Kihajtás 2020-ban 2020.06.18. 14:20

Igazgatóságunk az idei legeltetési szezont is, immár negyedik éve két gulyában valósítja meg.

A magyar szürke szarvasmarha tehenek - az idén született 87 borjúval és a három tenyészbikával együtt összesen 188 egyed - a Tarnaszentmiklós határában lévő gyepterületeinken kezdték meg a nyári idényt, míg Pély község közigazgatási területén, egy másik gulyában, a magyar szürke növendékekkel együtt járják a legelőinket a kárpáti borzderes szarvasmarháink.

Az anyagulya kihajtására már május derekán megtörtént, a növendékek szokatása ettől kicsit később, június elején került sor. A téli telephelytől 8 km-re lévő pélyi legelőre lábon hajtottuk át az állatokat (összesen 207 szarvasmarha), akik szinte már, mintegy megszokott útvonalat követve, a Hanyi-ér medrének vonalában mindössze két óra hossza alatt teljesítették ezt a távolságot. Év elején több, mint 40 ha-ral bővült a növendékek rendelkezésére álló gyepterület nagysága, reményeink szerint így október végéig nem lesz gond a takarmányozásukkal.

Kapcsolódó