Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet

2

Védetté nyilvánítása: 1989

Területe: 7 425 ha

A tájvédelmi körzet alapadatai

A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetet 1989-ben hozták létre Nógrád megyében, a Központi-Cserhát vulkanikus tömbjének délkeleti részén. A kiemelt természetvédelmi oltalom célja a terület életközösségeinek és fajainak, földtani és felszínalaktani-, valamint kultúrtörténeti értékeinek megőrzése. A tájvédelmi körzet jelenlegi területe 7425 ha.

A tájvédelmi körzet 14 település közigazgatási területét érinti: Alsótold, Buják, Cserhátszentiván, Ecseg, Felsőtold, Garáb, Kisbárkány, Kozárd, Márkháza, Mátraszőlős, Nagybárkány, Nagylóc, Pásztó, Sámsonháza.

A terület földrajza

A védett terület nagyrészt a Központi-Cserhát kistáj területén fekszik, nyúlványai elérik a Cserhátalja és a Zagyva-völgy kistájakat.

A Központi-Cserhát alacsony hegységi jellegénél fogva csak kis mértékben rendelkezik a hegyvidéki éghajlat vonásaival. A hegység vulkanikus kőzetű tönkjei jóval kisebb kiterjedésűek, mint a szomszédos hegyvidékek, másrészt csak feleakkora, 300-400 m-es magasságba emelkednek környezetük fölé. Meglehetősen széles völgyek, völgymedencék sűrű hálózata ágazza be a területet, ezért a mezoklimatikusan jól tagolt tájak közé tartozik.

Területünk éghajlatára sajátos fekvése nyomja rá erősen bélyegeit, mivel az Északi-Kárpátok szélárnyékában fekszik. A Cserhát aránylag száraz jellegét okozza, hogy a jóval magasabb Mátra, Börzsöny és Osztrovszki-hegység annyira közrefogja, hogy a nyugati, északi és keleti szelek leszálló légmozgással, főn jelleggel érkeznek.

A hegység az Alföld északi szélével széles kapu mentén érintkezik, így akadálytalanul érik az Alföld felől érkező légtömegek. Ez több vonatkozásban is megmutatkozik a terület éghajlatában, így például az őszi másodlagos csapadékmaximumban (mediterrán hatás).

A Központi-Cserhát kistáj éghajlatát a mérsékelten hűvös – mérsékelten száraz kategóriába sorolják. Az évi napsütéses órák száma 1900-1950. Az évi középhőmérséklet 9 °C körüli, a vegetációs időszaké 15,8-16,2 °C között alakul. A fagymentes időszak április 20-25. között, de a magasabb helyeken április 25. után kezdődik és október 15. körül ér véget (hossza kb. 180 nap).

A legmagasabb hőmérsékletek átlaga 32-32,8 °C között van, de a legmagasabb pontokon csak 30 °C körüli. A legalacsonyabb minimumok átlaga –17,5 °C.

Az évi csapadék 600-620 mm, ebből 360 mm a vegetációs időszakban hullik. A várható hótakarós napok száma 45, az átlagos maximális hóvastagság 25 cm. Az ariditási index 1,14 és 1,2 között van. Az uralkodó szélirány az északnyugati, a szélsebesség a völgyekben 2 m/s, a magasabb pontokon 3-3,5 m/s.

A Központi-Cserhátban kifejlődött, középhegységire emlékeztető felszíni formakincs mikroklímákban való gazdagságot biztosít.

A tájvédelmi körzet vízfolyásai általában északkelet-délnyugati irányúak, vízgyűjtőjük a Zagyva. A jelentősebb állandó vízfolyások a Zsunyi-patak, Szuha-patak, Garábi-patak, Bokor-patak, Kis-Zagyva és a Hévíz-patak.

A vízfolyásokra jellemző a szélsőséges vízjárás, amit a csapadék mennyisége és a hóolvadás befolyásol. A patakok általában nagy esésűek a területen, esés-görbéjük változó, amit nagymértékben meghatároz a földtani felépítés. A réteglépcsők mentén több helyen előfordulnak kisebb vízesések és zúgók.

Kisebb természetes vízállások többfelé előfordulnak, legjelentősebbek a Nagybárkány közigazgatási területén elhelyezkedő, felszínmozgások következtében létrejött hepetavak. Közülük a Nádas-tó kiemelkedő fontosságú, innen ismerjük ugyanis a Cserhát egyetlen tőzegmohás lápját.

A területen számos, de általában kis vízhozamú forrás fakad. Ezek főként réteg- és vetőforrások, de találhatók közöttük talajvízforrások is. A vízhozam szempontjából kiemelkedik az ecsegi Hármas-forrás és a mátraszőlősi Hévíz-forrás.

A Cserhát keleti részének kialakulásában a miocén kori andezites jellegű vulkanizmus játszott döntő szerepet. A terület eredetileg a Mátra hatalmas méretű vulkáni felépítményének nyugati peremvidékéhez tartozott, és attól csak később különült el a Zagyva folyó árkának besüllyedésével. A lávafolyások és robbanásos jellegű kitörések tufaanyagainak váltakozásával több száz méter vastag rétegvulkáni összlet jött létre.

A Cserhát földtörténete azonban régebbre nyúlik vissza. A fiatalabb kőzetrétegek alatt a mélyben a földtörténeti középkor triász időszakában képződött üledékes kőzetek találhatók (Az ekkor kialakult mészkő, dolomit csak a Cserhát nyugati részén bukkan a felszínre.)

A földtörténeti újidő eocén korában a területet újból elborító tenger korallokban, kagylókban gazdag üledéket hagyott maga után. Az oligocén korban (35-25 millió éve) elsősorban agyag, slír (csillámos homokos agyagmárga, helyi elnevezéssel: apoka), homok és homokkő képződtek – amelyek a Cserhát felépítésében nagy szerepet játszanak.

