„A legjobb éjszakát is elrontja a reggel.” (Garfield) - Amikor elkezdtem összegyűjteni azokat az ismereteket, amelyek ezt a cikket megalapozhatják, eszembe jutott egy régi történet.
Öt éves lehettem, mikor egy délután elhűlve hallgattam a világháborús frontot is megjárt nagyapám kissé rekedtes hangon elmesélt vadmacskás történetét. Éjszakai őrségben leste a lassan éjszakába forduló tájat két katonatársa. Egy öreg, odvas tölgy alatti mélyedésben húzták meg magukat, gondolván így valamelyest rejtve maradhatnak az ellenség szeme elől. Váratlanul egy elkeseredett, sivító hangú nyávogás verte fel az éjszaka viszonylagos csendjét és az egyikük fejére – akin ráadásul sisak sem volt – egy dühös vadmacska ugrott, csontig lekarmolva a bőrt a fejtetőről. Mint utóbb, a nagy menekülés közben kiderült, egy anyamacska, a tölgy alatti üregben megbújó kölykeit védve, mintegy megelőző támadással próbálta elhárítani a katonák jelentette veszélyt. Az utódait „foggal-karommal” védő vadmacska még a medvét is képes visszavonulásra késztetni – tartja a régi mondás. Meglepetésszerűen a medve pofájára ugrik, éles karmait annak szemébe vájja és így futamíthatja meg a mackót. De ne szaladjunk ennyire előre a történetben!
Vadmacska elengedés Fotó: Megyeri Zoltán
Nézzük meg, hogy mi indokolja a vadmacska fokozottan védett természetvédelmi státuszát! 1974-ben nyilvánították védetté sok emlősfajjal együtt a vadmacskát és 2012-ben már fokozottan védettként jelent meg a védett fajokról szóló rendeletben, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke: 250 000 forint. De szerepel az 1979-ben elfogadott, az európai, vadon élő élővilág és a természetes élőhelyek védelméről szóló Berni Egyezmény és az Európai Közösség Élőhelyvédelmi Irányelvének IV. mellékletén is. Ugyan a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a kihalással fenyegetett fajok vörös listáján (Red List of Threatened Species) – ami az élőlények természetvédelmi státuszának legismertebb, legnagyobb múltú és legátfogóbb globális leltára –, még a nem fenyegetett (Least Concern) kategóriába sorolták, ez azonban a vadmacska világállományára vonatkozik. Az európai vadmacska (Felis silvestris silvestris) a dél-, nyugat-, közép-, és kelet-európai erdőkben, továbbá Skóciában és Törökországban él. Azonban Európa nagy részén, így hazánkban is, ennél szomorúbb a természetvédelmi helyzete.
A vadmacska magyarországi állapotát jól mutatja az Európai Uniónak benyújtott, az Élőhelyvédelmi Irányelv 17. cikkelye szerinti országjelentés legutóbbi anyaga. Ebben a faj hazai elterjedése (Range) és a populációi (Population), illetve az élőhelyei (Habitat for the species) kedvezőtlen és nem megfelelő minősítést kaptak, míg a jövőbeni kilátásai (Future prospects) kedvezőtlen illetve rossz besorolás alá estek. A vadmacska hazai természetvédelmi helyzetének átfogó értékelése (Overall assessment of Conservation Status) kedvezőtlen, illetve rossz és az általános természetvédelmi trendje (Overall trend in Conservation Status) ismeretlen. Egy szónak is száz a vége, mindez azt jelenti, hogy a hazai vadmacskáink jövőbeni kilátásai igencsak aggodalomra adhatnak okot. Magyarországon a vadmacska elterjedését 1987-ben mérték fel először. Az akkori elterjedési terület három fő részre tagolható. A legstabilabb a Bakonytól a Zempléni-hegységig terjed, ez a terület az Északi-Kárpátokhoz csatlakozik a vadmacska elterjedése szempontjából. A második a Tiszántúl, ami a Keleti-Kárpátokhoz tartozik. Ezen két terület között találhatók a Tisza-menti ártéri erdők populációi. Délen pedig a Vajdasághoz, illetve a Duna árteréhez kapcsolódó, mecseki terület helyezkedik el. A faj eltűnt az észak-nyugat és közép-magyarországi részekről. Ugyanakkor stabil populációk találhatók jelenleg a Dráva-síkon, a Mecsekben, a Villányi-hegységben, a Dunántúli- és az Északi-középhegységben, továbbá az Alföld néhány ártéri erdejében. A magyarországi vadmacska állományok fennmaradásának egyik legfőbb veszélyeztetője érdekes módon a házimacska (Felis silvestris catus). Azokon a területeken, ahol az erdei élőhelyek elszegényedése, átalakítása miatt eleve lecsökkent a vadmacska állomány egyedszáma, ott sajnos „ráfanyalodik” a házimacskára és az így kialakuló hibridizáció következtében félő, hogy a genetikailag sodródnak, szegényednek vagy épp’ elvesznek az ottani vadállományok. Emellett természetesen komoly veszélyt jelentenek számukra a házimacskák által terjesztett betegségek, illetve a versengés, mind a területekért, mind a táplálékért. Szomorú, hogy mind gyakrabban találkozunk gépjárművek által elgázolt vadmacskákkal is. A macskák ugyanis egy hirtelen, fenyegető ingerre – például egy éjszakai reflektorfényre – meglapulnak az út mellett, és az utolsó pillanatban rémületükben kiugranak, többnyire a kerekek elé.
