Természetvédelmi szempontból miért előnyösebb a szabad legeltetés a szakaszos legeltetésnél 2018.10.05. 09:49

A természetvédelmi szempontból értékes gyepterületek kezelésének egyik módja a legeltetés. A legeltetés módszerének megválasztása fontos szerepet játszik a gyepterület fajgazdagságának megőrzésében, kihasználva a gyep termőképességét.

A haza védett gyepterületekre általában jellemző, hogy nem intenzíven kezeltek, így például nem történik tápanyag utánpótlás. A gyepkezelések elsődleges célja a természeti értékek fenntartása, amelynek csak eszköze az állattartás és a legeltetés, mivel így lehet biztosítani a degradációra érzékeny, specialista, sokszor védett fajok fennmaradását. Ezen gyepterületek legeltetésének a hagyományos szabad legeltetéses módszer felel meg, amelynek során a legelő állatállomány a teljes legelőterületet bejárja. Az állatok mozgását az állatok mellé rendelt személyzet (gulyás, juhász) kontrollálja terelőkutya segítségével. Ennek során a legelő állat a teljes területen jobban eloszlik és a legelés mértéke nem egyenletes. A taposási kár kisebb, mint más módszereknél. A legelőgyomok vagy a kevésbé kedvelt növényfajok (amelybe akár a cserjék fiatal egyedei is beletartoznak) ugyan jobban felszaporodhatnak, viszont ezek „árnyékában” egyes legelésre érzékeny fajok menedéket találnak, így a fennmaradásuk biztosított. A tereléses legeltetés a sokszor változatos termőhelyi adottságú legelőterületekhez sokkal jobban tud alkalmazkodni, például levéve a terhet az erózióra hajlamosabb, vagy a taposásra érzékenyebb területekről.

A szakaszos legeltetés, amelynek során a legelőterületet több azonos szakaszra osztják fel, elsősorban intenzív gyepterületek esetében használatos módszer. Ennek során az egyes szakaszok kerítéssel vagy villanypásztorral kerülnek lehatárolásra. Ebben az esetben a teljes állatállomány egy jóval kisebb területre koncentrálódik, az állatok kevésbé tudnak válogatni – az éhes ember a száraz kenyeret is megeszi – alapon sokkal intenzívebb a növényzet hasznosítása. Ráadásul a taposás is koncentráltabb. Ebben az esetben a kevésbé kedvelt növények is lelegelésre kerülnek, így menedék jellegük megszűnik. Abban az esetben, amikor csak az állat dönti el, hogy hol kezdi a legelést a bekerített területen belül, rendszerint az általa kedvelt növényfajok élőhelyéhez indul elsőként, ahol túllegeltetés következik be.

A villanypásztor ugyanakkor fizikai akadályt is jelent nem csak a haszonállatok, hanem a vadon élő fajok számára is. A kihúzott vezetékbe akár bele is gabalyodhatnak, vagy például a földön fészkelő madárfajok neki is repülhetnek (pl. túzok).

A fentiek miatt ezért a hagyományos láb alóli legeltetés az, amit természetvédelmi oldalról előnyösebb. A villanypásztor alkalmazása sem kizárt, de annak igazodnia kell az elérendő természetvédelmi célokhoz a védett természeti területeken. A legeltetési elvárásokról bővebb információval a területileg illetékes tájegységvezetők tudnak szolgálni (Dél-borsodi Tájegység: Mezei János (mezeij@bnpi.hu); Dél-hevesi Tájegység: Tóth László (tothl@bnpi.hu ).

Kapcsolódó