Geodiverzitás és Geotóp Napok geoparkjainkban 2022.10.12. 15:25

Október első fele fontos időszak a geoparkok és a földtudományi örökség iránt érdeklődők és érdekeltek naptárában, így a Bükk-vidék és a Novohrad-Nógrád Geopark életében is.

Október 6-án, idén először világszerte megrendezték a Földtudományi Sokféleség Világnapját (Geodiversity Day), amely egy újabb lehetőséget biztosít arra, hogy felhívjuk a nagyközönség figyelmét a Föld természeti értékeire, a felszínformák esztétikai értékére, kialakulásuk különlegességeire, illetve megőrzésük fontosságára.

BÜKK-VIDÉK GEOPARK

A Geodiversity Day ötletét kezdeményező, 2020-ban rendezett „Oxford Geoheritage Virtual Conference” című szakmai esemény főszervezőinek, vagyis az Oxfordi Egyetem Természettudományi Múzeumának és az angol Charnwood Forest Geoparknak idei, a Földünk geológiai sokféleségét ünneplő „Geodiversity Live” online előadásába bekapcsolódhatott Megyeri Balázs, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság geopark szakmenedzsere is. A különleges, egerszalóki barlanglakásoknál tartott rövid bejelentkezésben lehetőség nyílt a Bükk-vidék Geopark rövid bemutatására, illetve a geopark egyik fontos kultúrtörténeti értékének és sajátosságainak ismertetésére. Az adás, eredeti angol nyelven itt megnézhető:

A Geotóp Napot pedig már több mint egy évtizede minden évben, október 8-án tartják. A programot az első években a a Debreceni Hexasakk és Természetbarát Egyesület geográfusai a Less Nándor Emléktúra részeként szervezték meg. A nap azóta is kiemelt jelentőséggel bír az élettelen természeti értékek és folyamatok ismertetésében, 2010-től a programsorozatot felkarolta a Magyar ProGeo Egyesület, amely a Magyarhoni Földtani Társulat, Földtudományi Természetvédelmi szakosztályaként azóta is összefogja a rendezvényeket országszerte.

Idén a Bükk-vidék Geopark területén, a Less Nándor Emléktúra részeként az Ördögtorony Tanösvény geotúra került megrendezésre a Debreceni Hexasakk és Természetbarát Egyesület szervezésében, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel együttműködésben. A geotúrát egyénileg és csoportosan, szakvezetővel is végigjárhatták a túrázók. Idén összesen 634-en teljesítették a 12 km hosszú geotúrát, mely során megismerkedhettek a Bükk két részét; a Déli-Bükköt és a Bükkalját felépítő kőzetekkel és a belőlük kialakult egyedi felszínformákkal, kultúrtörténeti értékekkel.

A rajtot és célt képező Cserépfalui Általános Iskola udvarán az érdeklődők további ismereteket szerezhettek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Bükk-vidék Geoparkot népszerűsítő standjánál. A nap folyamán a Bükk-vidék földtudományi és kulturális értékeit bemutató kiadványokból, turista és geológiai térképekből vihettek a látogatók, illetve a Bükk-vidék Geoparkkal foglalkozó geológus és geográfus munkatársaink készséggel válaszoltak meg minden felmerülő kérdést.

NOVOHRAD-NÓGRÁD GEOPARK

Október 6-án, a földtani sokszínűség világnapján és október 8-án, a tradicionális geotóp napon ugyancsak különleges programokkal hívták fel a látogatók figyelmét a szlovák-magyar Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark földtani örökségének gazdag tárházára az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében levő világhírű őslénytani lelőhely, a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark kapuja, mely egy tovatűnt, mára már megkövült világba enged betekintést. Tanösvényein a jelenkorból, a 7 millió éves Pannon-tó bükkábrányi fáitól, egy szubtrópusi esőerdő szupervulkáni kitörésben elpusztult és egyben konzerválódott ősélőhelyén keresztül, az óriáscápákban hemzsegő Paratethys-sekélytenger 23 millió éves feltárásáig lehet búvárkodni a múltban, ahol a megismerést szakavatott túravezetések és high-tech interpretáció teszi közérthetővé.

