Kácsi időutazások III.: A fekete bödöncsiga 2024.01.05. 12:08

Mostani történetünk egy csigafajról szól. Tudományos neve Theodoxus prevostianus, de mi szólíthatjuk fekete bödöncsigának is. A Teó megszólítás egyelőre túl bizalmas lenne, jobb, ha először megismerkedünk vele…


Cikkünk ENNEK a sorozatnak a harmadik része.


Történetünk hőse egy kicsi, 5-8 mm átmérőjű csigafaj. Háza félgömbre hasonlít, 3-3,5 kanyarulatból áll, színe jellegzetes: fekete vagy lilásfekete. Langyos vizű (15-25 °C) forrásokban és ahhoz kapcsolódó patakok felső szakaszain, a meder alját borító köveken él. Rendkívül „zárkózott”, a héja alól csak tapogatói látszanak ki. Ráadásul közösségi médiát sem használ, így keveset tudunk az életéről. Moziba nem jár, mégis egész nap falja a filmeket, ugyanis táplálékát a köveket borító vékony alga- és baktériumbevonat – tudományos nevén biofilm – képezi. Feltehetően évente két alkalommal szaporodik. Petéi apró, gömb alakú kapszulákra emlékeztetnek, ezeket kövekre és fajtársai héjára rögzíti – a gyermekgondozás utóbbi formáját mi, emberek, nehezen tolerálnánk…

Fiatal és kifejlett bödöncsiga (Násfay Béla felvétele)

Ősei és jelenleg élő rokonságának nagy része tengeri faj, csak kisebb részük alkalmazkodott az édesvizekhez. A Theodoxus nemzetségnek további három faja él a hazai vizekben. Rokonainak táraságát a fekete bödöncsiga nem szívleli, közös élőhelyeik nincsenek. A rajzos bödöncsiga (T. danubialis) kanyarulatai világos alapon sötét keresztcsíkokkal rendelkeznek, néha egészen feketés színű egyedei is megfigyelhetők. A Duna és a Dráva jellegzetes faja. Az utóbbi időben egyre több helyről kiszorítja a folyami bödöncsiga (T. fluviatilis), amely néhány évtizede jelent meg hazánkban és azóta is intenzíven terjed. Ennek a fajnak sötét alapon hosszúkás fehér foltokkal tarkított háza van. A sávos bödöncsiga (T. transversalis) háza világos alapon hosszanti irányú, sötét csíkokkal mintázott. A sávos rokon veszélyeztetett faj, elterjedési területe folyamatosan csökken, hazánkban már csak néhány folyónk egy-egy rövid szakaszán fordul elő.

„Legelésző” bödöncsigák (Násfay Béla felvétele)

A fekete bödöncsiga ősei már a pleisztocén idején, 1-2 millió évvel ezelőtt jelen voltak a mai Kárpát-medence területén – sőt, Európa jelentős részén. A mainál melegebb klímájú időszakot jégkorszakok váltották, amelyek során a faj szinte teljes elterjedési területéről eltűnt. A mostoha körülményeket mindössze a bővízű, állandóan langyos forrásokban tudta átvészelni. A jégkorszakok után sem tudott újra elterjedni, mert ez a klíma hűvösebb a neki optimális viszonyoknál. Élőhelyei tehát feldarabolódtak s gombostűnyire, na jó, inkább zsebkendőnyire zsugorodtak.

A fekete bödöncsiga és az ember első hitelesen dokumentált találkozását Kitaibel Pál vetette papírra. A híres magyar polihisztor 1803-ban, a Diósgyőr melletti vizekben találta meg. Nem adott neki tudományos nevet, de rövid leírása és a helyszínen később is igazolt előfordulása alátámasztják, hogy ezzel a fajjal találkozott. Később, 1828-ban Carl Jonas Pfeiffer, német malakológus nevezte el és írta le a tudomány számára az ausztriai Bad Vöslau-ból. Az ezt követő évszázadban közel 20 előfordulását írták le kutatók a Kárpát-medencében. Hazai állományai a Bükk lábainál fakadó langyos vizekre koncentráltak, hiszen ebben a térségben öt helyen is előfordult a faj. Hazánkban ezen kívül még Tatán, a Tóváros és az Angolkert forrásaiban élt.

