A BNPI sajtóközleménye a közelmúlt medve-észleléseivel kapcsolatban 2023.05.13. 11:28

A Kárpátok barnamedve állományának növekedése és az élőhelyeiken végbemenő változások következtében az elmúlt évek során egyre gyakrabban észlelhetünk barnamedve előfordulására utaló nyomokat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A kárpáti medveállomány elterjedési határa eléri a faj számára alkalmas hazai élőhelyeket.

A hazánkban megjelenő egyedek egy része olykor nagyobb távolságokat is megtesz, ahogy néhány éve a jeladózott „Iwo” nevű példány 2015. évi dokumentált kóborlása is mutatta. A Lengyel-Tátra területén jelölt példány közel egy évig nem tett meg nagyobb távolságokat eredeti élőhelyétől, később néhány hét leforgása alatt elérte hazánk területét, majd az országból visszafordulva egészen Ukrajnáig jutott. A barna medvék többsége hosszabb-rövidebb idejű itt tartózkodásuk alatt viszonylag észrevétlenek maradnak.

Azonban az idei csapadékosabb tavasz során a felázott talajon már több helyen kerültek elő a hozzánk látogató példányok lábnyomai, illetve az éjjel-nappal működő kameracsapdák néhány alkalommal felvételeket is készítettek a megjelenő egyedekről. Az elmúlt évben egy érdekes változásnak lehettünk tanúi. Már tavaly októberben is jeleztük, hogy egy előző év májusától itt élő, kifejlett hím példány nagy valószínűséggel már áttelelhetett a Bükkben, és azóta is itt tartózkodik. Ez a példány jellegzetes színezettsége alapján egyértelműen azonosítható. Rendszeresen megfigyelhető, jellemzően kelet-nyugati irányban járja a Bükk területét.

A hazai erdőkben kialakuló vágásterek növényzete, és a még idősebb erdők makktermése bőséges táplálékforrást kínál a mindenevő medvéknek. A faj megjelenéséhez valószínűleg hozzájárul az is, hogy a mára jelentősen megcsappant vaddisznóállomány nem fogyasztja el a rendelkezésre álló táplálékmennyiséget, amely a medve számára vonzó, terített asztalt kínál. Néhány évvel ezelőtt már azonosított felnőtt nőstény példány is megfordult működési területünkön.

A nagyragadozók jelenléte önmagában nem vezet konfliktushelyzetek kialakulásához. A Bükk területén élő hím medve olykor a legelő szarvasmarháktól ötven méterre táplálkozik, ahol a legelő állatállomány védelmét részben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által átadott villanypásztor segíti. Felhívtuk a területen gazdálkodók figyelmét a medve jelenlétére, és az esetleges veszélyes helyzetek kialakulásának megelőzési módjaira.

A gazdálkodók szempontjából is jelentkező probléma forrása lehet a barnamedvék akár akaratlan etetése – pl. hulladéktárolókhoz való hozzáférés, vagy az erdőbe takarmányozási céllal kihordott mezőgazdasági termények, különösen az emberi fogyasztásra már alkalmatlan élelmiszerek kijuttatása –, hiszen a táplálék csábítása mérsékelheti a medvék természetes, embertől való félelmét. Az „etetés” rendszeressége a tapasztalatok szerint a szomszédos, illetve környező országokban (pl. Szlovákia, Románia, Szlovénia, Lengyelország) is jellemző, s ez nemkívánatos konfliktusláncolatok kialakulását okozhatja. Ezért kérünk minden társadalmi csoportot a felelős gazdálkodói magatartás betartására.


Ezúton is köszönjük a medvemegfigyelésekkel kapcsolatos lakossági bejelentéseket és fotókat, amelyek konkrét helymeghatározással érkeznek központi elérhetőségünkre (titkarsag@bnpi.hu).

A megfigyelések átadásával hozzájárulnak az egyedek mozgásának feltérképezéséhez. A honlapunkon további információt találnak itt: https://www.bnpi.hu/hu/hir/viselkedesi-szabalyok-m...


