Mentett madarak szabadon engedése 2020.08.06. 16:11

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság évek óta részt vesz sérült, legyengült, elárvult védett állatok, madarak felnevelésében, gyógyításban.

Legtöbbször lakossági bejelentés alapján, vagy a lakosság közreműködésével találjuk meg, és fogjuk be ezeket az állatokat, majd juttatjuk el a mentőhelyekre. Ezek a mentőhelyek működési területünk nagyobb állatkertjei, vadasparkjai, illetve civil működtetésű önkéntes mentőhelyek, de gyakran a BNPI egri központjában és a nógrádi tájegységi központban is várakoznak felépülőben lévő madarak a szabadon engedés napjára.


A három szalakóta.a szabadon engedést megelőzően


2020. augusztus 5-én este fiókaként mentett madarak számára érkezett el a lehetőség: három fiatal szalakóta, három gyöngybagoly és egy erdei fülesbagoly kezdte meg önálló életét a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, valamint egy általános kimerültség következtében bekerült idősebb fehér gólya elengedése is megtörtént. A szalakóták egykori odúját magába foglaló fát kivágták, majd a fiókák hangjára felfigyelő megtalálónak köszönhetően kerültek hozzánk. A gyöngybaglyok egy tanyaépületben keltek ki a tojásból, viszont a tetőszerkezetről leestek egy ablakpárkányra. Egyikük lába el is törött, amit sikerült helyrehozni, így mára már ő is képessé vált zsákmányának elejtésére, miközben testvéreivel együtt felcseperedett bő egy hónap alatt. Az erdei fülesbaglyot szintén testvéreivel együtt mentettük, ők Mezőkövesd főterén egy faodúból potyogtak ki. Náluk természetes életforma, hogy elhagyják a fészket és a környékbeli növényzetben elrejtőzve várják szüleiket, amennyiben a hely erre alkalmas. A városban ez nem volt adott, ráadásul élősködők is gyötörték őket az odúban, amelyektől külső-belső mentesítésre volt szükség. Idősebb társai már hetekkel ezelőtt kirepültek Szarvaskő határában, a legfiatalabb most az alföldi élőhelyen követte példájukat.


Az egyik gyöngybagoly az elengedés után


Olyan helyszínt választottunk Gelej község határában, amely megfelelő táplálkozóhelyet nyújt mindegyikük számára, így a szalakóták és a gólya fel tudjanak készülni az őszi vonulásra, a baglyok pedig az áttelelésre.




Kelemen Tamás
madármentő munkatárs
Balázsi Péter
Balázsi Péter
természetvédelmi őr