A magyarföldi husáng a Kárpát-medence egyik legritkább bennszülött maradvány (reliktumendemikus) növényfaja. A növény 1982 óta fokozottan védett.
A növény a világon csak a Kárpát-medencében, összesen hat helyen él. Ezek közül négy a mai Magyarország területére esik. Több nemzetközi egyezmény is kiemelten kezeli (IUCN vörös lista, az Európai Unióban is védett, közösségi jelentőségű faj).
A faj felfedezése Kitaibel Pál nevéhez fűződik, aki a Pilisben találta. Mivel ezen állományok igen távol fekszenek egymástól, a faj fennmaradását csak úgy tudjuk biztosítani, hogy a meglévő helyeken a megőrzési és kezelési feladatokat elvégezzük.
A Bél-kő északi letörése. Fotó: Pongárcz Ádám
A faj szaporodása csak generatív úton, magok által történik. A növény több évig nem hoz virágzatot, legtöbbször a harmadik évre hoz virágzatot és érlel magot. Ezt követően a növény elpusztul. A faj 1,5-2 méteresre is megnő, az ernyős virágzatúak családjába tartozik.
A cserszömörce kézi irtása a Bél-kövön. Fotó: Pongrácz Ádám
Mivel az egyik legnagyobb hazai állománya a Bükk hegység egyik legnyugatibb bércén a Bél-kövön található, szükségessé vált az élőhelyének megőrzése, kezelése. Itt az első lépés az egyre jobban terjedő cserszömörce visszaszorítása, és a jelentősen túltartott nagyvad állomány távoltartása kell hogy legyen. A cserszömörce visszaszorítására tavaly tett kísérletek eredményesnek bizonyulnak, több tíz négyzetméterről sikerült visszaszorítani.
Cserszömörcétől megtisztított terület. Fotó: Pongrácz Ádám
A területen jelentős számban van jelen a muflon és a gímszarvas is, melyek előszeretettel rágják vissza a virágzó egyedek zsenge hajtásait. Ezzel megakadályozzák a virágzást, illetve a magok érlelését, mely kulcsfontosságú a faj szaporodása szempontjából. A területen nagy számban előforduló nagyvadállomány nem csak az érzékeny hegyvidéki gyeptársulásokban okoz jelentős károkat, de a természetes erdőfelújulást is jelentősen hátráltatja, sokszor azt lehetetlenné teszi, ezért van szükség a területen a nagyragadozók jelenlétére, hogy a szabályozó szerepüket be tudják tölteni. Ezt szabályozni a vadgazdálkodás jelenlegi formája nem képes.
Kerítésépítés közben. Fotó: Pongrácz Ádám
A nagyvadállomány távoltartására a hegy egy részén ideiglenes kerítést telepítettünk, amivel az adott területről elsősorban a muflont távol tudjuk tartani.
Az elkészült ideiglenes kerítés a vadak távoltartására. Fotó: Pongrácz Ádám
A muflon hazánkban nem őshonos vadfaj, az első betelepítés 1901-ben történt. Azóta a faj középhegységeinkben és dombvidékeinken általánosan elterjed. Életmódjából adódóan elsősorban a sziklás, gyenge termőhelyű és természetvédelmi szempontból kiemelkedően értékes társulásokat (sziklagyepek, sziklaerdők, sztyepprétek stb.) kedveli. Főként nyájakban él, gyakoriak a több 10 egyedből állók, amelyek jelentős károkat okoznak taposásukkal és rágásukkal. Megfigyeléseink alapján jelenleg muflonból 50-60 egyed él a Bél-kövön és környékén, ami természetvédelmi szempontból nem kívánatos.
Az eddigi tapasztalatok alapján jól látható, hogy sziklagyepekről, sérülékeny területekről időszakosan kiszorított nagyvadállomány esetén az élőhelyek gyorsan, és látványosan regenerálódnak. Ilyen irányú kutatások jelenleg a Mátrában folynak pannongyík élőhelyeken.
Pongrácz Ádám – Schmotzer András
