Minden évben március 20-án tartják a verebek nemzetközi napját.
„Nemcsak a barnamedvéhez, a különféle pillangókhoz vagy az endemikus (bennszülött) növényekhez hasonló, ritka fajok vannak veszélyben. Az élőhelyek zsugorodása miatt az elmúlt húsz évben a közönséges házi veréb állománya is drámaian megfogyatkozott.”
Házi veréb (Passer domesticus) tojó. (Fotó: Bócsó Anita)
Az alábbi sorokat az Európai Bizottság 2009-ben kiadott Natura 2000 – a természet mindannyiunké címet viselő füzetében olvashatjuk. Nyugat-Európa legtöbb országában már az egyszerű emberek számára is szembetűnő a verebek visszaszorulása. A házi veréb Magyarországon talán még szerencsésebb helyzetben van: az elmúlt 20 év adatai alapján a fészkelő állományt „csupán” mérsékelt csökkenés jellemzi.
A házi verebek létszáma kb. 20%-kal csökkent 1999 óta. Az adatok forrása: Mindennapi Madaraink Monitoringja adatbázis (mmm.mme.hu)
Másik őshonos verébfajunk, a mezei veréb költőállományára is erős hullámzás jellemző, bár létszámuk a vizsgált időszakban kisebb mértékű emelkedést mutat.
Mezei veréb (Passer montanus). (Fotó: Bócsó Anita)
A házi veréb eurázsiai elterjedésű madárfaj, nevéhez hűen erősen kötődik az emberi környezethez, kimondottan kultúrakövető. Településektől távol eső élőhelyeken egyáltalán nem fordul elő. Nagy egyedszáma és széles elterjedése miatt világviszonylatban nem számít veszélyeztetett fajnak, egyes területeken azonban állományai az utóbbi évtizedekben csökkenésnek indultak.
A házi veréb állományváltozása Európában. Populációméret és trend országonként (1998-2014). A jelzések mérete arányos a fészeklőállomány nagyságával. A nyilak a változás irányát és mértékét jelölik (sötétebb szín – erőteljesebb változás). Fekete téglalap: stabil állomány; üres téglalap: trend nem határozható meg, kevés az adatsor; üres kör: a faj jelen van, de állományáról nincs adat. (Forrás: BirdLife International, European Red List of Birds, 2015)
Természetes elterjedési területén kívül a házi verebet számos helyre betelepítették. Többek között megtalálhatjuk Észak- és Dél-Amerikában, Afrika déli részein, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is. A faj kitűnő alkalmazkodóképességét látva meglepő, hogy vannak olyan vidékek, ahol a házi veréb megtelepítésére tett kísérletek kudarcot vallottak. Például az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetén, ahol mellesleg Napóleon a száműzetését töltötte, a XIX. század során több alkalommal is kísérletet tettek a verebek meghonosítására – sikertelenül. Az első példányok egyébként éppen a császár életének utolsó előtti évében kerültek a szigetre, 1820-ban. Érdekesség, hogy a „szomszédos”, 1300 km-re található Ascension szigetén viszont sikeres volt a telepítés, a mai napig élnek ott házi verebek.
A házi veréb elterjedése. Sötétzöld szín jelzi az őshonos, világoszöld szín pedig a betelepített állományokat. (Forrás: Wikimedia Commons)
 |  |  |
Utolsó posta: Ascension, Maldív-szigetek, Zöld-foki Köztársaság. Néhány egzotikus hely, ahová betelepítették a házi verebet. (Forrás:www.birdtheme.org)
India és a verebek
A nemzetközi verébnap megünneplésének gondolata egy indiai civil természetvédő szervezettől származik. A Nature Forever Society 2008-ban határozata el, hogy minden év március 20-át a házi veréb védelmének szenteli. Az egykor mindenütt gyakori, közönséges madár állománya Indiában is drámaian lecsökkent – a verebek egyértelműen az ipari fejlődés vesztesei lettek...
Kampány a verebekért Mumbaiban. (Forrás: Wikimedia Commons)
Az okok sokrétűek. A probléma egyik gyökerét a mezőgazdaság átalakulása jelenti. A betakarításnál használt modern technológiák minimálisra csökkentik az elhullott magok számát, ez pedig negatívan érinti a házi veréb egyik alapvető táplálékforrását. A növényvédő szerek használata miatt erősen visszaszorultak a rovarkártevők is, amik – a közhiedelemmel ellentétben – szintén fontos részét képezik a verebek étrendjének. További nehézséget jelent az is, hogy a régi, hagyományos piacok – ahol a verebek a zsákokban árusított terményt könnyedén meg tudták dézsmálni – szintén megfogyatkoztak. (A csomagolt élelmiszerek korszakában a piaci verebek is hoppon maradnak!) Mindezekhez hozzáadódik a fészkelésre alkalmas helyek számának csökkenése, ami a modern építészeti megoldások számlájára írható, és alapvetően befolyásolja a házi veréb fennmaradását.