Egy rövidebb kiemelkedést követően, a miocén kor kezdetén, egy újabb tengerelöntést vastag, homokos-meszes üledékeket hagyott hátra: Ostrea-kagylók és fésűskagylók héjainak tömegével. Ebben az időszakban, 19,5 millió éve jöttek létre a Cserhát legkorábbi vulkáni kőzetei („alsó riolittufa”). Ezzel egy időben kezdődött a mocsarakban a barnakőszén képződése.

A miocén kezdő szakaszában a Paratethys vize hullámzott a Cserhát kőzetlemeze felett, amelybe a beömlő folyók homokot, kőzettörmeléket szállítottak. A tengerben felhalmozódott agyagos, márgás üledék alkotja az ún. Garábi Slír Formációt, melynek vastagsága több száz méter.

Mintegy 17 millió évvel ezelőtt újból aktivizálódtak a vulkánok. A több vulkáni centrumból származó igen heves, robbanásos kitörések révén a tűzhányók fokozatosan kiemelkedtek a tengerből. Ekkor vulkáni bombákból, agglomerátumokból és blokkokból álló ún. piroklasztikumok jöttek létre, amelyek laza szerkezetű tufarétegekkel váltakoznak. Ezeket a vulkáni kőzetrétegeket legszebben a sámsonházai és cserhátszentiváni kőfejtők tárják fel.

A bádeni korszakban tovább folytatódtak a lávafolyásokat és vulkáni törmeléket produkáló vulkánkitörések.

A sámsonházai Vár-hegy déli oldalába mélyülő egykori kőfejtő 30–40 méter magas feltárásában két lávafolyás ismerhető fel, amelyeket szórt vulkáni törmelékek tagolnak. Ez a cserháti és mátrai rétegvulkáni összlet képződményeinek (Mátrai Vulkanit Formáció) és szerkezetének típusfeltárása, részletesen megkutatott és dokumentált geológiai alapszelvénye. A feltárás felső részén megjelenő lajtamészkő a vulkáni térszínt elöntő tengerben keletkezett, s rendkívül gazdag különböző tengeri élőlények kövesült maradványaiban. A mátraszőlősi Függő-kő andezit anyagú sziklagerince a külső erők hatására különült el a vulkáni lávatakaró többi részétől. A vörös színű sziklák magassága helyenként eléri a 25–30 métert.

A beltengerré édesedő Pannon-tóban 13 millió éve fejeződött be a Központi-Cserhát ősmaradványokban gazdag lajtamészkövének képződése. A vulkáni rétegek és a tengeri üledékek váltakozásának legszebb feltárása a sámsonházai Vár-hegytől a márkházai Buda-hegyig húzódó területen tanulmányozható. A sámsonházai védett kőfejtőben látható vulkáni összletet lajtamészkő takarja. A Rákosi Lajtamészkő Formáció névvel illetett, a bádeni tenger sekély vizeiben képződött mészkővonulat előfordulásait Bértől Márkházáig találjuk meg. Felszíni kibukkanásai ősmaradványokban gazdagok: igen gyakoriak a különféle csigák, kagylók, csalánozók, tengeri sünök és halak vázmaradványai. A lajtamészkő legszebb itteni előfordulása a mátraszőlősi mészkőbányában tanulmányozható. A miocén kor szarmata időszakát a Kozárdi Formáció alapszelvénye dokumentálja Kozárd északi faluszélén.

A Központi-Cserhát az Északi-középhegység jó termékenységű talajokban talán legszegényebb kistája.

Az egyes talajtípusok között uralkodnak az agyagbemosódásos barna erdőtalajok és a barnaföldek, sokkal kisebb arányban vannak jelen a köves és földes kopárok, a nyers öntéstalajok és a réti öntéstalajok. A sziklás-köves váztalajok bár kis kiterjedésűek, de nagyon értékes élőhelyek létrejöttében játszanak szerepet.

A tájvédelmi körzetben a művelési ágak közül 64%-kal az erdő dominál, a legelő 18%, a rét 0,5%-ot tesz ki. A szántó művelési ágú terület 15%, de ennek egy részét már gyepként kezelik. A szőlő és gyümölcsös művelési ág 0,5%-os részesedéssel van jelen (nagyrészt felhagyott állapotban), a kivett művelési ág pedig 2%-ban.

Társadalmi jellemzők

A tájvédelmi körzet térségére a falvas településszerkezet jellemző, de kis területaránnyal Pásztó város közigazgatási területét is érinti. A lakosság elvándorlása és elöregedése különösen a törpefalvakat sújtja, ezek egy része fokozatosan üdülőfalu jelleget vesz föl. Az elvándorlás az értelmiséget kiemelten érinti, a betelepülők (nagyrészt hétvégi házasok) pedig nem tudják betölteni a szerepüket a falvak életében. Ez a természetvédelem társadalmi elfogadottságának növelését megnehezíti.

A munkanélküliség több településen is magas, az életkörülmények miatt a lakosság és a természetvédelmi kezelő között számos konfliktushelyzet alakul ki (jellemzően a falopás és a mohagyűjtés jelent ilyen problémát). További problémák (például hulladéklerakás, gyeptüzek) nem magyarázhatóak a lakosság anyagi helyzetével, az engedély nélküli off road tevékenység (melyet részben a helybeliek űznek) pedig különösen nem.

Gazdálkodás

A terület hazánk gazdaságilag elmaradottabb vidékei közé tartozik. A főváros viszonylagos közelsége miatt a Budapestre és az agglomerációjába ingázók aránya magas a területen. A Nógrád megyei városok (pl. Pásztó) ipari üzemei, illetve szolgáltatói szférája szintén jelentős szerepet tölt be a vidék munkalehetőségei tekintetében. A mezőgazdaságból és erdőgazdálkodásból életvitel-szerűen megélők száma alacsony, a turisztikai szolgáltatás pedig jellemzően csak melléktevékenységként jelenik meg.