VISELKEDÉSI KISOKOS MEDVÉVEL VALÓ TALÁLKOZÁS ESETÉN

A medve nem játék, a medvét kerülni kell. A medvével nem kell barátkozni, bármilyen korú is legyen. A bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van. A legtöbb konfliktus az anyamedvékhez köthető. Amennyiben medvét észlelnek, kérjük, jelezzék Igazgatóságunk felé az alábbi ügyeleti telefonszámon: +36 30 861-3808

ERDŐJÁRÓKNAK

  • Ha erdőben járunk, azt a kijelölt turistautakon tegyük!Kerüljük az átláthatatlan sűrűket, bozótosokat!
  • Ha nem szükséges, ne menjünk napnyugta és napkelte közötti időben az erdőbe!
  • Tegyük egyértelművé a medvék számára, hogy közeledünk: ne járjunk nesztelenül!
  • Társaságban beszélgessünk!
  • Egyedül járva használjunk zajkeltő eszközt: például csengőt vagy rádiót!
  • Ne használjunk fejhallgatót!
  • Ha véletlenül mégis találkozunk a medvével, és az állat nem vett észre minket, akkor lehetőleg feltűnés nélkül, halkan, a medvét szemmel tartva, hátrálva távolodjunk el a helyszínről!
  • Ha a medve két lábra áll, azt a jobb tájékozódás érdekében teszi.Ha a medve észrevesz, ne próbáljuk elzavarni!
  • Ne nézzünk a szemébe!
  • Ne fordítsunk neki hátat!
  • Ne akarjunk elfutni, mert gyorsabb nálunk!
  • Autós találkozás esetén ne hagyjuk el a járművet!
  • Ne etessük!
  • Ne próbáljuk közelről lefényképezni (pl. szelfizni)!
  • Ha a medve közelebb merészkedik, ne provokáljuk, és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat!
  • Kutyasétáltatás és kutyával való vadászat esetén tartsuk szem előtt, hogy a medve elől menekülő kutya a gazdához fog visszafutni védelemért, nyomában a támadó medvével.
  • Ne vigyünk magunkkal erős illatú élelmiszereket!
  • Ne vigyünk magunkkal halkonzervet és cukrozott sűrített tejet!
  • Ne hagyjuk magunk után az élelmiszer maradékát, és annak csomagolóanyagát sem!
  • A maradékot lehetőleg szagmentesen csomagoljuk el, úgy vigyük tovább magunkkal!
  • Sátorozáskor az élemet a sátortól távol eső fára függesszük fel!
  • Az erdei kerékpározás növeli a meglepetésszerű találkozás veszélyét!

LAKOSOKNAK

  • A kerítésen kívüli kerti és konyhai hulladéklerakót számoljuk föl!
  • Ne dobjunk élelmiszer-maradékot a komposztba!
  • A kukát csak a szemétszállítás napján tegyük ki az útra!
  • A haszonállatokat zárt helyen éjszakáztassuk!
  • A méhkaptárakat az erdőszegélytől távol helyezzük el!
  • Alkalmazzunk megfelelően képzett, nagy testű kutyákat!

GAZDÁLKODÓKNAK

A medve látogatására ott lehet számítani, ahol a gazdálkodási egység és az erdő határa közel esik egymáshoz. A külföldi tapasztalatok alapján az erdőhatártól 500 méterrel távolabb a károkozás lehetősége elenyésző.

  • Alkalmazzunk 5–8000 V feszültséget biztosító több szálas (lehetőség szerint 6 szál) villanypásztort!
  • A legfelső szál 120 cm magasan legyen!
  • Építsünk visszahajló felsőrésszel rendelkező, masszív kerítést a vagyontárgyak körül!
  • Használjunk vadriasztó módszereket!
  • A haszonállatokat zárt helyen éjszakáztassuk!
  • A méhkaptárakat az erdőszegélytől távol helyezzük el!
  • Alkalmazzunk megfelelően képzett, nagy testű kutyákat!

