Átadták Lillafüreden a kilátók királynőjét 2022.08.25. 09:24

Az Északerdő Zrt. 2022. augusztus 23-án átadta az első vidéki kilátó korhű rekonstrukcióját. A Zsófia-kilátó alapjául szolgáló eredeti kilátót 1900-ban avatták fel és az 1950-es évek elejéig Lillafüred látképének egyik meghatározó eleme volt.

Az Északerdő Zrt. a helyszín pontos kijelölésekor folyamatosan kapcsolatban állt a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal azzal a nem titkolt céllal, hogy a beruházás során természeti értékek semmiképp' ne sérüljenek, megőrizzék azokat. Ez a közös munka mintapéldája lehet az erdészek és természetvédelmi szakemberek eredményes együttműködésének.

A lillafüredi Zsófia-kilátó 51 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból épült újjá. Az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. a Magyar Természetjáró Szövetség vezetésével létrejött konzorciumban nyert el támogatást közjóléti létesítményeinek fejlesztésére. A projekt egyik fő eleme a Lillafüred látképét a XX. század első felében – a Palotaszálló mellett – meghatározó Zsófia-kilátó újjáépítése volt.

Az első vidéki kilátótorony – ezt a büszke címet viselheti az előd – kalandos története több mint 120 évre tekint vissza.

A lillafüredi kilátó ötlete az 1890-es évek végén merült fel, a létesítmény megépítésének 1262 koronás költségét a Borsodi Bükk Egylet finanszírozta. A terveket Szűcs Sándor miskolci mérnök készítette. Ő felügyelte az építést is. A kilátó nevét a Borsodi Bükk Egylet alapítója, báró Vay Béla Borsod vármegyei főispán felesége, gróf Teleki Zsófia tiszteletére és emlékére kapta. Az eredeti kilátót 1900-ban adták át.

A Zsófia-kilátó a 20. század első felében – a Palotaszálló mellett – meghatározta Lillafüred látképét, számos fotón megörökítették, és a miskolci turisták szemében mindig fontos szerepet töltött be. Túlélte két háború viharait, azonban az 1950-es években a lillafüredi „Szikla” nevű légvédelmi központ építésekor elbontották, hogy helyére antennát telepítsenek a Dolka-hegy déli oldalába.

FOTÓ: Horváth Csongor

A mostani beruházás célja az volt, hogy az országszerte ismert és népszerű üdülőterület, Lillafüred újabb attrakciót kapjon.

A társaság az építmény tervezése során ügyelt arra, hogy az eredeti kilátó kubatúráját megtartsa és csak a kor követelményeinek megfelelő változtatásokat hajtson végre. Emiatt az alsó szintet kőburkolattal ellátott vasbetonból alakították ki, a létrák helyett lépcsőt építettek és biztonságtechnikai eszközökkel, valamint interaktív látvány- és tájékoztató-elemekkel is gazdagodott a kilátó.

A kő alapú, vörösfenyő gerendákból összeillesztett, faszerkezetes kilátóból pompásan rálátunk a Palotaszállóra, annak parkjára, a hámori függőkertre és a Hámori-tó csónakkikötőjének környékére. Az ellenkező irányba, észak felé azonban nyílik panoráma.

FOTÓ: Horváth Csongor

MEGKÖZELÍTÉS

Tömegközlekedéssel

  • Miskolcról az 5-ös és 15-ös számú helyi járattal, illetve a Bükkszentkeresztre tartó távolsági busszal tudunk utazni Felsőhámorig vagy Lillafüred, Palotaszállóig. Látványos és hangulatos alternatíva a LÁEV kisvonatával utazni Lillafüredig (2022-ben a Diósgyőr és Lillafüred közötti szakasz felújítás alatt van).

A kilátó megközelítése

  • Felsőhámorból a K+ jelzés mentén, a Palota utcán érkezünk a Kohászati Múzeum előtt felkanyarodó ösvényig, ahol a K háromszög jelzés vezet át a meredek hegyoldalban szerpentinezve a kilátóig (1,4 km, 141 m szint).
  • Lillafüred, Palotaszálló megállótól, illetve a Kisvasút végállomástól a P jelzés vezet le a Hámori-tó sarkáig, ahonnan a Függőkerteket kerülve a K+ jelzésen érkezünk a Kohászati Múzeumhoz. Innen a K háromszög jelzés kalauzol tovább a hegyoldalban (1,8 km, 141 m szint).

Parkolás

  • Parkolni a Hámori-tó mellett, a régi katonai épület mögött kialakított parkolóban vagy Felsőhámorban, a Palota utca elején tudunk.

MIT TALÁLNAK MÉG A KÖZELBEN?

  • Szintén Lillafüreden találhatóak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyei: a vízesés mellett nyílik a Szinva forrás vizéből kivált mésztufában keletkezett Anna-barlang, valamint az Eger-Miskolc műút mentén érjük el a fokozottan védett, cseppkövekben gazdag Szent István-barlangot.
  • Eger felé haladva, Répáshuta mellett épült meg legújabb, csillagászati látogatóközpontunk a Bükki Csillagda. Látogatás előtt javasoljuk a belépőjegyek előzetes, online vásárlását.
  • Felsőtárkányban, a Nyugati Kapu Látogatóközpont várja az érdeklődőket, akik a "Karszt és Élővilága" kiállításon szemléletesen, sok esetben pedig játékos módon figyelhetik meg a Bükki Nemzeti Park állat- és növényvilágát, valamint a hegység földtani kialakulásával kapcsolatos ismereteket is elsajátíthatják.
  • A BNPI további látogató- és bemutatóhelyeiről ITT találhatnak bővebb információkat!

Jöjjenek el hozzánk, várjuk Önöket!

Forrás: csodalatosmagyarorszag.hu

Kapcsolódó