A fedél nélkül maradt bagolyfiókák története

Jegyvásárlás

Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is számos bejelentést kaptunk sérült, elárvult, emberi segítség nélkül feltételezhetően elpusztuló állatokról. Ezek nagyrészt madarak, melyeket autó gázolt el, áramütést vagy mérgezést szenvedtek, esetleg ablaknak ütköztek, de minden évben jelentős számban érkezik segítségkérés olyan fiókákhoz is, melyek „kiestek a fészekből”. Fontos azonban már itt megjegyezni, hogy nem minden fióka szorul megmentésre! Jó néhány olyan madárfaj van (pl. rigófélék, baglyok stb.), melyek utódai még azelőtt elhagyják a fészküket, hogy gondoskodni tudnának magukról. Ilyen esetekben mindig érdemes alaposan tájékozódni, hogy szükség van-e a beavatkozásra, mivel előfordulhat, hogy a jóhiszemű „mentéssel” éppen mi okozzuk a problémát.

2019. augusztus 29-én Egerlövőről hívták fel a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot, hogy az egyik ház tetőcseréje során gyöngybagolyfiókákat és tojásokat találtak a padláson. Ez esetben fennállt a fészekalj megsemmisülésének a veszélye, ezért a Dél-borsodi Tájegység természetvédelmi őre még aznap délelőtt felkereste a bejelentőt és az említett épületet.

Gyöngybagoly (Tyto alba)

A gyöngybagolyról (Tyto alba) általánosságban elmondható, hogy az emberi településekhez kötődő, ún. kultúrakövető faj, mely egykor a vidéki templomtornyok, pajták, magtárak gyakori lakója volt. Közepes termetű, hosszú lábú és szárnyú bagoly, melyet szív alakú arcfátyláról és jellegzetes, rikoltó hangjáról viszonylag könnyű felismerni. Jellemző még a fajra, hogy általában a teljes sötétség beálltával indul vadászni. Elsősorban különböző pocok-, egér- és cickányfajokat, valamint apróbb énekesmadarakat zsákmányol, de időnként denevéreket és ásóbékákat is fog. A számára megemészthetetlen részek köpetelésével jelentősen segíti a természetvédelmi szakemberek munkáját, hiszen ezeknek a köpeteknek az elemzéséből lehet következtetni a környék kisemlős-faunájára. A Borsodi-Mezőség bizonyos részein gyűjtött köpetekből rendszeresen előkerül a világszerte veszélyeztetett – és meglehetősen rejtett életmódot folytató – magyar szöcskeegér (Sicista trizona) koponyája is.

A gyöngybagoly köpete

Még a közelmúltban is úgy tartották, hogy a gyöngybagoly az Antarktiszt leszámítva az összes kontinensen előfordul. A legújabb kutatások viszont azt mutatják, hogy a nálunk is honos faj csak Európa középső és déli területein, a Közel-Keleten és Afrikában él, míg a világ többi részen más, hozzá hasonló fajok fordulnak elő. A Magyarországon költő 800-1000 pár többsége a Dél-Dunántúlon él, de az Alföldön is sokfelé lehet vele találkozni. Főképp mezőgazdasági területek közelében telepszik meg, ahol megfelelő fészkelőhelyet és elegendő táplálékot is talál. Hazai állományát leginkább a táplálkozó-területeinek és a költőhelyeinek megszűnése (templomtornyok, zavartalan padlások lezárása, nyestek terjedése), a közúti gázolások, az áramütés okozta pusztulások és a rágcsálóirtószerek miatt fellépő másodlagos mérgezések veszélyeztetik. Az egyedszámukat jelentősen visszavetik a keményebb telek is, hisz ilyenkor nem találják meg a zsákmányállataikat a vastag hótakaró alatt, és éhen pusztulnak. Magyarországon fokozottan védettek, a pénzben kifejezett természetvédelmi értékük 100 000 Ft.

