Az ízig-vérig magyar szöcskeegér kalandos története 2021.04.26. 17:55

Szöcskeegér. Már a neve is ellentmondásos, hiszen azt a képzetet kelti bennünk, amire a régi korok kutatói is gondoltak, hogy a valódi egereknél sokkal hosszabb hátsó lábainak köszönhetően kiválóan és magasra tud ugrani.

Azonban mára kiderült, hogy még egy alacsony peremű kis vödörből sem tud kijutni, nemhogy kenguru módjára pattogjon. És a korabeli tudósoknak nem ez volt az egyetlen komoly tévedése a magyar szöcskeegér kapcsán.

Talán, mint sok nagy felfedezés, ez is egy kézfogással kezdődött. Történt ugyanis, hogy 1906-ban, az akkor már az édesanyjától eltanultak alapján komoly preparátori tudásra szert tevő, ám még igencsak pelyhes állú ifjú, Vásárhelyi István személyesen találkozhatott Herman Ottóval Budapesten.

Vásárhelyi István (1889–1968)

„Itt ért az a soha nem remélt boldogság, hogy az akkor már bálványozott nagy tudósunkkal, Herman Ottóval megismerkedhettem, és mint egész fiatalember kétszer kezet is szoríthattam vele." - írta később az életrajzában. És mai kifejezéssel élve, az akkor a tudományos és bizonyos fokig a politikai berkekben is sztárnak számító Herman Ottónak imponált az ifjonc Vásárhelyi magabiztossága, tudáséhsége és arra ösztönözte, hogy komolyabb szinten kezdjen bele az állatok életének tanulmányozásába. S az ösztönzés magja jó táptalajra lelt lelkében; talán ekkor indult el azon az úton, amely többek között a Bükk állatvilágának egyik legkiválóbb kutatójává tette és nem mellesleg számos, akkor még ismeretlennek számító kisemlősfaj viselkedéstudományi vizsgálatainak máig ható alapjait rakta le.

A rendkívül gazdag életműből mi most csupán egy szeletet ragadnánk ki, méghozzá a mostani nevén magyar szöcskeegérnek (Sicista trizona) a megtalálását, alapvető viselkedésbeli sajátosságainak leírását. Bár neve alapján azt gondolnánk, hogy egy újabb egérfajjal van dolgunk, a valóság ezzel szemben az, hogy ez a különleges életmódú rágcsálófajunk bizony az ugróegérfélék családjába (Dipodidae), azon belül is a csíkosegérformájúak (Sicistinae) alcsaládjába tartozik. Száz rendszertani szónak is egy vége, ő bizony nem egy egérfaj, hanem ugróegér faj, ami körülbelül akkora különbség, mint egy Trabant és egy Ferrari között van (ezzel természetesen nem az egérféléket akartuk minősíteni, pusztán a közöttük levő különbségre utaltunk).

Nem kevésbé kalandos történet volt a faj rendszertani behatárolása sem, sok kutató elevenébe vágott egy-egy újabb kutatás eredménye. Nevezték már háromcsíkos egérnek, csíkos szöcskeegérnek, háromívű csíkos-egérnek, háromcsíkos szöcskeegérnek és csíkosegérnek is. A tudomány által legújabban elfogadottan magyar szöcskeegérnek nevezett kisemlősünk neve egyben arra is utal, hogy jelen tudásunk szerint a világon gyakorlatilag csak hazánkban, azon belül is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegységben él az a pár száz, esetleg ezer példány belőle. Ha ezek alapján azt állítjuk, hogy a világ egyik legritkább emlősfajával Igazgatóságunk büszkélkedhet, nem mondtunk nagyot. Ez természetesen nem csupán büszkeséget, hanem mérhetetlen felelősséget is jelent számunkra, hiszen ennek a fokozottan védett fajnak a megőrzése a mi munkánk széles e földgolyón. Világszintű ritkaságát és ezáltal veszélyeztetettséget egyébként jól mutatja, hogy az IUCN a hazai emlősfajok közül elsőként vette fel a veszélyeztetett fajok listájára (ahova azóta az ürge (Spermophilus citellus) is felkerült).