„Egyszerre észrevesszük a templomtornyok zsalurései közül kilógó száraz füveket…”
Egykor a falusi porták, csűrök elmaradhatatlan lakói voltak a verebek. Gólyafészek oldalában, gazdátlan fecskefészkekben ma is népes verébkolóniákra lelhetünk. A városi épületek falréseiben, kiszögelléseiben ugyanúgy megtalálják a fészkelésre alkalmas helyet, mint a meredek homlokzatok zugaiban, romos házak roskadozó tetőzete alatt és a templomtornyokban.
a hús-szín barnás alkonyatban,
hadd legyen, ha a nagymuta-
tója három órára kattan,
verebek katedrálisa.
Most öt perc múlva három épp
azon a néző-torony-órán,
téliesen kora-sötét
a hús-szín barnás égi felhám,
és nem látszik sehol veréb.
Pedig lakhattak ott, s ha áll
az a templom, laknak ma is még,
bármi absztrakt formán talál
valamit a veréb, mi konkrét,
hol nap szálltán naponta hál.”
(Részlet Tandori Dezső: Utrillo: Falusi templom – 1912 körül c. verséből; jobbra Maurice Utrillo festménye Torcy-en-Valois falu templomáról)
Egy igazán absztrakt forma: verébfészek hieroglifák között. (Forrás)
„Hol nap szálltán naponta hál...” Londoni verebek. (Fotó: Karen Bleier/AFP/Getty Images; forrás: www.theguardian.com)
Első ránézésre a verébfészek egy szörnyen összecsapott tákolmány, rendezetlen fűszálak tömege, csupa összevisszaság. Helyenként kilóg belőle egy-egy hosszabb szál, emiatt az egész építmény olyan látszatot kelt, mint egy sebtében befejezett és nem túl tetszetősen kidolgozott „szükséglakás”. A kuszaság belsejében egy tollpihékkel finoman bélelt fészekcsésze rejtőzik. Ez már jóval komfortosabb, mint amiről a külcsín árulkodik, és puha, meleg otthont biztosít a tojásból szinte teljesen csupaszon kibújó fiókáknak.
Posztmodern művészet? Verébfészek mesterséges odúban. (Fotó: Bócsó Anita)
A verebek szedett-vedett fészkét látva talán kevesek számára tűnik fel a szövőmadarakkal való rokonság. Pedig a két család viszonylag közel áll egymáshoz, amit jól példáz az is, hogy a szövőmadarakhoz hasonlóan a verebek is erősen társas hajlamúak: lármás csapataikban többszáz madár is összeverődhet, és fészküket is többnyire egymás közelében építik.
A házi veréb közeli rokona a szövőmadarak közé tartozó telepes veréb (Philetairus socius)...
...amely nevéhez hűen hatalmas kolóniákban költ. (Fotók: Lőrincz István, forrás: www.birding.hu)
Mennyi esze van az ulmi verébnek?
Bár a verebet nem éppen a bölcsesség jelképeként tartjuk számon, meglepő tény, hogy a varjúfélék után a verebek rendelkeznek az egyik legnagyobb agymérettel – persze a saját testméretükhöz viszonyítva. Kitűnő alkalmazkodóképességének köszönhetően a házi veréb igazi világpolgárrá vált: tanyákon, falvakban, kisebb és nagyobb városokban is megtalálta az életfeltételeit. A tanulékonyság és leleményesség sok esetben a túlélés záloga, és a verebek a látszat szerint jól boldogulnak a XXI. században is, már amennyiben az ember a környezetszennyezés és a zöldterületek beépítése révén nem teszi végleg alkalmatlan élőhelyekké a városokat. A házi veréb problémamegoldó képességét mutatja, hogy egyes példányok megtanulták a fotocellás ajtók kinyitásának technikáját is annak érdekében, hogy élelemhez jussanak.
Egy városlakó a modern élet forgatagában. (Fotó: Szederjesi Tímea)
De térjünk vissza a középkori Németországba. Az anekdota szerint Ulm város híres templomának építésekor egy fészekanyagot hordó veréb adta az ötletet a már-már tanácstalan embereknek, hogy a hatalmas mestergerendát miként juttathatnák be a városba úgy, hogy ne kelljen a kaput elbontani. Meglepően egyszerű volt a megoldás: nem keresztben, hanem hosszában kellett bevinni a gerendát. De hogy erre rájöjjenek, kellett egy veréb a maga egyszerű mutatványával, ahogy a csőrében vitt hosszú fűszálat az odú előtt hirtelen hosszirányba fordítja, majd eltűnik a repedésben. A házi veréb gyakorlatiassága tehát nem kérdés; az ulmi veréb („Ulmer Spatz”) pedig fogalommá vált a németek körében.
