E-bike túrák

E-bike túrák

Májustól októberig hetente szervezünk szakvezetett E-bike túrákat a Bükk-fennsíkra. A túrák során a nemzeti park változatos élőhelyeit, a Bükk-vidék Geopark kiemelt értékei között számon tartott bükk-fennsíki karsztfelszín képződményeit, a hegyvidéki gazdálkodás nyomán kialakult hegyi réteket láthatják résztvevőink.

Az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos E-biciklizd be Magyarországot! címmel indított új programot, amelynek keretén belül 2020-ban Magyarország nemzeti parkjai összesen 211 elektromos rásegítésű kerékpárt kaptak. Az Aktív-és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság számára a program keretében 15 hegyi terepre való e-bike-ot adott át.

A kerékpárokat a nagyközönség a Szilvásváradi Kerékpárkölcsönzőn keresztül éri el, és innen nemcsak a BNPI által szervezett túrák alkalmával lehet kibérelni azokat, hanem a hét szinte minden napján.

Fontos kiemelni, hogy az e-kerékpár nem robogó, a rásegítés a bicikli tekerésekor működik csak. A rásegítés több fokozatban állítható, erőnléttől, tudástól függően, így a kevésbé tapasztaltak előtt is új magasságok és távok nyílhatnak meg.

Az E-bike-ok iránt az érdeklődés továbbra is töretlen, ezért Igazgatóságunk már 2022-ben is meghirdette túráit, amelyekre jegyet vásárolni az alábbi linkekre kattintva lehet:

Ebben az évben már ötféle útvonal közül választhatnak:

1. A Bél-kői kör

Útvonal és túraleírás:

Szalajka-völgy – Fátyol-vízesés – Katonasírok – Bélapátfalva, gyári-tó – Bél-kő nyak – Őr-kő – Olasz-kapu – Szalajka-völgy

Szikla-forrás és Fátyol-vízesés: A karsztforrás vízhozama az időjárás függvényében szélsőséges értékek között változik, de vize mindig tiszta, iható. Továbbhaladva elérjük a látványos Fátyol-vízesést, amelyet a Szalajka-patak épített lépcsőzetesre.

Katonasírok: A Szilvásváradot és Bélapátfalvát egymástól elválasztó hegyvonulat gerincén a második világháború itteni frontvonalán elesett német katonák sírhelye ma is látható.

Bélapátfalva, Gyári-tó: Rövid pihenő, büfé lehetőséggel.

Bélháromkúti Apátság: az ország egyetlen épen maradt, középkori eredetű ciszterci apátsági temploma

Bél-kő: Az apátsági templom mellett elhaladva aszfalton vezet utunk egykori mészkőbánya felső bányaszintjéig. Az útszakasz egy része a Bél-kő tanösvény nyomvonalát követi, ezért van lehetőség pihenő-megállókat beiktatni a Bél-kő geológiai ismertetéséhez.

Az aszfaltozott út a Felső bányaszintig vezet, onnan tovább már földúton haladunk.

Őr-kő kilátópont: Innentől ismét a fennsíkon tekerünk, amelynek egyik kiváló kilátóhelye mellett vezet az utunk, így érdemes az Őr-kőre is felkapaszkodni a csodás panoráma miatt.

Olasz-kapu: Innen már végig lejtőn ereszkedünk Bükk-fennsíkról Szilvásvárad felé.

2. Sebesvízi kör

Útvonal és túraleírás:

Szalajka-völgy - Kalapat - Gerenna-vár alja – Olasz-kapu – Nagy-mező – Sebesvíz – Jávorkút – Nagy-mező - Bánkút – Hármaskút - Huta-rét – Gerenna-vár alja – Kalapat – Szalajka-völgy

Az E-bike használat megismerése után a kerékpárosokkal elindulunk a Szalajka-völgyön, majd az első elágazásnál balra fordulva Tótfalusi-völgyön megyünk tovább az aszfaltozott erdészeti üzemi úton a Bükk-fennsík irányába. Szerpentinen visz az utunk felfelé sziklai tölgyesek mentén, majd a Kalapat parkolóhoz érve pihenőt tartunk (bevárjuk a hátul jövőket).

