A tavasz korai hírnökei - a hunyorok nyomában

Bár joggal gondolhatjuk, hogy a tavasz legelső hírnökei a kikeleti hóvirágok (Galanthus nivalis), de a Bükkben a virágzási idejét tekintve sok esetben nem maradnak el tőlük a pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) egyedei sem.

A színpompás hunyorok többségét az ember már régóta kertészetekbe vonta, több fajuk mostanában hozza szebbnél-szebb virágait. Talán nem mindenki tudja, hogy nálunk őshonosan is előfordulnak hunyor-fajok, jelen írásban a Bükkben is élő pirosló hunyort mutatjuk be.

Virágzó pirosló hunyor gyertyános-tölgyes élőhelyen Felsőtárkánynál (fotó: Schmotzer András)

Jelen ismereteink alapján 20-22 hunyorfaj ismert a világon, melyek elterjedése Eurázsiára szorítkozik. Csak pár fajuk fordul elő Távol-Keleten, a többségük Kelet-Európa, a Balkán és a Mediterrán térség hegyvidékeinek a lakói. A faj tudományos nemzetségneve (Helleborus) az ógörög ’helléboros’-ból származik, melynek első tagja (’elein’ ) sérülést, míg a második (’bora’) ételt jelent. Ez már utal valamelyest a fajok mérgező voltára. A faj angol nevei igencsak megtévesztők, mert egyes fajaikat „téli rózsának” (Winter rose), „karácsonyi rózsának” (Christmas rose) vagy „böjti rózsának” (Lenten rose) nevezik, holott ők nem a rózsafélék, hanem a boglárkafélék családjába tartoznak. Furcsa, hogy egy ilyen növény ünnepli Krisztus születését, mivel a nemzetség szinte összes tagja erősen mérgező. A négy klasszikus mérgező növény egyike, a nadragulya (Hyoscyamus), a bürök (Conium) és a sisakvirág (Aconitum) mellett. A hunyorok elsősorban egy szívre ható, digitálisz-szerű glikozidot (un. helleboreint) tartalmaznak.

A hunyorok használata az i. e. 1400-ig nyúlik vissza, amikor tisztítószerként használták, annak érdekében, hogy az „megtisztítsa az elmét minden perverz szokástólt”. Az ókori görögöktől kezdve a középkoron át dokumentálták a hunyorok felhasználását. Használták állati betegségek esetén, állatok megáldására és a gonosz szellemektől való megóvására. De "a melankóliától való megtisztításra és a szív felvidítására" is szolgált, sőt egy babona szerint még arra is szolgáltak, hogy láthatatlanná tegyék az embert!

A hunyorfajok itt leírt „háziorvos és gyógyszerész által nem ajánlott” felhasználását nem javasoljuk a kedves olvasóknak több szempontból sem. E mérgező növények mindhárom hazai faja védett, valamint elterjedésük jelentős része védett természeti területhez köthető. A három hazánkban is előforduló hunyorfaj szép példáját mutatja földrajzi helyettesítésre (vikarizmusra). Míg az illatos hunyor (Helleborus odorus) Dél-Dunántúl keleti részén, a kisvirágú hunyor (H. dumetorum) a Dunántúli-középhegységben, valamint a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Dunántúl nyugati felén él, addig a pirosló hunyor (H. purpurascens) csak az Északi-középhegységben és a Pilisben él.

A fekete hunyor nevét természetesen nem a virág színéről, hanem az áttelelő fekete gyöktörzséről kapta (fotó: Táborská Jana)

Bükki túráink során csak pirosló hunyorokkal találkozhatunk, melyek enyhe teleket követően akár már februárban is virágot bonthatnak. Többféle élőhelytípusban is előfordulnak, az üde lomberdőktől (bükkösök és gyertyános-tölgyesek), patakparti ligeterdőkön át a hegyi rétekig. Legnagyobb tömegben elsősorban mészkövön, sziklaerdőkben fordulnak elő. Ha valaki egy hosszabb (10 kilométeres) túrát tesz meg mostanában biztosan találkozhat velük a turistautak mentén is!

