek).

Később az avar birodalom északi határmezsgyéje a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére esett. Ároktő-Csík-gát lelőhely az egyik legnagyobb feltárt avar temető.

A térség a honfoglalás korában és a középkorban szintén lakott volt. Tiszakeszi település mellett, a Tisza közelében található a százdi monostor helye. A monostor alapítását az első írásos említés 1067-re teszi, pusztulását 1241-ben a tatárjárás okozta. Kevesen tudják, hogy az Aba nembeli Péter ispán által kiadott monostori alapítólevél egyike a legrégebbi fennmaradt írásos emlékeinknek, mely több mint egy tucat falu, illetve birtok kilenc évszázaddal ezelőtti életébe, gazdálkodásába nyújt bepillantást.

A tatárjáráskor, majd a török hódoltság alatt számos település eltűnt (Pusztafehéregyháza, Csicske, Tetes, Montaj, Olaszegyháza stb). A török kiűzése után is jellemző volt a területre a extenzív szántó gazdálkodás, valamint a legeltetéses állattartás. Ennek mai napig megtalálható emlékei a gémeskutak, tanyák. A pusztát átszelő, Tiszabábolnát Szentistvánnal összekötő földút szerepe is elhalványult, miközben valaha ezen az úton bonyolíthatták a só kereskedelmet és a postaszolgálatot. A szentistváni út mellett álló egykori Fehérló-csárda régen nagy forgalmat bonyolíthatott. Mára az út is és a csárda is elvesztette funkcióját. Csakígy a pusztán áthaladó Hajcsár út, amelyen egykor a jószágot hajtották a "csáti" vásárra.

Az itt élők életét meghatározzák a Kis-Hortobágyként emlegetett Borsodi Mezőség adta természeti feltételek, valamint a területet határoló Tisza. A természeti értékek mellett jelentősek a kistérség épített kincsei, templomai, tájházai, és az itt található kézművesség (fazekasság, vesszőfonás, gyékénykötés, fafaragás) hagyományai.

A geleji sírkert egyedülálló látványosságai a „kopjakövek” , azaz kőből készült fejfák, melyek közül a legrégebbi 1784-ból való. Jelentős építészeti és helytörténeti emlék a helyi védett, nemrégiben felújított Mezőcsáti zsinagóga. Az egykor a falvakból kivezető utakat szegélyező kőfeszületekből, és a szentek szobraiból (pl.Szent Vendel ) sajnálatos módon csupán kevés maradt meg.


Gyakorlati természetvédelem


Élőhelykezelések

A Borsodi-Mezőségre a mozaikos élőhelyek jellemőek, és elsődleges cél ezeknek a fenntartása. Ezzel párhuzamosan a természetvédelmi kezelés egyik legfontosabb feladata a vizes élőhelyek rehabilitációja. Ez két ütemben történt meg, különböző Európai Uniós források felhasználásával (KAC, LIFE ENVIRONMENT, KEOP). A megvalósított tereptárgyak lehetővé teszik a vízvisszatartást a mélyebb fekvésű területeken, amelyek így alkalmassá válnak különböző vízes élőhelyhez kötődő növény- és állatfajok megtelepedésére.

A Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő területek zöme haszonbérbe van adva állattartó gazdálkodóknak, olyan előírásokkal amelyek a természetvédelmi értékek megőrzését biztosítják. A saját kezelésben lévő területek kezelésére létrejött a Batúz-tanya Természetvédelmi Kezelési Központ, amely egy extenzív tartástechnológiára alapozott állattartó telep a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet védett gyepterületeinek, vizes élőhelyeinek kezelésére és fenntartására. A terület kiemelkedő élőhely- és fajdiverzitása indokolttá teszi a komplex, sok természetvédelmi és fajvédelmi szempont figyelembe vevő élőhelykezelés megvalósítását, amelyben a fő cél a természetvédelmi szempontból kiemelkedő hazai és nemzetközi védelem alatt álló fajok ökológiai igényeinek kielégítése. A Batúz-tanyán ennek érdekében végzi a területek kezelését, amelyhez a védett őshonos mezőgazdasági állatfajták közé sorolt Furioso - North Star fajtájú lovak, valamint a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták közé sorolt magyar merinó juhok és őshonos magyar tarka szarvasmarhák tartását valósította meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.


Fajvédelem

A BMTK területén és környékén a legnagyobb múlttal rendelkeznek a madártani fajvédelmi programok. Első körben a mesterséges fészkelőhely létesítésével telepíthető fajok volt a védelmi cél pl. ragadozó madarak és odúlakók. Az igazgatóság finanszírozásában, valamint az Európai Uniós pályázatok támogatásával kisebb és nagyobb léptékű és volumenű fajvédelmi programok indultak és zajlanak a következő fajok tekintetében:


