Gyöngyösi Sárhegy Természetvédelmi Terület

2
Gyöngyösi Sárhegy Természetvédelmi Terület
Gyöngyösi Sárhegy Természetvédelmi Terület

Védetté nyilvánítás: 1975
Terület: 186 ha

Kezelési terv>>>

A Mátra déli peremhegyét a szőlőkultúrák fölött megmaradt egyedülálló, növénytani ritkaságokban bővelkedő növényzete és lepkefaunája miatt nyilvánították védetté. A hegység tömbjéből délre előrenyúló vulkáni alapkőzetű hegy biogeográfiai jelentősége abban áll, hogy az Alföld felől nyitott, így a hegylábperemi elemek könnyen keveredhettek az elsősorban kontinentális elterjedésű pusztai elemekkel. A hegy legértékesebb élőhelyeit az egykori szőlőterületeken differenciálódott árvalányhajas erdőssztyepprétek, törpemandulás cserjések, magyar perjés sziklagyepek jelentik. Az északi kitettségben található kornistárnicsos kaszálórétek, valamint a Szent Anna-tó fragmentált higrofil növényzete tovább fokozza a terület élőhely- és fajdiverzitását. A déli száraz lejtők flóraelemei között találjuk az

Észak-magyarországi-középhegységben csak itt előforduló szubmediterrán rokonságú ezüstös útifüvet és a sápadt ledneket. Az üde sziklás felszíneken kora tavasszal nyílik a cseh tyúktaréj, míg a sztyeppréteken a leánykökörcsin bontja lila, a tavaszi hérics pedig sárga lepelleveleit. Az egykori szőlőtermesztés emlékét jelző kőgarádicsokon helyenként tömeges a törpemandula. Legfeltűnőbbek a gyepek kora nyáron, amikor az árvalányhajfajok – különösen a hosszúlevelű- és a bozontos árvalányhaj – szinte fehérre festik a domboldalakat. Ekkor virágzik többek között a védett macskahere, a nagyezerjófű, a selymes peremizs és a tarka nőszirom. A gyepekhez számos esetben molyhos-tölgyes bokorerdő foltok kapcsolódnak, ahonnan a szőlőtermesztés felhagyását követően a növényzet visszatelepedett. Északias kitettségben, vastagabb talajtakarón félszáraz irtásréteket találunk, melyekben számos orchideafaj is megjelenik, például a tarka-, az agár- és a poloskaszagú kosbor. Az Alfölddel való növényföldrajzi rokonságot mutatja a sztyeppréteken megjelenő sziki kocsord is. A Szent Anna-tó hínárnövényei is alföldi származásúak, úgymint a pocsolyalátonya és a sziki boglárka.

A Sár-hegy földrajzi helyzete, különleges növényvilága és jellegzetes klímája következtében rendkívül fajgazdag állatközösségeknek biztosít élőhelyet. Az itt előforduló közösségekben számos hazai és európai viszonylatban is ritka, védett állatfaj található meg. A legértékesebb fajokat a rovarok között találjuk.

A sztyeprét jellegű élőhelyeken él a sztyeplepke, amelynek csak néhány hazai előfordulási adata ismert. Az üdébb sztyeprétek tárnicsos részein repülnek a szürkés hangyaboglárkák. Ez a hangyaboglárka a hegyen két élőhelytípusban is előfordul: a tárnicsokban gazdag üde kaszálóréteken és a tárnicsokban sokkal szegényebb félszáraz gyeptípusokban. Míg az előző helyen ezres nagyságrendű kolóniája repül, addig a félszáraz gyepekben élő kolóniái sokkal kisebb egyedszámúak. A száraz magaskórós sztyeprétek orvosi kocsordosaiban, a kocsord gyökfőjében és szárában fejlődik a nagy szikibagoly hernyója. A hernyó jellegzetes, finom fűrészporszerű rágásnyomával a hozzáértő lepkészeknek hamar elárulja jelenlétét. A lepke nyár végén, ősszel repül, sokszor nagy távolságokra is képes eljutni, hogy számára alkalmas élőhelyeken rakja le a kocsordokra petéit. A melegebb tölgyesek juharos szegélyein repülnek a magyar fésűsbaglyok, míg a tölgyeken ritka, mediterrán elterjedésű övesbagoly hernyók élnek. A fagyalokban gazdag, üdébb tölgyesek szegélyein figyelhetjük meg júniusban a sötétbarna-vörös-sárga mintázatú díszes tarkalepkét. A lepkék mellett ritka bogarak is élnek a Sár-hegyen. A Szent Anna-tó környéki idős tölgyesekben gyakori a nagy hőscincér, a hegy lábánál lévő kőrises szegélyek és gyümölcsösök környezetének jellemző faja a diócincér. A meleg molyhos tölgyesek védett ritkasága a keskeny tölgycincér. A cincérfaunából érdemes kiemelni a lágyszárúakban fejlődő, sztyepréti fajokat. Ilyen védett faj például az árgusszemű cincér, amely a gurgolya fajokban fejlődik, vagy a tarka imolában élő selymes cserjecincér.