A Geodiverzitás Világnapján, október 6-án az Ősfenyő Belépő fogadóépületben egy ingyenes tárlatvezetés az időspirál és geosite kiállításokon keresztül tette szó szerint is tapinthatóvá a múltat. Az eseményt a Magyar Földtani Társulat is kiemelten népszerűsítette: https://foldtan.hu/hu/node/1686

Október 8-án, a geotóp napon a geodiverzitás napi esemény megismétlődött és a geológiai tanösvényi túravezetések külön kitértek a térség földtani örökségének népszerűsítésére. (A múlt év geotóp napjának beszámolója itt érhető el.)

A nógrádi geopark más téren is, képviselői révén, aktívan közreműködött a földtudományi sokszínűség világnapjának megünneplésében:
- október 6-án Nagy Júlia részt vett a Globális Geoparkok Hálózatának szervezésében megtartott digitális eseményen, geoparkunk nevében külön üdvözölte a résztvevőket. A rendezvény linkje: https://www.youtube.com/watch?v=lZbRJlUXXTs

Prakfalvi Péter, geoparkunk magyar oldali főgeológusa pedig a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében tartott előadást. A programot előzetesen a világhálón is beharangozták:

https://foldtan.hu/hu/node/1644

Október 9-én a XIII. Geotóp Nap, egyben Világgyalogló Nap tiszteletére Prakfalvi Péter szakavatott tárlatvezetésével Mátraszőlős földtani örökségével ismerkedhetett meg a 12 fő résztvevő. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében levő mátraszőlősi geológiai bemutatóhelyek a Geopark értékes geosite-jai közé tartoznak. A 3-3,5 km-es táv bejárása során megvizsgálták a Meleg (Hávíz)-forrás vízföldtan, földtani viszonyait és felhasználásnak módját. A XIII.-XIV. századi Kis Vár történetével is foglalkoztak. A Zsákfa-pusztai és a Vörös-kői-kőbánya építőipari jelentőségén kívül kitértek a földtani viszonyokra is. A Függő-kői-barlang jégkorszaki ősmaradványaiból következtetéseket vontak le az akkori klímára a kutatók eredményei alapján. Végül megnézték az egykori mátraszőlősi fürdő helyét.

Kapcsolódó

2023/1 5. Butterfly studies

2023/1 5. Butterfly studies

2023.07.10. 15:54
Am heutigen Tage durfte ich zwei Ranger und einen aus Deutschland angereisten Forscher (juhuu) in ein Waldstück nahe Kerecsend begleiten. Der Forscher wollte die gefährdete Schmetterlingsart Maivogel (Euphydryas maturna) (Wikipedia-Link für die Interessierten: https://de.wikipedia.org/wiki/Maivogel ;) ) untersuchen, bzw. besser gesagt deren Raupen und Lebensraum.Der Maivogel kommt natürlicherweise in Ost- und Mitteleuropa vor, jedoch nur sehr lokal und die Populationen liegen weit verstreut. Leider ist er, wie so viele Arten, stark vom Aussterben bedroht (unter anderem aufgrund von Lebensraumverlust durch Forstwirtschaft und dem Einsatz von Insektiziden). In Deutschland gibt es beispielsweise nur noch vier verschiedene Populationen. In Ungarn gibt es noch eine etwas weitere Verbreitung (bei der letzten Zählung wurden etwa zwanzig Individuen festgestellt), unter anderem auf dem Gebiet des Bükk Nationalpark Direktorats in der Nähe der Kleinstadt Kerecsend. Aus diesem Grund ist der Forscher extra aus Deutschland angereist, um sich hier ein Bild der Lebensräume zu machen.Wir machten uns also auf die Suche nach den Raupen des Maivogels, welche für gewöhnlich an Eschen und Ligustern zu finden sind. Leider hat das Wetter mal wieder nicht mitgespielt (warum schneit es im April L ??) und die Raupen haben sich alle verkrochen, sodass nicht einmal der speziell darauf trainierte Artenspürhund die Raupen finden konnte.Alles in allem war es jedoch ein interessanter (wenn auch seeehr kalter) Nachmittag, bei dem ich wieder etwas Neues gelernt habe.Zum Abschluss haben wir uns noch bei einem Kaffee aufgewärmt und dann war es Zeit für den Feierabend!
Tovább olvasom
8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