Ismerjük meg kicsit közelebbről a növényünket is. Vaskos gyöktörzséből tavasszal hozza ki virágait, ezzel egyidőben a leveleit is. A szár csúcsán murvalevelek fejlődnek majd ezek hónaljában fejlődnek a virágok, melyek kezdetben felállók, majd fejlődésük során bókolóvá válnak. Nagyméretű (15-20 cm-t is elérő) levelei egészen ősz végéig feltűnőek, ezek hosszú nyelűek, ölbefogottak. A virágok felépítése mindenképp' figyelmet érdemel. A bíborpiros színű „virág” (innen kapta a tudományos fajnév a „purpurascens” jelzőt) valójában a növény feltűnő csészéje, mely sokáig, a termések beéréséig megmarad. A párták valójában elcsökevényesednek és apró mézfejtőkké alakultak, melyek a rovarok (méhek, poszméhek) odacsábitásáért felelősek. Feltűnő a sok – spirálisan elhelyezkedő – porzólevél. A fennmaradó bíborpiros csésze védelmében érnek be a csokrosan fejlődő hosszúkás tűszőtermések, melyek a magokat rejtik. A magok sem maradnak el a trükközésben, külső felszínükön, a köldök táján kocsonyás, ragadós-szivacsos, magas olaj és fehérjetartalmú képződményeket (un. elaioszomákat vagy magszemölcsöket) fejlesztenek, melyek odavonzzák a hangyákat (és talán a csigákat is), amik a magvakat széthurcolják.

A pirosló hunyor közeli virágfotóján jól láthatók a spirálisan fejlődő porzólevelek, középen a magházzal és oldalt körben a kürt alakú mézfejtők, amik a rovarok odacsábításáért felelősek (fotó: Schmotzer András)

A rokonfajok közül kertekben leginkább a fekete hunyort (H. niger) és a pirosló hunyorra nagyban emlékeztető keleti hunyort (H. orientalis) lehet megtalálni. Utóbbi fajnak a levelei mindig örökzöldek, míg a bükki növényeink télre visszahúzódnak. A fajok igen gyakran kereszteződnek, így számos szín és formavilágú hunyor változat jöhet létre. A természetben előforduló hazai hunyorok mind védettek, gyűjtéssel ne veszélyeztessük őket. Inkább elő a fényképezőgéppel és gyönyörködjünk bennük és az őket látogató rovarokban!

A keleti hunyor hibrid az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem botanikus kertjében (fotó: Táborská Jana)

Források:

Mabberley, D.J. (1997): The Plant-Book. – Cambridge University Press

Perry, L. (2015): Hellebore – Lenten Rosa. The Green Mountain Gardener, online

Suba J. (2002): A bükk növényvilága. – Mezőgazda Kiadó

Kapcsolódó

5 Ipolytarnóc

5 Ipolytarnóc

2023.04.19. 14:21
Ronja:Das Naturschutz Gebiet Ipolytarnóc wird vom Bükk Nationalpark Direktorat verwaltet, hier durften wir vom 21. bis zum 27. November helfen und lernen. Das Naturschutzgebiet ist eine Fundstätte für eine Vielzahl von Fossilien, wie Haifischzähne, Blattabdrücke, versteinerte Bäume und Tier-Fußabdrücke. In unserer Zeit in Ipolytarnóc durften wir viel über die Geschichte des Naturschutzgebietes erfahren, eine Vulkankatersstrophe vor etwa 20 Millionen Jahren bewahrte die Fauna und Flora im Gebiet. Auf verschiedenen Naturlehrpfaden ist es möglich viel über die Relikte der geologischen Vergangenheit des Naturschutzgebietes zu lernen.Die Zeit in welcher wir in Ipolytarnóc waren liegt in der Nebensaison, weshalb weniger Ökotourismus stattfindet, trotzdem konnten wir bei verschieden Aufgaben helfen. So haben wir nicht nur viel gelernt, sondern beim Laub fegen, Zaun reparieren und Häcke schneiden geholfen. Beim Laubfegen in Ipolytarnóc haben wir einige der Arbeiter:Innen kennen lernen dürfen, von welchen wir etwas über die Pflanzen und die Vergangenheit des Naturschutzgebietes lernen konnten. Aber auch das Häcke schneiden und Zaun reparieren war eine spannende Erfahrung, bei der wir einiges lernen konnten. Weiterhin haben wir viele Lehrpfade besichtigt und viele Fossilien anschauen dürfen, Imre welcher in Ipolytarnóc arbeitet hat uns die verschiedenen Teile des Besucherzentrums gezeigt und so konnten wir beispielsweise den versteinerten Baum betrachten, welcher auf dem Foto zu sehen ist. Durch die Kiefer mit einem Durchmesser von acht Metern und einer Länge von fast hundert Metern, wurde das Naturschutz gebiet bekannt. In dem Besucherzentrum gibt es viele interaktive Möglichkeiten für die großen und kleinen Besucher die Geschichte des Naturschutzgebietes kennenzulernen. Es gibt beispielsweise ein 4D Kino über die Tiere, welche früher in der Region gelebt haben und eine spannende Ausstellung mit verschiedenen Fossilien.
Tovább olvasom