Az állattartás rendszerváltás utáni visszaesése mellett, a területen néhány nagyobb húsmarha és tejhasznú marha tartó vállalkozás alakult ki. A természetvédelmi szempontból ideális kis családi gazdaságok újra kialakulása kevéssé jellemző a területen.

A tájvédelmi körzetben a szántóföldi növénytermesztés kisebb jelentőségű, a vetésszerkezetre jellemző a kalászosok (főleg őszi búza) magas aránya. Egyes, gyengébb talajadottságú és vadkárral erősebben terhelt területeken az utóbbi években a szántóföldi gyeptelepítések is jellemzővé váltak.

Természeti értékek

Zoológia

A Központi-Cserhát állatvilágáról az 1990-es évek végéig nagyon keveset tudtunk. Az utóbbi 20 évben a nemzeti park igazgatóság munkatársai és az igazgatóság által megbízott kutatók jóvoltából, számos állatcsoportra már nagy mennyiségű adat áll rendelkezésre. Egyes csoportok, illetve fajok esetén a területről kiderült, hogy nemzetközi szinten is jelentős állományoknak ad otthont.

Egyik ilyen csoport az egyenesszárnyúaké. A fokozottan védett magyar tarsza (Isophya costata) Buják sztyepprétjein, rokona, a pusztai tarsza (Isophya modesta) pedig Mátraszőlős irtásrétjein van nagy állományban jelen. Kozárdon éri el jelenleg ismert nyugati elterjedési határát az erdélyi virágszöcske (Leptophyes discoidalis), Sámsonházán pedig a szintén ritka keleti pókszöcske (Poecilimon intermedius) kis állományát sikerült megtalálni. Garábon, egy hegycsúcs kis kiterjedésű sztyepprétjén együtt fordul elő két igen értékes faj, a fokozottan védett álolaszsáska (Paracaloptenus caloptenoides) és a védett fűrészlábú szöcske (Saga pedo).

A másik kiemelendő csoportot a tájvédelmi körzet nappali lepke faunája adja. Különösen értékesek a homoki baltacimben (Onobrychis arenaria) gazdag félszáraz irtásrétek és száraz sztyepprétek. Ezekben élő védett fajok a hegyi törpeboglárka (Cupido osiris) és

a barnabundás boglárka (Polyommatus admetus). Ugyancsak irtásréteken él a türkiz hangyaboglárka (Maculinea ligurica), a csillogó boglárka (Polyommatus amandus), az északi boglárka (Plebejus idas), illetve az éjszakai lepkék közül a vasvirág-csuklyásbagoly (Cucullia xeranthemi). A félszáraz irtásrétek gerinctelen faunáját a lepkéken kívül sok további, értékes faj színezi, így a fokozottan védett keleti rablópille (Ascalaphus macaronius), a védett magyar darázscincér (Chlorophorus hungaricus) és az óriás keresztespók (Araneus grossus).

Az erdők gerinctelen faunájának egyik kiemelendő csoportja szintén a lepkéké. A patakvölgyekben előfordul a díszes tarkalepke (Euphydryas maturna), a csert is tartalmazó tölgyesekben gyakori a fokozottan védett magyar tavaszi-fésűsbagoly (Dioszeghyana schmidtii), bokorerdőkben pedig elterjedt a zörgőlepke (Rileyana fovea). Utóbbi nevét onnan kapta, hogy hímjei alkonyatkor, zörgő hangot adva rajzanak.

Az élő és elhalt fához kötődő bogárfauna, bár még hiányosan ismert, értékes fajokban bővelkedő. A holt fában gazdag melegkedvelő tölgyesek és bokorerdők különösen jelentős cincér-élőhelyek. Ezekből ismert többek az igen ritka szilfacincér (Akimerus schaefferi), a szintén védett vércincér (Purpuricenus kaehleri) és a vöröscombú facincér (Rhopalopus spinicornis), gyakori a közösségi jelentőségű nagy hőscincér (Cerambyx cerdo). Az odúlakó bogarak közül megemlítendő a fokozottan védett kék pattanóbogár (Limoniscus violaceus) előkerülése több helyről is a tájvédelmi körzetben.

Speciális élőhelyek a sziklagyepek, ezekben él hazánk mindössze négy védett poloska fajának egyike, a lándzsás karimáspoloska (Phyllomorpha laciniata).

Hazánk mindkét védett kabóca faja megtalálható a tájvédelmi körzet területén. A mannakabóca (Cicada orni) a Bézma és Közép-hegy bokorerdeiben, melegkedvelő tölgyeseiben nagyon gyakori, a forró nyári napokon mediterrán hangulatot kölcsönöz a déli hegyoldalaknak. Tápnövénye a virágos kőris, erről hallhatjuk átható zizegését. Rokona, az óriás énekeskabóca (Tibicina haematodes) jóval elterjedtebb, száraz tölgyesekben és üde lomberdőkben egyaránt megél, több tápnövényen.

A patakok makrogerinctelen faunája még kevéssé ismert. A 15 éve még több patakban megtalálható folyami rákot (Astacus astacus) aktuálisan már csak a Kis-Zagyvában találjuk meg. A hegyvidéki jellegű patakszakaszokon még gyakori a védett kisasszony-szitakötő (Calopteryx virgo) és egy ritkább faj, a csermelyszitakötő (Onychogomphus forcipatus) is előfordul. Érdekességként a rövid életű pocsolyák faunája is megemlíthető, melynek tagja az egyébként alföldi szikesekre jellemző nyári pajzsosrák (Triops cancriformis).