2023.04.19. 14:31
Seit fast fünf Monaten sind wir nun schon hier in Ungarn und arbeiten im Direktorat des Bükk-Nationalparks. Schon etwas emotional schauen wir auf den letzten Monat und die Zeit, die uns noch in unserem Freiwilligendienst bleibt. Aber vor allem schauen wir voller Dankbarkeit auf die Zeit, die wir hier schon verbracht haben. Der sechsmonatige Freiwilligendienst hier in Ungarn war für uns beide die erste lange und vor allem alleinige Reise ins Ausland und am Anfang haben wir uns natürlich unsere Gedanken gemacht, ob alles so verlaufen würde, wie wir es uns erhofften. Wenn wir eins gelernt haben, dann ist es, dass man aus schwierigen Situation am besten lernen kann und dass Erfahrungen – egal ob gute oder schlechte – uns als Menschen wachsen lassen. In unserer Zeit hier hatten wir das Glück, vor allem gute Erfahrungen machen zu dürfen: Wir haben die Gastfreundschaft vieler Ungar:innen kennengelernt, Freundschaften fürs Leben geknüpft und sind ein ganzes Stück eigenständiger geworden. In den letzten fünf Monaten sind wir viel gereist, haben unser Bestes im Ungarisch lernen gegeben und viele neue Menschen kennengelernt. Des Weiteren haben wir einen Einblick in die Natur des Bükk-Gebirges und die vielfältigen Aufgaben des National- und Geoparks gewinnen können. Besonders bei der Arbeit mit den Ranger:innen war es spannend, ihren Blick auf Bio- und Geodiversität vermittelt zu bekommen. Aber nicht nur die Vielfalt der Natur haben wir ganz neu betrachten und verstehen gelernt, wir haben auch gelernt zuzuhören. Wenn wir mit Freund:innen und Verwandten von Zuhause telefoniert haben, wurden wir oft gefragt, wie Ungarn und seine Menschen denn so seien. Während der Zeit hier haben wir gelernt, dass es keine einfache Antwort auf diese Fragen gibt; es ist nicht leicht zu sagen, wie ein ganzes Land ist oder alle Menschen in diesem Land sind. Denn jeder Mensch ist ein Individuum mit eigener Geschichte und eigenem Blick auf die Welt. Wir können bloß zuhören und versuchen, zu verstehen, wie die einzelnen Menschen denken, ohne etwas verallgemeinern zu wollen. Und mit je mehr Menschen wir uns unterhalten haben, desto vielschichtiger wurde unsere Sichtweise. Denn wie in jedem Land haben die Menschen auch hier ganz unterschiedliche Sichtweisen und Perspektiven auf unterschiedliche Themen – egal ob im Alltag, bei Persönlichem, der Lebensweise oder Politik. Der Freiwilligendienst hat uns gelehrt, dass ganz viel Schönes geschehen kann, wenn man etwas Neues ausprobiert, offen an Herausforderungen herangeht und einfach mal „ja“ sagt. Beim Einleben hat es sehr geholfen, uns unser Zuhause gemütlich einzurichten und mit Fotos, Pflanzen und Kerzen zu personalisieren sowie die Stadt Eger und ihre Menschen möglichst gut kennenzulernen. Momentan nehmen wir zum Beispiel an einem Jumping-Kurs teil; mit vielen Einheimischen Sport zu machen, ist jedes Mal ein Highlight unserer Woche. Uns hat dieser Auslandsaufenthalt im Rahmen eines Freiwilligendienstes unglaublich stark bereichert und können ihn aus vollem Herzen weiterempfehlen. Wir wünschen dir alles Gute für die nächste Reise! Marei und Ronja
Tovább olvasom