Verebek és természetvédelem
A verebet hosszú évszázadokon keresztül mezőgazdasági kártevőként tartották számon. Bár alapvetően magevő madár, jelentős mennyiségű rovart is fogyaszt, főleg a fiókanevelési időszakban, mivel az utódok fejlődéséhez fehérjedús táplálék szükséges. A két hazai faj, a házi és a mezei veréb között kisebb eltérés mutatkozik rovarfogyasztás terén az utóbbi javára. A mezei veréb étrendjének kb. felét teszik ki a különböző rovarok, míg a házi veréb csekélyebb mennyiséget fogyaszt belőlük.
Mivel a verebek a gabonatermés megdézsmálásával jelentős károkat tudnak okozni, a régi korokban gyakran üldözték és irtották is őket. A XVIII-XIX. században Európa több országában, köztük Magyarországon is létezett ún. verébadó. Ez településre (olykor adózókra) lebontva határozta meg a beszolgáltatandó verebek számát, amit a veréb fejének bemutatásával kellett igazolni, tehát a madarat el kellett pusztítani – ez az adónem egyébként „verébfej” néven is ismert. A korabeli összeírásokat böngészve meglepődhetünk, hogy milyen mértéket öltött a verebek üldözése, ám tudnunk kell azt is, hogy az akkori verébállomány kb. öt-tízszerese volt a mainak!
Azokon a területeken, ahová a házi verebet betelepítették, rövidesen megtapasztalták jelenlétének árnyoldalait is; a kiirtásukra tett intézkedések – hasonlóan a mai özönfajok visszaszorítására tett lépésekhez – általában nem tudták meggátolni a verebek további terjedését.
A legmegdöbbentőbb – és egyben a legszomorúbb – pusztítás azonban a XX. század Kínájában történt, amikor Mao Ce-tung az egész országra kiterjedő hadjáratot hirdetett a kártevőként aposztrofált verebek kiirtására. Fél év alatt mintegy 2 milliárd verebet pusztítottak el, aminek meg is lett a következménye: soha nem látott mértékben szaporodtak el a sáskák (amik egyébként a verebek fontos táplálékát jelentik a magok mellett), olyannyira, hogy a következő évi, a szárazság miatt amúgy is gyenge termést szinte teljesen letarolták ezek a rovarok, hatalmas éhínséget okozva az országban. Bebizonyosodott tehát, hogy a verebek is fontos részei az ökoszisztémának.
A Natura 2000 hálózat, amely a gazdálkodással érintett területek (erdők, gyepek, szántók) élővilágának megőrzését tűzte ki célul az Európai Unióban, a hagyományos, természeti értékeket megőrző gazdálkodási módok támogatásával olyan gyakorlatot szorgalmaz, amellyel közvetetten a verebek is jól járhatnak. „A házi veréb ugyan nem védett madár, de semmi sem indokolja, hogy a töredékére csökkent állományt ne őrizzük meg.” – hívja fel a figyelmet a Pro Vértes Alapítvány Értékőrző gazdálkodás Natura 2000 területeken című kiadványa. A mozaikos, kisparcellás gazdálkodás, megfelelő táblaszegélyek kialakítása, a vegyszerhasználat csökkentése / mellőzése mind-mind hozzájárul a verebek védelméhez. Ahogyan sok esetben láthatjuk, pusztán a törvényi védelem nem vezet eredményre egy-egy faj megőrzésénél: szükséges a faj életterét, élő- és táplálkozóhelyét is védeni, fenntartani. A veréb hosszú időn, évszázadokon keresztül nem szorult efféle védelemre, inkább gyéríteni, mint védeni kellett; ma azonban más a helyzet. A házi verebet „az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok” között említi a jogszabály, és rendelkezik pénzben kifejezett, ún. természetvédelmi értékkel is (25 000 Ft).
A házi verebek „hasznát” persze nehéz számszerűsíteni; a természeti folyamatok rendszerének bonyolult és sokrétű összefüggéseit sokszor nem is lehet a pénz nyelvére maradéktalanul lefordítani. A XX. századi Kína keserű tapasztalata legyen intő példa számunkra!
Tandori Dezső szavaival búcsúzunk a verebektől: „Barátaim, találkozunk a fűben.”
Mezei verebek keresgélnek a földön a madárkeserűfű (Polygonum aviculare) magvai után kutatva. (Fotó: Bócsó Anita)
