X. Transzbükki Átkelés - beszámoló 2019.01.28. 15:05

Idén érkezett tizedik jubileumához népszerű ismeretterjesztő túraprogramunk, amely 2014 óta az Erőss Zsolt Emléktúra nevet is viseli, a 2013-ban elhunyt hegymászóra emlékezve, aki abban az évben a túra résztvevője, egyben tiszteletbeli vezetője volt.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett, a Bükköt észak-déli irányban átszelő első téli szakvezetés egy évtizeddel ezelőtt Nagyvisnyóról indult. Az akkori résztvevők között sokan vannak olyanok, akik azóta is rendszeresen visszajárnak, hogy a Bükk és a védett természeti értékek újabb és újabb részleteiben elmerülve információkkal és élményekkel gazdagodjanak, miközben olyan helyekre is eljuthatnak a természetvédelmi szakszemélyzet vezetésével, ahová egyébként tilos a belépés.

Az idei évben Szilvásváradról indult a program Baráz Csaba vezetésével. A megállópontokban természetvédelemről, élővilágról, kövekről - vizekről - barlangokról, erdő- és vadgazdálkodásról, tájtörténetről és kulturális emlékekről hallottunk terepi előadásokat. Útba ejtettük a Szikla-forrást, a Fátyol-vízesést, az Istállós-kői-barlangot és a meredek Mész-kő-lápát, majd a Kopasz-rét közelében jutottunk fel a fennsíkra. A frissítőpontokon zsíros kenyér, pogácsa, meleg tea, forralt bor biztosította az energiát és némileg fokozta a jó hangulatot, amely ezek nélkül is állandó résztvevője a túrának. A hullámzó fennsíki töbröket elhagyva felkapaszkodtunk a 880 méter magas Őr-kőre, a híres kövek vonulatának egyikére, ahonnét pazar kilátás fogadott déli irányba. Az Oltár-kőnél megcsodálhattuk az "élére állított" mészkőtömböt, amit túravezetőnk az őskorból ránk maradt szakrális emlékként mutatott be. Innen a Gyetra-kunyhó érintésével az Esztáz-kői-barlanghoz vezetett az utunk, ahová az érdeklődők be is tekinthettek.

Sötétedés után érkeztünk Felsőtárkányba, ahol Erőss Zsolt kopjafája áll a BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpontjának udvarán. A Nemzeti Park egykori védnökéről szóló megemlékezés után egy kellemes vacsora zárta a tartalmas napot.



Kapcsolódó

Olasz-kapui tanösvény

Olasz-kapui tanösvény

2018.11.19. 15:52

A karsztfennsíkon vezető tíz kilométeres körtúra bejárása közben felfedezhetjük a barlangok világát, a különleges élővilággal büszkélkedő hegyi réteket és a bükkerdőket is. Legmagasabb pontja a fennsík peremét jelző „Kövek” vonulatának tagja, a Tar-kő, ahonnét nagyszerű kilátás nyílik a Déli-Bükkre, de tiszta időben az Alföld és a Mátra is látható. A tanösvény kiindulópontja a Szilvásvárad felől személykocsival is megközelíthető Olasz-kapui parkoló, bejárása pedig fél-vagy egész napos túraélményt jelent.

Bükk-fennsík – Olasz-kapui Tanösvény

Az Olasz-kapui Tanösvény (Olasz kapu – Fekete-sár-rét – Tar-kő – Őserdő – Káposztáskert-lápa – Olasz-kapu) geológiai, felszínalaktani, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti ismereteket egyaránt nyújt. Megismerkedhetünk az antropogén eredetű hegyi rétek (Fekete-sár-rét, Zsidó-rét) gazdag karsztforma-kincsével (karrmezők, karsztvápák, töbörcsoportok), a fennsíkperemi bércek karros felszíneivel, gazdag élővilágot rejtő sziklagyepjeivel (Tar-kő), az Őserdő 24 hektár területű montán bükkösével (amelyet 1942-ben nyilvánították védetté), a Nagy-fennsík nyugati felének leghosszabb töbörsoros völgyével (Káposztáskert-lápa) és az ország legmagasabban elhelyezkedő barlangjával: a hegység legidősebb forrásbarlang-nemzedékéhez tartozó Kőrös-barlanggal.Az Olasz-kapui Tanösvényt (Olasz kapu - Fekete-sár-rét - Tar-kő - Őserdő - Káposztáskert-lápa - Olasz-kapu) bejárva geológiai, felszínalaktani, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti ismereteket egyaránt kapunk.

Megismerkedhetünk az antropogén eredetű hegyi rétek (Fekete-sár-rét, Zsidó-rét) gazdag karsztforma-kincsével, a fennsíkperemi bércek karros felszíneivel, gazdag élővilágot rejtő sziklagyepekkel, a fokozottan védett Őserdő öreg bükkösével, az ország legmagasabban elhelyezkedő barlangjával.

Tovább olvasom