A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetet 1989-ben hozták létre Nógrád megyében, a Központi-Cserhát vulkanikus tömbjének délkeleti részén. A védetté nyilvánítás céljaként a terület életközösségeinek és fajainak, földtani és felszínalaktani-, valamint kultúrtörténeti értékeinek megőrzése fogalmazódott meg.
A tájvédelmi körzet 7425 hektáros területe 14 település, így Alsótold, Buják, Cserhátszentiván, Ecseg, Felsőtold, Garáb, Kisbárkány, Kozárd, Márkháza, Mátraszőlős, Nagybárkány, Nagylóc, Pásztó és Sámsonháza közigazgatási területét érinti. A Natura 2000 hálózat két eleme, a Bézma és a Tepke kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területek a tájvédelmi körzeten belül kerültek kijelölésre.
A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet korábbi és jelenlegi természetvédelmi őrei: Stadler Árpád (1991-1992), Brunda Sándor (1992-1999), Harmos Krisztián (1998-), Joó Miklós (2009-).
1. kép A tájvédelmi körzet egyik nagyobb települése Ecseg
Míg a terület földtana a tájvédelmi körzet megalapítása idején már jól feltárt és dokumentált volt, élővilágáról aránytalanul kevés ismeret állt rendelkezésre. A védetté nyilvánítás során számos neves geológus (a teljesség igénye nélkül: Böckh Jakab, id. Noszky Jenő, Bartkó Lajos, Báldi Tamás, Hámor Géza), és paleontológus (Jánossy Dénes, Krolopp Endre, Kordos László, Hír János) munkáit tudták felhasználni, így a természetvédelmi oltalom elsősorban az élettelen természeti értékekre alapozódott. Az élővilág tekintetében mindössze Kovács Margit és Máthé Imre botanikusok néhány írása, valamint a pásztói születésű zoológus, Varga András fiatalkori állattani cikkei álltak rendelkezésre. Így nem hangsúlyozható eléggé Stadler Árpád szerepe, aki ecsegi tanárként botanikai és zoológiai megfigyeléseket végzett a területen, amelyek már kellőképpen alátámasztották élő természeti értékek oldaláról is a védetté nyilvánítás szükségességét. Stadler Árpád 1983-ban kezdeményezte az Országos Természetvédelmi Hivatalnál tájvédelmi körzet létrehozását.
2. kép Stadler Árpád az ecsegi Vármelléken 2024 augusztusában
A Bükk Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai – itt kiemelendő Márton Ferenc neve – évekig tartó előkészítő munkájának köszönhetően, a Cserhát természeti adottságait jól reprezentáló, értékekben bővelkedő tájrészletet sikerült természetvédelmi oltalom alá helyezni 1989. augusztus 24-én.
A bevezetésben már utaltunk rá, hogy a Keleti-Cserhát soha nem volt a botanikusok és zoológusok búcsújáró helye. A természetvédelmi kezelési tevékenység megalapozásához azonban nélkülözhetetlen az élővilág minél teljesebb körű ismerete, ezért az 1990-es évek végétől nagy hangsúlyt fektettünk a terület növény- és állattani feltárására. Az élőhelyek, valamint a védett és fokozottan védett fajok előfordulásainak térképezése a természetvédelmi tevékenységek széles spektrumának a megalapozását szolgálja, a hatósági eljárások szakvéleményezésétől, a fajvédelmi intézkedések és élőhely-kezelések tervezéséig. Az előfordulási adatok gyűjtése mellett számos faj esetén követjük nyomon az állományok egyedszám változását, kiemelt figyelmet fordítva a Natura 2000 jelölőfajok monitorozására.
A tájvédelmi körzet vegetáció-térképét Vojtkó András, később a Natura 2000 hálózathoz tartozó részeken, Barina Zoltán készítette el. Alkalmi növénytani adatgyűjtéseket további botanikusok is végeztek, de a Keleti-Cserhát (benne a tájvédelmi körzet) edényes flórájának feltárása elsősorban igazgatóságunk munkatársaihoz köthető. Adatgyűjtéseink elsősorban a védett, vagy más okból érdekes (pl. ritka), továbbá az inváziós növényfajokra irányulnak.
A tájvédelmi körzet flórájában jelenleg 3 védett mohafajt, 1 fokozottan védett és 92 védett edényes növényfajt ismerünk. A védett növényfajok legfontosabb élőhelyeinek a bokorerdők és melegkedvelő tölgyesek, a sziklagyepek és lejtősztyepprétek, valamint a félszáraz irtásrétek bizonyultak. A félszáraz irtásrétek egyik fontos jellemzője, hogy több orchideafaj erős állományainak adnak otthont. Kiemelendő közülük a fokozottan védett méhbangó, melynek százas nagyságrendű helyi populációja a faj legkeletibb ismert előfordulása hazánkban.
3. kép A méhbangó jelentős állománya néhány éve került elő a tájvédelmi körzetben
Hasonló élőhelyen él egy másik különlegesség, a majomkosbor és bíboros kosbor hibrid alakjának néhány töves állománya. A tájvédelmi körzetben további olyan növényfajok jelentős állományai is élnek, melyek az Északi-középhegységben ritkák. Ilyen a kozárdi Pohánka félszáraz irtásrétjén nagy egyedszámban előforduló termetes habszegfű, az ecsegi sztyeppréteken megjelenő nagy gombafű, a sziklagyepekben és bokorerdőkben több helyen jelenlévő magas borsó, valamint a nyílt tölgyesekben és irtásréteken is gyakori bugás hagyma.
