Erdei élőhelyek a Natura2000 erdőterületeken 2020.09.29. 06:35

A Natura2000 erdők védelmének elősegítésére a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság animációs filmsorozatot készített, még 2018-ban.

A "Mi fán terem az erdő?" című ismeretterjesztő videósorozat egy öt éves európai uniós projekt részeként valósult meg.

Az Élet az Erdőben című európai uniós projekt a magyarországi Natura 2000 erdők védelmének elősegítését, illetve a minél szélesebb ágazati párbeszéd létrehozását tűzte ki céljául. Ezen pályázat keretében olyan animációs filmek is készültek, melyek arra voltak hivatottak, hogy az átlagemberek számára is érthetően elmagyarázzák a témával kapcsolatos alapfogalmakat és problémákat.

A hat videó keresztül vezeti a nézőt, hogy mik azok a napjaink erdeit érintő, a laikusok számára sokszor észrevétlen nehézségek, amikkel a hazai, illetve nemzetközi erdőgazdálkodásban a szakembereknek nap, mint nap szembe kell nézniük. Ezek megértésével, a mindennapok embere is egy új szemszögből tekinthet erdeinkre. Mi most az erdei élővilágot bemutató filmet hoztuk el nektek.


A további filmek megtekinthetőek IDE KATTINTVA

Kapcsolódó