Új kihívások a szárazság idején 2022.07.11. 15:07

Az elmúlt időszakban jelentkező extrém vízhiány újabb kihívások elé állítja Igazgatóságunkat is. Sajnos egyre inkább szembesülnünk kell a klímaváltozás negatív hatásaival, melyek egészen új feladatokat rónak ránk.

Az elmúlt hetekben komoly vízhozamú patakok, és más jelentős vizes élőhelyek is teljesen kiszáradtak, a kisebb pocsolyákról, apró vízfoltokról nem is beszélve! Ezt a vizekhez kötődő élővilág erősen megsínyli, és hosszú távon egyre nehezebb lesz megoldani védelmüket.

A Kövicses-patak leszáradt medre Pásztón

Őrszolgálatunk sajnos többször is helyszínelt olyan patakokat a közelmúltban, ahol a szárazság mellett az illegális vízkivétel is nagyban hozzájárult a vízfolyások eltűnéséhez. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a természetes vizekből való kerti és szántóföldi locsolás engedélyköteles tevékenység! Ezek a vízkivételek ráadásul nemcsak vízjogi engedélyezési problémákat vetnek fel, hanem védett állatfajokat is veszélyeztetnek! Nemrégiben például a pásztói Kövicses-patak is teljesen kiszáradt, melyben valószínűleg nagy szerepe volt az illegális vízkivételeknek. A mederben visszamaradó kisebb vízfoltok ökológiai csapdaként működtek a halak számára, ezekben gyűltek össze végső lehetőségként. Őrszolgálatunkat is riasztották egy ilyen kis pocsolyához, melyben sajnos már nagy mennyiségű hal pusztult el, köztük több, védett fenékjáró küllőt is találtunk. A még életben lévő halakat sikeresen kimentettük, és áthelyeztük egy másik vízfolyásba.

Illegális vízkivételi pont

Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy felelősségteljesen végezze a locsolást, ne a természetes vizekből vegye ki a vizet! Alkalmazzunk olyan módszereket, melyekkel nem veszélyeztetjük a körülöttünk élő élővilágot, a csapadékvíz összegyűjtése a tetőkről például nagyszerű alternatívát jelent.

A patakok leszáradása bizonyos szakaszokon a halállomány teljes eltűnéséhez vezethet, ugyanis a vízfolyásokon sok helyütt olyan műtárgyak találhatók, melyek a hosszirányú átjárhatóságot teljesen megszüntetik. Ha ezen műtárgyak fölött kiszárad a patak, akkor később oda már nem tudnak visszatelepülni a halak az alsóbb szakaszokról. Igazgatóságunk pályázati forrásokból már több ilyen veszélyes műtárgy átalakítását is elvégezte az elmúlt években, de a jelenlegi helyzet rávilágít arra, hogy tovább kell folytatni ezeket a munkákat is.

Ökológiai csapdaként működő, visszamaradó vízfolt a patakmederben

A jelentkező vízhiány, a patakok kiszáradása azonban nagyobb volumenű problémákra is felhívja figyelmünket. A vízgyűjtőterületeken rendkívül fontos lenne a megfelelő gazdálkodási módszerek alkalmazása, és a megfelelő tájhasználat megválasztása. A végvágott erdőterületeken például villámszerűen rohan le a lehulló csapadék, s ugyanez a helyzet a nagy lejtőszöggel bíró szántóföldeken is. Ezek a vizek ilyenkor sokkal kevésbé tudnak hasznosulni, gyorsan lecsorognak a területről. A folyamatos erdőborítás biztosítása, a meredek oldalak gyepként történő hasznosítása például már nagy előrelépést jelentene.

Elpusztult halak (köztük védett fenékjáró küllők) a Kövicses-patak egy leszáradó pocsolyájából

Egyértelmű, hogy a klímaváltozás okozta problémák kezeléséhez komoly együttműködés szükséges. Nemcsak a gazdálkodóknak, vagy nagyobb szervezeteknek van ebben fontos szerepe, de a lakosság felelős viselkedése, és az általuk képviselt társadalmi norma is rendkívül sokat számít! Bízunk benne, hogy a közeljövőben sikerül gyökeres változásokat kieszközölni e súlyos problémák megoldására.

Elpusztult hal a kiszáradt mederben


A BÜKKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG KÖZLEMÉNYE:

A mostani aszályos időjárás nemcsak a Bükköt, hanem Igazgatóságunk teljes működési területét érinti. A sekélyebb vízborítású síkvidéki állóvizeink zöme már nyár elejére kiszáradt, a dombvidéki kisvízfolyásaink közül pedig már csak a legnagyobb vízgyűjtő területekkel rendelkezők medrében csordogál némi víz. Sajnos egyre inkább szembesülnünk kell a klímaváltozás negatív hatásaival, melyek egészen új feladatokat rónak ránk. Kérjük a lakosságot, hogy felelősségteljesen végezze a locsolást. Alkalmazzunk olyan módszereket, melyekkel nem veszélyeztetjük a körülöttünk élő élővilágot, a csapadékvíz összegyűjtése például alternatívát jelenthet.