Továbbhaladva folyamatosan emelkedő úton elérjük a Gerenna-vár hegyet, annak meredek északi oldalában sziklás bevágásban visz utunk, mégis a magas bükkfák miatt csak egy ponton egy éles kanyarban kiszélesedő parkolónál tudjuk a kilátást élvezni. Innen még 10-15 perc tekeréssel érjük el a Bükk-fennsíkot: az Olasz-kapu szikla-szoroson átgurulva már szintben haladunk tovább. A táj itt változik, a zárt bükkösök után magashegyi növényzetben gazdag karsztgyepek szegélyezik utunkat.

Az útelágazásnál balra kanyarodunk (nem lehet eltéveszteni, mert az elágazásban van a BNP őrszolgálat számára épített kis faház), majd fiatal bükkös, fenyves foltok után érjük el a Nagy-mező pompás virágokkal díszítet nyílt karsztgyepét. A rét sarkán a tanösvény táblánál megállva, körbenézve jól kivehető a karsztfelszín tipikus formavilága a vízgyűjtő dolinák, töbrök sorozatával.

3. Kis-Kőháti kör

Útvonal és túraleírás:

Szalajka-völgyi Kerékpárkölcsönző - Tótfalusi-völgy - Kalapat - Gerenna-vár - Olasz-kapu - Kis-kőhát - Három-kő - Zsidó-rét - Millenniumi Kilátó - Szalajka-völgyi Kerékpárkölcsönző

A Szalajka-völgyből a Tótfalusi-völgyön megyünk tovább az aszfaltozott erdészeti üzemi úton a Bükk-fennsík irányába. Szerpentinen visz az utunk felfelé sziklai tölgyesek mentén, majd a Kalapat parkolóhoz érve rövid pihenőt tartunk.

Továbbhaladva, folyamatosan emelkedő úton elérjük a Gerenna-vár hegyet, annak meredek északi oldalában sziklás bevágásban visz utunk, mégis a magas bükkfák miatt csak egy ponton, egy éles kanyarban kiszélesedő parkolónál tudjuk a kilátást élvezni. Innen még 10-15 perc tekeréssel érjük el a Bükk-fennsíkot: az Olasz-kapu szikla-szoroson átgurulva már szintben haladunk tovább. A táj itt változik, a zárt bükkösök után magashegyi növényzetben gazdag karsztgyepek, erdőfoltok, fenyvesek mozaikjai szegélyezik utunkat.

Az útelágazáshoz érkezünk (itt van a BNP őrszolgálat számára épített kis faház), majd előre továbbhaladva enyhe emelkedőn érjük el a Bükk-fennsík déli peremén azt nyeregpontot, ahonnan már lejt az aszfaltos út a Bánya-hegyi elágazó felé. De mi jobbra térünk le a Kis-kőhát déli oldalában vezető széles erdészeti útra. Könnyű tekeréssel a kissé köves úton jutunk el a Három-kőig, ahová kisétálunk a kilátás miatt. Rövid pihenőnk után elhaladunk a Kis-sár-rét felé, közben rálátunk a virágos Zsidó rét változatos felszínére a vízgyűjtő dolinák, töbrök sorozatával.

Visszatérve az aszfaltos útra, balra kanyarodunk az Olasz-kapu irányába. A Fekete-sári elágazónál száraz időben letérünk Hármas-kút felé és a Huta-réten át tekerünk a Hordó elnevezésű kanyarig, ahol visszatérünk az aszfalt útra. Innen végig lejtmenetben haladunk visszafelé a Szalajka-völgy irányába. Útközben még egy megállót iktatunk be, amennyiben tiszta az idő: a Millenniumi kilátót. A Kilátó parkolójától már óvatos tempóban megyünk vissza a Szalajka-völgybe, mert ezen az útszakaszon már gépjármű forgalommal is kell számolni.

4. Bükk-fennsíki kör

Útvonal és túraleírás:

Az E-bike használat megismerése után a kerékpárosokkal elindulunk a Szalajka-völgyön, majd az első elágazásnál balra fordulva Tótfalusi-völgyön megyünk tovább az aszfaltozott erdészeti üzemi úton a Bükk-fennsík irányába. Szerpentinen visz az utunk felfelé sziklai tölgyesek mentén, majd a Kalapat parkolóhoz érve pihenőt tartunk (bevárjuk a hátul jövőket).

