Avagy gondolatok és tények a hermelinről, a 2021-es év emlőséről.
A 2021-es - amúgy nem túl derűsnek ígérkező - év számomra kellemes meglepetéssel kezdődött. A Vadonleső Program keretében az év emlősének a hermelint (Mustela erminea) választották. A menyétfélék mindig is közel álltak hozzám, mint vérbeli ragadozók, mint egy kicsit titokzatos, többnyire rejtett életet élő, kevéssé ismert állatok – legalábbis ami a fajok egy részét illeti. Utóbbi megállapítások fokozottan érvényesek a hermelin esetében, mert míg a rokonság egyes elhíresült képviselői, mint pl. a vidra (Lutra lutra), a nyest (Martes foina), vagy a hobbiállatként is tartott vadászgörény (Mustela putorius furo) elég nagy ismertségnek örvendenek a lakosság körében, addig a hermelinről vajmi keveset tud az átlagpolgár. Sokan egyáltalán nem ismerik, mások keverik közeli rokonával, a menyéttel (Mustela nivalis), népies nevén a menetkével, melyre első pillantásra nagyon hasonlít. Az emlősökkel, ezen belül a menyétfélékkel foglalkozó kutatók, persze sokat tudnak e faj biológiájáról, az éleközösségekben betöltött szerepéről stb., de fehér foltok még így is akadnak bőven. Elmondható, hogy a hermelin az egyik leginkább "alulkutatott" hazai menyétféle, és – viszonylagos ritkasága, kevéssé ismert volta mellett - ez a tény is közrejátszhatott abban, hogy az év emlőse lett.
A hermelin és a menyét, mint fajnevek kialakulása, etimológiája meglehetősen bonyolult a nem nyelvész ember számára. De hogy jön ide a címben is idézett hölgy szó? Nagyon egyszerűen úgy, hogy a hermelint régebben hölgymenyétnek (is) hívták, sőt a hölgy szó önmagában is jelentett hermelint. A hölgy szó – a szakvélemények többsége szerint - finnugor eredetű, és kisméretű, (nőstény) prémes (elsősorban menyétféle) állatot értettek alatta. Az elnevezés mai megfelelői több rokon nyelvben is megtalálhatók. A hölgy szavunkat később, mint afféle tabu szót lassan kezdte kiszorítani menyét szavunk, melynek eredete szintén a honfoglalás előtti időkig nyúlik vissza, és párhuzamai ma is fellelhetők nyelvrokonainknál ’asszony’, ’nő’ jelentésben. Menyét szavunk tulajdonképpen a ’meny’ szó kicsinyítőképzős alakja (meny>menyed>menyet>menyét), és kapcsolata a ’meny’, ’menyasszony’ szavainkkal a laikus számára is teljesen hihető. A hölgy szó mai jelentésében, mint ’ úri asszony’, ’nő’, csak a nyelvújítás kora óta használatos, azóta viszont egyre terjed. A hermelin szó viszont, egyes vélekedések szerint ófelnémet eredetű, ’hormolo’ alakban, és nem meglepő módon valamiféle ’menyétet’ jelentett.
Nem kevésbé érdekes a jelentéseikben hol elváló, hol pedig egymásba olvadó menyét-hermelin fogalompárnak, ill. ezeknek az állatoknak a régi magyarság anyagi-szellemi kultúrájában játszott szerepe. Gondoljunk csak arra, hogy a régiségben a vőlegény (vagyis a ’vevőlegény’) volt az, aki az eladó lányt, ( ’meny’, ’menyasszony’, ’menyétasszony’), menyétfélék (köztük a hermelin) értékes prémjével „ kivásárolta” a lány családjából, jelképesen és ténylegesen is.
A fehér hermelin prém, mint az öltözék dísze – szépsége és egyben értéke miatt is - a középkorban királyok, uralkodók kiváltsága volt.
A középkori hölgymenyét-csapdázók és vadászok mesterségének nevét máig őrzi a Tolna-megyei Hőgyész község neve.
A hermelin a rokonaival együtt, az apró menyéttől a közepes kutya méretű rozsomákig bezárólag, a Ragadozók rendjébe (Carnivora), ezen belül a Menyétfélék (Mustelidae) családjába tartozik a hagyományos rendszertani felosztás szerint.
Kishölgyünk hosszú, nyúlánktestű, rövidlábú, aránylag hosszú farkú, „kúpfejűnek” látszó, elegáns megjelenésű ragadozó.
Testméreteinél, tömegénél fogva kis ragadozónak számít, hiszen testhossza 25-30 cm, amihez 10-14 cm hosszú farok járul, testtömege 150-400 g. A hímek jelentősen nagyobbak a nőstényeknél. Utóbbiak legkisebb példányai hozzávetőlegesen csak akkorák, mint a legnagyobb hím menyétek. ( A menyét a világ legkisebb ragadozó emlőse). A hermelin nőstények kisebb testméreteiknek köszönhetően, kisebb átmérőjű rágcsáló járatokba is beférnek, szemben hím társaikkal.