4. kép A nagy gombafű ritka sztyeppnövényünk
5. kép Az Északi-középhegységben meglehetősen ritka bugás hagyma nagy állományai élnek a tájvédelmi körzetben
Az európai jelentőségű növényfajok közül a leánykökörcsin és a Janka-tarsóka nagy egyedszámban fordul elő, a piros kígyószisz viszont kifejezetten ritka.
6. kép A leánykökörcsin legnagyobb cserháti állományai Bujákban találhatók
7. kép A Janka-tarsóka állományait rendszeres gyepkezelésekkel segítjük meg
Bár a mohaflóra feltárása még a kezdeteinél tart, védett fajként a nagybárkányi Nádas-tóból már régóta ismert berzedt tőzegmohán kívül, Peter Erzberger jóvoltából került elő a Cserkúti-patakból az Arnoldi-hasadtfogúmoha, illetve a dendrotelmákhoz (fák odvaiban kialakuló kis vízállások) kötődő ernyőmohaszerű görbefogúmoha. Utóbbi fajról az elmúlt években kiderült, hogy nem is ritka a tájvédelmi körzet cseres-tölgyeseiben.
Az állatvilág megismerését is két úton folytattuk: számos állatcsoportról igazgatóságunk munkatársai gyűjtenek folyamatosan adatokat, de vannak specialisták bevonását igénylő csoportok is. A fauna még mindig hiányos feltártsága ellenére, a védett és közösségi jelentőségű állatfajokról már sok hasznosítható ismerettel rendelkezünk.
Az igazgatóságunk megbízásából vizsgálatokat végző külső szakértők közül Szövényi Gergely (Eötvös Loránd Tudományegyetem) egyenesszárnyúakra, valamint Kovács Tibor (Mátra Múzeum) bogarakra irányuló munkája emelhető ki.
Természetvédelmi kezelőként nincs egyszerű dolgunk, ha a változatos igényű fajok sokaságát felmutató állatvilág minél teljesebb körű megőrzését tűzzük ki célul. Ezért a jelenlegi ismeretek alapján ki kellett választanunk olyan, könnyebben vizsgálható állatcsoportokat, fajokat, amelyek igényeinek szem előtt tartásával a teljes életközösség védelmét szolgálhatjuk.
A tájvédelmi körzet patakjaiban például a napjainkra vészesen megritkult folyami rák, a védett szitakötők, a védett halfajok (különösen a legtöbb patakban előforduló kövi csík), valamint a foltos szalamandra kapnak kiemelt figyelmet.
8. kép A tájvédelmi körzet néhány patakjában még él a folyami rák
Állóvizekben a kétéltűfajok jelenlétét, szaporodását követjük nyomon, az utóbbi években pedig a kétéltűeket sújtó, világszerte problémát okozó fertőző betegségek (és azok kórokozóinak) vizsgálata is megkezdődött.
Az erdőkben folytatott természetvédelmi tevékenység során (az erdőgazdálkodás korlátozásától, a biodiverzitás növelését szolgáló beavatkozásokig) számos állatfaj élőhelyi igényét vesszük figyelembe. A harkályodúk, és az egyéb módon (például gombák hatására) keletkező faodvak mint gerinces állatok búvóhelyei régóta közismertek, és az ilyen odvas fák meghagyása a legkorábbi természetvédelmi intézkedések közé tartozik. A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetben élő madárfauna nem elhanyagolható részének (a fekete harkálytól, macskabagolytól, a kék galambig és örvös légykapóig), és a denevérfauna számos fajának (például az Estók Péter kutatásai során előkerült nagyfülű denevér és szőröskarú denevér) a természetvédelmi helyzetét nagyban az odvas fák mennyisége befolyásolja. Az utóbbi negyed században azonban más típusú faodvak szerepe is felértékelődött: ezek a fatörzsek talajjal érintkező vagy ahhoz közeli részén kialakuló tőodvak. Ezt elsősorban a bogarászoknak köszönhetjük, az ő munkájuk nyomán ismerhettük meg a tőodvak rendkívül gazdag, és érdekes életmódú fajokban is bővelkedő bogárfaunáját. Különösen sok védett virágbogár- és pattanóbogárfaj kötődik ehhez a mikroélőhelyhez, de egyéb rovarcsoportok védett tagjai is megtalálhatók itt. A tájvédelmi körzetben kiemelhető a tőodvak faunájából a fokozottan védett kék pattanóbogár erős állománya.
9. lép Kék pattanóbogarak a bábbölcsőben, ahol átalakultak
10. kép Idős csertölgy tőodúja a kék pattanó jellemző élőhelye
Azokban a tőodvakban, melyekben a fa nedvei és a behulló csapadék egy kis vízállást hoz létre, egészen más életközösség alakul ki, amelynek tagjai az élőhelyspecialista mohafajoktól a gerinctelen állatfajok sokaságáig terjednek. A faegyedeken kialakuló, szintén nem túl régóta figyelembe vett mikroélőhely a beteg és lábon elhaló fák leváló kérge. Ilyen kéregleválások alatt ütnek tanyát a nyugati piszedenevér kolóniái, és mindkét fakusz fajunk is főként ide rakja fészkét.
.jpg "11. kép Leváló fakéreg mögött alakítja ki kolóniáit a nyugati piszedenevér (fotó Estók Péter).jpg")
11. kép Leváló fakéreg mögött alakítja ki kolóniáit a nyugati piszedenevér (fotó: Estók Péter)
Az utóbbi években az erdőgazdálkodás korlátozásában kiemelt szerepet játszik az olyan faegyedek kijelölése és meghagyása, amelyeken ilyen és ezekhez hasonlóan fontos további mikroélőhelyek találhatók. Szerencsés helyzet, hogy a fajgazdagságukban kiemelkedő bokorerdőket nem érinti erdőgazdálkodás, így itt minden faegyed sorsa a természetes folyamatokra van bízva. Ezekben a törpe növésű molyhos tölgyek jellemezte erdőkben a tájvédelmi körzet olyan ritkaságai élnek, mint a szilfacincér és a molyhos hőscincér.