  1. Túzok szabadtéri védelme a LIFE 04 NAT/HU/000109 program keretében
  2. Parlagi sas védelem a Kárpát-medencében 2002-2005 LIFE 02 NAT/H/8627
  3. A kerecsensólyom védelme a Kárpát-medencében LIFE 06 NAT/H/000096
  4. A kék vércse védelme a Pannon régióban LIFE 05 NAT/H/000122
  5. A szalakóta védelme a Kárpát-medencében LIFE13/NAT/HU/000081
  6. a fokozottan védett nappali ragadozómadarak ökológiájának vizsgálata,
  7. gyöngybagoly védelmi program
  8. a magyar szöcskeegér előfordulása és ökológiája
  9. Az éjszaka repülő rovarok és lepkék állományának kutatása.
  10. A vadászható fajok állománydinamikájának vizsgálata a természetvédelmi kezelés hatásainak felmérésére
  11. A vizes élőhelyek kétéltű, hüllő és halfaunisztikai vizsgálata


Természetvédelmi problémák

A tájhasználatban bekövetkező változások az elmúlt száz évben drasztikusan hatottak az élőhelyek szerkezetére. A füves élőhelyek visszaszorultak, az idős fák eltűntek, így sok élőlény számára is csökkent az élettér. Az ártéri ligeterdők, a pusztában lévő fás legelők, idősebb magányos fák, vagy kisebb facsoportok, öreg gyümölcsfák és gyümölcsösök mára már szinte teljesen eltűntek, részben az elmúlt évtizedek erdészeti, vízügyi gyakorlata, részben a fakivágások miatt. Ezzel párhuzamosan csökkent az állománya az odúkészítő fajoknak (harkályfélék), amelyek nem használt odúit számos védett vagy fokozottan védett madárfaj elfoglalja (pl szalakóta, búbos banka, füleskuvik, énekesmadarak). A legelők és kaszálók száma is drasztikusan csökkent a mezőgazdasági módszerek változásával, elsősorban a jó termőképességű löszgyepeket törték fel, így a löszhöz kötődő növényfajok szinte kivétel nélkül eltűntek ezekről a területekről. Emellett a rovarirtó szerek használata veszélyezteti számos ritka védett rovar populációját. Emellett a rovarevő állatfajok, köztük fokozottan védett fajok számára is (pl. kék vércse, szalakóta, csíkos szöcskeegér, fehér és fekete gólya) a prédaállatok száma is lecsökken. Azonban nem csak a rovarok mennyisége csökken, hanem a nagy dózisú peszticid a velük táplálkozóknál is okozhat közvetlen vagy közvetett mérgezési tüneteket. A peszticidek többsége hormonmoduláns, karcinogén hatású, melyek közvetett és hosszú távú hatásai nem ismertek.

Igen jelentős kárt okoznak a predátorok (róka, nyest, vaddisznó) is, elsősorban a földön fészkelő madárfajok tekintetében.

A vártáról vadászó madarak gyakran használják a középfeszültségű vezetékeket, illetve azok oszlopait leshelynek. Szigeteletlen, vagy nem megfelelően szigetelt oszlopok esetén könnyen áramütést szenvedhetnek. Emellett éjszakai vonulásuk során, vagy a fiatal, tapasztalatlan madarak kirepülésekor a vezetékeknek ütközve is elszenvednek gyakran halálos sérüléseket. A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben a települések és a tanyák közvetlen környékétől eltekintve, a légkábelek igen jelentős része földkábelre van kicserélve, így ez a tényező inkább a nem védett, Natura 2000-es területrészek környékén jelent erőteljesebb veszélyeztető tényezőt.



Kutatás, oktatás

A védetté nyilvánítás kapcsán történő felméréseket követően különböző programokhoz kapcsolódóan történik a terület és az élővilágának mélyebb megismerése. Jelentősek a fajvédelmi programokhoz - pl. szalakóta, túzok, magyar szöcskeegér, kék vércse, parlagi sas – kapcsolódó vizsgálatok és rendszeres monitoringok, de fontosak a régészeti kutatások is a területen. A teljesség igénye nélkül az utóbbi években az alábbi fajokhoz kapcsolódóan történtek vizsgálatok:

- kék vércse

- szalakóta

- parlagi sas

- kerecsensólyom

- túzok

- sziki bagolylepke

- magyar szöcskeegér

- magyar tavaszi fésüsbagolylepke


Rendszeres kapcsolatot tartunk általános iskolákkal, ahol különböző programokat szervezünk a gyermekek számára. Emellett a Debreceni Egyetem biológia szakos hallgatóinak terepgyakorlata is rendszeresen a tájegységben történik. Évente több egyetemista és PhD-hallgató végzi kutatásait a tájegység dolgozóinak felügyeletével a területen.


Látogathatóság

A terület védettségét a jelentősebb utak, a TK határainak jellemző sarokpontjai mellett táblák jelzik.

A látnivalók irányított bemutatását célozza meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által kihelyezett tanösvények és kilátó tornyok. Ezek elsősorban a természetvédelmi célú oktatást, nevelést, bemutatást szolgáló létesítmények. Ilyen a Tiszabábolna és Szentistván határában található 17 km hosszú Szélkiáltó tanösvény, melyhez szorosan fog kapcsolódni a rövidesen megvalósuló rövidebb 3 km hosszú Szalakóta tanösvény. A területen jelzett turistaút nincs.



Elérhetőség

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság: 3304 Eger, Sánc u. 6. tel: 36/411-581; e-mail: titkarsag@bnpi.hu



Kapcsolódó