Bundájuk színe nyáron, felül vörössesbarna, a farok felét-kétharmadát is beleértve. Testük alsó fele a torok, a mell, a has fehéres színű, beleértve a lábak belső felületét is.
A téli bunda egyöntetűen fehér, a szőrzet őszi vedlését követően, a nyáron barna részek helyén is fehér szőr nő. A hermelinnek télen-nyáron fontos megkülönböztető jegye a fekete farokvég, mely szín a farok teljes hosszából kb. egyharmad részt foglal el, szemben a menyét végig egyszínű vörössesbarna, (arányaiban keskenyebb és rövidebb) farkával. A farokvég színe az a bélyeg, ami alapján a két fajt terepen is biztosan el tudjuk különíteni bármely évszakban.
Mint az az eddig elmondottakból is kitűnik a hermelin nálunk télre teljesen kifehéredik (csak az állat szeme, orra és farokvége marad sötét), míg a hazánkban élő menyétek nem teszik ezt. A két faj igen hasonló nyári bundájának mintázatában még további – itt nem részletezett - apró különbségek is vannak.
A hermelin hazai elterjedési területe az ország területének csaknem egészét lefedi, de magasabb térszínen és különösen zárt, erdős területen a faj ritka előfordulású, vagy hiányzik. A szakirodalomban az olvasható, hogy e „midi” ragadozó (a menyét legyen a mini) nem annyira élőhelyfüggő, hanem inkább prédafüggő. Ez így is lehet, mégis saját, több évtizedes terepi tapasztalatom alapján úgy vélem (amit a szakirodalom sem cáfol meg), hogy leginkább az alacsonyabban fekvő vizes élőhelyeket (Wetlands) kedveli, ahol a nádasodó tavakat, víztározókat gazdag parti növényzet övezi (tavi zonáció), ill. a patakokat, folyókat változatos, fásszárú növényeket is magába foglaló vegetáció kíséri. Az ilyen területek, melyekre nagyfokú „természetesség” jellemző, a zsákmányállatok széles skáláját kínálják a hermelin számára. Ennek megfelelően a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén számos észlelési adattal rendelkezünk a Laskóvölgyi-, a Hórvölgyi-víztározóról, a Borsodi- Mezőség Tájvédelmi körzet, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet és Dél-Heves természetes mocsarainak környékéről , valamint a Tisza-tó, mint „határvíz” gátjáról és partmenti füzeseiből is. A 2000-es évek elején, a bükkábrányi tórendszer tavainál, a nyári madárgyűrűző táborok idején, a hermelin megfigyelésére, ha nem is mindennap, de elég gyakran adódott lehetőség, az akkor még nem az intenzív haltermelést szolgáló, természeteshez közelálló vízi- vízparti környezetben.
A hermelin sokoldalú és ügyes vadász, melynek zsákmányállat spektruma a különböző típusú élőhelyeken eltérő. Nagyon is elképzelhető, hogy a szárazabb környezetben is feltalálja magát, így pl. az egyébként nem túl fajgazdag agrár élőhelyeken is megtelepszik, különösen elhúzódó mezei pocok ( Microtus arvalis ) gradáció idején, bár ilyen jellegű tapasztalataim nincsenek.
A hermelin a menyétfélék többségéhez hasonlóan elsősorban rágcsálókat (Rodentia) fogyaszt. A különböző fajú pockoktól, egerektől kezdve, az ürgén (Spermophilus citellus) és a hörcsögön ( Cricetus cricetus) át (ahol utóbbiak még megtalálhatók) a pézsmapocokig (Ondatra zibethicus) minden rágcsálónak fáradhatatlan predátora, de a Nyúlalakúakra (Lagomorpha) is veszélyes lehet, elsősorban az üregi nyúlra (Oryctolagus cuniculus) és a mezei nyúl (Lepus europaeus) fiataljaira. Főleg talajszinten vagy talajközelben keresi táplálékát. Jó úszó, vizes élőhelyeken előszeretettel vadászik a vízhez kötődő kószapocokra (Arvicola amphibius), és a már említett pézsmapocokra. Utóbbinak a járataiba is behatol, és legyűri a komoly „fegyverzettel” rendelkező, kifejlett példányokat is. Egy ízben, egy úszva portyázó hermelint magam is megfigyeltem a bükkábrányi tavaknál. Lábacskái, mint apró „hajócsavarok” hajtották előre a karcsú ragadozót, de zsákmányszerzését - a növényzet takarása miatt - már nem tudtam megállapítani. Az emlősökön kívül időnként más gerinceseket is fogyaszt. A talajon, a nádasban vagy a bokrokon fészkelő madarakat, ill. ezek fiataljait is ragadozza. Ritkábban kétéltűek, hüllők és halak is felkerülnek az étlapjára. Alkalmilag bogyótermő növények termése és rovarok egészítik ki étrendjét. Olykor a dögre is ráfanyalodik- valószínűleg inkább csak ínséges időkben. De hogy mennyire tud alkalmazkodni a környezet kínálta nem szokványos táplálékhoz is, azt az alábbi eset is mutatja. Valamikor az 1990-es évek elején, Poroszlón, az éves madárgyűrűző táborunk idején történt. A Tisza-tó parti füzesében, ahol a hálók egy része is állt, harmadmagammal bóbiskoltam a gyűrűző asztalnál, a déli melegben. A rekkenő hőségben semmi nem mozdult, így gyűrűzni való madár sem akadt a hálókban. Az álmos csendet egyszer csak halk zörej törte meg. A zaj forrását kutatva egy hermelinen akadt meg a szemünk, mely az előző napról megmaradt, és egy fáról nyársastól a földre esett, sült szalonnát kóstolgatta. A hölgyecske –talán érzékelve jelenlétünket- kezdetben eléggé bátortalanul, elő-elő bújt az aljnövényzetből, majd harapott egyet a szalonnából és elmajszolta azt. E művelet után mindannyiszor körbenyalta szája szélét apró nyelvével és visszahúzódott a takarásba, de csak azért, hogy pár pillanat múlva újra előjöhessen, és ott folytathassa, ahol abbahagyta.