Szöcskeegér-élőhely a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, fotó: dr. Cserkész Tamás


De térjünk vissza a magyar szöcskeegér megtalálásának és megfogásának szinte az Indiana Jones filmek hangulatát idéző történetére. A múlt század elején a kor híres emlőskutatói már számos példányra tettek szert, amelyek azonban kivétel nélkül elpusztult egyedeket, többnyire bagolyköpetből előkerült csontmaradványokat jelentettek. Ezek alapján próbálták meghatározni, besorolni ezt az ismeretlen rágcsálófajt. „A Sicista loriger trizona csak a Sicista loriger tájfajtája” – írta Méhely Lajos, a hazai emlőskutatás egyik legnagyobb alakja 1923-ban a „Magyarország csíkos egerei” című monográfiájában. S jóllehet azt is kiemeli, hogy „ez a tájfajta a törzsalaktól sem külső bélyegeiben, sem koponyája, fogazata és szájpadlásredői tekintetében nem különbözik észrevehetően, ám belső szervezetét illetőleg éles és állandó, ha nem is nagyon jelentékeny különbség van a két alak között”. Pár évvel később, 1929-ben pedig ismét felhívta a figyelmet erre a fajra, hangsúlyozva, hogy „azonkívül, hogy jellegzetes, magyar-földi állatról van szó, az itt való megjelentetését az is megokolttá teszi, hogy Vásárhelyi István mostanában közölte megfigyeléseit az „Adatok a háromívű csíkos-egér Sicista loriger trizona Pet. előfordulásához s életmódjához.” című, az Állattani Közleményekben megjelentetett rövid cikkében.

Magyar szöcskeegér (Sicista trizona), fotó: dr. Cserkész Tamás

Ennek a kis közleménynek a megírásához azonban élő példányokra volt szüksége! Mivel egy rendkívül rejtett életmódú, a felszínre csak pár naponta, akkor is elsősorban éjszaka látogató emlősfajról van szó, élve történő megfogása nem kis kihívás elé állította Vásárhelyi Istvánt. Mindenesetre gondolt egy merészet és a feltételezett alföldi élőhelyeinek közelében a kocsmákba kiragasztott egy-egy felhívást, miszerint 1 Pengő Forintot fizet minden megfogott „háromívű-csíkoségérét” annak a gazdának, aki ezt számára élve leszállítja. Rögvest lett is foganatja a felhívásnak és szinte zsákszámra hozták a „tudós úrnak” a gazdák a szántásból kiforgatott…nos, csíkos egereket, amelyek azonban nem a mi szöcskeegerünket jelentették, hanem a sokkal gyakoribb, a hátán valóban egy fekete csíkkal rendelkező pirókegereket. Mert igaz ugyan, hogy az egy az nem három, de csíkos egérnek bizony ez is megfelel. Szegény Vásárhelyit pedig, miután megtagadta, hogy a pirókegerek után is kifizesse az 1 Pengő Forintot, majdnem helybenhagyták a megdühödött gazdák. Jobb híján ezek után maga is beállt az eke szarva mögé a szántó gazdához és ha kifordult egy csíkos egér a barázdából, hát ketten vetették magukat utána. Aki előbb fogta meg a „háromívű-csíkosegeret”, azé lett a jutalom. Ily módon tudott aztán szert tenni kilenc szöcskeegérre, amelyek terráriumi tartásának tapasztalataiból vonta le máig érvényes alapvetéseit. „Terráriumban való tartásuk nagyon könnyű. Csak kevés apró emlőssel van oly kevés baj, mint a Sicista-val. Tiszta, szagtalan, s a mi a fő: sohasem harap. Ha tágas s földes terrárium-ban tartjuk, főként ha sikerül párt szereznünk, hosszú ideig eltarthatjuk. Sőt szaporít is fogságban és kellő nyugalmát biztosítva, fiókáit föl is neveli. A terráriumban ép úgy rendezkedik be, mint a szabadban. Egyik sarokban fészket készít s az élelmet is a föld alá hordja le. A föld színére csak az élelemért jön. Tekintet nélkül arra, hogy földalatti raktárában van-e élelem, ha friss élelmet kap, következő éjjel a föld alá hordja. Hogy fogságban így rendezkedjék be, szükséges, hogy terráriumában legalább 25—30 cm földréteg legyen. Fogságban az élelme búza, árpa, zab, nyers burgonya, takarmány-cukorrépa, s tavasztól őszig állandóan zöld lóhere, lucerna vagy fű. Tápláléka lehetőleg vegyes legyen s főleg vízben gazdag élelmet is tartalmazzon, mert csupán száraz eleségen tartva nagyon elhízik s ez pusztulását okozza. Állataimnak vizet sohasem adtam, mert a betett vizes edényt első éjszaka földdel tömték tele. Párzása terráriumban éjjel, nagy visongások között, a földalatti fészekben történt. 21 napi vemhesség után négy fiókát szült. Szülés után fészkét felbontva, kezemnek ugrott, halkan prüszkölt, fújt s harapott. Sajnos, a fészek fölbontása annyira fölizgatta, hogy fiókáit a fészekből kiszórta s ezek elpusztultak."

(Persze ne feledjük, hogy a magyar csíkosegér a hazai jogszabályok alapján fokozottan védett állatnak minősül, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke egyedenként 1 000 000 Ft. 1979 óta befogása, tartása hasznosítása hatósági engedély hiányában bűncselekménynek minősül.)

