Vadmacska a Sajó árterén 2020.10.19. 17:16

„Surranva kell most élned itt, sötét

vadmacskaként, ki néma hittel ugrik

és karmol is szörnyen, tíz feszes körömmel;

ki hogyha alszik, félig alszik és

szembehasal a vésszel akkor is

s villanva eltűnik, ha fáj a küzdelem.

(Radnóti Miklós: Kortárs útlevelére. részlet)

Egy, szinte elégikus felvételt rögzített a Sajó árterén a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vadkamerája, nem sokkal az elmúlt napok erőteljes esőzése miatti árhullám érkezése elött. Egy jól megtermett vadmacska (Felis silvestris silvestris) halad el méltóságteljesen a kamera előtt október 9-én a kora reggeli órákban. Nem kapkod, nem siet, hanem a jól ismert vadászösvényén, ami jellegzetesen kidőlt fákon, vagy azok közelében vezet, sétál át a tavacska mellett, a végén kicsit talán bosszankodva, hiszen pár másodpercig a vízbe is be kellett lépnie - amit nem nagyon szeret - hogy továbbmehessen.

Igazgatóságunk a nagyragadozók nyomon-követésére minden tájegységünkben számos kameracsapdát üzemeltet, amelyek csak mozgásra indítják a felvételt egy infravörös érzékelő segítségével. S a farkasok, szarvasok, vaddisznók, muflonok és persze ritkábban hiúzok mellett számos esetben vadmacska kerül az objektív látóterébe. Érdekes, hogy míg az előbb felsorolt nagyragadozók és csülkös vadak előszeretettel használják az ember által kialakított erdei utakat, addig a vadmacskák inkább az érintetlenebb, sok esetben a kisebb vadcsapások közelében található és jellegzetesen kidőlt fák környékén kaphatók lencsevégre. A vadmacska 1974 óta védett és 2012 óta pedig fokozottan védett őshonos macskaféle ragadozónk, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke példányonként 250 000 Ft. Szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv IV.- és a Berni Egyezmény II. mellékletén is, tehát mind európai, mind pedig világviszonylatban nem csupán egy kiemelkedő természeti értékünk, de sajnos veszélyeztetett fajunk is.

Érdekes módon a faj fennmaradásának egyik legfőbb veszélyeztetője a házimacska (Felis silvestris catus). Azokon az területeken, ahol az erdei élőhelyek degradációja, átalakítása miatt eleve lecsökkent a vadmacska állomány egyedszáma, ott sajnos „ráfanyalodik” a házimacskára és az így kialakuló hibridizáció következtében félő, hogy a genetikailag sodródnak, szegényednek vagy épp vesznek el az ottani vad állományok. Emellett természetesen komoly veszélyt jelentenek számukra a házimacskák által terjesztett betegségek, illetve a versengés, mind a területekért, mind a táplálékért. Szomorú jelenség, hogy mind gyakrabban találkozunk gépjárművek által elgázolt vadmacskákkal is. A macskák ugyanis egy hirtelen, fenyegető ingerre – például egy éjszakai reflektorfényre – meglapulnak az út mellett, és az utolsó pillanatban rémületükben kiugranak, többnyire a kerekek elé. A természetben, pont az erőteljes hibridizáció miatt nagyon nehéz elkülöníteni a „tisztavérű” vadmacskát az atavisztikus bélyegeket viselő házimacskától. Ez nem is csoda, hiszen mintegy 10 000 éve társunk a háziasított vadmacska. ez idő alatt genetikailag is „szennyeződött” a vadmacska alapfaj, gyakorlatilag mindegyikben több-kevesebb házimacska génszekvencia fellelhető. Régészeti feltárások során került elő egy ciprusi emberi sírból egy olyan lelet, melyben egy felnőtt ember és egy macska csontjai találhatók. A lelet mintegy 9 500 éves. A sírból a csontok mellett kőszerszámok, maroknyi tengeri kagyló és a saját sírjából egy nyolc hónapos macska csontváza került elő, melyet az emberrel megegyezően nyugati irányba nézve fektettek. Mivel a macska nem őshonos a mediterrán medence szigetein, ezért csak a szárazföldről kerülhetett oda, minden bizonnyal a közeli levantei partokról. A lelet az ember és a macska tudatos együttélésének bizonyítéka megközelítőleg 10 000 évvel ezelőttről a mai Közel-Keletnek nevezett területen. Ez összhangban van a genetikai kutatások eredményeivel is, melyek szintén ezt a földrajzi és időbeli eredetet erősítik. Úgy tűnik, a macska háziasítása az első emberi települések létrejöttének idején, a neolitikumban történhetett.

Igazgatóságunk elkötelezett a vadmacska megőrzése terén, reményeink szerint a jövőben erre uniós segítséggel még több lehetőségünk nyílik. Addig is próbáljuk minél jobban nyomon követni ennek a ritka, rejtélyes életű ragadozónak az életét.

(Az index képen nem a levideózott példány szerepel)