Hivatalosan is megvédte Európa Diplomáját az Ipolytarnóci Ősmaradványok 2020.10.10. 06:58
Az Ipolytarnóci Ősmaradványok 1995-ben vált az összeurópai természeti örökség részévé. Európa Diplomájának esedékes felülvizsgálata után az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága most hozott döntést: 2030-ig meghosszabbították a diploma érvényességét.
A kitüntető címet 2000-ben és 2005-ben újabb 5-5 évre, 2010-ben pedig, a terület példás kezeléséért, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkájának elismeréseként 2020. szeptember 11-ig meghosszabbították.
A soron következő, időszerű felülvizsgálatra az Európa Tanács Maurice Hoffmann belga ökológus professzort jelölte ki, a helyszíni ellenőrzésre 2019. július 29 - augusztus 01 között került sor, de a terepszemle után is további dokumentációkat kellett eljuttatni a neves külföldi szakértőnek.
Az ellenőrzés jelentése ez év tavaszán került leadásra a nemzetközi szakértő bizottság felé. A koronavírusos járványveszély miatt a bizottság 2020. március 19-én video-konferencián hallgatta meg az ellenőrt, majd a benyújtott dokumentációt átvizsgálva, vita nélkül hozta meg felterjesztési javaslatát az Európa Tanács őszi miniszteri üléséhez.
Ajánlások hozzáfűzésével az Ipolytarnóci Ősmaradványok Európa Diplomáját újabb 10 évre, 2030. szeptember 11-ig javasolták meghosszabbításra, melyet a Miniszterek Bizottsága 2020. szeptember 23-i ülésén, 12 szakmai ajánlás megfogalmazásával jóvá is hagyott. A jó hírről 2020. október 09-én kaptunk értesítést. Resolution CM/ResDip(2020)9
Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Miocén Parkja méltán világhírű, most is várja látogatóit, az Ősvilági Pompeji feltáró kutatása és földtani örökségének állagmegóvása a nemzetközi rangnak megfelelő színvonalon, napjainkban is folytatódik.
Háttér információ:
Létrehozása, 1965 óta az Európa Diploma kitüntető címét különleges jelentőséggel bíró európai területeknek ítéli oda az Európa Tanács. Azon európai jelentőségű védett területek érdemelhetik ki, melyek kiemelkedő tudományos, természeti, kulturális vagy esztétikai értékekkel bírnak és egyben megfelelő oltalom alatt állva kezelésük példaértékű.
A Diploma rangját megőrizni hivatott, hogy szigorú felülvizsgálati követelményei vannak, hiszen csak egy meghatározott, korlátozott időtartamra szól és megítélésekor kondíciókat, valamint ajánlásokat is megfogalmaznak. Éves jelentések, helyszíni vizsgálatok, terepszemlék és széles körű szakértői konzultációk alapján a diploma újabb időtartamra meghosszabbítható, de ez nem automatikus, a kezelésben illetve az értékekben fellépő kedvezőtlen folyamatokra, a kondíciók be nem tartására válaszul az Európa Diploma vissza is vonható, sajnos erre már több esetben is sor került.
A jelenleg 29 országra kiterjedő, 74 diplomás területet felsorakoztató összeurópai védett értéklistán 3 magyarországi terület található. A pilisi lennek otthont adó Szénás-hegyek és a világhírű Ipolytarnóci Ősmaradványok 1995-ben, a Tihanyi félsziget utóvulkáni képződményei pedig 2003-ban érdemelték ki az Európa Diplomát.