Jelentős genetikai értéket képviselő furioso-north star lovak érkeztek a Batúz-tanyára 2021.03.18. 17:47

A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben lévő Batúz-tanyán tartott furioso-north star ménesünk vérvonalának javítására, valamint a fajta ritka vonalainak megőrzése érdekében, 2021. januárjában Romániából 14 furioso-north star fajtájú lovat vásárolt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

A furioso-north star – vagy ismertebb nevén mezőhegyesi félvér – Magyarországon kitenyésztett, 2004 óta pedig nemzeti kinccsé nyilvánított lófajtánk. A fajta kialakulása 1841-ben kezdődött el. Rendkívül kedvelt volt a katonai felhasználásban, és a mezőgazdasági hasznosításban is. A következő száz évben a történelmi események következtében a fajta fejlődése és elterjedése többször törést szenvedett, egészen az 1980-as évek végéig, amikor elhatározásra került, hogy a hagyományos magyar fajtákat genetikailag és fenotípusosan különválasztva újra tenyészteni kezdik. Napjainkban az alacsony egyedszáma miatt, ami 500 körüli tenyészkancát és 80 tenyészmént jelent, a védett őshonos állatfajták közé sorolják.

A szentistváni Batúz-tanya

Lovaink szempontjából érdemes megemlíteni, hogy az I. világháború utáni román megszállás során Mezőhegyesről is sok, értékes lovat elvittek. A számadások szerint körülbelül 44 félvér kancát, 4 mént és 60 évjárati csikót zsákmányoltak 1920 márciusában. Szerencsére a megszerzett lovakat eredeti jellegüknek megfelelően kezelték és tenyésztették tovább az eredeti megjelölést, számozást alkalmazva. Így a ma Romániában található mezőhegyesi félvérek, a fajta szempontjából fontos genetikai értéket képviselnek. A tavalyi év végén sikerült a ritka, 1. számú eredeti mezőhegyesi kancacsaládba tartozó egyes egyedeket felkutatni – amelyek származása az 1700-as évekig, visszavezethető – és ez év elején ezen egyedeket megvásárolni.

Megérkezés utáni pillanatok

Kijelenthetjük ezért, hogy minden ilyen beszerzési lehetőség az eredeti mezőhegyesi kancacsaládok rekonstrukciójának lehetőségét segíti elő.

Remélhetőleg az idei évben megrendezésre kerülnek hazánk állattenyésztési kiállításai, melyeken többek között az év elején megvásárolt egyedekkel is képviseltetni tudjuk magunkat és a fajtát. A tenyészállat bemutatáson kívül célunk, hogy lovainkat mind ugró, mind fogatsportban megmérettessük.

Szerző: Gál Renáta

természetvédelmi referens

BNPI Területkezelési és Birtokügyi Osztály

Kapcsolódó

5 Ipolytarnóc

5 Ipolytarnóc

2023.04.19. 14:21
Ronja:Das Naturschutz Gebiet Ipolytarnóc wird vom Bükk Nationalpark Direktorat verwaltet, hier durften wir vom 21. bis zum 27. November helfen und lernen. Das Naturschutzgebiet ist eine Fundstätte für eine Vielzahl von Fossilien, wie Haifischzähne, Blattabdrücke, versteinerte Bäume und Tier-Fußabdrücke. In unserer Zeit in Ipolytarnóc durften wir viel über die Geschichte des Naturschutzgebietes erfahren, eine Vulkankatersstrophe vor etwa 20 Millionen Jahren bewahrte die Fauna und Flora im Gebiet. Auf verschiedenen Naturlehrpfaden ist es möglich viel über die Relikte der geologischen Vergangenheit des Naturschutzgebietes zu lernen.Die Zeit in welcher wir in Ipolytarnóc waren liegt in der Nebensaison, weshalb weniger Ökotourismus stattfindet, trotzdem konnten wir bei verschieden Aufgaben helfen. So haben wir nicht nur viel gelernt, sondern beim Laub fegen, Zaun reparieren und Häcke schneiden geholfen. Beim Laubfegen in Ipolytarnóc haben wir einige der Arbeiter:Innen kennen lernen dürfen, von welchen wir etwas über die Pflanzen und die Vergangenheit des Naturschutzgebietes lernen konnten. Aber auch das Häcke schneiden und Zaun reparieren war eine spannende Erfahrung, bei der wir einiges lernen konnten. Weiterhin haben wir viele Lehrpfade besichtigt und viele Fossilien anschauen dürfen, Imre welcher in Ipolytarnóc arbeitet hat uns die verschiedenen Teile des Besucherzentrums gezeigt und so konnten wir beispielsweise den versteinerten Baum betrachten, welcher auf dem Foto zu sehen ist. Durch die Kiefer mit einem Durchmesser von acht Metern und einer Länge von fast hundert Metern, wurde das Naturschutz gebiet bekannt. In dem Besucherzentrum gibt es viele interaktive Möglichkeiten für die großen und kleinen Besucher die Geschichte des Naturschutzgebietes kennenzulernen. Es gibt beispielsweise ein 4D Kino über die Tiere, welche früher in der Region gelebt haben und eine spannende Ausstellung mit verschiedenen Fossilien.
Tovább olvasom