Arlói suvadás (Csahó-hegy, Arlói-tó)

Kérjük görgess

Kérjük görgessen
Közép-Európában egyedülálló természeti látványosságot kínál az Arlói-tó és térsége. A településtől DK-re, kb. 1 km távolságra, a Suvadás utcs éa a Várhegy utca által közrefogott trületen helyezkedik el a suvadással létrejött tó. Egy hegyoldal lecsúszott, és eltűnt az alatta kivájt bányajáratokban, a lezúduló homok pedig elzárta a forráspatak útját, és így közel 30 holdas tó keletkezett. XIX. században és a XX. század elején az Arló település keleti részén intenzív barnakőszén bányászat folyt. fejtési eljárásaihoz tartozott a robbantásos frontfejtés, mely kisebb-nagyobb rezonanciákat okozott egyes területeken. A Csahó-hegy geomorfológiai adottságai (vízzáró agyagréteg felett vízátengedő homok) és a kis földmozgások következményeként három ízben szakadt le a hegy nyugati feléről egy-egy jelentősebb földtömeg. 1863-ban, 1910-ben és 1929-ben voltak jelentősebb tömegmozgások és zárták el egyre jobban a Szohony-völgyet. A csuszamlás hossza 300 méter, mélysége pedig 50-60 méter, amit a függőleges szakadás jól szemléltet. A földmozgást a térség megszüntetett bányajáratai idézték elő, amelyek beszakadtak, a fölöttük lévő hatalmas földtömeg pedig eltűnt a mélyben, illetve lezárta a völgy bejáratát. A gátszerű képződmény eltorlaszolta a patak útját, így megszűnt a területről a forrás- és csapadékvíz lefolyása. Az évek során felgyülemlett víztömeg legnagyobb mélysége eléri a tíz métert. A folyamatosan emelkedő vízszint eláradással fenyegette a falut, így meg kellett oldani a szintszabályzást. Többszöri kísérlet eredményeként jött létre a mai bukóaknás szabályzó. A tó felülete stabilizálódott, a földkönyvi kimutatás szerint 8,1 ha-os.
3663 Arló Arló, Suvadás u. 1

Kapcsolódó