A hermelin a háziállatok körében – eltérően a menyéttől, a házi görénytől és a nyesttől – nem okoz számottevő kárt, mivel az embert, az antropogén környezetet kerüli.
Veszélyeztető tényezők: A döntően az emberi tevékenység következtében előállt globális éghajlatváltozás akár már rövidtávon is éreztetheti kedvezőtlen hatását a hermelin elterjedtségét, állománynagyságát illetően. A faj által kedvelt vizes élőhelyek kiszáradása, degradációja, ezek eredőjeként a diverzitás csökkenése (ami – egyebek mellett - a táplálékbázis beszűkülését is maga után vonja) már napjainkban is sokfelé tapasztalható. Sok faj és életközösség válhat az éghajlatváltozás és ennek velejárói (időjárási szélsőségek, tüzek, aszályok, árvizek, idegenhonos növény- és állatfajok megjelenése stb.) kárvallottjává. Ha maradnak a hómentes vagy alig havas teleink, a hermelin télre kifehéredő bundája is elveszíti „létjogosultságát”, hiszen nem lesz szüksége az állatnak ilyen rejtőszínezetre földrajzi szélességünkön, sem úgy, mint ragadozónak, sem úgy, mint prédaállatnak (tudniillik a hermelinnek is vannak természetes ellenségei).
Az ember, az emberi tevékenység közvetlenül érvényesülő, negatív hatása is egyre nyilvánvalóbb. A nagyüzemi mezőgazdasági termelés további intenzifikálása, ezzel kapcsolatosan a füves mezsgyék, bokrosok, nádfoltok maradékainak, mint élőhelyeknek a felszámolása, vagy csak véletlen „vegyszeres kezelése” nemcsak a hermelint, hanem sok más faj egyedeit is rendkívül károsan érinti. A halastavak, a horgászvizek, a víztározók valamint a patakok parti – és mocsári növényzetének mértéket nem ismerő, szisztematikus irtása az élőhelyek pusztulásával, fajkészletük elszegényedésével jár. Kevés szó esik róla, de a hermelint és más menyétféléket a közúti közlekedés is tizedeli, ami ellen nehéz bármit is tenni. Sok esetben úgy jut tudomásunkra, hogy hermelin fordult elő egy adott területen, hogy megtaláljuk az elpusztult állatot az útpadkán vagy az úttesten.
A nálunk jelenleg védettséget élvező hermelin (pénzben kifejezett természetvédelmi értéke:50 000 Ft/egyed), mint fejlett idegrendszerrel, kiváló érzékszervekkel és fizikai adottságokkal valamint megfelelő alkalmazkodó képességgel rendelkező emlős, remélhetőleg nem kerül abba a helyzetbe, hogy fokozottan védetté kelljen nyilvánítani veszélyeztetettsége, állományának sérülékenysége következtében. Avagy menjen a természetvédelem inkább elébe a várható problémáknak, és a faj érdekében, megelőző intézkedésként kezdeményezze a kishölgy fokozottan védett fajjá nyilvánítását?
Fehérbe öltözött hermelin a Hórvölgyi-víztározó partvédő kövein, Fotó: Fitala Csaba
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Magyarország emlőseinek atlasza (2007) Szerkesztette: Bihari Zoltán, Csorba Gábor és Heltai Miklós Kossuth kiadó, Budapest
Emlős ragadozók Magyarországon (2010) Szerkesztette: Heltai Miklós Mezőgazda kiadó, Budapest
Gera Pál (2017): Lutra és társai Hungarovox kiadó, Budapest
A hölgy, a menyét és a hölgymenyét rövid, de bonyolult története / sunyiverzum.wordpress.com
Magyar etimológiai szótár/ Kézikönyvtár – Arcanum www.arcanum.hu
