Mozgalmas február a Harkály Házban 2025.03.06. 12:16 A tél utolsó hónapja igen mozgalmasra sikerült a Harkály Házban. Tovább olvasom
Őrizzük meg régi gyümölcsfajtáinkat – Oltónapok a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál 2025.02.13. 10:15 A természetvédelemnek a vad fajok védelme mellett a kultúrnövények régi, helyi tájfajtáinak megőrzése is feladata. A régi fajták önmagukban is értékes genetikai és kulturális értéket képviselnek. A hagyományos gyümölcsösök esetében ehhez egy fontos ökológiai szerep is társul az általuk nyújtott élőhelyek révén. Jelentőségük a jövőben nőhet is, mert a helyben adaptálódott fajták, változatok a klímaváltozással szemben sok esetben ellenállóbbnak bizonyulnak. Ezt felismerve az Agrárminisztérium március 25-ét a Magyar gyümölcs tájfajták jeles napjaként tartja számon. Tovább olvasom
Kaktuszok a Mátrában II. – A Cserteri vár ostroma 2025.01.22. 10:55 A Cserteri vár az 1300-as évek elején épült középkori várunk, első írásos emléke 1329-ből származik. 1552-ben a törökök harc nélkül foglalták el és rombolták le, majd a törökök kiűzése után került ismét magyar kézre. Ekkor újjáépítették, de tulajdonosai a továbbiakban nem foglalkoztak az állapotával, így az omladozó falak köveit és gerendáit a közeli Hasznos település egykori lakói elhordták építőanyagnak. Ma egy erősen leromlott állapotú várrom áll már csak a Pásztó-Hasznos település határában fekvő Várhegyen. Tovább olvasom
A Mátra Kincsei téli előadássorozat 2024.11.22. 13:07 Decembertől februárig havi rendszerességgel várjuk az érdeklődőket természetvédelmi, természetismereti előadásainkkal a mátrafüredi Harkály Házban. Az előadásokat követően teadélutánra invitáljuk Önöket, ahol kötetlen beszélgetés keretében lehetőség lesz az előadással kapcsolatosan felmerülő kérdések, gondolatok megvitatására. Tovább olvasom
Víz világnapja a Bábakalács Természetiskolában 2025.03.20. 09:00 BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpont A Víz Világnapjához (március 22.) kapcsolódóan Felsőtárkányba hirdetünk programot diákcsoportoknak. A jeles nap egyik kiemelt célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. Tovább olvasom
"Harkályok ideje" elnevezéssel harkály-megfigyelési, terepi program iskoláknak 2025.03.17. 09:00 BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpont A tél végén, tavasz elején gyakran hallatják a harkályok jellegzetes doboló, kopogó hangjukat. Ez ilyenkor a párkeresés és a nász időszaka a fakopáncsoknál. Erről és sok más érdekes információról hallhatnak azok a diákok, akik kilátogatnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felsőtárkányi Nyugati- Kapu Látogatóközpontjába. Tovább olvasom
Őrizzük meg régi gyümölcsfajtáinkat – Oltónapok a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál 2025.03.29. 15:00 Harkály Ház A természetvédelemnek a vad fajok védelme mellett a kultúrnövények régi, helyi tájfajtáinak megőrzése is feladata. A régi fajták önmagukban is értékes genetikai és kulturális értéket képviselnek. A hagyományos gyümölcsösök esetében ehhez egy fontos ökológiai szerep is társul az általuk nyújtott élőhelyek révén. Jelentőségük a jövőben nőhet is, mert a helyben adaptálódott fajták, változatok a klímaváltozással szemben sok esetben ellenállóbbnak bizonyulnak. Ezt felismerve az Agrárminisztérium március 25-ét a Magyar gyümölcs tájfajták jeles napjaként tartja számon. Tovább olvasom
Felsőtárkány - Hulladék tanösvény 2022.12.05. 11:37 A 4 állomásos hulladékos tanösvényen végigsétálva megismerkedünk a hulladékcsökkentés lehetőségeivel: a megelőzés, szelektálás, újrahasznosítás fogalmaival. Megtudhatjuk, mit tehetünk a saját környezetünkben a hulladék csökkentése érdekében. Tovább olvasom
Esztáz-kői-barlang 2018.08.08. 10:31 A kicsi, de annál látványosabb cseppkövekben bővelkedő barlang Felsőtárkánytól 3,5 km-re, a Gyetra-völgyben nyílik. A barlangban sem villanyvilágítás, sem betonjárda nincs, egy helyen létra segíti a közlekedést. A barlang hőmérséklete 9-10 fok körül alakul, vizes-sáros és száraz szakaszok egyaránt találhatóak. Tovább olvasom
Gyöngyösi Sárhegy Természetvédelmi Terület 2018.04.07. 15:41 Védetté nyilvánítás: 1975 Terület: 186 haKezelési terv>>> Tovább olvasom
Szent István-barlang 2018.02.21. 16:22 Szent István-barlang Felhívjuk a Miskolc Pass turisztikai kártyával érkező látogatóink figyelmét, hogy a túraindulás előtt legalább 10 perccel a jegypénztárnál regisztrálni szíveskedjenek! Tovább olvasom
Geopark Vendégház 2019.11.16. 08:46 Tematikus vendégházunk geoparki mintaprojektként jött létre a Bükk-vidék Geopark értékeinek a bemutatására, egy igazán különleges helyszínen, Bükkszentkereszt központjában. Tovább olvasom
Erdei kemping és faházak 2019.05.17. 12:38 Az Erdei Kemping a Bükk-hegységben, Eger és Miskolc között egy csendes völgyben, erdővel övezett területen, csörgedező patak mellett fekszik, Répáshuta határában, a Bükki Nemzeti Park közepén. Tovább olvasom