A gyepek fenntartását szintén a gyarapodó ismereteknek megfelelően végezzük, igyekszünk az élőhelykezelések tér- és időbeli rendjét az ismert növény- és állatfajok igényeihez igazítani. A tájvédelmi körzet irtásrétjeinek növényevő rovarközössége például igen értékes: nappali lepkefaunájában a hegyi törpeboglárka, a barnabundás boglárka és a csillogó boglárka, bogárfaunájában pedig a magyar darázscincér állományai hazánkban a legnagyobbak közé tartoznak. Esetükben a gyepkezeléseknek szolgálniuk kell a tápnövények állományainak fenntartását is.
12. kép A ritka hegyi törpeboglárka a tájvédelmi körzet irtásrétjein elterjedt nappali lepke
A védett terület egyenesszárnyú faunája is bővelkedik nagy természetvédelmi jelentőségű fajokban. Az álolaszsáska és a fűrészlábú szöcske kivételével (ezek erdőtisztások sztyepprétjein élnek) valamennyiüket főként félszáraz irtásréteken találjuk meg. A magyar tarsza és a pusztai tarsza nagy állományokat alkot, míg az erdélyi virágszöcske és a keleti pókszöcske kis egyedszámban bukkan fel. Jellemző ezekre a réteken élő szöcskékre a magaskórós növényzeti foltok előnyben részesítése, így a kaszálások során ezek érintetlenségének biztosítása is alapvető szempont.
13. kép A pusztai tarsza nagy egyedszámú állománya él Mátraszőlősön
14. kép A hazánkban ritka keleti pókszöcske kis állományát ismerjük a tájvédelmi körzetben
A laza, meszes üledéken kialakult irtásrétek fenntartása sok egyéb védett rovarfaj állományainak megőrzését is szolgálja: például gyakori a keleti rablópille és a nagyfejű csajkó, de több ilyen gyepből előkerült az inkább homokvidékekre jellemző szarvas álganéjtúró is.
15. kép A tájvédelmi körzet félszáraz gyepjeinek ritka bogara a szarvas álganéjtúró
A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetben él a fokozottan védett pannon gyík egyik legnagyobb ismert állománya. Miután mind a nyílt tölgyesekben, mind az erdőfoltokkal és cserjésekkel mozaikoló irtásréteken, sztyeppréteken előfordul, ezért az erdőkben és gyepekben folyó természetvédelmi tevékenységünk során is kiemelt figyelmet szentelünk az apró termetű, rejtett életű gyíkfaj megőrzésének.
16. kép A pannon gyík sokfelé előfordul a tájvédelmi körzet területén
A pannon gyík által kedvelt erdőssztyepp-jellegű élőhelyek biztosítják a lappantyú, illetve a fokozottan védett erdei pele erős állományainak életfeltételeit is.
17. kép Az erdőssztyepp növényzet az erdei pele erős állományának ad otthont
A tájvédelmi körzet fokozottan védett, zavarásra érzékeny madárfajai, jelesül a parlagi sas, az uhu, a darázsölyv és az utóbbi időben megjelent vándorsólyom költésének sikerességét külön intézkedésekkel segítjük elő. Igazgatóságunk egyik új, biztató eredménye, hogy a nógrádi tájakról fél évszázada eltűnt szalakóta visszatért a vármegyébe, és már a tájvédelmi körzet határához közel is költ.
.jpg "18. kép A tájvédelmi körzet parlagi sas párjának fészke fiókákkal (fotó Papp Ferenc).jpg")
18. kép A tájvédelmi körzet parlagi sas párjának fészke fiókákkal (fotó Papp Ferenc)
A tájvédelmi körzet természetvédelmi jelentőségét nagyban meghatározza a benne található erdők ökológiai állapota. Természetszerű erdeinek többsége a cseres-kocsánytalan tölgyesek közé tartozik, de a gyertyános- kocsánytalan tölgyesek részesedése is jelentős.
19. kép A Keleti-Cserhát legjellemzőbb erdei a cseres-tölgyesek
Középhegységi bükkösök kisebb foltokban jelennek meg, a déli hegyoldalak sekély, könnyen kiszáradó talaján mész- és melegkedvelő tölgyesek, illetve bokorerdők alkotnak nagy kiterjedésű állományokat.
20. kép Sziklás hegyoldalak jellegzetes élőhelyei a molyhos tölgyes bokorerdők
Néhány kőgörgeteges hegyoldalon törmeléklejtő-erdőket, patakok mentén pedig éger- és fűzligeteket találunk.
21. kép Patakmenti égerliget a Zsunyi-patak völgyében
A védetté nyilvánítás előtt ezekben az erdőkben különböző intenzitású erdőgazdálkodás folyt, melyet a vágásos üzemmódok kizárólagosságával, az elegyfafajok kiszorításával, és a „száradékolás” általános alkalmazásával jellemezhetünk. (A „száradékolás” mai szóhasználattal az álló- és fekvő holtfa minél teljesebb körű eltávolítását jelenti.) Ennek megfelelően, ahol a terepi viszonyok nem akadályozták az erdőgazdálkodást, egykorú, alig elegyes, holtfában szegény erdőket „örökölt” a tájvédelmi körzet. Jobb ökológiai állapotban elsősorban a meredek, sziklás, nehezen megközelíthető területeken álló, illetve kis fatömegük miatt, gazdaságilag kevéssé hasznosítható erdők maradtak meg, de a holtfa ezekben is sok helyen alig volt. További problémát jelentettek a falopások, melyek egyes települések (kiemelten Nagybárkány, Mátraszőlős) térségében meghatározó hatást gyakoroltak az erdők állapotára.
