Hód a Bél-kőn (’a la Egér a Marson) 2023.06.29. 16:35

Egy igazi verőfényes tavaszi szombat az aznapi szolgálat után békés(nek tűnő) késő délutánján megcsörrent természetvédelmi őrünk telefonja. A vonal túlsó végén izgatott hang közölte, hogy ”A Bél-kőn egy sérült hódot talált egy túrázó pár, segítséget kérünk az állat lementéséhez!”

Na ja, hód a Bél-kőn. Meg egér a Marson – mondjuk azt szerettük! (Ott lesz az a Tigrincs mellett. Há'pperszehogy!) Bár a bejelentő a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány volt s őrünk is látott már egy-két dolgot, azért ez esetben (a tisztázó kérdések pozitív válaszai mellett is) komolyabb kérdőjelek jelentek meg a feje fölött – lévén azonban védett állatot érintő az állampolgári bejelentés, intézkednie kellett.

Így aztán őrünk terepjárójával a lehető legrövidebb úton a Bél-kőre vágtatott, ahol is a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány Hozman Lindájával és a két megtalálóval találkozva (nevüket kérték nem nyilvánossá tenni) behatárolták a(z akkor még azért csak feltételezett) hód feltalálási helyét. A pozíció méginkább szürreálisnak tűnt: a Bél-kő bánya ún. 730-as (tszfm.) szintjén lévő, ÉK-DNy irányú meghagyott, roppant meredek falú, kőgörgetes gerince.

Az immár (mentő)alakulattá formálódott csapat elindult a mutatott helyre, s a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány másik tagjával, az időközben felérő Surányi Richárddal kiegészülve, aki perceken belül (és előrelátóan egy nagyobb macskahordozóval) megérkezett a gerincen lévő sziklatoronyhoz.

S őrünk legnagyobb megrökönyödésére, valóban egy HÓD lapult a Naptól megbújva a kövek-alkotta kis üregben!

Immár megbizonyosodva az állat hód-ságáról gyorsan kellett cselekedni: nem lehetett tudni, mióta van ott az állat, mióta nem evett/ivott, mióta nem volt víz-közelben, nincs-e valami betegsége? Továbbá nagyon kevés idő volt már napnyugtáig, sötétben kockázatos lett volna a befogás a hód potenciális megszökésének vagy akár menekülése közbeni végzetes megsérülésének komoly veszélye miatt. Végül, nem volt elhanyagolható a kockázata egy esetleges, védőfelszerelés nélküli befogási kísérlet közbeni, emberben eshető sérülésnek sem.

Így őrünk egy igen tapasztalt állatorvos, dr. Kovács Mihály közreműködésével, ha másként nem megy, a hód altatással történő befogása, illetve – Bodzás János természetvédelmi őr és Kelemen Tamás kollégánk bevonásával – az állat Egerbe, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság *volier-jébe szállítása mellett döntött.

Miközben a logisztika zajlott, hódunk – aki végtelenül elcsigázott lehetett, mert annak ellenére, hogy őrünket csupán néhány méter választotta el tőle – békésen bealudt.

Az állatorvos megérkezését – s persze hódunk felébresztését – követően az orvos, Surányi Richárd és őrünk együttes erőfeszítése és a macskahordozó segítségével végül még napnyugta előtt sikerült befogni az állatot. Némi ügyeskedéssel szökésmentesítve a szerkezetet, a szolgálati terepjáróval – valamint Borbás Sándor kerületvezető erdész sorompó-kinyitási segítségével – Bélapátfalvára leszállítva, majd a kollégáknak átadásra került hódunk, aki aztán hamarosan a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság volier-jében előkészített medencéjébe csobbant.

Itt aztán a gondos ápolás és a bőséges táplálék meghozta eredményét, s hódunk, aki a keresztségben – neme (nőstény) és átélt viszontagságai okán – a Szirteske nevet kapta, hamarosan elengedésre került a Bán-patakon.



Ám az mégiscsak meghökkentő, hogy’ mászhatott fel egy szegény hód a Bél-kő legtetejére (Cseh Tamás után szabadon)? Nos, a szakirodalom azt írja, az állatok, főként párzási időszakban, képesek akár 5-6 kilométerre is eltávolodni a táplálkozó/szaporodó helyüktől. Ebbe a Bél-kő akár még bele is férhetne, lévén hogy alatta található ligetes vízfolyás és állóvíz is… Azonban hogy akkora szintkülönbség és azok a terepviszonyok, mint amiket Szirteskének le kellett küzdenie, összeadva a konkrét legyalogolandó távolsággal, a víz és a hozzá kötődő speciális táplálék (hínárok, algák, vízililiomok, vízitorma) szinte teljes hiányával, az állat kiszáradásával, hogyan/miért nem befolyásolta hódunk gyalog-galoppját, megválaszolatlan kérdés marad, amire csak ő tudja a választ.

Jó utat hát Szirteske!

Végül, köszönjük a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány, dr. Kovács Mihály és Borbás Sándor kerületvezető erdész segítségét is!


* kalitkaszerű, de annál sokkal nagyobb építmény, melyben a mentett, felépülésre váró madarak röpülhetnek.

Kapcsolódó

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022.08.23. 15:22
Willkommen in Eger [13.03.2022-19.03.2022]Wir sind beide am Sonntag den 13.03 angekommen. Da der 15.03 der ungarische Nationalfeiertag ist, war auch der Montag frei. Glücklicherweise hatten sich Kornelia und Balazs bereits Gedanken um die Gestaltung der beiden Tage gemacht und zeigten uns Eger und die Umgebung. Am Montag waren wir in Cserépfalu wandern und besichtigten die Suba-lyuk höhle, den Felhagyott kőfejtő Aufschluss und den Odor Castleruin Ausblick. Nach der Anstrengung gingen wir gemeinsam in einem Restaurant in einem Nachbarort essen.Dienstag, der 14.03 sind wir in die Innenstadt von Eger gefahren. Angefangen bei der Eszterházy Universität gab uns Kornelia eine Stadtführung und wir liefen unter anderem am Minarett vorbei, hoch zur Burg. Wir sahen uns den Heldensaal an und im gotischen Bischofspalast die Ausstellung über die Besetzung von Eger. Anschließend war es kurz vor vier, eine wichtige Uhrzeit für Eger. Um 15.52Uhr wird jeden Tag ein Schuss aus einer antiken Waffe abgefeuert, um an die Besetzung von 1552 zu erinnern.Am Mittwoch (15.03) war unser erster richtiger Arbeitstag, an dem wir erst allen vorgestellt wurden und uns anschließend begannen genauer mit dem Nationalpark zu beschäftigen. Am nächsten Tag ging es dann auch direkt in die Natur bei Bükkzsérc, um Pinienbäume (Pinus pinea) von einer Grasfläche zu entfernen. Diese beinhaltet eine wichtige und geschützte Flora und Fauna die durch die invasiven Bäume gefährdet wird. Samstags beteiligten wir uns an einer Müllsammelaktion in Andornaktálya.
Tovább olvasom