Tájséta az egri szőlőhegyeken át a kaptárkövekhez – 2018. november 3.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2018. november 3-án tájsétát szervezett a Mész-hegy–Nyerges-tető védett természeti területre, a hajdani Szőlőskepuszta mára beerdősödött ősi promontóriumához.
A több mint száz résztvevő a szakvezetett terepbejárás során megismerkedett a tájban élőkkel, az itt gazdálkodókkal, a Bükk-vidék kutatóival, megtekintett néhány szőlőműveléshez és pásztorkodáshoz kapcsolódó sziklába faragott helyiséget (pincét, bújót, kőistállót) és a Hungarikum címmel kitüntetett bükkaljai kőkultúra legősibb szakrális értékeit: a kaptárköveket. A Mész-hegy oldalában lévő hajdani barlanglakás udvarán pedig finom étkeket, borokat és szörpöket kóstoltak. Közben megbeszélték az 1995 óta védett helyi jelentőségű természeti terület kezelésével kapcsolatos tennivalókat, a természetvédelmi, kulturális örökségvédelmi és tájvédelmi feladatokat, a területen folyó erdőgazdálkodás, szőlőtermesztés aktuális kérdéseit.
A program a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az Eszterházy Károly Egyetem és a Kaptárkő Egyesület közös kezdeményezése, amit az Agrárminisztérium Környezetügyért felelős államtitkársága támogatott. A 10 kilométeres túra jellegű program az Eszterházy Károly Egyetem Leányka utcai D-épületétől indult és ott végződött. A tájséta résztvevőit Dudás György igazgatóhelyettes (BNPI) és dr. Patkós Csaba intézetigazgató, tanszékvezető főiskolai docens (EKE, Földrajz és Környezettudományi Intézet) köszöntötte. Ezt követően az Almagyar-dűlőn és az Ostoros-patak völgyén át sétáltak a résztvevők Szőlőskepuszta hajdani promontóriumához, miközben Baráz Csaba (BNPI), dr. Dobos Anna (EKE), Fitala Csaba (BNPI), Havasi Norbert (Kaptárkő Egyesület), Kalmár Zsuzsanna (BNPI), Nahóczki László (Egererdő Zrt.) és Veres Imre (Egri Spartacus Tájékozódási Futó SE) tartott tájékoztatást a táj történetéről, a hagyományos gazdálkodásról, a jelenlegi tájhasználatról, az élő és „élettelen” természeti értékekről, a kaptárkövekről és a bükkaljai kőkultúráról, valamint a táj megtartó szerepéről. A program sokrétűségéhez sokan mások is hozzájárultak: többek között Gál Veronika (a Gál Tibor Pincészet képviseletében), Vincze Béla borász, Markó Tamás állattartó, Rázsi András, aki pompás marhagulyást főzött csipetkével és gondoskodott a kellemes időjárásról és Turai Zoltán és csapata (Média Eger), akik dokumentálták a tájsétát. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai – Baczur János, Farkas Annamária, Gaál Csilla, Juhász Róbert, Kozma Attila, Novák Richárd, Szeifert Gergő a logisztikai hátteret és a védjegyes helyi termékeket biztosították. A rendezvény végén a vendégeket Kósik Lajos szafaribuszon szállította vissza az Eszterházy Egyetem Leányka utcai campusához.
Köszönet a házigazdáknak, a szervezőknek, a túravezetőknek és a támogatóknak… és a genius locinak, „aki” a kegyeibe fogadta a programot! Reméljük a tájséta üzenete – „kint a határban, bent a tájban” – a TV Eger jóvoltából még többekhez is eljut.
Háttér:
A Bükkalja dombvidéke mozaikos agrártáj a Bükk hegység és az Alföld között. A természetföldrajzi, táji adottságok következtében az újkorra – sokrétű tájhasználat (erdőművelés, erdei legeltetés, pásztorkodás, szőlő- és kertművelés és szántóföldi művelés mozaikjai), változatos felszínborítás (erdők, legelőerdők, fás legelők, gyepek, szőlők, kertek, szántóföldek) és intenzív társadalomdinamika (munkára vándorlás, árucsere, legelőbérlés, búcsújárás stb.) alakult ki. Az ősi, organikus tájhasználat struktúráinak és objektumainak – az úrbérrendezés, a vágásfordulóra alapozott faanyagtermesztő erdőgazdálkodás és a nagyüzemi (intenzív) mezőgazdálkodás hatására – mára csak néhány töredéke maradt meg.
A mozaikos agrártáj szőlő-monokultúrás területeinek, az Eger környéki promontóriumok rendszerének egyike a középkori Szőlőske település (később: Szőlőskepuszta) hajdani szőlőhegyei: a Mész-hegy és a Nyerges-tető. A két összefüggő szőlőhegy jelenleg egy közel 150 hektáros, beerdősödött helyi jelentőségű védett természeti terület, melynek legfőbb kultúrtörténeti értékét a kaptárkövek, valamint a riolittufába faragott, „kőbe vágott” sziklahelyiségek – a hajdani gazdálkodás, a hagyományos tájművelés emlékei – jelentik.
A hagyományos tájművelési, gazdálkodási módok (tájhasználati formák) – a szőlészet-borászat és a legeltető állattartás – a Bükkalján igen szoros kapcsolatban álltak és állnak a bükkaljai kőkultúrával – amely a Hungarikum Bizottság 2016. június 17-i ülésén egyedülálló természeti jellege miatt megkapta a Hungarikum címet.
