Újra szabadon a Hetek! 2023.08.21. 09:42

Az elmúlt évekhez hasonlóan, 2023-ban sem maradt kisgólyák nélkül Igazgatóságunk egri madármentő-állomása.

Ezúttal 7 kisebb-nagyobb fehér gólya (Ciconia ciconia) fióka és fiatal került hozzánk a nyár folyamán, és ahogy a tavalyi és az az előtti években mentett madarak, úgy az ideiek is augusztus első felében kapták vissza szabadságukat.

Az elengedés előtt a gólyák gyűrűt is kaptak Fotó: Kozma Attila

Még májusban 3 egész kicsi fióka érkezett a parádi fészek leszakadása miatt, majd egy már kirepülés előtt álló, vihar által elsodort szajlai fiatal madarat kaptunk, végül pedig július folyamán 3 frissen kirepült, ám a jelek szerint önálló életre még alkalmatlan kerecsendi „eszterág” csatlakozott a bentlakókhoz. Ahogy az elmúlt években, úgy ezúttal is a kisgólyák felnevelése során fontos szempontunk volt, hogy lehetőség szerint minél „vadabb” madarak maradjanak, ugyanis nem lenne jó, ha nagyon hozzánk szoknának és elengedésük után bárki emberfiához odamenve eleséget koldulnának. Ezt a célt idén elég jól sikerült teljesítenünk, mivel az eleresztésre szánt madarak gyűrűzése során a legkisebbként bekerült parádi fiókák voltak azok, akik a leginkább ellenkeztek velünk. Így a szállításhoz történő megfogásuk és jelölésük alatt nem egy szúrást kellett elszenvednünk tőlük. Ekkor saját bőrünkön érezhettük, hogy esetükben is van némi igazság a „heten, mint a gonoszok” szólásban…

Gólyaszállítás Pro fokozat Fotó: Balázsi Péter

Szokás szerint az elengedésüket most is olyan helyen szerettük volna véghez vinni, ahol az utána következő napokban a lehető legnagyobb biztonságban vannak a madarak. Erre általában egy nyugodt vizes élőhelyet vagy egy olyan területet keresünk, ami táplálékban gazdag és nagyszámban fordulnak elő fajtársaik rajta. Ez utóbbira jellemzőek a frissen kaszált gyepek, lucernák, ahol az ún. kajtárgólya-csapatok keresgélnek. Augusztus 2-án, mikor végre elég nagy és önálló lett mind a 7 madár, felpakoltuk őket, és elindultunk velük a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetbe. Az elmúlt hetekben szinte mindig láttunk itt kisebb-nagyobb, 10-50 példányos gólyacsapatokat, de természetesen aznap egyet sem találtunk. Így végül a már rég bevált helyünkön, a Gyékényes-mocsár mellett eresztettük útjukra őket. Ez a terület nem csak azért ideális az elengedésükre, mert táplálékban gazdag vizes élőhely és gyep találkozása, hanem azért is, mert a közúti járműforgalomtól is messze található, valamint a madarakra különösen veszélyes középfeszültségű oszlopok vezetékei, egy korábbi pályázatnak köszönhetően, földkábelre lettek cserélve. Így a madarak élelmet is találhatnak maguknak, autók sem ütik el őket és a madarakra veszélyes oszlopoktól sem kell tartaniuk elengedésük helyén.

A gólyák ismerkednek az új hellyel és a visszakapott szabadsággal (videó: Balázsi Péter):

A fiatal madarak szabadon bocsátásuk után kicsit ismerkedtek a tájjal, majd némi hezitálás után elsétáltak előlünk. Két nappal későbbi visszaellenőrzésükkor már egyetlen példányukat sem találtuk a területen. Viszont kaptuk a hírt, hogy Kálmán Sándor nagykunsági madarász augusztus 9-12. között háromszor is leolvasta az egyik Kerecsendről mentett fiókát a karcagi szeméttelepen, míg egy másik, Parádról származó, vagyis a kiskorától általunk nevelt madarat e sorok írójának sikerült színes gyűrűje alapján azonosítania augusztus 14-én a Hejőpapi melletti kavicsbányatónál. Vagyis elengedésük után e két madár már biztosan megtett 20, illetve 50 km-t, ezáltal a felnevelésük sikeresnek nevezhető, mivel elengedésük után nem egy helyi ragadozó áldozatává váltak, hanem megindultak az önálló életük felé.

A Karcagon leolvasott és fotózott Fotó: Kálmán Sándor

Reméljük, hogy szerencséjük kitart a következő években is, és pár év múlva, már mint költő madarakat láthatjuk őket újra!

Csak semmi érzelgősség, avagy hogyan hagynak faképnél minket a hónapokig nevelt gólyák (videó: Balázsi Péter):


Kapcsolódó

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022.08.23. 15:40
Ipolytarnoc; Unser Aufenthalt im Nirgendwo[26.5.2022- 5.6.2022.; 28.6.2022.-7.7.2022]Während unseres Freiwilligendienstes wohnten wir insgesamt einen Monat in Ipolytarnóc, einmal Anfang Juni und einmal Anfang Juli. Das Visitorcenter gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark wird aber vom Direktorat mitverwaltet. Wir wohnten in einem der Gästehäuser am Waldrand und hatten immer mal wieder pelzigen Besuch durch den dort lebenden Kater. Unsere Arbeit war etwas anders als im Direktorat, wir saßen nicht im Büro sondern waren meist draußen unterwegs. Bevor wir nach Ipolytarnóc fuhren gab uns Balázs Excel Tabellen über verschiedene Wanderpfade rund um Ipolytarnóc. Unsere Aufgabe war die Pfade abzulaufen, die Infotafeln mit einem GPS-Gerät zu markieren und alles mit Fotos festzuhalten. Anschließend trugen wir alle Auffälligkeiten in den Tabellen zusammen. Eine weitere unserer Aufgaben war etwas sehr besonderes, Ipolytarnóc ist für seine Fülle und Qualität an Fossilien bekannt und noch ist längst nicht alles freigelegt. Wir durften die Ausgrabungen weiterführen und uns selbst als Archäologen versuchen. Die Arbeit machte viel Spaß aber natürlich war auch die Umgebung traumhaft schön. Unsere Unterkunft befand sich mitten im Wald, was wir durch kleine Ausflüge und Spaziergänge nutzen Während unseres zweiten Aufenthaltes fand die Reevaluation statt, mehr dazu können sie im Blogeintrag „Hoher Besuch in Ungarn“ lesen.
Tovább olvasom