Nyitóképünk csak illusztráció, a fotó a Veresegyházi Medveotthonban készült.




Kapcsolódó

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

2023.04.19. 14:31
Seit fast fünf Monaten sind wir nun schon hier in Ungarn und arbeiten im Direktorat des Bükk-Nationalparks. Schon etwas emotional schauen wir auf den letzten Monat und die Zeit, die uns noch in unserem Freiwilligendienst bleibt. Aber vor allem schauen wir voller Dankbarkeit auf die Zeit, die wir hier schon verbracht haben.Der sechsmonatige Freiwilligendienst hier in Ungarn war für uns beide die erste lange und vor allem alleinige Reise ins Ausland und am Anfang haben wir uns natürlich unsere Gedanken gemacht, ob alles so verlaufen würde, wie wir es uns erhofften. Wenn wir eins gelernt haben, dann ist es, dass man aus schwierigen Situation am besten lernen kann und dass Erfahrungen – egal ob gute oder schlechte – uns als Menschen wachsen lassen. In unserer Zeit hier hatten wir das Glück, vor allem gute Erfahrungen machen zu dürfen: Wir haben die Gastfreundschaft vieler Ungar:innen kennengelernt, Freundschaften fürs Leben geknüpft und sind ein ganzes Stück eigenständiger geworden. In den letzten fünf Monaten sind wir viel gereist, haben unser Bestes im Ungarisch lernen gegeben und viele neue Menschen kennengelernt. Des Weiteren haben wir einen Einblick in die Natur des Bükk-Gebirges und die vielfältigen Aufgaben des National- und Geoparks gewinnen können. Besonders bei der Arbeit mit den Ranger:innen war es spannend, ihren Blick auf Bio- und Geodiversität vermittelt zu bekommen. Aber nicht nur die Vielfalt der Natur haben wir ganz neu betrachten und verstehen gelernt, wir haben auch gelernt zuzuhören. Wenn wir mit Freund:innen und Verwandten von Zuhause telefoniert haben, wurden wir oft gefragt, wie Ungarn und seine Menschen denn so seien. Während der Zeit hier haben wir gelernt, dass es keine einfache Antwort auf diese Fragen gibt; es ist nicht leicht zu sagen, wie ein ganzes Land ist oder alle Menschen in diesem Land sind. Denn jeder Mensch ist ein Individuum mit eigener Geschichte und eigenem Blick auf die Welt. Wir können bloß zuhören und versuchen, zu verstehen, wie die einzelnen Menschen denken, ohne etwas verallgemeinern zu wollen. Und mit je mehr Menschen wir uns unterhalten haben, desto vielschichtiger wurde unsere Sichtweise. Denn wie in jedem Land haben die Menschen auch hier ganz unterschiedliche Sichtweisen und Perspektiven auf unterschiedliche Themen – egal ob im Alltag, bei Persönlichem, der Lebensweise oder Politik.Der Freiwilligendienst hat uns gelehrt, dass ganz viel Schönes geschehen kann, wenn man etwas Neues ausprobiert, offen an Herausforderungen herangeht und einfach mal „ja“ sagt. Beim Einleben hat es sehr geholfen, uns unser Zuhause gemütlich einzurichten und mit Fotos, Pflanzen und Kerzen zu personalisieren sowie die Stadt Eger und ihre Menschen möglichst gut kennenzulernen. Momentan nehmen wir zum Beispiel an einem Jumping-Kurs teil; mit vielen Einheimischen Sport zu machen, ist jedes Mal ein Highlight unserer Woche.Uns hat dieser Auslandsaufenthalt im Rahmen eines Freiwilligendienstes unglaublich stark bereichert und können ihn aus vollem Herzen weiterempfehlen.Wir wünschen dir alles Gute für die nächste Reise!Marei und Ronja
Tovább olvasom