A fentebb említett egerlövői helyszínre érkezés pillanatában világossá vált, hogy az addig általunk még nem is látott költőhelyről biztosan el kell szállítani a tojásokat és fiókákat, mivel az épületen már nem volt háztető! Az ingatlan tulajdonosa elmondta, hogy tudott róla, hogy gyöngybaglyok költenek a tetőszerkezetben, és nagyon büszke is volt rá, hogy nála ilyen madarak élnek. Ezért figyelte, hogy mikor repülnek ki az ez évi fiatalok, és csak akkor kezdett neki a tetőszerkezet cseréjének, mikor már jó ideje nem észlelte őket. Ám azt nem is sejtette, hogy táplálékbőség idején a gyöngybaglyok másodköltésbe is belekezdhetnek, és ebben az esetben is ez történt. Szerencsétlenségükre a költés a padlástér legbelső, legeldugottabb részén volt, ezért már csak akkor vette észre, mikor az egész tetőt elbontották.

A mentett fiókák és tojások

Miután átadta a kis műanyag vödörbe összeszedett két, néhány napos fiókát és a négy, még ki nem kelt tojást, reményét fejezte ki, hogy jövőre visszatérnek hozzá az öreg madarak. (A baglyok rendszerint az első tojás lerakás után elkezdenek kotlani, így a fiókák nem egyszerre kelnek ki, hanem akár 10 nap is lehet a legkisebb és legnagyobb utód között.) Ilyen esetekben általában az a legjobb megoldás, ha olyan, azonos fajú madárpárral tudjuk adoptáltatni a tojásokat és a fiókákat, akiknek hasonló fejlettségű utódaik vannak. Néhány telefonhívás után világossá vált, hogy ebben az esetben ez nem fog sikerülni, ezért a BNPI madárvédelmi munkatársához, Kelemen Tamáshoz szállítottuk a madarakat. Mivel mind a fiókák, mind pedig a tojások nagyon érzékenyek a megfázásra, könnyen kihűlnek, ezért az Egerlövőről Egerbe történő szállítás során az autó utasterében még az ablakot sem lehetett lehúzni. Ez egy igazán izzasztó kihívás volt az augusztus végi hőségben, és különösen azután vált azzá, mikor kiderült, hogy egy áramütött vörös vércsét (Falco tinnunculus) is be kell gyűjteni az egyik borsodi-mezőségi tanyáról. Eme kitérő után sikeresen felértünk a 4 tojással, 2 fiókával és 1 vércsével az egri kollégához, aki ezután „szárnyai alá vette” őket.

A fiókák és a tojások keltetőgépbe kerültek, ahol a következő hét során még további két csöppség kelt ki. A későbbi vizsgálat megerősítette, hogy a másik két tojás terméketlen volt. Sajnos a legkisebb madár nagyon gyenge volt, a táplálékot sem fogadta el, és a kikelése után pár nappal elpusztult. A másik három fióka viszont szépen cseperedett. Mivel a gyöngybaglyok igazi éjjeli madarak, így a pótszülőnek a következő néhány hét minden éjszakáján többször is fel kellett kelnie, hogy megetesse őket. Ráadásul ezt egy általa gyártott álarcban kellett megtennie, elkerülendő, hogy túlságosan hozzászokjanak a madarak az ember jelenlétéhez.

A „Pótapuka” és az etetőmaszk

Október 12-re már kezdtek bagolyalakot felvenni a fiókák

Néhány hét múlva a kisbaglyok már elég nagyok voltak ahhoz, hogy egy kültéri volierbe (röpdébe) lehessen őket költöztetni, és az etetések száma is megritkult. A nevelt madárfiókákat viszont csak addig érdemes fogságban tartani, míg el nem érik azt a fejlettséget, mikor már megfelelően repülnek, el tudják látni magukat és nem szorulnak a „szülők” segítségére. Mivel a gyöngybaglyok ragadozók, ezért arról is meg kellett bizonyosodni, hogy a későbbiekben maguknak is képesek lesznek megfogni a táplálékukat. Szerencsére ezt az akadályt is sikerrel vették.

A három „felnőtt” madár

Az enyhe időjárás lehetővé tette, hogy még november második felében elengedhessük őket. Ezért kerestünk nekik egy olyan területet a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, ami remélhetőleg megfelelő a számukra (bőven találnak táplálékot, messze van középfeszültségű oszlopoktól és közutaktól, búvóhely is rendelkezésükre áll). Itt, az ornitológiai gyűrűvel történő megjelölésük után, mindhárom madarat szabadon engedtük. Ezután már csak annyit tehetünk, hogy reménykedünk benne, hogy hosszú és utódokban gazdag életük lesz.

Az elengedés után egyikőjük még jól megnézett magának minket