Érdekességek az Ipolytarnóci Ősmaradványok történetéből III. 2020.03.30. 17:00
Halála évfordulóján Tasnádi Kubacska Andrásra emlékezünk.
Ha csak karrierjének titulusait vesszük számba, már az is figyelemre méltó. 1931-től a Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Természettudományi Múzeum muzeológusa, 1938-tól a Földtan-Őslénytár igazgatója, 1945-től az Országos Természettudományi Múzeum főigazgatója, majd a Magyar Nemzeti Múzeum alelnöke lett. 1950-től 1973-évi nyugdíjazásáig a Magyar Állami Földtani Intézet Múzeumának vezetője volt, számos elismerésben részesült.
A föld- és ásványtani tudományok akadémiai doktora, a természettudományi muzeológia és ismeretterjesztés egykori vezéralakja, a paleopatológia (az őslények maradványain az egykori állatokat ért sérülések, betegségek nyomait kutató tudomány) magyarhoni megteremtője egyben Ipolytarnócunk ikonikus kutatója volt.
Az ipolytarnóci ősmaradványok kincsestára iránti figyelem Tasnádi Kubacska András egész életét végig kísérte. Az Expedíció az időben című könyve - mely halálának évében jelent meg - egy vallomás, Ipolytarnócot féltő, síron túli szép üzenet. Benne tükröződik egy rendkívüli ember és egy rendkívüli ősmaradvány lelőhely összekapcsolódó története.
Gyermekfővel találkozott először Ipolytarnóc nevével a Magyar- és Erdélyország képekben III. kötetét lapozgatva, néhány évvel később pedig a Földtani Intézetben kiállított lábnyomos homokkő mellett gyökerezett le a lába, alig tudta onnan édesapja elvonszolni.
Az 1930-as években többször is járt a területen, 1937-ben a Természettudományi Múzeum akkori főigazgatóját a helyszínen győzte meg a lábnyomos homokkőlapok múzeumba szállításának szükségességéről. Később a megkövesedett famatuzsálemet kutatta, majd egyes darabjait budapesti múzeumokba szállíttatta.
1940-től kezdte el népszerűsítő cikkeinek írását, sorozatban ismertette a terület ősmaradványait és lábnyomos homokkövét, aminek nem várt következményei is voltak: felkeltették ugyanis a kirándulók érdeklődését és sokan vésővel, csákánnyal kezdték a leleteket gyűjteni. A rossz taapasztalatok alapján elhatározta, hogy a Kőmedence nagyrészt már feltárt lábnyomos felületein túl nem tágítja az ásatást, erre csupán akkor kerülhet sor, ha a leletek megóvása biztosított.
A világháborút követően fáradhatatlanul dolgozott az ősvilági Pompeji megmentése érdekében, a munka folytatásához pedig kinevelt egy új kutató generációt.
Tasnádi Kubacska András tevékenysége nélkül Ipolytarnóc most nem lenne az, ami. Az utókor és a terület kezelője, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, hogy háláját lerója - Tasnádi Kubacska András születésének centenáriuma alkalmából - a Kőmedence lábnyomos homokköve fölé épült védőépületet, Tasnádi Kubacska Csarnoknak nevezte el.