Továbbhaladva folyamatosan emelkedő úton elérjük a Gerenna-vár hegyet, annak meredek északi oldalában sziklás bevágásban visz utunk, mégis a magas bükkfák miatt csak egy ponton egy éles kanyarban kiszélesedő parkolónál tudjuk a kilátást élvezni. Innen még 10-15 perc tekeréssel érjük el a Bükk-fennsíkot: az Olasz-kapu szikla-szoroson átgurulva már szintben haladunk tovább. A táj itt változik, a zárt bükkösök után magashegyi növényzetben gazdag karsztgyepek szegélyezik utunkat.

Az útelágazásnál balra kanyarodunk (az elágazót nem lehet eltéveszteni mert az elágazásban van a BNP őrszolgálat számára épített kis faház), majd fiatal bükkös, fenyves foltok után érjük el a Nagy-mező pompás virágokkal díszítet nyílt karsztgyepét. A rét sarkán a tanösvény táblánál megállva, körbenézve jól kivehető a karsztfelszín tipikus formavilága a vízgyűjtő dolinák, töbrök sorozatával.

Továbbhaladva a Bánkút-Jávorkút hármas elágazónál esőbeállóval kombinált információs táblán a Bükki Nemzeti Park térképes bemutatását olvashatjuk el. (Ha az időjárás elől itt találunk menedéket, akkor el is olvassuk!)

Itt Bánkút felé kanyarodunk. Óvatosan hajtva kerékpárjainkat küzdjük le a Bánkútig tartó 2 km-es erősen gödrös, murvás emelkedőt. Bánkút a legmagasabban fekvő hazai síterepünk, tiszta időben innen a Magas-Tátrát is láthatjuk. A Fehér Sas panzió, vagy a Síklub büféje meleg étkezési lehetőséget kínál.

A bánkúti pihenő és látnivalók után az aszfaltról letérve jó minőségű erdei úton fenyveseket, bükkösöket érintve haladunk, majd a régi kisvasút nyomvonalon vezető utunkat Hármas-kutat elhagyva a Kárpátok hangulatát idéző Huta-réten megyünk végig, hogy azután újra elérjük az aszfaltozott erdészeti utat, amin délelőtt elértük a Bükk-fennsíkot.

Innen már szinte csak a fékezéssel kell foglalkoznunk, mert erősen lejt az utunk (ezt az E-bike-on ülve jövetben észre sem vettük) egészen a Szalajka-völgyig.

Érdemes lefelé menet a Kalapat parkolóban újra megállni, összevárni egymást és onnan nagyobb óvatossággal folytatva a gurulást együtt haladni, mert ezen a szakaszon a Millenniumi Kilátó miatt nagyobb a forgalom.

A parkolótól lefelé óvatos fékezéssel haladva jutunk vissza a Szalajka-völgybe.

5. Bükki Csillagda kör

Útvonal és túraleírás:

Az E-bike használat megismerése után a kerékpárosokkal elindulunk a Szalajka-völgyön, majd az első elágazásnál balra fordulva Tótfalusi-völgyön megyünk tovább az aszfaltozott erdészeti üzemi úton a Bükk-fennsík irányába. Szerpentinen visz az utunk felfelé sziklai tölgyesek mentén, majd a Kalapat parkolóhoz érve pihenőt tartunk (bevárjuk a hátul jövőket).

Továbbhaladva folyamatosan emelkedő úton elérjük a Gerenna-vár hegyet, annak meredek északi oldalában sziklás bevágásban visz tovább utunk. Ennek ellenére a bükkfák miatt csak egy ponton, egy éles kanyarban kiszélesedő parkolónál tudjuk a kilátást élvezni. Innen még 10-15 perc tekeréssel érjük el a Bükk-fennsíkot az Olasz-kapu szikla-átvágásnál. A hely az elnevezését az I. világháború idején itt dolgozó olasz hadifoglyok után kapta. A mesterséges sziklakapun átgurulva már szintben haladunk tovább. A táj itt változik, a zárt bükkösök után magashegyi növényzetben gazdag karsztgyepek szegélyezik utunkat.

Az útelágazásnál, ahol jobbról a BNP őrszolgálat számára fából épített őrház található, egyenesen megyünk tovább, majd fiatal bükkösben egyenletesen emelkedő, enyhén kanyargós úton érjük el a Kis-kőhát nyerget és innen a Bükk-fennsíkot hátrahagyva gurulunk lefelé a Bánya-hegyi elágazó irányába. Az erősen lejtő úton a féke szorgalmasan kell használni, mivel több hajtűkanyarral találkozunk.