Az 1990-es évek végétől a hazai erdőgazdálkodásban lassan meginduló szemléletváltozásnak köszönhetően, a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetben is egyre hangsúlyosabban megjelentek természetvédelmi szempontok az erdők kezelésében. Bár a vágásos üzemmódokról történő áttérés a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmódokra még korlátozottan valósul meg, az elegyfafajok, a kiemelt biológiai értékű (pl. odvas) fák, és a holtfa kímélete már általános erdőtervezési elvként jelentkezik.
22. kép Az erdők nélkülözhetetlen része az álló és fekvő holtfa
A gyarapodó területű, nemzeti park igazgatósági vagyonkezelésben álló erdőkben pedig a biológiai sokféleség növelését célzó természetvédelmi erdőkezelések kezdődtek meg. Mindezen változások talán leginkább érzékelhető eredménye a holtfa mennyiségének általános növekedése, amit több harkályfaj (pl. hamvas küllő, közép fakopáncs, kis fakopáncs) állományának megerősödése jelez.
A falopásokat a természetvédelmi őrszolgálat más erdőgazdálkodókkal, illetve a rendőrkapitányságokkal együttműködve, mintegy két évtizedes munkával visszaszorította olyan szintre, hogy az erdőképet is meghatározó jelenségből napjainkra kisebb, lokálisan kezelhető problémává váltak.
Az erdőgazdálkodásban jelentkező (bár még korántsem kielégítő mértékű) pozitív változások a vadgazdálkodásban még nem érzékelhetők. A nagyvadállomány mennyiségi növelését célzó szemlélet az elmúlt 35 évben az őshonos gímszarvas és vaddisznó, továbbá az idegenhonos dámszarvas és muflon állományainak megsokszorozódását okozta. (A vaddisznó kérdését árnyalja az utóbbi évek afrikai sertéspestis-járványából adódó erős egyedszámcsökkenés, de 2023-tól újra növekvő tendencia tapasztalható a vaddisznó állományaiban.) Az inváziós fajnak tekinthető dámvad és muflon terjeszkedése különösen szembeötlő: míg a tájvédelmi körzet területén az 1990-es évek elején a muflon csak Buják térségében volt jelen, a dámszarvas pedig Sámsonháza-Márkháza-Mátraszőlős területén, 30 év alatt mindkét faj mintegy 20 km-es terjedéssel „végigért” a védett területen. A nagyvadállomány vadgazdálkodók által támogatott növekedése a tájvédelmi körzet erdeiben sajnálatos folyamatokat indított el. Ezek általánosságban az erdők természetes felújulásának megakadályozásában, a cserje- és lágyszárúszint degradációjában (sok esetben eltűnésében), az avar és a talaj eróziójának látványos növekedésében mutatkoznak meg. Természetvédő szemmel különösen aggasztó az erdőtisztásként megjelenő sziklagyepek, sztyepprétek károsodása a nagyvad táplálkozása, taposása, trágyázása nyomán.
23. kép A vadhatás már sok helyen megszünteti az aljnövényzetet és fokozza a talajeróziót
Az apró foltokban megjelenő sziklai cserjések visszarágásával nemcsak ezt az élőhelytípust, hanem az azt alkotó cserjefajokat (sziklai gyöngyvessző, pannon madárbirs, jajrózsa), valamint a hozzájuk kötődő rovarfajokat (pl. a szirti gyöngyvesszőn élő nagy fehérsávoslepkét) is eltűnéssel fenyegeti a vadhatás.
24. kép A sziklai cserjések károsításával a nagy fehérsávoslepke állományait is veszélyezteti a nagyvad
A nagyvadállomány erdei élőhelyekre gyakorolt hatása kivetül az erdőgazdálkodásra is: az erdőfelújítások sikerességét csak a vad kizárásával (bekerítés, villanypásztoros kizárás) lehet biztosítani. Sajnos ez a vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolatának problematikáját tovább bonyolítja, mert az erdőfelújítás alatt álló (az erdő fiatal állapotából adódóan kisebb természetvédelmi értékű) területekről kiszorult vad is a bekerítetlen, nagyobb természetvédelmi jelentőségű területeket károsítja. A probléma enyhítésére a természetvédelmi kezelőnek is egy eszköze van: a legértékesebb élőhelyek bekerítése – igazgatóságunk több futó és tervezett projektje is tartalmaz ilyen irányú intézkedéseket. Mindemellett a bekerítés a természetvédelmi kezelésben csak kényszermegoldás, mert nagy testű őshonos (növényevő és ragadozó) emlősök hosszabb távú kizárása egy-egy területről nem kívánatos.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál folyó természetvédelmi erdőkezelés egyik mintaterülete a garábi Varjú-bércen található. Itt 2015-ben kezdtünk el olyan beavatkozásokat, amelyek teljesen szakítottak a hagyományos erdőgazdálkodói szemlélettel, és (a jogszabályok által meghatározott keretek között) kifejezetten az erdő biológiai értékének növelését célozzák.
