Turisztikai Klaszter Nap az Eszterházy Egyetemen 2019.02.20. 06:05

Az Eszterházy Károly Egyetem Turisztikai Klaszter Napján a BNPI turisztikai tevékenységében történt változások is bemutatásra kerültek, a tervezett Bükk-vidék Geoparkról pedig a kapcsolódó kiállításon hallhattak az érdeklődők.

Konferencia

A teltházas rendezvénynek az egyetem csodálatosan szép kápolnája adott otthont.

Nagy Júlia, a Kommunikációs és Ökoturisztikai Osztály vezetője előadásában kiemelte: 2018 rekordév volt a BNPI bemutatóhelyein, a látogatószám növekedése meghaladt a 28%-ot, 36 671 fővel nőtt a jegyet vásárló vendégek száma. Két új szálláshelyet nyitott meg az Igazgatóság az elmúlt évben, s nem utolsó sorban két országos merketingkommunikációs díjat is elhozott a szervezet.

Arany minősítést kapott 2018-ban az új arculat

2018-ban az Igazgatóság új jegyrendszere arany minősítésben részesült Magyarország egyik legnagyobb marketringkommunikációs versenyén, az új turisztikai arculat pedig ezüstérmes lett

Az osztályvezető kifejtette: az elmúlt időszakban jelentős minőségi változás történt az Igazgatóság turisztikai tevékenységében. 2017-hez képest ugyan a közvetlenül a turizmusban dolgozó munkatársak létszáma jelentősen csökkent (70 fő helyett ma csak alig 50 fő dolgozik a turizmusban), azonban a korábbi közfoglalkoztatás helyett mára a turizmusban dolgozók mindegyike munkaszerződéssel van foglalkoztatva, legtöbbjük határozatlan időre. Ezzel perspektívát, jövőképet kínált az Igazgatóság a munkavállalóknak - akiknek egyébként folyamatos képzéseket is szervez az Igazgatóság. Ehhez kapcsolódva Nagy Júlia kiemelte: átgondolásra került az ökoturisztikai tevékenység irányítási rendszere is, a Kommunikációs és Ökoturisztikai Osztály részéről meghatározott feladatok mögé folyamatos monitoring került beépítésre, amely a teljes ökoturisztikai tevékenységet lefedi és a turisztikai munkát végző kollégák munkájának eredményességét van hivatva szolgálni.

A bemutatóhelyek is megújultak

A bemutatóhelyek is megújultak...

Másik jelentős változásként a bemutatóhelyek és a tanösvényhálózat karbantartását, fejlesztését emelte ki az osztályvezető. Az elmúlt másfél évben minden bemutatóhely megújult kisebb-nagyobb mértékben, s a 2019-es szezonra is több kisebb fejlesztést tervez az Igazgatóság. A tanösvényhálózat nagy része pedig már elérhető a GUIDE@HAND BNPI mobil applikáción, amely offline is használhtó navigációt kínál a turistáknak.

A harmadik nagy terület, ahol jelentős változások történtek, a látogatómenedzsment rendszer átdolgozása volt. Ehhez kapcsolódva alakította ki az Igazgatóság az új jegyrendszerét 2018 elején, illetve indított el a SMART QR kód alapú online jegyvásárlás lehetőségét. A cél az, hogy ezzel is hozzájárulhassanak a környezeti fenntarthatósághoz a vendégek - mondta az osztályvezető, hozzátéve, hogy 2019-ben az előre meghirdetett túrákra már csak online jelentkezést fogad el az igazgatóság.

Az előadásban bemutatásra került a GUIDE@HAND BNPI mobil alkalmazás is. Ezzel kapcsolatban elhangzott: az Igazgatóság olyan alkalmazáscsaládot választott, amely már jelen volt a térségben, hiszen ez az applikáció elérhető a Mátrában, Miskolcon és környékén, valamint Egerben és környékén is, s a Palóc Út Egyesület is ezt az alkalmazást választotta. Ez lehetőséget biztosít az alkalmazások közötti adatátadásra annak érdekében, hogy minél szélesebb kínálattal és minél több hasznos információval járuljanak hozzá a túrázók biztonságához és tájékoztatásához az Igazgatóság teljes területén. Kiemelte: ebben az évben egy játék is beépítésre kerül az alkalmazásba, illetve a bemutatóhelyeken nagyrészt a fiatalabbaknak szánt interaktív programok is kidolgozásra kerülnek.

Bükk-vidék geopark

A Bükk-vidék Geopark terveit is bemutatták a résztvevőknek

A 2019-es tervek kapcsán az osztályvezető kiemelte: két fontos terület van, amire fókuszálni fgnak az idei munkában: az egyik a társadalmi felelősségvállalás fokozása és a fenntarhatóság, a másik pedig a szolgáltatásfejlesztés. Az előbbihez kapcsolódva kiemelte a nemzeti parki boltok kínálatának átszervezését annak érdekében, hogy minél több helyi termelőnek adjanak bemutatkozási lehetőséget, illetve a Zöld vállalkozói díj meghidetését, míg a szolgáltatásfejelsztés kapcsán kiemelte az élményszerűség fokozását a bemutatóhelyeken, amellyel cél, hogy a mai huszonévesek számára vonzóvá tegyék a könyezetileg fenntartható ökoturisztikai tevéeknyéget. Hozzátette: a BNPI-nek ebben az évben kiemelt feladata a tervezett Bükk-vidék Geopark szakmai munkájának a kialakítása és a geológii értékek bemutatása - éppen ezért aktív hálózatfejlesztés és sok-sok program kapcsolódik majd ehhez a tevékenységhez.

A programhoz kiállítás is kapcsolódott, ahol Gaál Csilla mutatta be az érdeklődőknek a tervezett Bükk-vidék Geopark értékeit.

Kapcsolódó

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022.08.23. 15:40
Ipolytarnoc; Unser Aufenthalt im Nirgendwo[26.5.2022- 5.6.2022.; 28.6.2022.-7.7.2022]Während unseres Freiwilligendienstes wohnten wir insgesamt einen Monat in Ipolytarnóc, einmal Anfang Juni und einmal Anfang Juli. Das Visitorcenter gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark wird aber vom Direktorat mitverwaltet. Wir wohnten in einem der Gästehäuser am Waldrand und hatten immer mal wieder pelzigen Besuch durch den dort lebenden Kater. Unsere Arbeit war etwas anders als im Direktorat, wir saßen nicht im Büro sondern waren meist draußen unterwegs. Bevor wir nach Ipolytarnóc fuhren gab uns Balázs Excel Tabellen über verschiedene Wanderpfade rund um Ipolytarnóc. Unsere Aufgabe war die Pfade abzulaufen, die Infotafeln mit einem GPS-Gerät zu markieren und alles mit Fotos festzuhalten. Anschließend trugen wir alle Auffälligkeiten in den Tabellen zusammen. Eine weitere unserer Aufgaben war etwas sehr besonderes, Ipolytarnóc ist für seine Fülle und Qualität an Fossilien bekannt und noch ist längst nicht alles freigelegt. Wir durften die Ausgrabungen weiterführen und uns selbst als Archäologen versuchen. Die Arbeit machte viel Spaß aber natürlich war auch die Umgebung traumhaft schön. Unsere Unterkunft befand sich mitten im Wald, was wir durch kleine Ausflüge und Spaziergänge nutzen Während unseres zweiten Aufenthaltes fand die Reevaluation statt, mehr dazu können sie im Blogeintrag „Hoher Besuch in Ungarn“ lesen.
Tovább olvasom