Fertőzött volt, nem élte túl a szervál 2021.11.27. 18:34

Elpusztult a Borsodnádasd határában kedden befogott és a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) természetvédelmi mentőhelyére még aznap este beszállított szervál. Az állat boncolását pénteken elvégezték, és a vizsgálatok megállapították: halálát Covid19 koronavírus betegség okozta.

Az elmúlt napokban sokat foglalkoztak a médiumok a "bükki szervál" néven elhíresült állattal. Ez a macskafélék családjába tartozó faj Afrikában, a Szaharától délre eső területeken őshonos, magától tehát biztosan nem kerülhetett Borsod és Heves megye határvidékére. Ugyanakkor előfordul, hogy emberek kedvtelésből tartanak szervált, így igen valószínű, hogy a bükki szervál korábban házikedvenc lehetett, s vagy megszökött korábbi tartójától, vagy esetleg szándékosan engedték el - írja szombaton kiadott közleményében a FÁNK.

A hazai erdők természetesen egyáltalán nem jelentenek ideális élőhelyet egy szervál számára, különösen a mostani hideg időben, hiszen egy melegigényes, trópusi állatról van szó. Arról már nem is beszélve, hogy korábban bizonyára mindig embertől kapta az ennivalót, tehát valószínűleg nem is tudott volna magának segítség nélkül táplálékot találni. Ezért is volt fontos, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai sikeresen befogták a bükki szervált, majd a fővárosba szállították.


Az állat kedden este került be természetvédelmi mentőhelyre, amely az Állatkert tulajdonképpeni területéhez képest különálló telken álló, a karanténozás szabályai szerint működő létesítmény. Az állat számára itt fűtött férőhelyről, illetve megfelelő táplálékról gondoskodtak. Amint a FÁNK munkatársai által szerdán délelőtt készített felvételeken is látható, az állat sajnos nem volt túl jó kondícióban a bekerülésekor, sokkal megviseltebbnek látszott, mint a korábban, még kóborlásai idején készült képeken. Valószínűleg a megelőző napokban nemigen evett, és talán nem is ivott. Jó jelnek tűnt viszont, hogy bekerülése után azonnal elfogadta a neki kínált vizet és táplálékot, s bár rendszertelenül evett, mindig fogyasztott valamennyit.

Pénteken reggel aztán rosszabb lett az állapota, légúti megbetegedésre utaló, sőt idegrendszeri tüneteket is mutatott. Az állat antibiotikumot és többféle gyulladáscsökkentőt, illetve fájdalomcsillapítót is kapott, de sajnos az állatorvosok erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni: nem sokkal 11 óra előtt elpusztult. A boncolást és a hozzá kapcsolódó vizsgálatokat még aznap elvégezték az Állatorvostudományi Egyetemen, illetve külső laborokban. Ezek során megállapították, hogy az állat pusztulását Covid19 koronavírus betegség okozta.

A koronavírus világjárvány kitörése óta a világ számos állatkertjében mutatták ki a pandémiáért felelős SARS-CoV2 vírust egzotikus macskafélék szervezetéből. Az első ilyen esetre 2020 tavaszán került sor a Bronx-i Állatkert nagymacskáinál. A betegség a legtöbb állatnál enyhe lefolyású volt, de például egy nebraskai állatkertben három hópárduc elpusztult a vírus okozta megbetegedés miatt.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben már a Covid19 járvány magyarországi megjelenésekor, még azelőtt, hogy az első állatkerti esetek ismertté váltak volna, számos olyan elővigyázatossági intézkedést vezettek be, amely minimálisra csökkentette annak az esélyét, hogy az állatkerti állatok megfertőződjenek. Ennek is köszönhető, hogy náluk eddig egyetlen állat sem lett covidos. Ezzel együtt szakemberek mind a vírus kimutatására, azaz a tesztelésre, mind az állatok gyógykezelésére felkészültek a nemzetközi állatkerti protokollok alapján.
A covidos "bükki szervál" természetesen nem számít állatkerti esetnek, hiszen egy kívülről bekerült, mentett állatról van szó, aki végig az Állatkert többi lakójától elkülönítetten, a karanténozási szabályoknak megfelelő férőhelyen tartózkodott. A róla az elmúlt napokban gondoskodó állatkerti szakemberek mindegyike védettséggel rendelkezik, de a biztonság kedvéért minden érintett munkatársnál Covid-tesztet is végeznek.