25. kép Természetvédelmi erdőkezelés a garábi Varjú-bérc cseres-tölgyesében
Az itt megkezdett tevékenységek 2017-től beágyazódtak a Life4Oak Forests (Természetvédelmi eszközök a Natura2000 tölgyerdők szerkezeti és kompozíciós biodiverzitásának növelésére) megnevezésű nemzetközi projektbe, kiegészülve a bujáki Bokri-hegy, illetve a mátraszőlősi Kis-Függő-kő igazgatósági vagyonkezelésű erdeivel. A projekt keretében sokféle beavatkozást végzünk, a faegyedek szintjén növelve a mikroélőhelyek mennyiségét (sebzett, felszakított kérgű, illetve tükörfoltos fák, facsonkok, álló és fekvő holtfa létrehozása), valamint az állományszintű élőhelyi diverzitás fokozásával (tisztások létrehozása és fokozása, korosztály- és elegyarány viszonyok javítása, kisvizes élőhelyek kialakítása, idegenhonos inváziós fafajok eltávolítása). A projekt során tudományosan megalapozott kutatási és monitorozási tevékenységek folynak, útmutatók készülnek, melyek a hazai tölgyerdők kezelésében hosszútávon is segítséget nyújthatnak.
A tájvédelmi körzet természetes gyepjeiről, melyeknek a megnyíló erdők mozaikjaiban megjelenő sziklagyepek, lejtősztyepprétek tekinthetők, már szót ejtettünk az erdők bemutatása során. Ezeket a gyepeket a természetvédelmi kezelés szemszögéből nézve a nyílt erdők részeinek tekinthetjük, az őket érintő problémák (vadhatás, növényi inváziók) és a rájuk adható válaszok is közösek az erdőkével. Más kihívást jelentenek ugyanakkor a főleg délies hegyoldalak, hegylábak másodlagosan létrejött, sokszor jelentős kiterjedésű sztyepprétjei és irtásrétjei. Ezek az élőhelyek a múltban, az erdők leirtását követően, valamilyen mezőgazdasági használat útján jöttek létre. Egy részük legelőként vagy kaszálóként funkcionált, de rendkívül értékes gyepek jöttek létre a korábbi szőlőhegyeken, illetve kisparcellás szántók helyén, a művelés felhagyása után. Közös jellemzőjük, hogy lassabban vagy gyorsabban, de természetes úton a beerdősülés felé haladnak, legtöbbször egy cserjésedő stádiumon keresztül. Ebből adódik, hogy hosszú távú fennmaradásukhoz beavatkozásokra van szükség. Kezelésüket az eredetük, a jelenlegi állapotuk, illetve napjaink lehetőségei is meghatározzák. A korábbi legelők, kaszálók esetén egyszerűnek tűnik a helyzet: a legeltetést, kaszálást szükséges folytatni vagy újraindítani. Ebbe azonban beleszól az állattartás aktuális helyzete, mert a gyepgazdálkodás igényei a legeltetésre, kaszálásra alkalmas területeknek csak egy részét fedik le. Az állattartás szerkezete is eltolódott a nagy létszámú szarvasmarha állományok tartása felé, így a természetvédelmi szempontból megfelelő intenzitású legeltetés is csak kevés területen teljesül.
26. kép Kis állatlétszámú legeltetést már kevés helyen tudunk biztosítani
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő gyepterületek többsége a meszes alapkőzetű délies hegyoldalak korábban szőlőként, gyümölcsösként, kisparcellás szántóként művelt területeinek felhagyásával jött létre. Összefoglaló nevükön félszáraz irtásrétekként tartjuk számon azokat a változatos, sokszor nagyon is száraz élőhelyeket, amelyek a művelés több évtizedes elmaradása nyomán, természetes úton alakultak ki. A gyepek sorsát mérlegelve azzal találtuk szembe magunkat, hogy ezeken a területeken nem működik a „hagyományos gazdálkodási mód visszaállítása” mint általános természetvédelmi gyepkezelési koncepció. A leggazdagabb élővilágú irtásréteket sekély talajú, meredekebb lejtőkön, kősáncokkal, erdőfoltokkal, cserjesávokkal tagoltan találjuk. Vannak kisebb-nagyobb foltjaik, amelyeken a természetes erdősülési folyamat nagyon lassú (több évtizedes távlatban érzékelhető), de ezek mindenütt gyorsabban változó foltokkal mozaikolnak, és sajnos a növényi inváziók is elérik őket. A „hagyományos gazdálkodási mód visszaállítása” itt legfeljebb kíméletes kézi kaszálást, és nagyon kis állatlétszámmal végzett, folytonosan felülvizsgált legeltetést takarhatna, ezekhez azonban nem találunk érdekelt partnereket. Így a félszáraz irtásrétekre alkalmazott módszerünk egy olyan természetvédelmi gyepkezelési gyakorlat, amely nem célozza meg termékek előállítását. Alapja a fásszárú növények kézi eszközökkel végzett rendszeres visszavágása és területen belüli elhelyezése, a foltosan elvégzett kézi kaszálás és a kaszálék lehordása, valamint a fűavar gereblyével történő eltávolítása.
27. kép A természetvédelmi gyepkezelés elsődleges módszere a kézi cserjeirtás
Miután inváziós növényfajok (legfontosabb a fehér akác, de jelentős a mirigyes bálványfa, az orgona, a kanadai aranyvessző és a selyemkóró is) gyakorlatilag mindenütt veszélyeztetik ezeket a gyepeket, rákényszerül igazgatóságunk a vegyszeres kezelések rendszeres alkalmazására, célzott kijuttatással törekedve a környezetterhelés minimalizálására.
