Megtaláltuk és befogtuk a szervált 2021.11.24. 11:01

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) szakemberei mindent megtettek azért, hogy a napok óta a hírekben szereplő, Borsodnádasdon észlelt szervált biztonságba helyezzék. Két természetvédelmi őr kollégánknak kedd délután sikerült megtalálni és befogni a rendkívül legyengült állapotban lévő állatot.

A befogott szervál a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállítás előtt Fotó: Kozma Attila


A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata kedden kora délután új információt kapott a napok óta Ózd környékén kóborló ragadozóról. Egy kárpáti borzdereseket tartó borsodnádasdi gazda látta az állatot a település szélén és értesítette a helyi rendőrőrsöt, ők pedig a BNPI Természetvédelmi Őrszolgálatát. Bartha Csaba és Baráth Zoltán Zsolt természetvédelmi területfelügyelő a szükséges felszereléssel haladéktalanul a helyszínre indult, ahol Boza László segítségével hamar megtalálták az állatot. A szervál a házaktól 150 méterre, egy erdős területen napozott. Minthogy ismeretlen eredetű volt az állat, viselkedése pedig kiszámíthatatlan, körültekintően közelítették meg. A ragadozó a hangokra reagált, majd a magukkal vitt csalétek is felkeltette az érdeklődését. A szervál óvatosan indult feléjük, s az élelemmel centiméterről centiméterre irányították a ketrechez. Hosszabb időbe telt, míg végül sikerült figyelmét kijátszva teljesen beterelni abba és bezárni. Viselkedése alapján látszott, hogy emberhez szokott példány. Előélete miatt az elmúlt napokban önálló táplálékszerzésre csak korlátozottan lehetett lehetősége, amit rossz kondíciója is sejtetett. A szervált az esti órákban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság átadta a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.


A szervál (Leptailurus serval):

A közép-, kelet- és nyugat-afrikai szavannák, elsősorban Tanzánia, Botswana és Zimbabwe területén található őshonos macskaféle, elsősorban a víz közeli füves területeket, nádasokat kedveli, de sok esetben megtelepszik az élőhelyéhez közeli mocsarakban, bambusz erdőkben is. Korábban az afrikai kontinens általánosan elterjedt ragadozója volt, bár Nyugat- és Kelet-Afrikában még gyakran előfordul, de napjainkra sajnos a dél-afrikai Fokföldön már kihalt, és a Szaharától északra is az eltűnés fenyegeti. A karcsúsága és hosszú lábai révén kisebb méretű gepárdhoz hasonlít, bundája homokszínű, fekete foltokkal és csíkokkal tarkított, melyek mérete és helye egyedenként eltérő. Farkuk vége, valamint fülük fekete, fülük hátulja fehér csíkot visel a közepén.

Zsákmánylistáján elsősorban kisebb termetű emlősök, főként rágcsálók szerepelnek, de tud fára mászni és úszni is. Többnyire éjszaka vadászik. Zsákmányai főleg rágcsálók, nyulak, szirti borzok, kisebb testű antilopok, de akár flamingókat, valamint kisebb énekesmadarakat is zsákmányolhat. Ez utóbbiak elejtéséhez akár 3 - 4 méter magasra is képes felugrani. A nőstények vadászterülete kisebb, nagyjából 2 – 9 km²-es, a hímeké ennek gyakran a duplája és rendszerint több nőstényével átfedésben van.

A többi macskaféléhez hasonlóan a párzási időszak kivételével magányosan élnek. Érdekes, hogy nincs kimondottan párzási időszakuk. Párzás előtt a nőstény néhány napig „vadászik” a potenciális partnerére, és az ivarzás mindössze egy napig tart. Az anyaállat egyedül neveli kölykeit, amelyek 10-12 hónapos korukban válnak önállóvá, ezután már saját területet foglalnak maguknak. A fiatalok körülbelül 18-24 hónapos korukban válnak ivaréretté.



Információink szerint a befogott, idegenhonos állat jelenleg jól van, bár nagyon legyengült állapotban került a Fővárosi Állat- és Növénykertbe kedd délután. Ez is jól szemlélteti azt, hogy a hazai körülmények (pl. november végi hideg időjárás, a zsákmányolás nehézsége vagy inkább lehetetlensége egy feltehetően fogságban nevelt ragadozó esetében) gyakorlatilag nem teszik lehetővé számára, hogy tartósabban megmaradjon a szabad természetben.

A szervál a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) Vörös Listáján (CITES II.) a nem veszélyeztetett (LC) listáján szerepel, hazánkban idegenhonos fajnak minősül. A befogott példány esetében, a hatóságok bevonásával, az előző tartó felelősségi körének megállapítása folyik, azaz megpróbálják kideríteni, hogy ki lehetett a szervál tartója, milyen engedélyek birtokában és milyen úton került hozzá az állat. A karantén időszakban jelenleg a Fővárosi Állat- és Növénykertben szakállatorvosi felügyelet alatt van.

Ez az eset is jól példázza, hogy amikor egy vadon élő ragadozó megfizethető "piaci értékké” válik, természetes élettevékenységétől, az eredeti élőhelyétől megfosztva végképp kikerül az eredeti ökoszisztémája érzékeny rendszeréből, ezáltal örökre elvész a Természet értéktárából.

Köszönjük Tóth Lajos Csaba r. alezredes úr (Borsodnádasdi Rendőrőrs) és Boza László gazdálkodó befogáshoz nyújtott segítségét.


Szöveg: Bartha Csaba és Bakó Botond

Fotók és videó: Bartha Csaba és Kozma Attila

Kapcsolódó

2023/1 1. Sziasztok!

2023/1 1. Sziasztok!

2023.04.19. 14:34
Hallo zusammen! Mein Name ist Hanna und ich bin die neue Freiwillige der Organisation kulturweit aus Deutschland. Ich werde bis Ende August dieses Jahres in Eger bleiben. Hier sind ein paar Fakten über mich: Aufgewachsen bin ich in einem kleinen Dorf namens Trautmannshofen in Bayern, das in der Nähe der Stadt Neumarkt in der Oberpfalz liegt. Die nächstgrößere Stadt ist Nürnberg (Vielleicht habt ihr schon mal davon gehört.) Im Februar bin ich 23 Jahre alt geworden. Zusammen mit meinen Eltern wohne ich noch in Trautmannshofen. Mein älterer Bruder Lukas wohnt in Neumarkt. In meiner Freizeit bin ich gerne draußen, gehe wandern oder fahre mit dem Fahrrad. Außerdem lese ich gerne spannende Romane oder Krimis und gehe an den Wochenenden mit Freunden aus. Nachdem ich 2016 meinen Realschulabschluss gemacht habe, habe ich eine Ausbildung zur Industriekauffrau bei der örtlichen Öko-Brauerei "Neumarkter Lammsbrau" gemacht. Seit 2019 war ich bei der Thule GmbH in Neumarkt im technischen Kundendienst tätig. Nun war es Zeit für ein neues Abenteuer! Da ich schon immer mal für eine gewisse Zeit im Ausland arbeiten wollte, nutzte ich die Gelegenheit und bewarb mich für den Naturfreiwilligendienst bei kulturweit. Glücklicherweise wurde ich angenommen und mir wurde angeboten, den Freiwilligendienst im Bükk-Region Geopark in Eger, Ungarn zu absolvieren. Ich habe das Angebot angenommen und bin nun glücklich und neugierig, welche Erfahrungen dieser neue Lebensabschnitt für mich bringen wird!
Tovább olvasom