A tájvédelmi körzet gerinces faunáját lényegesen jobban ismerjük, mint a gerinctelenek csoportját. A természetes felszíni vizek korlátozott megjelenése miatt a halfauna nem mondható gazdagnak, mégis értékesnek kell tekintenünk, mert idegenhonos faj még nem került elő. A hegyvidéki jellegű, gyorsabb folyású patakok leggyakoribb védett hala a kövicsík (Barbatula barbatula), több patakban csak ez a faj fordul elő. Halakban leggazdagabb a Zsunyi- és Szuha-patak vízrendszere, itt előbbi mellett a domolykó (Leuciscus cephalus), a küsz (Alburnus alburnus), valamint a védett fenékjáró küllő (Gobio gobio), szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) és a vágócsík (Cobitis elongatoides) is megjelenik. Erre a viszonylagos halgazdagságra utal, hogy ezen a patakon költ a jégmadár (Alcedo atthis), illetve állandóan jelen van a vidra (Lutra lutra).

A kétéltű faunában a hegyvidéki hatásokat tükrözi a foltos szalamandra (Salamandra salamandra) elterjedtsége, illetve a gyepi béka (Rana temporaria) előfordulása (utóbbi kifejezetten ritka a tájvédelmi körzetben). Az egyetlen jelenleg is gyakori gőtefaj a területen a pettyes gőte (Triturus vulgaris). Sok víztípusban szaporodik, a pocsolyáktól a nagyobb tavakig és a patakokig. A két-három évtizede még szintén gyakori dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus) viszont drasztikusan megfogyatkozott. Ezt a fajt az utóbbi években csak a tájvédelmi körzet Cserhátaljához csatlakozó szélein sikerült kimutatni. A vöröshasú unka (Bombina bombina) ugyanakkor kisebb állományokkal több helyen jelen van, ugyanígy a

barna ásóbéka (Pelobates fuscus) is. Leggyakoribb fajnak az erdei békát (Rana dalmatina) tarthatjuk, de a barna varangy (Bufo bufo), a zöld levelibéka (Hyla arborea) és a kecskebéka fajkomplex (Rana esculenta agg.) is több helyen szaporodik a területen.

A hüllőfauna legelterjedtebb tagjai a fürge gyík (Lacerta agilis), zöld gyík (Lacerta viridis), kékpettyes lábatlan gyík (Anguis colchicus), valamint a vízisikló (Natrix natrix) és a rézsikló (Coronella austriaca). Szórványos előfordulású fajok a fali gyík (Podarcis muralis) és az erdei sikló (Zamenis longissimus), kockás siklóval (Natrix tessellata) pedig csak néhány patak mentén találkozhatunk.

A Kelet-cserháti TK egyik kiemelkedő, nemzetközi jelentőségű természeti értéke a fokozottan védett pannon gyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri), melynek feltehetően egyik legnagyobb hazai állománya él itt.

A madárfaunából a fokozottan védett fajokat emelhetjük ki: rendszeresen költ a parlagi sas (Aquila heliaca), a gyurgyalag (Merops apiaster) és a bajszos sármány (Emberiza cia), kisebb rendszerességgel az uhu (Bubo bubo). A közelmúltban még költött a kis békászósas (Aquila pomarina) és időszakosan a fekete gólya (Ciconia nigra) és a kerecsensólyom (Falco cherrug) is. Másik fontos madárcsoportként az erdőlakókat kezelhetjük, amelyek gyakorisága utal az erdők természetességi állapotára. Az odúlakók közül meglehetősen gyakori a fekete harkály (Dryocopus martius) és a közép fakopáncs (Dendrocopos medius), nem ritka a hamvas küllő (Picus canus) sem. A fekete harkály odúját gyakran foglalja el a kék galamb (Columba oenas). Az erdő-gyep mozaikok jellemző madara a lappantyú (Caprimulgus europaeus) és az erdei pacsirta (Lullula arborea), a tájvédelmi körzetet övező településeken szórványosan költ a kuvik (Athene noctua) és a füleskuvik (Otus scops).

Az emlősfauna egyik fontos csoportja a denevéreké, amely területünkön még hiányosan ismert. Az erdei odúlakó fajok kiemelkedő jelentőségű tagja a nyugati piszedenevér (Barbastella barbastellus), amely az eddigi vizsgálatok alapján elterjedt a területen. A tájvédelmi körzetet környező falvakban és szőlőhegyeken a kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros) szaporodó kolóniája is több helyről ismert.

A legritkább hazai pelefajként számon tartott, fokozottan védett erdei pele (Dryomys nitedula) a tájvédelmi körzetben meglehetősen gyakori. A szintén fokozottan védett vadmacska (Felis sylvestris) ugyancsak mindenfelé jelen van a területen.

Botanika

Növényföldrajzilag a terület a Pannóniai flóratartomány (Pannonicum) Északi-középhegységi flóravidékének (Matricum) Nógrádi flórajárásához (Neogradense) tartozik.

A Cserhát – benne a Központi-Cserhát – az utóbbi évtizedekig az Északi-középhegység botanikailag legkevésbé ismert területei közé tartozott. Mára, hogy kezdjük alaposabban megismerni, elmondhatjuk, hogy – bár a környező hegyvidékektől kissé szegényebb – növényföldrajzi szempontból érdekes, egyedi flórája van és növénytársulástani szempontból is komoly értékeket mutat fel.

A Központi-Cserhát flórájának jellemzőjeként kiemelhető annak „egypólusú” jellege. Ezen az értendő, hogy erősen dominálnak a szubmediterrán-kontinentális flórahatások és alig jelennek meg az ellentétes (kárpáti) flórahatás képviselői. (Nem úgy, mint a szomszédos Mátrában, ahol jól érződik a hegyvidéki jelleg.)