Bödöncsiga lelőhelyek a Kárpát-medencében, a sályi visszatelepítés előtt. Piros pont: élő populáció, lila pont: kihalt populáció. Rövidítések: T – Tata, K – Kács, S – Sály, M – Miskolc. (Fehér, Z., Majoros G., Ötvös S., Sólymos P. (2011): Proposed re-introduction of the endengered black nerite Theodoxus prevostianus (Mollusca, Neritidae) in Hungary. – Tentacle 19. p. 36-39.)

A múlt idő használata sajnos indokolt. Az elmúlt száz év alatt a lelőhelyek többségét az emberi tevékenység drasztikus mértékben átalakította. A faj, amely dacolt a jégkorszakokkal, néhány évtized alatt a kihalás szélére jutott. Mi történt? A természettudományos nyomozás még nem zárult le teljesen, de a lényeg körvonalazódik: megittuk, illetve kifürödtük a vizet a csigák elől! Vegyünk sorba néhány esetet:

Diósgyőrben, a vár alatti forrásban 1803-ban észlelte Kitaibel Pál először, és az 1940-50-es évekig többen jelezték meglétét. A faj túlélte a diósgyőri strand 1934-ben történt megnyitását. A strand vízhozamát az 1960-as években növelték, új források bevonásával, azóta nincsenek innen adatok a fekete bödöncsigáról.

Miskolc-Tapolcán 1884-ben észlelték először. Sokáig itt is megfigyelhető volt a faj. 1959-ben adták át az itt fakadó melegvizekre települt barlangfürdőt, amelyet azután több lépésben bővítettek is. Ezzel majdnem párhuzamosan, az 1950-es években történt a szomszédos hideg vizű forrásra már korábban felépített vízmű jelentősebb kapacitásbővítése is. Ettől az időszaktól kezdve a fekete bödöncsiga nem került elő erről a helyszínről.

Kissé elfeledett helyszín a Király-kút (Miskolc), ahol először 1865-ben jelezték előfordulását. Innen az 1920-as vége felé tűnhetett el, feltehetően a forrást ért vízmű foglalási beavatkozások során. A helyszínen járva még azt is nehéz elképzelni, hogy itt valaha forrás folyt vagy patak. Napjainkban egy kerti csapra emlékeztető objektum segíti, hogy a szomjas turisták ne követhessék a bödöncsigák sorsát.

Sályon a Vízfő-forrásban szintén gazdagon tenyészett. Először a Bükk neves természetbúvára, Vásárhelyi István gyűjtötte itt, 1947-ben. Az 1970-es években vízművet telepítettek a forrásra. Ettől kezdve nem került szem elé.

Tatai élőhelyei a térségben folytatott bányászatnak estek áldozatul. A bányászat miatt folyamatosan szivattyúzták a karsztvizeket, ami rendszerszintű és súlyos következménnyel járt. A tatai források az 1960-as és ’70-es években teljesen kiszáradtak, a csigák élőhelye megszűnt.

Mielőtt a drámai hangulatot a végletekig fokoznánk, eláruljuk: a fekete bödöncsiga nem halt ki! A cikksorozat második részében, a kácsi források kövein látott fekete pontok bödöncsigák voltak. A jégkorszak idején túlélését az itt fakadó 14 langyos és hideg vizű forrás tette lehetővé. Némi képzavarral élve, a jégkorszakok túlélése óta sem volt az életük sétagalopp. Több száz éves fürdőkultúra érintette élőhelyét – túlélte. A terület legnagyobb hideg vizű forrásait vízművel foglalták be, de fennmaradt a faj. 2010-ben, az emlékezetes esőzések nyomán, árvízvédelmi beavatkozások során élőhelyének 90%-át kikotorták, egy részét mesterséges burkolattal is ellátták. A faj szinte csak a fürdőház udvarán, egy rövidke szakaszon maradt fenn.