Kapcsolódó

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

2022.09.01. 09:59
A Bükk történelmi múltjának fontos emlékei a várak, vármaradványok. Nemcsak a jelentős falmaradványokkal rendelkező vagy majdnem ép kővárak, hanem a sáncokkal, árkokkal határolt "földvárak" is. Korábban kevesen tulajdonítottak védelmi jelleget a sáncoknak, töltésgyűrűkkel övezett építményeknek, azokat sok esetben "pogány" áldozóhelyeknek vélték és a hunoknak, avaroknak tulajdonították létrehozásukat. A közelmúltban lezajlott kutatások azonban tisztázták a "földvárak" korát, rendeltetését - ma már az őskori és középkori sáncvárak nagy részét is el tudjuk különíteni egymástól. A Bükk-vidéken, a Kárpát-medence más tájaihoz hasonlóan, az őskorban több népcsoport épített erődített telepeket, várakat. Az őskori erődítések első klasszikus korszaka a korai és középső bronzkor volt. A kora bronzkori hatvani kultúra (Kr. e. 2000 - 1750) és a középső bronzkori füzesabonyi kultúra (ie. 1750 - 1350) lakossága leginkább a hegység peremén, a dombvidéken telepedett le. A rájuk jellemző típus a nagyobb kiterjedésű "nyílt telep" melletti kis vár (0,02-0,08 ha). A többnyire csak árokkal körülvett védett terület a vezető rétegé lehetett: valószínűen egyaránt szolgálta a saját népüktől való elkülönülést, illetve a szomszédos népek, távolabbi kultúrák ellenséges népei elleni védelmet. A bronzkor első feléből származó földvárak a Bükk déli peremén a maklári Baglyas, a novaji Földvár, a tardi Tatár-domb. Az őskori erődített telepek második nagy korszaka a késő bronzkorban kezdődött. A Kyjatice-kultúra (Kr.e. 12. századtól 8-7. századig, a "preszkíták" betöréséig) sánccal, árokkal, meredek hegyoldalakkal határolt telepei nagy kiterjedésűek és igazán impozáns megjelenésűek és főleg a hegység belsejében, nagy relatív magasságú hegytetőkön lelhetők fel. A Bükk kyjatice-i típusú földvárcsoportjának minden egyes tagját érdemes felkeresni, a háromezer éves erődített települések bejárása önmagában is különleges élményt nyújt, sáncaikról pedig szép kilátás tárul szemünk elé. A hegység késő bronzkori erődített telepei a következők: Szilvásvárad és Bélapátfalva határán a Kelemen széke (Töröksánc), Dédestapolcsány határában a Verepce-tető, a Miskolctapolca mellett a Vár-hegy, Bükkszentlászló felett a Nagysánc, Sálytól északra a Latorvár-tető, Cserépfalu határában a Mész-tető, Felsőtárkány fölött a Vár-hegy. Mivel a bükki sáncok építését a Kr. e. 8. század idejére (a Hallstatt B2 periódus végére, a Hallstatt B3periódusra) datálják a régészek, ezért legújabban a preszkíta (mezőcsáti csoport) bevándorlási hullámokhoz kötik az erődítések elkészítését. Csakhogy ennek a vélekedésnek is ellentmond, hogy földvárainkban a keleti eredetű tárgyak is nagy számban jelen vannak, ami itt is a békés kereskedelmet valószínűsíti. Sőt a kiétei lakosság hegyekben történő továbbélése még akkor is jól dokumentálható, amikor a síkvidéket a mezőcsáti kultúra népe birtokolta. A kiéteiek és a preszkíták békés viszonyát mutatják a Szabó János Győző által a Tarna völgyében (Sirok - Akasztómály: nem messze a szajlai kiétei temetőtől) feltárt mezőcsáti típusú sírok, valamint a szilvásváradi Töröksánctól északnyugatra (az Eger felől Szilvásváradra bevezető műút és vasút kereszteződése mellett) Párducz Mihály által szkíta korinak meghatározott (Ha C periódusra datált), de inkább preszkíta temetőrészlet is. A késő bronzkori erődített telepek, várak jellegzetességeinek legjobb összefoglalását Nováki Gyula adta: "Valamennyi nagy relatív magasságú és nagy kiterjedésű hegy tetején fekszik. A sánccal, árokkal vagy hegyperemmel körülhatárolt telepek mérete az előzőkének a sokszorosa. Hosszuk 400 és 2000 méter, területük pedig a "kisebbeknél" 1,33 - 16,9 ha között változik, Szilvásvárad - Töröksánc azonban már 71,6 ha, Dédestapolcsány Verepce-tető pedig 123 ha területet foglal magába. A korai és középső bronzkorral szemben a késő bronzkorban igen nagy kiterjedésű telepeket találunk, mégis mindig osztatlanok. Nem találunk azokon belül elkülönülő részt, amit esetleg a vezetőréteg lakóhelyének tekinthetnénk. A telepek belsejében eddig végzett ásatások az óriási területekhez képest elenyészőek, ezért kellően alátámasztott következtetésekre nincs lehetőség. A többi kutatóval összhangban, mindössze annyit tételezhetünk fel, hogy a magas fekvésű, erődített telepek lakói között lehetett a vezetőréteg is, amely a környék kisebb települései felett is uralkodott. E nagy várak azonban nemcsak az ott élők, hanem az egész környék lakóinak a védelmét is szolgálták szükség esetén, igazi nagy népvárak voltak. Földváraink egymástól alig pár kilométerre, a Bükk hegység peremét szinte körülveszik. Az eddigi megállapítások szerint egy kultúrán belül, azonos időben lakták valamennyit. Ilyen közelségben nyilván szövetségesei voltak egymásnak. Úgy tűnik tehát, hogy a szomszédaikkal békés viszonyt ápoló, egymással szövetségben lévő kiétei csoportok nagy relatív magasságban és nehezen megközelíthető helyeken fekvő sáncvárainak rendeltetésével kapcsolatban nemcsak a hadászati védekezést, de az egyéb stratégiai szempontokat (kereskedelmi utak ellenőrzése, birtokközpont) is kizárhatjuk! Cserépfalutól észak-északkeletre kb. 2 km-re emelkedő Mész-tető a Bükkaljához tartozik, de közel van a Déli-Bükkhöz, a Hór-patak völgymedencéjéhez. Az itt található földvárat a késő bronzkorban (ie. 1100-800) építettek, ahogy már írtuk, a hegyvidék peremén épült várláncolat (bükkaranyosi földvár, kisgyőri Hársas és Majorvár, sályi Latorvár stb.) tagjának tekinthető. A földvár a dombtető északnyugat felé kinyúló platóját foglalja el. Északkeleti, legmagasabban lévő szélét keskeny, meredek oldalú, sziklás gerinc határolja. A délnyugat felé lejtő szélén az erődítés vonala bizonytalan. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől jól kivehető egyenes sánc védte a telepet. A sáncon és körülötte Korek József 1960-ban végzett rövid ásatást, amely során a sánc külső (keleti) aljában keskeny V alakú árok bontakozott ki. Az előkerült kerámia leletek alapján a késő bronzkorba és a kora vaskorba datálták a telep korát. A sánccal védett terület háromszög alakú, nyugati és keleti oldala természetes meredély, déli oldalát markáns sánc határolja. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől mára már erősen lepusztult egyenes sánc védte a telepet. A 230 m hosszú, 10-15 m széles, jelenleg 1-1,5 m magas sánc által lezárt tér közepe erősen bemélyed, amfiteátrumszerű. Az erődítést a régészeti kutatás a Kyjatice kultúrába sorolja az előkerült cseréptöredékek alapján. A késő bronzkori – kora vaskori megtelepedés nyomai a sáncon kívül, a lankás hegyoldalban is megtalálhatók.
Tovább olvasom
2023/1 5. Butterfly studies