A tájvédelmi körzet teljes területe a cseres-tölgyesek övébe esik, üde erdők (bükkösök, gyertyános-kocsánytalan tölgyesek) az északi hegyoldalakon és a völgyekben találhatók.

Patakvölgyek üde erdeiben (a gyertyános-tölgyesek mellett éger- és fűzligetek) néhány helyen előfordul a hegyi csillagvirág (Scilla drunensis), a magas csukóka (Scutellaria altissima), nagy földitömjén (Pimpinella major), illetve egy kis állományban a farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia).

Érdekes élőhelyek a hepetavak, melyek közül már régen (1958 óta) ismert a nagybárkányi Nádas-tó tőzegmohás fűzlápja. Más hepetavak növényzete is érdekes, így előfordul egyik-másikban a Cserhátban ritka pocsolyalátonya (Elatine alsinastrum), a buglyos boglárka (Ranunculus polyphyllus) és a zsombéksás (Carex elata).

A hegység névadójaként és legelterjedtebb erdőtípusaként ismert cseres-tölgyesek nagy része (elsősorban az erdőgazdálkodás hatásai miatt) elszegényedett, egyöntetűvé vált. Jellegzetes, fajgazdag állományaiban gyakori szubmediterrán növények a kisvirágú pimpó (Potentilla micrantha) és az erdei pereszlény (Calamintha sylvatica), szórványos faj a néhol termesztésbe is vont házi berkenye (Sorbus domestica). Bázisokban gazdag talajú nyíltabb cseres-tölgyesekben előfordul a gérbics (Limodorum abortivum), illetve az országosan meglehetősen ritka, a Központi-Cserhátra viszont nagyon jellemző, erős állományokban díszlő bugás hagyma (Allium paniculatum). Kisavanyodó talajú állományok szórványos növénye a réti csormolya (Melampyrum pratense).

Az előbbi, cser és kocsánytalan tölgy uralta erdőtípust meredek délies oldalakon a molyhos tölgy és – sok helyen – a virágos kőris tömeges előfordulásával jellemezhető melegkedvelő tölgyesek váltják fel. Állományaik nagyon változatosak, megjelennek andeziten, mészkövön (utóbbi állományok mészkedvelő tölgyesként különíthetők el), és sok helyen a két kőzet keverékével borított felszínen is. Mészkövet jelez a hazai elterjedésének keleti határát itt elérő sziklai sás (Carex halleriana), és a néhol igen nagy egyedszámban feltűnő pilisi bükköny (Vicia sparsiflora). A melegkedvelő tölgyesek számos további értékes növénye közül kiemelhető a kövi pimpó (Potentilla rupestris), és a téglaszínű lednek (Lathyrus sphaericus).

Ahol a szélsőséges termőhelyi viszonyok miatt az erdő fái letörpülnek és nem tudnak záródni, molyhos tölgy és virágos kőris uralta bokorerdők jönnek létre. Ilyen erdőket a Központi-Cserhát legmeredekebb andezites hegyoldalain találunk, legszebbeket talán az ecsegi Bézmán és Közép-hegyen. Egyik kiemelkedő jelentőségű fajuk a mediterrán magas borsó (Pisum elatius), mely dekoratív egyéves növény. A számos védett faj közül megemlíthetjük a nagyezerjófű (Dictamnus albus), a pusztai meténg (Vinca herbacea), a méregölő sisakvirág (Aconitum anthora) és a magyar bogáncs (Carduus collinus) előfordulását a tájvédelmi körzet bokorerdőiben.

Fásszárúk határozzák meg két értékes növényzeti típus, a csepleszmeggyes cserjés és a gyöngyvesszős cserjés képét is. Előbbi leggyakrabban mészkövön, másodlagosan alakul ki, a csepleszmeggy (Cerasus fruticosa) uralja. Utóbbi főként hegygerincek andezitsziklás erdőszélein található, a szirti gyöngyvesszőhöz (Spiraea media) sokszor fekete madárbirs (Cotoneaster niger) és jajrózsa (Rosa spinosissima) is társul.

A meredek déli hegyoldalak andezitjén, ahol az erózió csak kezdetleges talajfelhalmozódást tesz lehetővé, a megtelepedett növények erősen nyílt közösséget: szilikát-sziklagyepet alkotnak. Állományalkotó pázsitfű a sziklai csenkesz (Festuca pseudodalmatica), a prémes gyöngyperje (Melica ciliata), vagy a pannon-kárpáti bennszülött magyar perje (Poa pannonica subsp. scabra). Utóbbi mellett még számos védett faj, például a csinos árvalányhaj (Stipa pulcherrima), törpe nőszirom (Iris pumila), fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans), bunkós hagyma (Allium sphaerocephalum), sárga kövirózsa (Jovibarba hirta) is előfordul sziklagyepekben. A lejtősztyepprétek nagyobb kiterjedésben másodlagosan, a kiirtott erdők helyén jöttek létre. Az alapkőzet szerint több típusuk különíthető el, uralkodó növényeik csenkeszek, árvalányhajak, illetve egyéb pázsitfüvek. A tájvédelmi körzet védett növényfajainak jelentős része lejtősztyepekben él, így Kozárd környékén nagy állományban a bennszülött Janka-tarsóka (Thlaspi jankae), ugyanezen a vidéken az atlanti-szubmediterrán elterjedésű, ritka sárga bükköny (Vici alutea). Leggyakoribb védett növényük a tavaszi hérics (Adonis vernalis), de a macskahere (Phlomis tuberosa) és a selymes boglárka (Ranunculus illyricus) is sok helyen előfordul. Ritkább a nagyvirágú gyíkfű (Prunella grandiflora), a piros kígyószisz (Echium russicum), az ecsegi Vár-hegyen és Erős-oldalon pedig a Cserhátban jelenleg csak innen ismert nagy gombafű (Androsace maxima) díszlik. Érdekes élőhelyek a lejtősztyeprétek vízszivárgásos részei, ilyen mikroélőhelyeken élnek a tájvédelmi körzet kis termetű, védett páfrányféléi, a kis holdruta (Botrychium lunaria) és a kígyónyelv (Ophioglossum vulgatum).

