
GeoKéktúra II. 2025.10.22. 13:46
A „GeoKéktúra” elnevezésű, 2 kreditet érő speciális kollégiumot az SZTE TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológia Tanszéke hirdette meg az ott tanuló nappali és levelező rendszerű BSc-s és MSc-s – például földtudomány, földrajz, környezetmérnök – hallgatói számára.
A „GeoKéktúra” kurzus a maga nemében egyedülálló kezdeményezés a felsőoktatásban, a tematikájában és a lebonyolítási módjában is. Tematikája a GeoLitera kiadó által 2024-ben kiadott „Geokéktúra – Az Országos Kéktúra földtudományi értékei” c. kötet alapján lett meghatározva, azaz egy-egy tájegység földtudományi (földtani, felszínalaktani, víztani/vízföldtani, talajtani) értékekben gazdag kéktúra útvonalainak végigjárása. Lebonyolítási módjában pedig azért különleges, mert a hallgatóság nagyzsákkal a hátán, geológuskalapáccsal az oldalán gyalogolja végig az adott útvonalat, szakmai előadásokat hallgatva, valamint közben ásványokat, kőzeteket és ősmaradványokat tanulmányozva.


Az októberi három napos vándorlás helyszíne ezúttal a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark őszi színekbe öltözött vidéke volt. Szarvaskő és Dédestapolcsány között közel 60 km-es távon járta végig a vidám geo-team az Országos Kéktúra útvonalát. Szarvaskő térségében egy jura időszakban (kb. 165 millió éve) létezett óceáni aljzat maradványait tanulmányozhatták, bazaltos párnalávák és palává préselődött finomszemű mélytengeri üledékek formájában. Bélapátfalva és Bánkút között egy triász időszaki sekélytengeri selfen lerakódott karbonátos rétegsor (Bükkfennsíki Mészkő Formáció) feltárásait és formakincsét szemlélhették meg a hallgatók. A nagy tisztaságú és jól oldódó mészkövön típusos és látványos karsztos formakincs (például ördögszántás, dolina, víznyelő, uvala, polje, zsomboly, barlang) fejlődött ki, amelyet az Országos Kéktúra útvonala is felfűz. A „bükki kövek” (Bél-kő, Őr-kő, Tar-kő) sziklás, fehéren vakító „homlokairól” pedig szenzációs kilátásokban volt részük. A harmadik túranapon a Bükk északi részének paleozoos (óidei) palákból álló térszíneit járhatták végig a geokéktúrások, reggel megtekintve a nemzetközi jelentőségű Bálvány–Észak szelvényt is, amely a földtörténeti perm és triász időszakok határát mutatja be.


A jó hangulatban eltelt „GeoKéktúra” terepgyakorlatot folytatásosra tervezzük, minden félévben meghirdetve egy-egy terepi eseményt. Tavasszal folytatjuk, kalandra fel!

Szerző és fotók: Veres Zsolt geológus