Szöcskeegér kameracsapda, fotó: dr. Cserkész Tamás

S e sorokat olvasva eszünkbe juthat, hogy nemsokára beköszönt a május és a magyar szöcskeegereinknél kezdetét veszi a nagybetűs szerelem. Látni persze nem láthatjuk a folyamatot, de bízunk benne, hogy az őszi élvefogó csapdázások és a kihelyezett kameracsapdák felvételei stabil, esetleg növekvő állományról szolgáltatnak majd adatokat.

"Szöcskeegér tviccselők" a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, fotó: Tóth Pál

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesülettel, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. -vel karöltve az Európai Unió támogatásával (LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt) egy hosszútávú védelmi programban ennek a világritkaságnak számító, endemikus emlősfajnak a megőrzésén dolgozik.

Fotó: Tóth Pál

A LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt az Európai Unió LIFE Programjának támogatásával valósul meg.
További infó:
http://www.grasslandlifeip.hu

Kapcsolódó

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

2023.04.19. 14:31
Seit fast fünf Monaten sind wir nun schon hier in Ungarn und arbeiten im Direktorat des Bükk-Nationalparks. Schon etwas emotional schauen wir auf den letzten Monat und die Zeit, die uns noch in unserem Freiwilligendienst bleibt. Aber vor allem schauen wir voller Dankbarkeit auf die Zeit, die wir hier schon verbracht haben. Der sechsmonatige Freiwilligendienst hier in Ungarn war für uns beide die erste lange und vor allem alleinige Reise ins Ausland und am Anfang haben wir uns natürlich unsere Gedanken gemacht, ob alles so verlaufen würde, wie wir es uns erhofften. Wenn wir eins gelernt haben, dann ist es, dass man aus schwierigen Situation am besten lernen kann und dass Erfahrungen – egal ob gute oder schlechte – uns als Menschen wachsen lassen. In unserer Zeit hier hatten wir das Glück, vor allem gute Erfahrungen machen zu dürfen: Wir haben die Gastfreundschaft vieler Ungar:innen kennengelernt, Freundschaften fürs Leben geknüpft und sind ein ganzes Stück eigenständiger geworden. In den letzten fünf Monaten sind wir viel gereist, haben unser Bestes im Ungarisch lernen gegeben und viele neue Menschen kennengelernt. Des Weiteren haben wir einen Einblick in die Natur des Bükk-Gebirges und die vielfältigen Aufgaben des National- und Geoparks gewinnen können. Besonders bei der Arbeit mit den Ranger:innen war es spannend, ihren Blick auf Bio- und Geodiversität vermittelt zu bekommen. Aber nicht nur die Vielfalt der Natur haben wir ganz neu betrachten und verstehen gelernt, wir haben auch gelernt zuzuhören. Wenn wir mit Freund:innen und Verwandten von Zuhause telefoniert haben, wurden wir oft gefragt, wie Ungarn und seine Menschen denn so seien. Während der Zeit hier haben wir gelernt, dass es keine einfache Antwort auf diese Fragen gibt; es ist nicht leicht zu sagen, wie ein ganzes Land ist oder alle Menschen in diesem Land sind. Denn jeder Mensch ist ein Individuum mit eigener Geschichte und eigenem Blick auf die Welt. Wir können bloß zuhören und versuchen, zu verstehen, wie die einzelnen Menschen denken, ohne etwas verallgemeinern zu wollen. Und mit je mehr Menschen wir uns unterhalten haben, desto vielschichtiger wurde unsere Sichtweise. Denn wie in jedem Land haben die Menschen auch hier ganz unterschiedliche Sichtweisen und Perspektiven auf unterschiedliche Themen – egal ob im Alltag, bei Persönlichem, der Lebensweise oder Politik. Der Freiwilligendienst hat uns gelehrt, dass ganz viel Schönes geschehen kann, wenn man etwas Neues ausprobiert, offen an Herausforderungen herangeht und einfach mal „ja“ sagt. Beim Einleben hat es sehr geholfen, uns unser Zuhause gemütlich einzurichten und mit Fotos, Pflanzen und Kerzen zu personalisieren sowie die Stadt Eger und ihre Menschen möglichst gut kennenzulernen. Momentan nehmen wir zum Beispiel an einem Jumping-Kurs teil; mit vielen Einheimischen Sport zu machen, ist jedes Mal ein Highlight unserer Woche. Uns hat dieser Auslandsaufenthalt im Rahmen eines Freiwilligendienstes unglaublich stark bereichert und können ihn aus vollem Herzen weiterempfehlen. Wir wünschen dir alles Gute für die nächste Reise! Marei und Ronja
Tovább olvasom