.jpg "28. kép Injektálással kezelt bálványfa állomány a kozárdi Pogányváron (fotó Papp Ferenc).jpg")
28. kép Injektálással kezelt bálványfa állomány a kozárdi Pogányváron (fotó: Papp Ferenc)
Az így fenntartott gyepterületeink célállapota egy erdőssztyepp-jellegű élőhelyszerkezet, ahol a kaszálatlan és kaszált gyepfoltok dominanciája mellett az egyedi hagyásfák és facsoportok, erdőfoltok, cserjés foltok és sávok, a fásszárú növényzet szegélyei, a természetes úton keletkező holtfa és az általunk levágott növényzet kupacai alkotnak mozaikot. Saját felméréseink és a különböző élőlénycsoportok specialistái által végzett felmérések is azt mutatják, hogy ez a gyepkezelési módszer alkalmas a Keleti-Cserhát erdőssztyepp-jellegű gyepterületeihez kötődő életközösségek hosszabb távú fenntartására.
29. kép Erdőssztyepp mozaik a sámsonházai Csűd-hegyen
A gyepkezeléseket az 1990-es évektől kezdődően kisebb (évi néhány, majd néhányszor tíz hektáros) volumenben igazgatóságunk saját költségvetéséből végeztük el. Később ágazati keretekből jutottunk hozzá nagyobb területű kezelések anyagi fedezetéhez, majd az utóbbi évtizedben a pályázattal elnyert projektekre helyeződött a hangsúly. A „Dombvidéki és hegyi rétek kezelése a BNPI területein” megnevezésű KEOP projekt 2023-2015 között zajlott, melynek keretében 150 hektáron állítottuk helyre gyepek jó természeti állapotát. Ezzel párhuzamosan a „Gépbeszerzés a Nógrád megyei védett gyepterületek fenntartásához” KEOP projekt jóvoltából létrehoztuk Garábon a Nógrádi Tájegység Területkezelési Központját, és gyepkezeléseket szolgáló gépparkot állítottunk munkába. Géppel is kezelhető nagyobb területek helyreállításával mintegy 300 hektárra növeltük jó állapotú gyepjeink méretét. A kevésbé érzékeny, speciális kezelést nem igénylő gyepjeink jelentős részét a helyreállításuk után, haszonbérleti szerződés útján helybeli gazdálkodók használatába adtuk, a jó természetességi állapot fennmaradását biztosító előírások mellett. A tájvédelmi körzet legértékesebb gyepjeinek kezelését továbbra is igazgatóságunk végzi, jelenleg túlnyomórészt a 2019-2026 között megvalósuló „Pannon gyepek és kapcsolódó élőhelyek hosszú távú megőrzése az Országos Natura 2000 Priorizált Intézkedési Terv stratégiai intézkedéseinek megvalósításával” megnevezésű integrált LIFE projekt finanszírozásával.
A 2010-es évekig rendszeres problémát jelentettek az engedély nélküli gyújtogatásból eredő, szabályozatlan gyeptüzek a tájvédelmi körzetben. A tavasszal, már számos növény- és állatfaj aktív időszakában gyújtott, esetenként 20-30 hektárra is kiterjedő tűzesetek nagy mértékben károsították az élővilágot. A katasztrófavédelmi szervezettel közös erőfeszítéseinknek köszönhetően, az utóbbi években jelentősen csökkent a gyeptüzek száma és kiterjedése.
.jpg "30. kép Gyeptűz utáni kép a sámsonházai Csűd-hegyről (2017).jpg")
30. kép Gyeptűz utáni kép a sámsonházai Csűd-hegyről (2017)
Az erdők és gyepek élővilágának megőrzése sok problémát vet fel, de a tájvédelmi körzet felszíni vizeinek védelme még nehezebb feladatok elé állít bennünket. A vizek szennyezésével valószínűleg mindannyian szembesültünk már, de a nagyközönség előtt nem, vagy alig ismert további negatív hatások tömkelege érinti a vízfolyásokat és az állóvizeket. A védett területek mesterséges lehatároltságát talán a vízfolyások mutatják meg a legjobban. A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet jelentősebb patakjai közül például egy sincs, amely teljes hosszában védett területen lenne.
31. kép A Zsunyi-patak védett szakasza
Noha ezek a vízfolyások természetvédelmi szempontból egy egységet képeznek, bizonyos szakaszaikra érvényesek a védett természeti területekre vonatkozó jogszabályok, más szakaszaikra viszont nem. Ez az anomália a tájvédelmi körzet esetén rendszeresen érezteti hatását. A vízfolyások állatvilágát (különösen a halfaunát) fokozottan érinti az átjárhatóság kérdése, azaz, hogy van-e olyan akadály a mederben, ami hosszabb távon megakadályozza a vízhez szorosan kötődő állatok le- vagy felúszását. Ilyenek lehetnek a különböző vízi műtárgyak (pl. mederlépcsők), és a völgyzárógátas tározók. Ahol ilyen létesítmények vannak a vízfolyás védett területen kívüli szakaszán, az erősen befolyásolja a védett területen belüli halpopulációk fennmaradását is. Helyi példaként a Kis-Zagyva patakon Nagykeresztúron létesült tározókat, illetve a Garábi- és a Szuha-patakon Felsőtold és Ecseg belterületén létesült mederlépcsőket említhetjük. Az átjárhatósági problémát súlyosbítja a vízfolyások utóbbi években fokozódó kiszáradása: az időszakosan kiszáradó szakaszokról általában folyásirányban lefelé menekülő halak a mederakadályok miatt nem tudják újra elfoglalni a felsőbb szakaszokat. A tározók további, nem kevésbé fontos hatásokat gyakorolnak a vízfolyásokra. A víz különböző tulajdonságainak, áramlási viszonyainak megváltoztatása mind a tározó fölött, mind az alatta elhelyezkedő szakaszon jelentkezik. A haltelepítések, illetve a halakkal és egyéb módon (pl. horgászeszközökkel) véletlenül behurcolt gerinctelenek a biológiai inváziók széles körének nyitnak utat. Sajnos ez a jelenség az oldaltározókból, illetve az adott patakkal kapcsolatban lévő többi vízfolyásból kiindulva is jelentkezhet. Egy mellékvízfolyáson épült tározóból valószínűsíthető például az új-zélandi iszapcsiga, illetve az ezüstkárász megjelenése a 2010-es években a Zsunyi-patakban.
