Két lillafüredi bemutatóhelyünk, a Szent István-barlang és az Anna-barlang a járványügyi helyzetre való tekintettel már március közepe óta zárva tart. Pontosan tíz évvel ezelőtt, 2010 májusában azonban egy teljesen más jellegű probléma miatt kellett hetekre bezárni a két barlangot: a hirtelen feltörő karsztárvíz teljesen elöntötte a Szent István-barlangot, és az Anna-barlangot is járhatatlanná tette.
A meteorológiai észlelések kezdete óta hazánkban a 2010-es év volt a legcsapadékosabb. Azon belül is kiemelkedő értékeket mutat a május hónap. A 2010-es árvíz két hullámban jelentkezett: az első hulláma május 15-18 között volt, amikor a Zsófia nevezetű ciklon vonult át az országon. A ciklon nyomán nagy mennyiségben lehullott csapadék főleg a Dunántúli-középhegységet érte, de bőven jutott az Északi-középhegységbe, így a Bükkbe is. A második hullám június elsején érkezett meg, ez már kisebb volt az előzőnél. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a téli hónapokban is az átlagnál nagyobb mennyiségű csapadék hullott az ország területén, illetve folyóink vízgyűjtő területein. 2010 májusában így a folyók, patakok, felszíni vízfolyások kiléptek medrükből, az árvízi tározók befogadóképessége megtelt, és karszthegységeink földalatti járatai is túltelítődtek. Az év rendkívüli csapadékosságát jól mutatja, hogy a Miskolc-Jávorkút-Lillafüred állomáson egy év alatt 1555 mm csapadékot mértek, megdöntve az 1937-ben Kőszeg-Stájerházaknál mért 1510 mm-es rekordot, és az érték még most, 10 évvel később is rekordmennyiségnek számít.
A Bükk központi, karsztos területei egy többé-kevésbé egybefüggő karsztrendszert alkotnak, melyben a felszínre hullott csapadék a víznyelőtől vagy töbörtől a karsztforrásig a föld alatti járatokon keresztül jut el. A karsztforrásoknál a föld alatti barlangjáratókból a felszínre jut a víz, melynek mennyisége jelentősen függ az aktuális csapadékmennyiségtől.
Az aktív, állandóan működő, nagy vízhozamú karsztforrások közül sokat a közeli nagyvárosok, Miskolc és Eger, vagy a kisebb települések ivóvízellátásába kapcsoltak (pl. Szinva-forrás). Nagyobb esőzések, hóolvadások esetén azonban az úgynevezett időszakosan aktív karsztforrások is működésbe lépnek. Ezek az egykori vízvezető járatok a hegység kiemelkedése és a karsztvízbázis süllyedése miatt szárazon maradtak, a víz az alattuk lévő járatokon át folyik el, de nagy ritkán, ha az alsóbb járatok már nem tudják a vizet levezetni, az időszakosan aktív forrásbarlangok is megtelnek. Ilyen ritka alkalom volt a 2010-es árvíz a Szent István-barlangban is. A Szent István barlang ugyanis egy időszakosan aktív forrásbarlang, melyet a felszínen lévő víznyelőkön keresztül a mélybe lejutó karsztvíz alakított ki, egykor állandó forrásként működve. A víz és az általa szállított törmelék oldó-koptató munkájának nyomai leginkább a barlang örvényüstjeiben, szinlőiben fedezhetők fel. A víz felszínre lépési pontja egykor a barlang természetes bejárata, a Kutya-lyuk lehetett. A barlangot kialakító víz idővel mélyebb szintre került, ahonnan valószínűleg a Soltész-kerti forráson keresztül érkezik a felszínre.
2010 májusában az első árvízi hullám során 120 mm csapadék hullott le 36 óra alatt. A barlang mélyebben fekvő járatai megteltek, a Pokol nevű szifonból feltört a víz. A barlangból percenként 2 m3 víz távozott a bejárati tárón keresztül, a fogadóépületet is elöntve, majd az úttesten átfolyva a megáradt Szinva-patakba ömlött.
Az Anna-barlangban a vízbetörés kisebb mértékű volt, de ott is a barlang összes járófelülete víz alá került, és a falakból több helyen is ömlött a víz.
A Szent István barlangban 2010. előtt még két alkalommal volt példa jelentős karsztárvízre. 1974. októberében a víz magassága a legnagyobb termekben is elérte a 2 m-t. 1958. június 10-11-én pedig a barlang bejáratán keresztül 1 m magasságban ömlött ki a műútra. Ekkor a két nap folyamán összesen 260-280 mm csapadék hullott le a Szinva Lillafüred feletti vízgyűjtőin, ez okozta az árvizet. A feltörő víz a kiépített szakaszokban nagyon nagy pusztítást végzett, a járatok egy részét teljesen leiszapolta. A víz mindhárom alkalommal a Pokol elnevezésű szifonból tört fel, mely a barlang legmélyebb ismert szakasza, és a kutatások alapján karszthidrológiai szempontból összeköttetésben van a Bükk-fennsík alatt húzódó más, nagyobb méretű barlangokkal, például az István-lápai-barlanggal.
A Szinva patak vízgyűjtő területén az elmúlt 300 év folyamán 22 alkalommal alakult ki jelentősebb árvíz, ezeknek fele az 1800-as években zajlott. Az eddigi legnagyobb pusztítást okozó árvíz Miskolcon 1878 augusztusában volt, amikor szintén egy ciklon során 100-120 mm csapadék hullott le néhány nap alatt. A megáradt Szinva-patak elöntötte az utcákat, több ezer házat romba döntve, az árvíz során 277-en meghaltak. A sorozatos árvizek pusztítását 1879-ben Soltész Nagy Kálmán szabályozási terveivel sikerült mérsékelni.
2010 óta – bár voltak csapadékosabb időszakok – nem jelentkezett újabb árvíz Lillafüred barlangjaiban, ami leginkább a hosszú, hónapokig tartó aszályos időszakoknak ”köszönhető”. A klímaváltozás és az azzal járó időjárási szélsőségességek, a csapadék egyenlőtlen időbeli és területi eloszlása miatt azonban nehezen lehetne prognosztizálni az elkövetkezendő évek tendenciáit.
Fotók: Polgár Anasztázia (BNPI)