Természetes élőhelyük, a meder köves aljzata (Násfayné Kőházi Mária felvétele)

Bödöncsigák a Kácsi-patak belterületi, burkolt szakaszán (Kozma Attila felvétele)

Jó hír, hogy az állomány talpra állt: az elmúlt évtizedben visszafoglalta a Kácsi-patak eredéstől számított 900 méter hosszú szakaszát. Ez lehetővé tette, hogy szakemberek egyedeket telepítsenek vissza innen a közeli sályi Vízfőhöz. A művelet sikerrel járt, újra bödöncsigák népesítik be azt a forrást is. Sajnos ezt a bravúrt Tatán vagy Miskolc-Tapolcán már nem sikerült végrehajtani. A visszatelepítés tehát nem oldja meg teljesen a fajvédelmi kérdéseket. Kácson és Sályon kívül ma a faj Ausztriában, a Bécs közelében található Bad Vöslau és Bad Fischau langyos forrásaiban, illetve Szlovéniában, Bušeča Vas településen fordul elő. Az egykori 20-ból mindössze 5 helyszínen.

A hazai faunában nincs olyan hányatott sorsú csigafaj, mint a fekete bödöncsiga. A klíma földtörténeti léptékű változásait túlélő faj az emberi tevékenységekkel szemben vesztésre áll. Rajtunk is múlik, meddig beszélhetünk róla jelen időben. Senkit nem kívánunk okolni az emberiség tudatlansága miatt a fajt ért katasztrofális élőhelyvesztésért. De most, a tudás birtokában már felelősséggel tartozunk minden tettünkért! Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ez a faj ne kerüljön a kihalás szélére!

Kertvégi lépcsőt borító egyedek (Kozma Attila felvétele)

Dió- vagy inkább csigahéjba ennyi fért. Kétmillió éves utazásunk során összefoglaltuk egy faj kialakulását, életét, megismertük problémáit. Talán most már Teónak is szólíthatjuk…

Most jön az a rész, amikor a megtörtént eseményeket feldolgozó film végén felsorolják a történet befejezése után bekövetkezett eseményeket (nyugodtan képzeljük el Szersén Gyula vagy Végvári Tamás tolmácsolásában): A magyar malakológusok javaslatára a fekete bödöncsiga ma fokozottan védett faj hazánkban. Kácsi élőhelyét a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megvásárolta és vagyonkezelési jogait is megszerezte. Az élőhely védetté nyilvánítása folyamatban van és az élőhelyek további védelmét elősegítő tervek, pályázatok előkészítése folyik.

