A Bükk-vidék Geopark is megjelent a XIII. Tájtörténeti Tudományos Konferencia előadásain 2024.02.06. 13:19

2024. február 1-2-án került megrendezésre a XIII. Tájtörténeti Tudományos Konferencia az egri Líceumban. A 28 éves történelemmel rendelkező, Dr. Füleky György professzor által elindított konferenciasorozat folytatásaként, idén az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Földrajz és Környezettudományi Intézet és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék szervezésében valósult meg.

A konferencia célja a legújabb tájtörténeti kutatási eredmények ismertetése, valamint a szakmai párbeszédek erősítése.

Nagy megtiszteltetésünkre, Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektor köszöntőjében az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oktatási és kutatási tevékenységén és a régióban betöltött szerepén túl kiemelte az Egyetem és a Bükk-vidék Geoparkkal folytatott szoros együttműködését, valamint az Egyetem geoparkunk UNESCO Globális Geopark Hálózathoz csatlakozásában nyújtott támogatását.

Fotó: Nagy Adrienn

A konferencia második napján a Bükk-vidék Geopark a tájkutatások górcsöve alá is került, Dr. Sütő László, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Földrajz és Környezettudományi Intézet, Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének egyetemi docense előadásában a Bükk-vidék Geopark geoérték típusairól tartott előadást. Virág Martin doktorandusszal folytatott kutató munkájuk során öt magterületet jelöltek ki, ahol a megjelenő geoértékek tudományos, bemutatási vagy épp’ turisztikai értéke kiemelkedő.

Fotó: Megyeri Balázs

A kiemelt előadáson túl, több érdekes és építő előadást hallottunk a Bükk-vidék Geopark területén található tájak kutatásáról, (geo)turisztikai fejlesztési lehetőségeiről, mint például Stoff Zoltán és Dobos Anna előadása a Bélapátfalvi Ciszterci Apátság közelében található egyedi tájértékek felméréséről, vagy Márton Mátyás és Oláh Krisztina prezentációja Aldebrő szakrális tájemlékeiről.

Nagy örömmel tölt el minket, hogy a Bükk-vidék Geopark és annak geoértékei növekvő népszerűségnek örvendenek a tudomány világában is. Az előadások során elhangzott javaslatokat ezúton is köszönjük és igyekszünk beépíteni a fejlesztési stratégiánkba.

A konferenciáról bővebben itt talál információt: https://uni-eszterhazy.hu/egyetem/egyetemunk-adott-otthont-a-tajtorteneti-konferencianak

Kapcsolódó

2023/1 1. Sziasztok!

2023/1 1. Sziasztok!

2023.04.19. 14:34
Hallo zusammen!Mein Name ist Hanna und ich bin die neue Freiwillige der Organisation kulturweit aus Deutschland. Ich werde bis Ende August dieses Jahres in Eger bleiben.Hier sind ein paar Fakten über mich:Aufgewachsen bin ich in einem kleinen Dorf namens Trautmannshofen in Bayern, das in der Nähe der Stadt Neumarkt in der Oberpfalz liegt. Die nächstgrößere Stadt ist Nürnberg (Vielleicht habt ihr schon mal davon gehört.)Im Februar bin ich 23 Jahre alt geworden. Zusammen mit meinen Eltern wohne ich noch in Trautmannshofen. Mein älterer Bruder Lukas wohnt in Neumarkt.In meiner Freizeit bin ich gerne draußen, gehe wandern oder fahre mit dem Fahrrad. Außerdem lese ich gerne spannende Romane oder Krimis und gehe an den Wochenenden mit Freunden aus.Nachdem ich 2016 meinen Realschulabschluss gemacht habe, habe ich eine Ausbildung zur Industriekauffrau bei der örtlichen Öko-Brauerei "Neumarkter Lammsbrau" gemacht. Seit 2019 war ich bei der Thule GmbH in Neumarkt im technischen Kundendienst tätig.Nun war es Zeit für ein neues Abenteuer! Da ich schon immer mal für eine gewisse Zeit im Ausland arbeiten wollte, nutzte ich die Gelegenheit und bewarb mich für den Naturfreiwilligendienst bei kulturweit. Glücklicherweise wurde ich angenommen und mir wurde angeboten, den Freiwilligendienst im Bükk-Region Geopark in Eger, Ungarn zu absolvieren. Ich habe das Angebot angenommen und bin nun glücklich und neugierig, welche Erfahrungen dieser neue Lebensabschnitt für mich bringen wird!
Tovább olvasom