Heves-Borsodi sík

Kérjük görgess

Kérjük görgessen

Kapcsolódó

Szalakóta tanösvény

Szalakóta tanösvény

2020.01.24. 13:31
A tanösvény „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című Európai Uniós pályázat keretén belül jöhetett létre, melynek köszönhetően a Borsodi-síkra látogatók tájékoztató táblák- és egy mobil alkalmazáshoz kötődő hangos szakvezetés segítségével ismerkedhetnek meg a szalakóta (Coracias garrulus) védelmével és a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzettel.A túra útvonala egy legelőerdő árnyas tölgyfái között is áthalad, melynek során megismerkedhetünk a szikes tölgyesek élővilágával, a legelőerdők és élővilágának védelmével, illetve a pályázatban megvalósult fás legelő rekonstrukcióval.
A tíz információs tábla végig vezet minket a Bíbickestől a Csincsezugig és eközben a kellemes környezetben sétálva olvashatjuk vagy hallgathatjuk az információkat.A tanösvény kiinduló pontja Tiszabábolna Fő útjának folytatásával, a településről a puszta felé északra haladva érhető el, ahol egy nádtetős nyitott foglalkoztató várja a vendégeket, melynek koordinátái EOV 782408; 264408. Itt található az első információs tábla is, mely a szalakóta védelmét mutatja be.A tíz információs tábla végigvezet a Bíbickestől a Csincsezugig és eközben a kellemes környezetben sétálva olvashatjuk vagy hallgathatjuk az információkat.A részletes információs táblák mesélnek többek közt a Natura 2000 hálózatról, ezen belül a Borsodi-sík Különleges Madárvédelmi Területről és az itt zajló madárvédelmi tevékenységekről és természetesen a Szalakóta Life pályázat során elvégzett tevékenységekről.Minden egyes táblán található egy QR kód, melynek beolvasása átirányít minket az MTA SZTAKI honlapjára, ahol a felkínált „alkalmazás letöltés” lehetőségre kattintva hozzájutunk a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság alkalmazásához. Az alkalmazás mobilkészülékünk alkalmazásletöltő programján keresztül egyszerűbben is elérhető, és az ezen belül található QR kód olvasóval is beolvashatjuk a kódokat a megfelelő nyelv kiválasztását követően. Az alkalmazás egy felnőtteknek és egy gyerekeknek szóló bővebb információtartalmú szöveges és hangos szakvezető anyagot is tartalmaz, a gyerekek pedig az egyes tartalmakhoz kötődő feleletválasztó-, párválasztó-, memória-, sorba rendező-, képkirakó- és szókereső játékokon tesztelhetik tudásukat.
Tovább olvasom