Még jelentkezünk…



KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

Farkas Roland
tájegységvezető

Kapcsolódó

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

2023.04.19. 14:18
Vom 23. bis zum 28. Oktober waren wir in dem Kiskunság Nationalpark, der Nationalpark wurde im Jahr 1975 gegründet und liegt zwischen Donau und Theiß in der Mitte von Ungarn. Die beiden Freiwilligen Paul und Tristan absolvieren hier ihren Freiwilligendienst, wie Marei und ich sind sie auch mit dem Kulturweit Programm in Ungarn. Damit wir die diversen Landschaftsformen in Ungarn etwas besser kennen und verstehen lernen können, haben wir uns, so wie die Freiwilligen vor uns für ein gemeinsames Austausch Projekt entschieden. Während sich das bewaldete Bükk Gebirge durch verschiedene Karstformationen und Kalksteinberge auszeichnet, sind im Kiskunság Nationalpark verschiedene Steppen, Salzwiesen und Weiden vorzufinden. Beide Nationalparks sind also sehr unterschiedlich und in ihrer Biodiversität einzigartig, weshalb der Austausch eine spannende Lernmöglichkeit darstellt. An dem meisten Tagen waren wir mit Csaber einem der Ranger des Kiskunság Nationalparks unterwegs, dieser hat uns viel über die Artenvielfalt in Nationalpark erklärt. Die Puszta steppe bieten ein Lebensraum für zahlreiche Pflanzen und Tiere, so hatten wir das Glück an einem Tag great bustards (Großtrappen) zu sehen. Diese gehören mit einem Gewicht von bis zu 16 kg zu den schwersten flugfähigen Vögeln der Welt. In den letzten zweihundert Jahren ging der Mitteleuropäische Bestand fast verloren, weshalb die Vögel heute besonders geschützt werden müssen. Weiterhin haben wir Common Hackberries (Amerikanischer Zürgelbaum) herausgerissen, diese aus Amerika importierte Pflanze stellt durch ihre rasante Verbreitung eine starke Gefährdung für die Artenvielfalt da. Die Lebensbedingungen im Nationalpark sind günstig für die Common Hackbeeries, so dass sie sich schnell weiterverbreiten können, weshalb ihr Bestand reguliert werden muss. Breitet sich eine invasive Pflanzenart zu weit aus und gefährdet die heimische Artenvielfalt, so wird eingegriffen. Würden sich die invasiven Pflanzen weiter ausbreiten und dann von einer Krankheit befallen werden, so wären direkt alle Pflanzen betroffen, aus diesem Grund soll die Artenvielfalt geschützt werden. Im Kiskunság Nationalpark durften aber auch viele andere spannende Erfahrungen machen, in der Waldhütte in welcher wir in der Woche unseres Aufenthalt gelebt haben, gab es keine Heizung, weshalb wir Holz gehakt haben um zu heißen, Trinkwasser gab aus Kanistern und zum Duschen haben wir ein Duschfeuer angemacht. Durch diese Erfahrung sind uns viele Privilegien noch einmal deutlich bewusster geworden und wir haben sie noch mehr zu schätzen gelernt. Die Erfahrungen im Kiskungság Nationalpark waren also auf ganz vielen verschiedenen Ebenen sehr bereichernd.
Tovább olvasom
2023/1 5. Butterfly studies

2023/1 5. Butterfly studies

2023.07.10. 15:54
Am heutigen Tage durfte ich zwei Ranger und einen aus Deutschland angereisten Forscher (juhuu) in ein Waldstück nahe Kerecsend begleiten. Der Forscher wollte die gefährdete Schmetterlingsart Maivogel (Euphydryas maturna) (Wikipedia-Link für die Interessierten: https://de.wikipedia.org/wiki/Maivogel ;) ) untersuchen, bzw. besser gesagt deren Raupen und Lebensraum.Der Maivogel kommt natürlicherweise in Ost- und Mitteleuropa vor, jedoch nur sehr lokal und die Populationen liegen weit verstreut. Leider ist er, wie so viele Arten, stark vom Aussterben bedroht (unter anderem aufgrund von Lebensraumverlust durch Forstwirtschaft und dem Einsatz von Insektiziden). In Deutschland gibt es beispielsweise nur noch vier verschiedene Populationen. In Ungarn gibt es noch eine etwas weitere Verbreitung (bei der letzten Zählung wurden etwa zwanzig Individuen festgestellt), unter anderem auf dem Gebiet des Bükk Nationalpark Direktorats in der Nähe der Kleinstadt Kerecsend. Aus diesem Grund ist der Forscher extra aus Deutschland angereist, um sich hier ein Bild der Lebensräume zu machen.Wir machten uns also auf die Suche nach den Raupen des Maivogels, welche für gewöhnlich an Eschen und Ligustern zu finden sind. Leider hat das Wetter mal wieder nicht mitgespielt (warum schneit es im April L ??) und die Raupen haben sich alle verkrochen, sodass nicht einmal der speziell darauf trainierte Artenspürhund die Raupen finden konnte.Alles in allem war es jedoch ein interessanter (wenn auch seeehr kalter) Nachmittag, bei dem ich wieder etwas Neues gelernt habe.Zum Abschluss haben wir uns noch bei einem Kaffee aufgewärmt und dann war es Zeit für den Feierabend!
Tovább olvasom