2023/1 5. Butterfly studies

2023.07.10. 15:54
Am heutigen Tage durfte ich zwei Ranger und einen aus Deutschland angereisten Forscher (juhuu) in ein Waldstück nahe Kerecsend begleiten. Der Forscher wollte die gefährdete Schmetterlingsart Maivogel (Euphydryas maturna) (Wikipedia-Link für die Interessierten: https://de.wikipedia.org/wiki/Maivogel ;) ) untersuchen, bzw. besser gesagt deren Raupen und Lebensraum.Der Maivogel kommt natürlicherweise in Ost- und Mitteleuropa vor, jedoch nur sehr lokal und die Populationen liegen weit verstreut. Leider ist er, wie so viele Arten, stark vom Aussterben bedroht (unter anderem aufgrund von Lebensraumverlust durch Forstwirtschaft und dem Einsatz von Insektiziden). In Deutschland gibt es beispielsweise nur noch vier verschiedene Populationen. In Ungarn gibt es noch eine etwas weitere Verbreitung (bei der letzten Zählung wurden etwa zwanzig Individuen festgestellt), unter anderem auf dem Gebiet des Bükk Nationalpark Direktorats in der Nähe der Kleinstadt Kerecsend. Aus diesem Grund ist der Forscher extra aus Deutschland angereist, um sich hier ein Bild der Lebensräume zu machen.Wir machten uns also auf die Suche nach den Raupen des Maivogels, welche für gewöhnlich an Eschen und Ligustern zu finden sind. Leider hat das Wetter mal wieder nicht mitgespielt (warum schneit es im April L ??) und die Raupen haben sich alle verkrochen, sodass nicht einmal der speziell darauf trainierte Artenspürhund die Raupen finden konnte.Alles in allem war es jedoch ein interessanter (wenn auch seeehr kalter) Nachmittag, bei dem ich wieder etwas Neues gelernt habe.Zum Abschluss haben wir uns noch bei einem Kaffee aufgewärmt und dann war es Zeit für den Feierabend!
Tovább olvasom