Száraz időben a második, jobbos kanyarívben balról becsatlakozó földútra (Zöld kerékpár jelzéssel) fordulunk, amiről 100 m-en belül letérünk jobbra és innen ereszkedünk lefelé erdészeti földúton a Bolygótúra tanösvény mentén, egészen a Borostyán vendégházig. A szálláshelyen szükség esetén kérhető kerékpáros elsősegély szerviz-készlet.

A Borostyán vendégháztól már közúton megyünk tovább balra, majd pár kilométer kanyargós útszakaszt megtéve elérjük a Bükki Csillagdát. A Bükki Csillagda interaktív kiállítása kiegészül planetáriummal, meteoritgyűjteménnyel, 3D-s vetítéssel, VR szemüveges bemutatóval, van a büfében üdítő, kávé, szendvics stb. A Csillagda megállóra egy órát tervezünk. A kiállítás belépőjegyeket a túra résztvevői maguk váltják meg.*

Visszaúton a közúton megyünk a Bánya-hegyi elágazóig, ahonnan az erdészeti út szerpentinjén kapaszkodunk vissza a Bükk-fennsíkra. A fennsíkon látott faháznál (BNPI őrház) az elágazóban jobbra fordulva érjük el a Nagy-mező nyílt karsztgyepét. A gyep nyílt területén haladva érkezünk az elágazáshoz ahol Bánkút felé, balra kanyarodunk. Innen 20 perc emelkedő után érjük el a Bánkút turistaközpontot, szükség esetén pihenőt tartva, majd Hármaskút érintésével erdei úton indulunk vissza Szilvásváradra. Érintjük útközben visszafelé a már ismert helyeket, a Gerenna-várat, a Kalapat parkolót. Tiszta időben a Kalapat parkolóból érdemes felmenni a Millenniumi kilátóhoz a gyönyörű panorámáért.


TALÁLKOZÓ HELYE (minden esetben)

Szalajka-völgy, Kerékpárkölcsönző (www.kerekparkolcsonzo.hu)

9:30-tól: érkezés, kerékpárok átvétele, ismerkedés az e-bike használatával

9:50: túra indulás, várható visszaérkezés az indulási helyre 16-17 óráig.

RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

  • Betöltött 14. életév;
  • A kerékpáros KRESZ szabályainak betartása;
  • Megfelelő kerékpározási tapasztalat, biztos kerékpár kezelés terepen is;
  • Jó egészségi állapot; visszaigazolt online foglalás (online foglalási határidő a meghirdetett túra dátumot megelőző nap 16:00-ig)
  • A túra indulásához minimum 2 fő jelentkező szükséges.
  • Kerékpáros szakvezetési jegy és a túraindulás helyszínén a kerékpárbérleti díj megfizetése.

FIGYELEM!

  • A kerékpáros szakvezetési jegy (6000 Ft) váltással a választott méretű e-bike foglalást is megkapja. Ezért kérjük, nyomtassa ki a túrajegyet, azzal jelentkezzen a túra előtt a Kerékpárkölcsönzőnél. Az E-bike bérleti díját (6000 Ft) induláskor a Kerékpárkölcsönzőnél a helyszínen külön kell fizetni.
  • Jegyvásárlásra a túrát megelőző nap 16:00-ig van lehetőség!
  • A túra során a csoport együtt mozog, nincs mód a csoporttól való különválásra!
  • Kérjük, hozzon magával elegendő innivalót, kényelmes ruházatot. Ajánlott felszerelés: időjárásnak megfelelő könnyű ruházat, széldzseki (a Bükk-fennsíkon rendszerint hűvösebb az időjárás).
  • A kerékpártúrákon minden résztvevő saját felelősségére vesz részt!
  • A túrán kerékpáros sisak viselete kötelező! Kérés esetén sisakot tudunk biztosítani, de a járványügyi helyzet miatt a saját kerékpáros sisak ajánlott.
  • A program- és az időpontmódosítás jogát a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mint szervező fenntartja.

A túrákkal kapcsolatban érdeklődni lehet: BaczurJ@bnpi.hu, illetve a kapcsolat@bnpi.hu e-mail címeken!

Adatvédelem: A túrán fényképfelvételek készülhetnek, melyeknek az Igazgatóság és a Kerékpárölcsönző saját facebook és honlap oldalain, kiadványaiban való felhasználásához a résztvevők hozzájárulnak.

Kapcsolódó