Azoknak az egzotikus vadállatoknak, amik nem őshazájukban, vadon élnek, hanem ember tartja őket, mindenképpen szakszerű és a jogszabályoknak megfelelő gondoskodásra van szükségük. A "bükki szervál" nyilvánvalóan már jóval azelőtt megfertőződhetett, hogy befogták volna, és azt ugyan nem tudni, hogy normális körülmények között a szervezete legyőzte volna a vírust, de az, hogy napokig, sőt talán hetekig étlen-szomjan a csípős hidegben kellett lennie, biztos, hogy nem segített.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

Kapcsolódó

2025/2 - Vorstellung /Laura/

2025/2 - Vorstellung /Laura/

2025.11.04. 12:54
Szia! Ich heiße Laura und bin 19 Jahre alt. Ich komme aus Hamm, einer Stadt im WestenDeutschlands in Nordrhein-Westfalen. Im Jahr 2025 absolvierte ich mein Abitur undbeschloss erstmal etwas anderes zu machen, bevor ich anfangen würde zu studieren. Ichwollte Reisen. Dann stieß ich auf kulturweit, bewarb mich und bekam zusammen mitMarah die Stelle im Bükk National Park vorgeschlagen. Direkt sagte ich zu. Und ja hier binich! Ich habe mich für diesen Naturfreiwilligendienst der UNESCO entschieden, da ich denMenschen vermitteln möchte, wie wichtig eigentlich Naturschutz ist, ich selber etwasNeues über die Natur lernen möchte und über mich hinaus wachsen möchte, in dem ichmeine Komfortzone verlasse. In meiner Freizeit verbrachte ich schon immer viel Zeit in derNatur, sei es für Wanderungen, Radtouren oder einfach im Garten. Daher bot sich einNaturfreiwillligendienst perfekt an.Hier in Ungarn war es erstmal eine große Umstellung: Plötzlich alleine in der ersteneigenen Wohnung wohnen, eine neue Sprache, ein neues Land. Dennoch meistern wir esgut und versuchen uns an der neuen Sprache. Wir lernen viele neue Menschen kennenund auch uns selbst begegnen wir nochmal von einer ganz anderen Seite in einemfremden Land, außerhalb der eigenen Komfortzone und auch in neuen Situationen mitHerausforderungen an denen wir wachsen. Die Arbeit im Bükk National Park ist vielfältig. Dreimal in der Woche arbeiten wir im Szeleta Park, dem Visitor Center in Miskolc undhaben auch schon unsere erste eigene Guided Tour gegeben. Perfekt um das Thema rundum den Naturschutz zu vermitteln. Wir lernen etwas über den Nationalpark, sein Direktoratund den Geopark. Aber auch über Zusammenhänge zwischen Mensch und Natur.Außerdem wandern wir viel, waren bei einem Bird Catching Camp und helfen, wo es nurgeht. Zusätzlich zu unserer Arbeit im Bükk Nationalpark sind wir zweimal in der Woche ineinem Gymnasium und helfen den Schüler* innen Deutsch zu lernen.Ich werde ein Jahr hier in Ungarn verbringen und hoffe, dass diese Zeit mich weiterbringenwird, obwohl sie das bereits schon getan hat. Ich bin stolz, dass ich mich alleine auf diesesAbenteuer gewagt habe und freue mich auf die vielen neuen Erfahrungen, die wir hier inUngarn noch machen werden. Nach meinem ganzjährigen Aufenthalt möchte ichstudieren. Momentan interessiere ich mich für den Bereich Medien und ich werde meineZeit hier in Ungarn dafür nutzen, um mir im Klaren zu werden, was genau ich eigentlichnach meinem FSJ machen möchte. Bis dahin, bin ich aber erstmal weiterhin gespannt aufdie Zeit hier in Ungarn.In dem nachfolgenden Blog werden wir von unseren eigenen Erfahrungen und Eindrückenberichten und wir hoffen, dass wir euch diese etwas näher bringen können.Viel Spaß beim Lesen!
Tovább olvasom