Európai Geoparkok Hete és Vulkánnap a Miocén Parkban

2023.05.23. 09:00 - 2023.06.04. 18:00

1
Európai Geoparkok Hete és Vulkánnap a Miocén Parkban

Az UNESCO Globális Geoparkok regionális hálózatának tagjai, az Európai Geoparkok tavasz végén, nyár elején minden évben megemlékeznek öreg kontinensünk földtani örökségéről, melyhez 2023. május 23. és június 4. között az Ipolytarnóci Ősmaradványok is csatlakoznak.

A szlovák-magyar, transznacionális Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark sok érdekes programmal ünnepli meg földtani- és kulturális örökségét, hagyományait. Beléptető kapuja a mi Miocén Parkunk, ahol a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakértői által vezetett túrák során érhetők tetten az egykori tengerek és vulkáni katasztrófák nyomai. Földünk dinamikus élete és az éghajlatváltozások mellett az Ősvilági Pompeji legújabb őslénytani felfedezéseivel is megismerkedhetnek a résztvevők a geológiai tanösvényen. De az Európai Geoparkok Hete tiszteletére egyéb speciális, tematikus programokat is szervez a terület, melyeken érdemes részt venni.

  • Május 27-én 11 óra 45 perckor a fogadóépülettől induló Miocén Ősvilági tematikus túrán a résztvevők a Pannon-tó bükkábrányi fáitól, a vulkáni katasztrófán keresztül, az őstengeri cápákig búvárkodnak a múltban, átélve az éghajlat változások megpróbáltatásait is. A tematikus túrán csak az előre regisztráltak vehetnek részt (3.000 Ft/fő), a részvételi szándékot az ipolytarnoc@osmaradvanyok.hu email címre május 26-ig beérkezett levélben lehet jelezni.

Kicsit rendhagyó módon, a szervezők külön kérésére Pünkösd vasárnap, május 28-án a Margitszigeti Dínó fesztivál családi programja keretében is megjelenik Geoparkunk, az Ipolytarnóci Ősmaradványok révén a Jurrasic Park film-zene-koncert előtt. Lám Ipolytarnóc és Geoparkunk tényleg nem ismeri a határokat! Erre a június 3-i program is bizonyítékkal szolgál majd, de ne siessünk előre, hiszen még május 28-29-én no meg június elsején is lesz valami különleges, érdemes lesz a területre visszavetődni..

Visszatérve Ipolytarnócra, május 28-án különleges gyermeknapi programok is lesznek a Lombkorona kávézó cápás tavacskája mellett :ugrálóvár, arcfestés, kincskeresés, kézműves foglalkozások és 13 óra 30 perckor kezdődően Bohóc műsor! Ezen a napon bográcsos palócgulyást és helyi fokhagymás kenyérlángost is kínálnak.

Május 29-én termelői vásárt tartanak a fedett filagória alatt, ahol a helyi őstermelők és kézművesek portékát lehet megcsodálni, no meg csurgatott kenyeret és parázson sült malomkalácsot majszolni.

  • Június 1-jén egész Európában Vulkánnapot tartanak, melynek tradíciója van az Ősmaradványoknál. (Egy előző beszámoló linkje) Ezen a napon geológiai tanösvényi vezetett túrák és egy különleges tematikus szabadtéri program szorítkoznak a vulkanizmus részletezésére. 10 óra 45 perckor az Ősfenyő Belépő fogadóépülettől indul a vulkántúra, melyen geológiai tanösvényi jeggyel lehet részt venni.

A vezetett program a miocén erdőn keresztül a geológiai tanösvényt, majd a kőzetparki ösvényt érintve érkezik vissza a fogadóépülethez. A kb. 2 óra időtartamot felölelő túra 2,3 km hosszú, könnyű terepi sétát jelent, melyre a limitált létszám miatt az ipolytarnoc@osmaradvanyok.hu email címre érdemes írásban előre bejelentkezni.