A száraz sztyeprétek és meleg tölgyesek borította területen kevés szaporodóhelyet találnak a kétéltűek. A legjelentősebb petézőhely a Szent Anna-tó. Tavasszal több ezer varangy, erdei- és levelibéka gyűlik össze, hogy lerakják petéjüket. A tó állandó lakói a kecskebékák, a tavi békák és a pettyes gőték. A száraz gyepekben, meleg, köves részeken gyakori a zöld gyík, az erdők közötti tisztásokon, erdőszegélyekben pedig az erdei siklót pillanthatjuk meg.

A Sár-hegy madárvilága szoros kapcsolatban áll a Mátra nagy erdőségeivel. A rovarokban, hüllőkben gazdag sztyeprétek fölött rendszeresen megfigyelhető a kígyászölyv és a darázsölyv, míg a Szent Anna-tó nádasaiban barna rétihéja telepedett meg. A Mátrából a hegységelőtéri mezőgazdasági területekre jár táplálkozni a parlagi sas és a békászó sas, amelyek zsákmányszerző körútjuk alkalmával sokszor a Sár-hegy gyepeit keresik föl.

A kisebb testű énekesmadarak közül a zárt erdők és a nyílt gyepek, sztyeprétek lakói egyaránt megfigyelhetők.

A terület természeti értékeinek megismerését tanösvény segíti, amelynek kiindulópontja Gyöngyösön van.

Kapcsolódó

Egerbakta - Baktató tanösvény

Egerbakta - Baktató tanösvény

2022.09.02. 09:05
Az egerbaktai tőzegmohás lápmedencék élővilágát, kutatástörténetét, a keletkezésükkel kapcsolatos hipotéziseket, valamint a környező natura 2000 terület természetvédelmi értékeit mutatja be a tanösvény.
A tavak egykor természetes közegükben élővizek voltak, ma már az un. eutróf tavak közé tartoznak. (Eutróf tavak: az oligotróf tavak természetes fejlődése ebbe az irányba tart. A tápanyag-ellátottság bőséges, a szervesanyag-termelés nagy. A fenékre kerülő elhalt szervezetek bomlása, valamint a bemosódó humusz jelentős oxigénmennyiséget fogyaszt, így az oxigénellátottság romlik. Feneküket vastagon borítja a tőzegsár. A bemosódó humusztól vizük rendszerint sötétbarna, oxigénkészletük nyáron teljesen elhasználódhat.) Röviden ez a jelenség akkor keletkezik, ha a természetes vízutánpótlás kevesebb, mint az elfolyás, illetve ha mindkettő minimálisra változik.
A három tavat körbe lehet járni. Az első kettő tó felszínét erősen benőtte a növényzet, viszont a harmadik (Felső-tó) megtekinthető. A lápot borító mohaszőnyeget jobbára a tőzegmoha képezi. Ez a faj elsősorban Észak-Európában a tajga övben és a magashegységekben gyakori, a Kárpát-medencére nem igazán jellemző. A Bükk klímája sem igazán kedvez nekik, mert csapadékszegény, de itt fennmaradásukat a hűvös mikroklíma is segítette. Sajnos már a láp a pusztulás tüneteit mutatja.A hazai Tőzegmohás láptavak megőrzése nagyon fontos számunkra. Egyrészt növény -és állatföldrajzi szempontból megőrizték azokat az elemeket, melyek a hűvösebb klímaidőszakok jellegzetes fajai voltak a Kárpát-medencében. Olyan különleges fajokkal rendelkeznek, melyek mára már Európa hűvösebb vidékeire jellemzőek, és a magashegységekbe húzódtak vissza. Másrészt a lápok lehetőséget biztosítanak múltunk megismerésére, így fontosak az egykori őskörnyezeti változások feltárásában is.
Az "egerbaktai tőzegmohás láptavak"-at 1978-ban nyilvánították védetté. A községtől gyalogosan 20 perc alatt megközelíthető terület szabadon látogatható. A gyalogtúrát kedvelők az almári vasútmegállóból sárga jelzésű turistaúton közelíthetik meg. Egerbakta felől a Tóvölgyön át kb. 25 km-re, a baktai Nagy tótól alig 70 méternyire, a Tóhegy oldalán fekszik a kis tőzegmohás láp, a tengerszint felett 280 m magasan. Mohaszintjében tőzegmohák által uralt fátlan láp. Mészben, tápanyagban szegény, savanyú talajú ill. vizű, kis kiterjedésű vizes élőhely, amelyben tőzegképződés zajlik. Az „egerbaktai tőzegmohás láp”, az ún. „Baktai-tavak” valójában három kör alakú tómederből (és öt kisebb, száraz mélyedésből) áll, amelyeket egy 600 méter átmérőjű, gyűrű-szerű gerincvonulat határol. A tavakat rejtő, vulkanikus kőzetekből, illetve kisebb részben átkovásodott homokból és aleuritból felépülő környezet határozott vulkánmorfológiai jegyekkel rendelkezik: nem elképzelhetetlen, hogy a Tó-hegy és közvetlen környezete egy vulkáni struktúra – vulkáni kúp, kráter; esetleg egy kitörési központhoz kapcsolódó utóvulkáni formaegyüttes – erősen lepusztult maradványa, nem lejtőmozgások hozták létre.
Tovább olvasom