Állati jó volt az állatvédelmi témahét 2025.10.07. 11:07

Magyarországon 1991 óta tartozik a jeles napok sorához az Állatok Világnapja, melyet világszerte október 4-én, Assisi Szent Ferenc halálának napján tartanak. Idén az Állatok Világnapját az Állatvédelmi Témahét keretében tartottuk október első hetében, amikor a foglalkozások során a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén élő védett állatokra fókuszáltunk.

Szeptember 30-án, kedd reggel a Dobó István Gimnázium 8. osztályánál tartottunk foglalkozást felelős állattartás témakörben. Zsidai Sára oktatási referens saját négylábú társának, Csipkének a bevonásával, interaktív, beszélgetésen alapuló formában tette élményszerűvé a programot. Az előadás során kitért a kutyatartás íratlan szabályaira, valamint az örökbefogadással járó felelős állattartás alapelveire is. Az állatasszisztált óra kiváló napindító volt a fiatalok számára.



Ezen a napon a felsőtárkányi óvoda is ellátogatott hozzánk a Bábakalács Természetiskolába, ahol Állati nyomozás című modulunknak köszönhetően tekinthettek be az élővilág rejtelmeibe. Ezután két csoportban erdei sétát tettek, ahol a gyerekek izgalommal és örömmel vizsgálták a környezetüket állati nyomok után kutatva. Jánoshidára is ellátogattunk, a Petőfi Sándor Általános Iskola ötödikes és hatodikos osztályában a beporzók szerepéről és védelméről tartottunk vetített képes előadást és interaktív foglalkozást.

Szerdán a Hunyadi János Általános Iskola diákjait fogadtuk szintén Felsőtárkányban, egy több állomásos természetismereti modulra. Három kollégánk, három helyszínen állt rendelkezésre érdekes témákkal. Első állomáson a fiatalok a Borsodi-Mezőség csíkos hátú kincsével és egyben az Év emlősével, a magyar szöcskeegérrel ismerkedhettek meg. Játékos feladaton keresztül kaptak információt eme ritka kisemlős életviteléről. A második állomáson a felelős állattartás kapott főszerepet, szintén Csipke kutya asszisztálásával. A gyerekek megismerkedhettek a négylábúak viselkedésével, igényeivel és szóba került a többi állat otthoni tartásának felelőssége is. A harmadik állomáson a résztvevők betekinthettek a természetközeli erdők rejtett világába egy interaktív tábla segítségével. Saját erdeik megalkotásával biztosíthatták az állatok megfelelő élőhelyeit.

Csütörtökön a Hevesi Körzeti Általános Iskola felső tagozatosainak egy lelkes csapatával jártuk be a Kő-közi tanösvényt, útközben saját szemünkkel győződhettünk meg az erdei mikroélőhelyek sokszínűségéről. A témahét záró pénteki napján a noszvaji Figedy János Általános Iskola elsőseivel fedeztük fel a tópart és a felette lévő gyertyános-tölgyes élővilágát.

Nagyon örülünk, hogy témahetünk során több mint 220 diák vett részt érdeklődő figyelemmel foglalkozásainkon, bízunk benne, hogy ők is úgy gondolják, hogy sok, hasznos ismerettel lettek gazdagabbak.



Az Állatok Világnapjához kapcsolódóan Igazgatóságunk több tájegysége is készült programokkal, így például Csákiné Dobos Laura a Vidra Verda guruló természetbúvárral több nógrádi oktatási intézménynél is járt, de a Tarna-Lázbérci Csoport természetvédelmi őre, Juhász Lilla is tartott foglalkozást az Ivádi Napköziotthonos Óvodában. A foglalkozás keretében az ovisok hazánkban is élő állatfajokat láthattak, feladatuk pedig az volt, hogy utánozzák őket. Az éti csiga utánzása különösen izgalmas kihívást és nagy örömet szerzett számukra. Az ovisok egész napja az állatokról szólt, és mint kiderült, mindannyian nagyon szeretik is azokat. Fontosnak tartjuk, hogy a természetismereti szemléletformálás már óvodás korban elkezdődjön, és lehetőséget teremtsünk az egészen kicsiknek is arra, hogy közvetlenül kapcsolódjanak a természeti értékeinkhez.


Zsidai Sára
kommunikációs és oktatási referens
Szűcs  Erzsébet
Szűcs Erzsébet
oktatási referens
Juhász Lilla
természetvédelmi őr

Kapcsolódó

1 Vorstellung / Introduction

1 Vorstellung / Introduction

2023.04.19. 13:59
Ronja:Jó napot! Mein Name ist Ronja Köhler und ich bin 19 Jahre alt. Meine Heimat ist Lübeck eine Stadt im Norden von Deutschland in der Nähe der Ostsee. In meiner Freizeit war ich schon immer gerne in der Natur, an manchen Tagen um meine Gedanken während eines Spazierganges zu ordnen, an anderen um bei Baumpflanz und Müllsammel Aktionen teilzunehmen. Weil die Natur für mich gleichzeitig ein Ort zur Entspannung und ein Ort zum Lernen darstellt, habe ich mich entschieden mich bei Kulturweit für einen Naturfreiwilligendienst zu bewerben. Meine Hoffnung war es gleichzeitig in der Natur zu sein und mehr über die Bio und Geodiversität unserer Erde zu erfahren, außerdem wollte ich gerne etwas zurück geben für all das was wir von der Natur bekommen.Über die Unesco-Komission wurden Marei und ich dann in den Bükk Nationalpark geschickt und so haben wir die einmalige Möglichkeit bekommen ein halbes Jahr in Ungarn zu verbringen. Hier lernen wir nicht nur die Natur auf vielfältige Weise zu betrachten, wir versuchen uns an einer neuen Sprache und dürfen ganz viele neue Menschen kennenlernen, aber auch uns selbst lernen wir von einer neuen Seite kennen. Nach dem halben Jahr hier in Ungarn möchte ich gerne ein weiteres halbes Jahr arbeiten und Reisen. Mich interessiert es sehr verschiedene Länder kennenzulernen, neue Menschen zu treffen und verschiedene Ökosysteme verstehen zu lernen. Nach einem Jahr des Lernen, Reisens und neue Eindrücke sammeln, möchte ich zum Wintersemester diesen Jahres anfangen zu studieren. Momentan interessiere ich mich mich sehr für Soziologie, Psychologie und Politikwissenschaften. In den nachfolgenden Artikeln versuchen wir einen kleinen Einblick in unsere Erfahrungen zu geben und ein paar Eindrücke zu teilen uns ist es sehr wichtig darauf aufmerksam zu machen, dass es sich hier um individuelle Berichte handelt, welche nur unsere subjektive Wahrnehmung wiederspiegeln. Viel Spaß beim Lesen !
Tovább olvasom