A 2022. évi tavaszi gátkarbantartási munkálatok végzése érdekében kialakított alacsonyabb vízállás, majd a száraz, meleg nyári időjárás és az öntözési célú vízkivétel együttesen azt eredményezte, hogy augusztusra a Bükkalja egyik legnagyobb állóvizének, a Hórvölgyi-víztározónak a vízszintje jelentős mértékben csökkent, aminek következtében több hektárnyi területen alakult ki sekély vízborítás, illetve került felszínre az iszapos tófenék.
Ennek a környezeti változásnak azonban nemcsak „kárvallottjai”, hanem „haszonélvezői” is voltak. Utóbbiak közé tartozott a madarak egy jól körülhatárolható, többé-kevésbé vízhez, iszapfelületekhez kötődő, sajátos életmódot folytató csoportja, melyet összefoglalóan 'partimadarak’ néven ismerünk. Ezt a csoportot – madarász szakzsargonnal élve – ’limikolák’* néven is elkülönítjük. Az ide tartozó számos bíbic-, lile-, partfutó-, cankó- és szalonkafaj, a gólyatöccsel, a gulipánnal, a pólingokkal és még több más fajjal együtt, a Lile-alakúak (Charadriiformes) népes rendjébe tartozik, ahogy jelen írás tárgya, a nagy goda (Limosa limosa) is.
Színes gyűrűkkel jelölt nagy godák (Limosa limosa) a Hórvölgyi-víztározón (fotó:Zay Mária) A felvétel teleszkópon keresztül mobiltelefonnal készült, a kódok leolvasását követően.
E fokozottan védett madárfajunk mocsárrétjeink, szikes gyepeink egyre ritkuló költőfaja, melynek fészkelő állománya a legutóbbi adatok** szerint csupán 80-320 párra tehető országosan. A nagy godának mint hazai fészkelő fajnak a ritkaságát, veszélyeztetettségét híven tükrözi pénzben kifejezett természetvédelmi értéke, ami 500.000 Ft/egyed, ill. fejlődési alak. Sajnos a faj teljes elterjedési területén sem jobb a helyzet, így pl. Európában a csökkenő állományú, ún. sérülékeny fajok közé tartozik. A nagy goda nálunk is költő törzsalakjának (Limosa limosa limosa) fészkelő területe a Skandináv-félszigettől Nyugat- és Közép-Európáig, onnan a Kelet-európai-síkságon és a Nyugat-szibériai-alföldön át a Jenyiszejig terjed. Hazánkban – a kisszámú költőpártól függetlenül – még vannak olyan helyszínek és időszakok, ahol és amikor e faj egyedei nagy tömegben láthatók, ugyanis még napjainkban is ezerszámra vonulnak át a Kárpát-medencétől északabbra fészkelők, mind az őszi (augusztus-november), mind a tavaszi (március-április) időszakban, emellett átnyaraló madarak is akadnak. A vonuló kisebb-nagyobb csapatok főleg az Alföld és a Kisalföld vizes élőhelyein (szikes tavak, lecsapolt halastavak stb.) jelennek meg, ahol vándorlásukat megszakítva, hosszabb-rövidebb időt töltenek el, majd folytatják útjukat.
A vonulási szempontból kisebb jelentőségű, „nem alföldi” vizeknél, így pl. a Bükkalja víztározóinál is mutatkoznak időnként nagy godák, ha kedvező vízviszonyokat találnak. A kedvező vízviszonyokat e faj esetében – sok más partimadárhoz hasonlóan – az alacsony vízállás, az előbukkanó iszapfoltok jelentik. Ilyen környezeti állapot általában a nyári vízszint csökken(t)ések után következik be, de tavasszal is előfordulhat, ha addigra nem alakul ki magas vízállás, azaz nem töltődik fel teljesen a tómeder.
E sorok aktualitását az adja, hogy először sikerült a faj Észak-Európában is élő törzsalakjának őszi átvonulását igazolni a Bükk térségében. A 2022. augusztus 9-én a Hórvölgyi-víztározónál végzett megfigyelés alkalmával ugyanis két, színes lábgyűrűkkel is jelölt madár került teleszkópunk látómezejébe. A piros és sárga gyűrűk adta színkombináció, valamint a sárga színű gyűrűkön szereplő egyedi kódok alapján „visszakeresett” madarakat – a magyar Madárgyűrűzési Központ tájékoztatása szerint – Közép-Nyugat-Finnországban, Kempele és Liminka települések közelében, fióka korban gyűrűzték, 2022. június 5-én, illetve 2022. június 7-én. A két madár alig több, mint két hónap múlva, augusztus 9-én, már a Bükkalján volt, minimálisan 1921, illetve 1909 kilométert maga mögött hagyva. A két eset azt bizonyítja, hogy a Finnországban költő nagy godák (vagy számosan közülük) ősszel hazánk érintésével, olykor a Bükkalján is megállva jutnak el a telelő területükre, ami a Szaharától délre is lehet.
Megjegyzendő, hogy a fajt illetően nem csak ez a két leolvasás történt a Hórvölgyi-víztározónál. Korábban, tavaszi migrációjuk idején, 2019. április 9-én sikerült egy példányt beazonosítani színes gyűrűi alapján. A madarat három évvel korábban, 2016. április 13-án, öreg hímként jelölték Fehéroroszország déli részén, Turov településnél. Ebben az esetben az nyert megerősítést, hogy a költőterületekre történő tavaszi visszatérésük során is útba ejtik Magyarországot, és esetenként a Bükkalja vizeit is, a Kárpátoktól északra, észak-keletre fészkelő nagy godák.
*A limikola szó a szintén a partimadarak csoportjába tartozó sárjáró régebbi, latin nemi nevéből (Limicola) ered.
** Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) 2021. Magyarország madáratlasza. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest
Szerző: Fitala Csaba ny. természetvédelmi területfelügyelő
