13. Transzbükki átkelés, 9. Erőss Zsolt emléktúra - beszámoló 2023.01.31. 11:03

Az elmúlt hétvégén tartottuk meg hagyományos, téli, szakvezetett túraprogramunkat, amelyet idén is nagy érdeklődés övezett.

A hatvan fős csapattal Bélapátfalváról szeles, hideg időben vágtunk neki a húsz kilométernyi, a korábbi útvonalakhoz képest könnyűnek ígérkező útnak. A felújítás alatt lévő Bélháromkúti Apátságot épp' csak érintve, először a Bél-kő megmászására vállalkoztunk az előző napi havazástól némileg kifehéredett tájban. A 730 méter magasságú felső bányaudvaron megcsodáltuk a mészkő bizarr formáit, de a bánya történetét, a mára védettséget kapott élőhelyeket és a bezárás után regenerálódni próbáló élővilág helyzetét is ismertettük Péntek István természetvédelmi őr segítségével, bár az élővilágot szemléltetni, jelen körülmények között, csak fotókkal és néhány jelen lévő holló segítségével tudtuk. A helyenként igen meredek, szédítő mélység fölött szerpentinező jeges törmeléket és a bányaudvaron egyébként is gyakori szelet magunk alatt hagyva, a 814 méteres Bél-kő-nyaknál jól esett a forró tea. A kilátás most meglehetősen ködös és színtelen volt – pedig innen jó esetben a Tátra is szépen látszik –, de a Bél-kő hajdani magasztos sziklavilágának megcsonkított maradványa felülnézetből így is meghökkentő.

Egy ilyen szakvezetés sok megállóval zajlik, hiszen szinte minden útkanyarulatban található valamilyen érdekes látvány télen is. Mire a következő kilátóponthoz érkeztünk a Kerek-kőre, már bőven délutánba hajlott az idő. Innen újra fantasztikus panoráma nyílik, csak most az előzőhöz képest az ellenkező irányba, a "Kövek" láncolatára, ami a Fennsíkot szegélyezi, és a Déli-Bükkre. Innen egy fokozottan védett területen lévő érdekes sziklaalakzatot, az Angyalszárnyat kerestük fel, azzal a nem titkolt céllal, hogy a körülötte lévő idős erdőben beszélgessünk ökológiáról, biodiverzitásról, éghajlatváltozásról és az ember tájátalakító tevékenységéről.


A Gyetra-völgy felső szakaszához leereszkedve, a Gyetra-tó mellett szót ejtettünk a kisvizes élőhelyek rendkívüli jelentőségéről, majd a Gyetra-kunyhó érintésével egy keskeny erdei ösvényen átkeltünk a Pes-kő-völgybe, ahol újabb frissítőpont várt bennünket. Felsőtárkány felé a saras völgyben már sötétben mentünk végig, majd' másfél órás csúszással, hét óra körül érkeztünk meg a felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontba.

A 2013-as Transzbükki átkelésen részt vett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság akkori védnöke, Erőss Zsolt hegymászó. A védnöki program szellemében hírnevével és megnyerő egyéniségével segített felhívni a figyelmet természeti értékeink védelmének fontosságára. Hamarosan indult társával, Kiss Péterrel következő expedíciójukra, ahonnét egyikük sem tért vissza. 2014 óta a túra egyben az Erőss Zsolt emléktúra nevet is viseli és a végpontjában egy kopjafát állítottunk emlékére, amelyet most is megkoszorúztunk. A programot idén is finom vacsorával zártuk Rázsi Andrásnak köszönhetően.

A résztvevőknek köszönjük az érdeklődést és – bár most kevésbé feszegettünk határokat, mint az a korábbi átkelések után már sokak számára megszokott – gratulálunk az erőpróba teljesítéséhez.


A túrán velünk tartott a Tv Eger három fős stábja, beszámolójuk itt látható:




Kapcsolódó

5 Ipolytarnóc

5 Ipolytarnóc

2023.04.19. 14:21
Ronja:Das Naturschutz Gebiet Ipolytarnóc wird vom Bükk Nationalpark Direktorat verwaltet, hier durften wir vom 21. bis zum 27. November helfen und lernen. Das Naturschutzgebiet ist eine Fundstätte für eine Vielzahl von Fossilien, wie Haifischzähne, Blattabdrücke, versteinerte Bäume und Tier-Fußabdrücke. In unserer Zeit in Ipolytarnóc durften wir viel über die Geschichte des Naturschutzgebietes erfahren, eine Vulkankatersstrophe vor etwa 20 Millionen Jahren bewahrte die Fauna und Flora im Gebiet. Auf verschiedenen Naturlehrpfaden ist es möglich viel über die Relikte der geologischen Vergangenheit des Naturschutzgebietes zu lernen.Die Zeit in welcher wir in Ipolytarnóc waren liegt in der Nebensaison, weshalb weniger Ökotourismus stattfindet, trotzdem konnten wir bei verschieden Aufgaben helfen. So haben wir nicht nur viel gelernt, sondern beim Laub fegen, Zaun reparieren und Häcke schneiden geholfen. Beim Laubfegen in Ipolytarnóc haben wir einige der Arbeiter:Innen kennen lernen dürfen, von welchen wir etwas über die Pflanzen und die Vergangenheit des Naturschutzgebietes lernen konnten. Aber auch das Häcke schneiden und Zaun reparieren war eine spannende Erfahrung, bei der wir einiges lernen konnten. Weiterhin haben wir viele Lehrpfade besichtigt und viele Fossilien anschauen dürfen, Imre welcher in Ipolytarnóc arbeitet hat uns die verschiedenen Teile des Besucherzentrums gezeigt und so konnten wir beispielsweise den versteinerten Baum betrachten, welcher auf dem Foto zu sehen ist. Durch die Kiefer mit einem Durchmesser von acht Metern und einer Länge von fast hundert Metern, wurde das Naturschutz gebiet bekannt. In dem Besucherzentrum gibt es viele interaktive Möglichkeiten für die großen und kleinen Besucher die Geschichte des Naturschutzgebietes kennenzulernen. Es gibt beispielsweise ein 4D Kino über die Tiere, welche früher in der Region gelebt haben und eine spannende Ausstellung mit verschiedenen Fossilien.
Tovább olvasom