A déli hegyoldalak, hegylábak mészkőtakaróján korábban virágzó szőlő- és gyümölcskultúrákat az utóbbi évszázadban fokozatosan hagyták fel, így ma különböző beerdősülési stádiumban lévő félszáraz irtásréteket találunk rajtuk. Domináns füvük általában a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), helyenként a fogtekercs (Danthonia alpina) veszi át szerepét. Jellemző a magaskórós kétszikűek nagy térfoglalása, melyek között sok védett faj is van, például a budai imola (Centaurea sadleriana), magyar repcsény (Erysimum odoratum), az erdei borkóró (Thalictrum aquilegiifolium), a csillagőszirózsa (Aster amellus), a borzas len (Linum hirsutum) és a sárga len (Linum flavum). Félszáraz gyepekben élnek a tájvédelmi körzet leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) állományai, de főleg ehhez a növényzeti típushoz kötődik az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris) és a nagy pacsirtafű (Polygala major) is. Gyakori a bíboros kosbor (Orchis purpurea), a sámsonházai Csűd-hegyen pedig a faj majomkosborral alkotott hibridjét (Orchis x angusticruris) is sikerült megtalálni. A kozárdi Pohánkán az Északi-középhegységben ritka gór habszegfű (Silene bupleuroides) erős állományát ismerjük.

A hegylábak löszös alapkőzetén, zavart növényzetben él az olasz atracél (Anchusa azurea), a magyar zsálya (Salvia aethiops) és a kecskebúza (Aegilops cylindrica).

A Központi-Cserhát füves élőhelyei közül a nedves gyepek károsodtak legerősebben az emberi tevékenység hatására. A tájvédelmi körzetben már csak egészen kis foltokban vannak leromlott állományaik. A patakparti magaskórósok szintén töredékeikben maradtak fenn, a mocsári gólyaorr (Geranium palustre), réti gólyaorr (Geranium pratense), vörös acsalapu (Petasites hybridus) előfordulásával.

Kultúrtörténeti emlékek

A tájvédelmi körzet legjelentősebb kultúrtörténeti emlékeit erődített őskori telepek (bronzkori földvárak) és középkori várak maradványai jelentik, mint például a kerek-bükki erődített telep sánca, az ecsegi Ilona-vár, valamint a Sámsonháza melletti Fejérkő vára.

A tájvédelmi körzet délnyugati határánál találjuk Bujákot, melynek temploma 1757-ben barokk stílusban épült. A falu külterületén, a Kálvária-hegyen épült1801-ben a Szent Anna-kápolna, késő barokk stílusban. Buják várát a XIII. század második felében, feltehetőleg a jelentős Kacsics nemzetség emelte. A 150 esztendős török hódítás alatt a belsőtornyos vár többször is gazdát cserélt.

Ecseg község az Ilona-váron kívül középkori vízimolnárságáról és szőlőtermeléséről is nevezetes. Egyetlen fennmaradt malomépülete ma vendégház, a szőlészetére, borászatára a Boros úti pincesor emlékeztet. A szomszédos Kozárd Rózsamály dűlőjében szintén fennmaradt egy látványos pincesor.

Garábot a tájvédelmi körzet hegyei ölelik körül. A Tepke-vonulat és a Zsunyi-hegy közé települt falunak szép késő barokk temploma van a XVIII. századból. A templom mellett rejtőzik a talajszint alatt, a premontrei rend XII. század elején épült, első hazai monostora.

A Tepke-vonulat keleti lábánál fekszik Mátraszőlős, melynek Szent Erzsébet titulusú templomában 14-15. századi gótikus freskótöredéket láthatunk. A falu közelében maradt fenn az úgynevezett Rákóczi-kápolna és egy feudális magánvár maradványa (földvár).