A házimacska ősének tekintett vadmacska testmérete és alkata alig különbözik tőle, ám feje sokkal szélesebb, füle inkább oldalra nő, illetve csíkozott bundája folytatásaként bozontos szőrű farkát 7-9 fekete harántcsík díszíti. Azonban viselkedése különbözteti meg leginkább házi rokonától, már néhány hetes korában is nagyon vad, harcias és emberkerülő. A február-márciusi párzási időszakát pacsmagolásnak is nevezik, ami alatt a kandúr zajos, rekedtes „énekkel”, úgynevezett hurrogással hívja fel magára a nőstények figyelmét. A vemhességi ideje két hónap és 3-4 vadmacskakölyök látja meg a napvilágot áprilisban vagy május elején. A természetben, pont az erőteljes hibridizáció miatt nagyon nehéz elkülöníteni a „tisztavérű” vadmacskát az atavisztikus bélyegeket viselő házimacskától. Ez nem is csoda, hiszen mintegy 10 000 éve társunk a háziasított vadmacska. ez idő alatt genetikailag is „szennyeződött” a vadmacska alapfaj, gyakorlatilag mindegyikben több-kevesebb házimacska génszekvencia fellelhető. Régészeti feltárások során került elő egy ciprusi humán sírból egy olyan lelet, melyben egy felnőtt ember és egy macska csontjai találhatók. A lelet mintegy 9 500 éves. A sírból a csontok mellett kőszerszámok, maroknyi tengeri kagyló és a saját sírjából egy nyolc hónapos macska csontváza került elő, melyet az emberrel megegyezően nyugati irányba nézve fektettek. Mivel a macska nem őshonos a mediterrán medence szigetein, ezért csak a szárazföldről kerülhetett oda, minden bizonnyal a közeli levantei partokról. A lelet az ember és a macska tudatos együttélésének bizonyítéka megközelítőleg 10 000 évvel ezelőttről a mai Közel-Keletnek nevezett területen. Ez összhangban van a genetikai vizsgálatok eredményeivel is, melyek szintén ezt a földrajzi és időbeli eredetet erősítik. Úgy tűnik, a macska háziasítása az első emberi települések létrejöttének idején, a neolitikumban történhetett.
Közeledő vadmacska
A vadmacskák magányosan élnek és egyben territoriális viselkedésűek, területük határainak jelzésére nyomként ürüléket és vizeletet is használnak. A kifejlett macskák elterjedési területe nagyobb, mint a fiatal vadmacskáké, de mindegyik olyan erdei bozótos élőhelyre koncentrálódott, amely a legtöbb táplálékot, fedezéket és a téli, rossz időjárás elől való menedéket biztosította. Bár a vadmacskákat elsősorban rágcsálófajokat fogyasztónak tartja a szakirodalom, ugyanakkor vizsgálatok szerint lényegesen kevesebb kisrágcsálót (erdei egereket, pockokat stb.) fogyasztanak azokon a területeken, ahol mezei nyulak is élnek, mint azokon a területeken, ahol a nyulak nem voltak jelen, és ez a mindenkori „zsákmányfelhozataltól” függően jelentős szezonális eltérést mutathat.
A sűrű, jó takarást biztosító és emberi zavarástól mentes erdőket (fenyves, öreg tölgyes) és bozótosokat kedveli, amelyek mellett azonban mindig lennie kell nyílt területnek, ahol vadászhatnak. A jelenleg monokultúrásan telepített, aljnövényzet nélküli erdőket (akácos, nyaras) azonban többnyire elkerüli. Általában elkerülik a lakott területeket és a zavart élőhelyeket (pl. mezőgazdasági táblák), ez alól csak a szaporodási időszak lehet kivétel, amikor a kandúrok akár a házimacska nőstényeket is felkereshetik a tanyák közelében. Ez azonban, a fent jelzett okok miatt elsősorban olyan helyeken fordulhat elő, ahol nagyon lecsökkent az vadmacska állomány sűrűsége.
Összegzésképpen: Igazgatóságunk mindegyik tájegységében élnek vadmacskák, s bár az eddigi nemzetközi vizsgálatok szerint a régióban még jelentős, tisztavérű vagy alacsony hibridizáltságot mutató vadmacska állományok találhatóak itt, ennek ellenére elkötelezettek vagyunk a minél részletesebb és alaposabb genetikai térképezés iránt. Ez a jövőben védelmi tevékenységeinket alapozhatja meg. Célunk, hogy dédunokáink idejében is megmaradjanak hazánkban az erdei élőhelyek rejtett életű és az adott életközösségek természetes egyensúlyát biztosító vadmacskák.
Fotó: Juhász Róbert
