Fiatal fotósok a geoparkban 2018.07.31. 12:11

"Kattanj rá" névvel ifjúsági fotómaratont rendeztünk április 23-án.
A salgótarjáni Speak Smart csoport és a Novohrad-Nógrád Geopark programjában 45 fiatal vett részt.


Reggel kilenctől este kilencig tartott a program, amely során egy fél napot eltötlöttünk a salgói várban is. Jó volt látni, hogy mennyire talpraesettek és ügyesek a lányok és a fiúk. Nagyszerű élmény volt, amikor azzal szembesültünk, hogy a fotózás kreatív élménye mennyire magával ragadott sok fiatalt, akik örömmel találkoztak Komka Péter fotóriporterrel, aki szívesen osztotta meg a tapasztalatait velük.

A fiatalok a program során megtapasztalhatták, hogy milyen izgalmas fényképezőgéppel felfedezni a tájat.
Hálás köszönet minden résztvevőnek, akik türelmesek és megértők voltak, a segítőknek, önkénteseknek és Virágos Dorottyának, aki a motorja volt ennek a programnak!

Kapcsolódó