A tájvédelmi körzeten belül rendszeresen teszünk mind megelőző, mind helyreállítást célzó intézkedéseket a vízfolyások élővilágának védelmében. Víztározók létesítését több esetben kellett megakadályozni, és az egyetlen engedélyezett esetben is (Ecseg árvízvédelme a Zsunyi-patakon létesített tározó nélkül nem volt megoldható), a tervezett állandó vízű tározó helyett a sokkal kevésbé problémás zöldtározó létesítését sikerült elérnünk. A legsúlyosabb vízfolyás-szennyezési esemény 2023-ban következett be, amikor egy alsótoldi állattartó telepről került nagy mennyiségű hígtrágya a Zsunyi-patakba, a folyami rákot és két, védett halfajt (kövi csík, tiszai küllő) is érintő tömeges pusztulást kiváltva. Itt sajnos a megelőzésre nem volt lehetőségünk, de a kezdeményezésünkre megvalósult szankcionálás, illetve a telep működésének felülvizsgálata, valamint a rendszeres természetvédelmi kezelői ellenőrzés a további hasonló esetek megelőzését szolgálja.
Vízfolyások ökológiai állapotának helyreállítását célzó legfontosabb intézkedéseink a „Kisvízi élőhelyek – Források, forráslápok és a kapcsolódó élőhelyek védelme a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” KEHOP projekt részeként, 2016-2019 között valósultak meg. Ecsegen a Zsunyi-patak és a Cserkúti-patak, Garábon pedig a Garábi-patak tájvédelmi körzethez tartozó szakaszain voltak olyan műtárgyak, amelyek akadályozták a halak hosszirányú mozgását. Ez a Cserkúti- és a Garábi-patak esetén is bizonyítottan a korábban előforduló halfajok eltűnését okozta a műtárgyak fölötti szakaszokról. A Garábi-patak fenéklépcsőjének átalakítása a halak által átjárható surrantóvá, illetve a másik két patak funkció nélküli fenéklépcsőinek elbontása meghozta a várt eredményt: 2023-ban a kövi csík előfordulását sikerült kimutatnunk valamennyi problémás szakaszról.
32. kép A Garábi-patakon fenéklépcső gátolta a halak mozgását
33. kép A fenéklépcső helyén létesített surrantón már fel tudnak úszni a halak
A tájvédelmi körzetben számos kis természetes tavat ismerünk, melyek közül legismertebbek a nagybárkányi Hármashatár-hegy suvadásaiban létrejött, úgynevezett hepetavak. Közülük egyikben (Nádas-tó) találták meg 1958-ban a Cserhát egyetlen ismert tőzegmohalápját, melynek eredetét későbbi vizsgálatok a legutóbbi jégkorszakig vezették vissza. (Azaz, ez egy valódi jégkorszaki maradvány élőhely.) A néhány további kis természetes tó (pl. mátraszőlősi Vörös-tó, Kettős-tó) mellett más, mesterséges eredetű vízállásokat is találunk (legjelentősebb a Kozárdi Kőfejtő bányatava), amelyek főként kétéltű-szaporodóhelyként játszanak kiemelt szerepet. Ezek a kis állóvizek, és a bennük élő, szaporodó állatok a klímaváltozás eddigi kárvallottjai között előkelő helyen állnak. Korai kiszáradásuk, vagy akár teljes megszűnésük a felszíni vizekben eredetileg sem gazdag Keleti-Cserhát természetvédelmének egyik legfontosabb problémájaként jelentkezik. A tájvédelmi körzetben még megmaradt állóvízi élőhelyek hálózatszerű működésének javítását célozták az előzőekben említett (kisvízi élőhelyek védelmét szolgáló) KEHOP projekt keretében megvalósult fejlesztéseink. Vízügyi tervezés és a szükséges engedélyezések után, 14 helyszínen hoztunk létre 100-350 m²-es felületű mesterséges vizes élőhelyeket.
34. kép Újonnan létesített vizes élőhely a tájvédelmi körzetben
Az így létesített kis tavakban eddig 6 kétéltűfaj sikeres szaporodását mutattuk ki, de jó vízmegtartásuk miatt még egy további lehetőséget is nyújtanak a kétéltűállományok védelméhez. A Cserhát hegylábainak természetes mocsármaradványai, illetve a hegyvidéki völgyek pocsolyái az utóbbi évek csapadékos tavaszain jó feltételeket biztosítottak több kétéltűfaj peterakásához. A későbbi csapadékhiány miatt azonban, ezek a vizek a kétéltűek átalakulását megelőzően kiszáradtak. A közelükben létrehozott (vizüket jobban megtartó) mesterséges kis tavakba több ezer zöld varangy, zöld levelibéka és erdei béka lárvát mentettünk át, ahol azok tömegével tudtak átalakulni.
