Önkéntes faültetés a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén 2023.12.05. 05:34
Az egri illetőségű Békatutaj Szabadidősport Egyesület, az Igazgatóságunkkal 2019-ben megkötött együttműködés keretében idén is fákat ültetett, ezúttal a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzetben, a Szürke Szállás szomszédságában.
Az immár öt éve megkötött együttműködési megállapodás keretében 2023-ban új helyszínen, Tarnaszentmiklós határában, az Bükki Nemzeti Park Igazgatóság újonnan kialakított saját állattartó telepénél, az ún. Szürke Szállás mellett történt meg a faültetés 2023. november 25-én, mely akció kettős célt valósított meg. A klímavédelmi célok mellett, hangsúlyosan jelentkeznek a természetvédelmi szempontok is. A Békatutaj Szabadidősport Egyesület az első magyarországi utazási iroda, ami utasai számára lehetőséget kínál, hogy az utazás során kibocsátott üvegházhatású gázokat facsemete ültetésével kompenzálják. A koncepció szerint az utazások által generált szén-dioxid kibocsátást az elültetett fák 20 év alatt megkötik, így egyes utazások karbonsemlegessé válnak. Az egyesület bármely utasa dönthet úgy, hogy anyagilag támogatja a fásítási akciót, így nullázva le a saját utazásának klímaváltozásra gyakorolt hatását.
A tanya környezetében kialakított kisebb fásítások a klímavédelmi célok elérésén túl, a honos facsemeték (kiemelten kocsányos tölgy) megerősödésével, lehetőséget fognak biztosítani fészkelőhelyként a terület madárfajai (pl. szalakóta, gébicsfélék, kék és vörös vércse stb.) számára is. A faültetés szolgálja másrészt az állattartó telepnek a védőfásítását is, ezáltal magasabb „komfortérzetet” tudunk biztosítani a telephely összes „lakójának”.
Az egyesület és önkéntesei munkájának köszönhetően kialakított facsoportok, fasorok és „erdőcskék” immár így nemcsak Eger mellett, a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, hanem a Hevesi Füves Pusztákon is a jövő ígéretét biztosíthatják. Köszönjük minden résztvevő munkáját!