1893. február 15-én a Természettudományi Társulat nyilvános szakülésén Herman Ottó előadást tartott a két évvel korábban Miskolcon talált szakócákról.
Herman Ottó
Az előadásról, amely a következő másfél évtizedben számos vitát kavart, így számolt be másnap a Budapesti Hírlap:
"Herman Ottó jelentést terjesztett elő a miskolci őskori — paleolit — leletről, mely három darab szarukőszerű kova-szakolcából áll, a melyek közöl különösen a két nagyobb darab nem csak nagyságával, hanem azzal is kitűnik, hogy teljesen megfelel annak a típusnak, a melyet Martillet a francia lelőhely szerint chelles-nek nevezett el. Az előadó részletesen tárgyalta a paleolit-leletek kritériumait s kimutatta, hogy a miskolci lelet, alak, anyag és technika dolgában magában egyesíti mindazokat az ismertető jegyeket, a melyek az őskorra nézve jellemzők. A döntő körülmény azonban az, hogy ezek a kőszakolcák az alluvium alatt, sőt a bécsi fölvétel szerint már az özönvíz rétegében feküdtek. Rámutatott az előadó, hogy mindazoknál a magyar leleteknél, a melyeknek paleolit volta vitás volt, bizonyos kétségek merültek föl, mert a jellemző jegyek, különösen pedig a földtani fekvés bizonytalan volt. Így tehát mindeddig csupán csak a miskolci lelet vehető klasszikusnak. A földtani fölvevés azért fontos, mert a tudomány kiderítette, hogy az Őskori leletek mindenütt ugyanabban a földtani rétegben feküsznek.
Kőeszközök a későbbi kutatásokból. Forrás: Természettudományi Közlemények 1908.
A miskolci lelet sokszorosan új irányt jelöl a prehisztorikus kutatásnak s Magyarország őstörténetét sok ezer évvel vezeti a múltakba. E lelettel eldől az a vita is, mely prehisztórikusainkat két táborra osztotta, a mennyiben az egyik rész úgy vélekedett, hogy a magyar földön az őskorszak nem uralkodott, míg a másik rész — Ipolyi, Hampel és mások — az ellenkezőt, t. i. azt vitatták, hogyaz Ősember nálunk is akkor szerepelt, a mikor a földség egyéb pontjain: az utóbbiak nézete tehátgyőzött. Az előadó különösen súlyt fektetett arra, hogy az őskornak kérdését egy adott területrenézve csak a földtani fekvés számbevétele döntheti el, mert el kell fogadni, hogy abban a kezdetleges korban is bizonyos megfelelő közlekedés állott fenn, különösen pedig az ifjabb kőkorban, melyben eleintén sok őskori tárgy is szerepelt, így ennek elhurcolása oly területekre, a melyeken az őskor nem szerepelt, nincsen kizárva.
Arra a leletre vonatkozólag, mely a baráthegyi barlanglelet cím alatt a hatvanas években föltünést okozott volt, de a melyet mégis mindig bizonyos homály fedett, az előadó rámutatott a lelet kőszakolcájára, mely szerinte nem is az, hanem egy elromlott újkőkori magkő — nucleus — hozzá, Krenner dr. szerint, flint-ből, tehát oly kőnemből való, a minőt eddig hazánkban még nem találtak.
A miskolci lelet Bársony János városi tiszti ügyész házának alapjából került napfényre, 2 1/2,—3méter mélységből ; a két nagy darab Széll Farkas táblai elnök és az előadó birtokába került. A leletről úgy a régészeti, mint a természettudományi társulat irataiban értekezések jelennek meg, később a külföldön is."
Herman Ottó bejelentését követően 1906-ban kezdődött el a Bükkben az ősemberek nyomainak a kutatása, Darányi Ignác támogatásával. A kutatások vezetője Kadić Ottokár volt, aki a Hámor környéki barlangok feltárásával kezdte a munkát. Az első leletek, paleolit kőszerszámok a Szeleta-barlangnál kerültek elő, később pedig többek között a répáshutai Balla-barlang, az Istállóskői barlang és a Subalyuki-barlang is feltárásra került.
A Bársony-ház homlokzata Miskolcon