35. kép A jelenleg még gyakori erdei békát is veszélyezteti szaporodóhelyeinek kiszáradása
A tájvédelmi körzet első bemutatóhelyeit igazgatóságunk az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején, bányarekultivációk keretében létesítette. Kis kőfejtőkben, egy-két geológiai ismertető tábla, illetve padok, asztalok elhelyezésével létesültek ilyen bemutatóhelyek Cserhátszentivánban, Felsőtoldon, Márkházán. Fontosabb földtani értékek, így a sámsonházai Vár-hegy kőfejtője (amit a miocén vulkánosság legszebb hazai feltárásai között tartanak számon), a mátraszőlősi Függő-kő, illetve a kozárdi Pogányvári kőfejtő bemutatása szintén a bányarekultivációs intézkedésekkel indult el, azonban ezeket az elkövetkező időkben, Interreg, KEOP és KEHOP projektek részeként tovább fejlesztettük. Így a sámsonházai Vár-hegy geológiai bemutatóhely és a Buda-hegyen létesített geológiai és biológiai tanösvény, később kiegészülve a Csűd-hegyen egy betekintővel és esőházzal, egy nagyobb bemutató egységgé alakult.
36. kép A Vár-hegy kőfejtője Sámsonházán a hazai miocén vulkánosság egyik legszebb feltárása
A Pogányvári kőfejtőben komplex Natura 2000 és geológiai (vulkanológiai) bemutatóhelyet alakítottunk ki. Ezek a miocén vulkáni jelenségek és üledékes kőzetek megismerésére kiváló lehetőséget adó földtani és őslénytani értékek, a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrával, a tájvédelmi körzetet magába foglaló Novohrad-Nógrád Geopark részeként is fontos szereppel bírnak.
37. kép A pogányvári bemutatóhely vulkanológiai ismertető táblái Kozárdon
A Nógrádi Tájegység Natura 2000 területein (vagy ahol célszerűbb volt, ott a közeli településeken) 2019-ben helyeztünk ki egységes tematikával megtervezett táblákat, az európai jelentőségű természetmegőrzési területek és fajok megismerésének elősegítésére. A tájvédelmi körzet részét képező két természetmegőrzési területen esőházak is létesültek a bemutató táblákkal együtt. A garábi területkezelési központban a kétéltűek védelmét, illetve a kisvízi élőhelyek védelmét szolgáló (már többször említett) KEHOP projektet bemutató táblák létesültek, egy oktatási célra alkalmas mesterséges kis tóval. Ugyancsak Garábon, a tölgyerdők védelmére irányuló Life4oak Forests projekt részeként jelenleg készül egy természetvédelmi erdőkezelést bemutató tanösvény.
2019-től a tájegységben, így a tájvédelmi körzet területén is, egy jól felszerelt oktatóbusz emeli az oktatási-szemléletformálási tevékenységünk színvonalát. A „Vidra Verda – a guruló természetbúvár” elnevezésű, természetiskolai minősítéssel rendelkező járművünkkel fel tudjuk keresni a településeket, és ott helyben tartunk foglalkozásokat. A vizek, az erdők és a rétek élővilágának megismerését egy-egy oktatási modul segíti, és a gyerekek (vagy akár felnőtt csoportok) közösen deríthetik fel településük élővilágát munkatársunkkal. Az oktatóbusszal nyújtott programjainkat, az élőlények tanulmányozását biztosító eszközök mellett, különböző játékok teszik változatosabbá.
.jpg "38. kép A Vidra Verda oktatóbusszal már sok településen fordultunk meg (fotó Csákiné Dobos Laura).jpg")
38. kép A Vidra Verda oktatóbusszal már sok településen fordultunk meg (fotó: Csákiné Dobos Laura)
Ha napos időben, kora tavasztól késő őszig kimegyünk a tájvédelmi körzet egyik rétjére, szinte mindig virágzik valamilyen növény, és a virágokon szinte biztosan látunk gyűjtögető vagy táplálkozó rovarokat. Ha még jobban szétnézünk, észrevehetjük, hogy a talajba ásott lyukakból vagy sárból emelt kis tornyokból apró méhek sokasága szálldos ki, és ha szerencsénk van, a látványosabb poszméhek fészkének nyílását is észrevehetjük. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló réteken elsődleges célunk a változatos élővilág, többek között a rovarfajok sokaságának fenntartása. Az itt élő rovarfajok között pedig nem kevés az olyan hártyásszárnyú (méhek, poszméhek, darazsak) és kétszárnyú (például zengőlegyek, fürkészlegyek), amelyek döntő szerepet játszanak sok fontos haszonnövényünk (köztük szinte minden gyümölcstermő növény) beporzásában, illetve egyes mezőgazdasági károsítók állományszabályozásában. Ez az utóbbi időben sokat hangoztatott ökoszisztéma szolgáltatások egyik iskolapéldája, és rámutat arra, hogy miért is fontos a jó állapotban megmaradó természeti területek hálózatának fenntartása. Számos hasonlóan egyszerű, és ennél bonyolultabb jelenség is magyarázza, miért fontosak a védett természeti területek, az erdők klímaszabályozó és talajvédelmi szerepétől a tudományos és esztétikai szempontokig.
39. kép A virágban gazdag rétek a megporzó rovarok menedékhelyei
Igazgatóságunk a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetben továbbra is a jó természeti állapot fenntartására, a természeti értékek megőrzésére és védelmi szempontokkal összeegyeztethető bemutatására törekszik. Két, kidolgozás alatt álló programunk, az „Erdei és erdőssztyepp élőhelyek megőrzése, fejlesztése a Nógrádi Tájegység területén” nevű KEHOP Plusz projekt, és a Novohrad-Nógrád Geopark turisztikai fejlesztését szolgáló Interreg projekt már a közeljövőben ezeket a célokat fogja szolgálni.
Szöveg és fotó: Harmos Krisztián tájegységvezető (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrádi Természetvédelmi Tájegység)