Gyakorlati természetvédelem

Élőhelykezelések

A tájvédelmi körzetben a nemzeti park igazgatóság saját vagyonkezelésében lévő gyepterületeken (mintegy 350 hektáron) végez természetvédelmi gyepkezeléseket. A kezelések célja a másodlagos erdőssztyepp-mozaikok helyreállítása, fenntartása, mely részben gépi, részben kézi beavatkozásokkal történik. A gépi munka bázisát a Garábon kialakított területkezelési központ jelenti, ahol rendelkezésre áll a speciális kezelésekhez is megfelelő géppark. Így kis talajnyomással bíró traktor, alternáló kaszák és egytengelyes önjáró szerszámhordozó is alkalmazásban van a benzinmotoros fűkaszák mellett. A különböző típusú és természetességi állapotú gyepek más-más kezelést igényelnek, illetve a visszatérési idő sem azonos (vannak minden évben és néhány évente kezelendő gyepek). A legérzékenyebb gyepek csak kézi eszközökkel (sújtókés, motoros fűkasza, szénagereblye) kezelhetők, hogy a felszín és a növényzet változatossága ne csökkenjen (pl. az értékes csepleszmeggyes cserjés foltok fennmaradása csak így biztosítható). A gyepkezelések részét képezik a fásszárú inváziós fajok elleni vegyszeres beavatkozások. A Cserhátban a fehér akác kordában tartása jelenti a legnagyobb kihívást, ez elsősorban törzsinjektálással, szükség esetén szelektív gyomirtóval végzett lombpermetezéssel történik. Az inváziós lágyszárúak (leginkább a kanadai aranyvessző jelent fokozódó problémát), valamint az őshonos intenzíven terjedő siskanád visszaszorítására időzített gépi vagy kézi kaszálás, szárzúzás szolgál.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság saját vagyonkezelésében lévő erdőkben folyó természetvédelmi erdőkezelés célja az erdei biodiverzitás megőrzése, az erdőkben fellépő természetes folyamatok megsegítése, a természetes erdők szerkezeti és funkcionális jellemzőinek helyreállítása. Ezt a célt a korábbi években elsősorban a fakitermelések minimalizálásával (csak az idegenhonos fafajok visszaszorítását, illetve a hatóságilag előírt beavatkozásokat végrehajtva) próbálta megvalósítani, az utóbbi években több erdőtömbben akomlex, természetvédelmi célokat szolgáló kezelés irányába mozdult el az Igazgatóság. A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet és a Tepke kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület részét képező garábi Varjú-bércen 2015-ben indult meg a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Intézetével közös erdőkezelési projekt. A tudományos kutatási háttérrel támogatott kezelési kísérletek a jelenleg meglehetősen homogén cseres-tölgyes és gyertyános-tölgyes állomány természetességét többféle módszerrel igyekeznek növelni. A természetközeli erdőgazdálkodásban is alkalmazott mesterséges lékképzés mellett nagy mennyiségű, különböző típusú holtfa és sebzett fa létrehozása, nagy biológiai értékű faegyedek (nagyméretű fák, ritkább elegyfafajok) és kevésbé gyakori cserjefajok megsegítése folyik.A kezelések hatásainak monitorozása az erdődinamikai (szerkezeti és kompozicionális jellemzőkön végzett) vizsgálatok mellett több élőlénycsoportot is lefed. Az itt szerzett kezelői tapasztalatok/kutatási eredmények várhatóan felhasználhatóak lesznek a hasonló erdőtípusokban folyó természetvédelmi erdőkezelés és erdőgazdálkodás során.

A Cserhát felszíni vizekben kevéssé gazdag, ezért a még kedvezőbb természetességi állapotban megmaradt vízfolyások, állóvizek megőrzése, helyreállítása a természetvédelmi kezelő számára kiemelt feladatként jelentkezik. A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet patakjait érintő egyik súlyos probléma olyan műtárgyak jelenléte, melyek meggátolják a vízi élőlények folyásirányban felfelé történő mozgását. Ilyen (az úgynevezett ökológiai átjárhatóságot gátló) műtárgyak vannak a Zsunyi-patakon, a Cserkúti-patakon és a Garábi-patakon, melyek természetvédelmi célú átalakítását az Igazgatóság egy 2017-ben megkezdődött projekt keretében végzi el. Ugyanezen projekt számos vizes élőhely (kisméretű időszakos állóvizek) helyreállítását, létrehozását célozza meg, elsősorban a kétéltű fauna védelme érdekében, a jelenleg korlátozottan rendelkezésre álló szaporodóhelyek mennyiségének növelésével. A Cserhát egyetlen ismert tőzegmohás lápja (a nagybárkányi Nádas-tó) körbekerítésével a nagyvad és az off-road tevékenység károsító hatásainak megszüntetése a projekt célja.

Fajvédelem

A tájvédelmi körzet legjelentősebb védett és fokozottan védett fajainak megőrzését nagyrészt a fent ismertetett élőhely-kezelések és helyreállítások szolgálják. A fajvédelmi intézkedések egyik legfontosabb részét éppen a saját kezelések idő- és térbeli rendjének kialakítása, illetve (más gazdálkodó, kezelő esetén) az idő- és térbeli korlátozások adják.

Néhány fokozottan védett madárfaj (pl. parlagi sas, uhu) védelme érdekében mesterséges fészkelőhelyek kialakítása, téli etetés is a fajvédelem részét képezi. Mesterséges odúk kihelyezésével madarak (pl. baglyok), illetve emlősök (pelék, denevérek) védelmét segíti elő az Igazgatóság.

Egyes védett növényfajok kis egyedszámú, veszélyeztetett állományainak védelme érdekében virágzási időben történő őrzés, illetve vadrágás elleni védelem is szükségessé válik.

Természetvédelmi problémák

A természetvédelmi szempontok érvényesülésének egyik fő problémakörét az erdőgazdálkodási tevékenység adja. A nem nemzeti park igazgatóság vagyonkezelésében lévő állami-, illetve a magántulajdonú erdőkben a gazdasági szempontok dominanciája, valamint a természetvédelmi szempontokat negligáló szakmai hozzáállás is akadályozza az erdők természetességi állapotának megőrzését/javítását. Főként a jelentős gazdasági szereppel is bíró cseres- és gyertyános-tölgyesek homogenizációja jelentős természetvédelmi problémát jelent. Az idegenhonos fafajok (elsősorban a fehér akác) nagy arányú jelenléte szintén kiemelt erdőgazdálkodási probléma. Az akác visszaszorításában (a támogatásoknak köszönhetően) azonban szélesebb körű erdőgazdálkodói közreműködés tapasztalható: az Ipoly Erdő Zrt. több ilyen célú, üdvözölendő projektje folyik a tájvédelmi körzetben.

Elsősorban az erdei élőhelyek biológiai sokféleségének megőrzésére jelent kiemelt veszélyt az utóbbi évtizedre drasztikusan megnőtt nagyvad létszám. A gímszarvas és a vaddisznó a tájvédelmi körzet teljes területén, a muflon és a dám részterületeken okoz egyre súlyosodó természetvédelmi problémát. Különösen a leginkább fajgazdag és érzékeny élőhelyek (bokorerdők, melegkedvelő tölgyesek, lejtősztyepprétek, sziklai cserjések) és a hozzájuk kötődő fajok sínylik meg a nagyvad táplálkozósának, taposásának degradáló hatását. A vadgazdálkodás és vadászat további konfliktushelyzeteket is okoz: értékes élőhelyekre elhelyezett vadgazdálkodási létesítmények és szórók, értékes gyepeken át történő vadászati célú közlekedés, fokozottan védett fajok zavarása és védett fajok egyedeinek lelövése is előfordult már.