  • Június 3-án egy országhatárokat átívelő tematikus túrát szerveznek a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark beléptető kapujától a szlovák oldalon megbúvó különleges fatörzsbarlangig. (Egy előző beszámoló linkje.) Találkozó az Ősfenyő Belépő fogadóépületben 11 órakor, a túra időtartama kb. 3 óra, a program várható vége 14 óra. Útvonal: 10 km-es, közepesen nehéz terepviszonyú túra, megfelelő ruházat és lábbeli viselése ajánlott. A tematikus túrán csak az előre regisztráltak vehetnek részt (3.000 Ft/fő), a részvételi szándékot az ipolytarnoc@osmaradvanyok.hu email címre június 2-ig beérkezett levélben lehet jelezni. Figyelem, a május 24-én érvénybe lépő szlovákiai ideiglenes határellenőrzés miatt ez a program sajnos elmarad!

Kapcsolódó

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

2023.04.19. 14:18
Vom 23. bis zum 28. Oktober waren wir in dem Kiskunság Nationalpark, der Nationalpark wurde im Jahr 1975 gegründet und liegt zwischen Donau und Theiß in der Mitte von Ungarn. Die beiden Freiwilligen Paul und Tristan absolvieren hier ihren Freiwilligendienst, wie Marei und ich sind sie auch mit dem Kulturweit Programm in Ungarn. Damit wir die diversen Landschaftsformen in Ungarn etwas besser kennen und verstehen lernen können, haben wir uns, so wie die Freiwilligen vor uns für ein gemeinsames Austausch Projekt entschieden. Während sich das bewaldete Bükk Gebirge durch verschiedene Karstformationen und Kalksteinberge auszeichnet, sind im Kiskunság Nationalpark verschiedene Steppen, Salzwiesen und Weiden vorzufinden. Beide Nationalparks sind also sehr unterschiedlich und in ihrer Biodiversität einzigartig, weshalb der Austausch eine spannende Lernmöglichkeit darstellt. An dem meisten Tagen waren wir mit Csaber einem der Ranger des Kiskunság Nationalparks unterwegs, dieser hat uns viel über die Artenvielfalt in Nationalpark erklärt. Die Puszta steppe bieten ein Lebensraum für zahlreiche Pflanzen und Tiere, so hatten wir das Glück an einem Tag great bustards (Großtrappen) zu sehen. Diese gehören mit einem Gewicht von bis zu 16 kg zu den schwersten flugfähigen Vögeln der Welt. In den letzten zweihundert Jahren ging der Mitteleuropäische Bestand fast verloren, weshalb die Vögel heute besonders geschützt werden müssen. Weiterhin haben wir Common Hackberries (Amerikanischer Zürgelbaum) herausgerissen, diese aus Amerika importierte Pflanze stellt durch ihre rasante Verbreitung eine starke Gefährdung für die Artenvielfalt da. Die Lebensbedingungen im Nationalpark sind günstig für die Common Hackbeeries, so dass sie sich schnell weiterverbreiten können, weshalb ihr Bestand reguliert werden muss. Breitet sich eine invasive Pflanzenart zu weit aus und gefährdet die heimische Artenvielfalt, so wird eingegriffen. Würden sich die invasiven Pflanzen weiter ausbreiten und dann von einer Krankheit befallen werden, so wären direkt alle Pflanzen betroffen, aus diesem Grund soll die Artenvielfalt geschützt werden. Im Kiskunság Nationalpark durften aber auch viele andere spannende Erfahrungen machen, in der Waldhütte in welcher wir in der Woche unseres Aufenthalt gelebt haben, gab es keine Heizung, weshalb wir Holz gehakt haben um zu heißen, Trinkwasser gab aus Kanistern und zum Duschen haben wir ein Duschfeuer angemacht. Durch diese Erfahrung sind uns viele Privilegien noch einmal deutlich bewusster geworden und wir haben sie noch mehr zu schätzen gelernt. Die Erfahrungen im Kiskungság Nationalpark waren also auf ganz vielen verschiedenen Ebenen sehr bereichernd.
Tovább olvasom