A már említett akác mellett elsősorban lágyszárú inváziós növényfajok jelenléte okoz problémát. Gyepekben a legveszélyesebb özönnövény jelenleg a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis), a patak menti magaskórósokat több helyen a hibrid japánkeserűfű (Fallopia x bohemica) károsítja. Az inváziós állatfajok közül megemlítendő a Zsunyi-patakban megtelepedett új-zélandi vízicsiga (Potamopyrgus antipodarum).

Az illegális tevékenységek közül a falopás, mohagyűjtés, terepi motoros sportok űzése és a hulladéklerakás van a legjelentősebb káros hatással a tájvédelmi körzet természeti állapotára. Néhány nagyon értékes gyepterületen (pl. a sámsonházi Csűd-hegyen) komoly problémákat okoz a szándékos gyújtogatás.

A gyepgazdálkodással kapcsolatos problémák többrétűek: a területek nagyobb részén a kezelés hiánya, helyenként viszont a túllegeltetés vagy a természetvédelmi szempontoknak nem megfelelő kaszálás veszélyezteti a füves élőhelyek természeti értékeit.

A tájvédelmi körzet patakjainak vízgazdálkodási célú kezelése (mederrendezés, műtárgy-építés, víztározók létesítése) ugyancsak komoly problémaforrást jelent. A patakok védett területen kívüli szennyezése a védett patakszakaszok állapotát is rontja.

A gyalogos turizmus a terület hasznosításának kívánatos formája, de egyes esetekben (fokozottan védett fajok zavarása, kisméretű érzékeny élőhelyek taposása) veszélyeztető tényezőként jelenik meg.

Kutatás, oktatás

A korábban alig feltárt Cserhátból az utóbbi 15 évben jelentős ismeretanyag gyűlt össze, amely már lehetővé teszi az adatokkal alátámasztott, szakmailag megfelelő színvonalú munkát a hatósági véleményezésektől a területkezelések tervezéséig. Több élőlénycsoport esetén az Igazgatóság munkatársai végezték el a felmérő munkát, a Cserhát flórájára és gerinces faunájára vonatkozó adatok döntő többsége nekik köszönhető. Néhány állatcsoport feltárása specialisták munkáját igényelte, így a puhatestűek, egyenesszárnyúak, egyes lepke- és bogárcsoportok vizsgálata múzeumok, egyetemek kutatóinak megbízásával történt. Ugyancsak megbízott kutatók készítették el a tájvédelmi körzet és a vele átfedő Natura 2000 területek élőhely-térképeit. Egyes fajok esetén, például a pannongyík nemzetközi szinten is a legjelentősebbek közé sorolható cserháti állományát érintően, az Igazgatóság saját vagyonkezelésében lévő területek speciális kezelésében komoly eredményeket ért el.

A természetvédelmi célú felmérések körében növekvő jelentőséggel szerepel az inváziós növény- és állatfajok előfordulásainak térképezése.

A természetvédelmi szempontból kiemelt élőhelyek és populációk változásának, illetve az élőhelykezelések hatásának nyomon követésére a tájvédelmi körzet területén több monitorozási tevékenységet folyik (pl. Janka-tarsóka, pannongyík monitorozás).

A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet természeti értékeinek és a nemzeti park igazgatóság munkájának a bemutatását jelenleg néhány igazgatósági kezelésű tanösvény és bemutatóhely biztosítja.

Az oktatási és szemléletformálási tevékenység másik rendszeresen végzett formáját a terepgyakorlatok, szervezett túrák, iskolai/óvodai kirándulások adják. Ezek részben a védett terület látványosabb, jól bemutatható részein zajlanak, emellett nagyon hasznosak az egyes települések lakóinak (elsősorban óvodáknak, iskoláknak) a saját településük természeti értékeinek bemutatása. A terepi programok mellett az Igazgatóság munkatársai rendszeresen tartanak beltéri előadásokat, foglalkozásokat oktatási intézményekben, művelődési házakban.

Látogathatóság

A tájvédelmi körzeten számos turistaút halad át, ezek szabadon látogathatók. Látogatási korlátozás a fokozottan védett természeti területeken áll fenn, az érzékeny életközösségek, fajok védelme érdekében. Ezek a területek csak engedéllyel látogathatók.

A tájvédelmi körzet területén, illetve közvetlen közelében több természetismereti bemutatóhely található. Tanösvények és tájékoztató táblák segítségével ismerhetjük meg a terület földtani látnivalóit és élővilágát a sámsonházai Buda-hegyen és kőfejtőben, Kozárd határában a Pogányvári-kőfejtőben, a mátraszőlősi Függő-kőn, a cserhátszentiváni kőfejtőben és a felsőtoldi Kecske-hegy két kisebb kőfejtőjében. Jelenleg áll tervezés alatt egy Natura 2000 bemutató hely Garábon, a Nógrád-Ipoly Tájegység Területkezelési Központjában.

Elérhetőség

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság: 3304 Eger, Sánc u. 6. tel: 36/411-581; e-mail: titkarsag@bnpi.hu

Nógrád-Ipoly Természetvédelmi Tájegység Területkezelési Központja: 3067 Garáb 66 hrsz, e-mail: nite@bnpi.hu

Letölthető anyagok:

http://bnpi.hu/oldal/termeszetvedelem-a-cserhatban

150/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

Kapcsolódó